Shock!

február 06.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Manowar - Pozsony, 2025. január 24.

manowar_1The Blood Of Our Enemies névre hallgat a Manowar évindító Európa-turnéja, amellyel a legendás banda 1984-ben megjelent harmadik, illetve negyedik nagylemezeit, a Hail To Englandet és a Sign Of The Hammert ünnepli. Bizony, akkoriban még annyira pörgött a gépezet, hogy egy év alatt két, azóta klasszikussá érett korong is napvilágot látott tőlük. Magyar dátum természetesen most sincs (tekintve a produkció grandiózusságát, a hazai felvevőpiac szűkösségét, meg az itteni adórendszert, vélhetőleg nem is lesz), így azon manowarrioroknak, akik élőben akarták megtapasztalni, mire képesek a metálistenek földi helytartói 70 körül, Pozsonyba kellett zarándokolniuk. A koncert helyszíne a hatezer férőhelyes NTC Arena volt, ami civilben teniszcsarnokként funkcionál, péntek este viszont a hithű heavy metal zászlóhordozói töltötték csurig.

Mikor megérkeztem, hirtelen nem is ugrott be, miért voltam én itt már egyszer, aztán csak megvilágosodtam, hogy a Helloween legelső összeborulós turnéját csíptem el ugyanitt, még 2017-ben. Az, hogy ez a múltidéző Manowar-show 2025-ben képes telepakolni egy ilyen helyet, fényesen bizonyítja, hogy tényleg Joey DeMaióéké az egyik leglojálisabb tábor a színtéren, akik annak ellenére kitartanak a banda mellett, hogy a Manowar bő tíz éve nem nagyon csinált semmit.

időpont:
2025. január 24.
helyszín:
Pozsony, NTC Arena
Neked hogy tetszett?
( 28 Szavazat )

A diszkográfia első négy-hat-nyolc korongja (kinek-kinek ízlése szerint) viszont kétségtelenül van annyira erős, hogy abból vidáman megél a zenekar, és láthatóan kiválóan is érzik magukat közben. Úgy látszik, 70 éves korára Joey úgy döntött, visszavesz kicsit a kőkemény imidzsből, aminek köszönhetően sokkal kevesebb volt a heroikus pózba merevedés, és több a laza összekacsintás, összemosolygás, mint korábban bármikor. A régi, jól ismert intró („Ladies and gentlemen, from the United States Of America, all hail Manowar!″) után tonnányi piró és rakéta kíséretében, az elsőlemezes Manowar dallal szó szerint berobbanó bandáról egy pillanat alatt lejött, hogy marha jól elvannak együtt.

manowar_2

Ez volt az első alkalom, hogy a 2022-ben összeállt új felállást láttam, és minden elvárásomat felülmúlták. Michael Angelo Batio munkásságát szándékosan kerültem az elmúlt évtizedekben: valahogy kifejezetten taszított az X alakú gitárral pózoló figura, és látatlanban is leírtam annyival, hogy tudása biztos kimerül a lélektelen hanghalmozásban. Ehhez képest Michael messze nem egydimenziós gitáros, hiszen nemcsak a tekerős, shredder szólókat tolta remekül, de az olyan epikus, teljesen más megközelítésű gitározást igénylő darabok is ízlésesen és szépen csúsztak ki az ujjai alól, mint az ős-doom Mountains. Szóval a néha kifejezetten fura, kitekert pengetőtartással játszó fazon néhány szám alatt belopta magát a szívembe, ahogy a kvázi ismeretlen dobos, Dave Chedrick is. Utóbbi egyértelműen a Scott Colombus-iskolát képviseli, azaz játékában nincs semmi cicoma, viszont olyan őserővel, atomfeszesen ütötte a cuccot, ami tökéletesen passzolt a korai Manowar barbár világához. És ott volt persze a két főhős, a banda atyja, megálmodója és teljhatalmú főnöke, Joey, a heavy metal egyik legsajátosabb egyénisége, meg Eric Adams, aki 72 évesen is úgy énekel, mint senki más. Az egy dolog, hogy hihetetlen fizikummal bír még ma is, de a hangja se kopott fikarcnyit sem, azaz a hetedik iksz fölött, egy kétórás buli végén is simán, lemezminőségben rekeszti el a Black Wind, Fire And Steel legnehezebb verzéjét is. Persze koncert közben, az instrumentális részek alatt folyamatosan mászkált a színpad mögé némi erőgyűjtésre, de ez talán megbocsátható, főleg úgy, hogy tényleg mindent szinte lemezminőségben énekelt ki.

manowar_3

Az utóbbi időben a Manowar az ókori görög kultúra felé fordult, hiszen 2022-ben Highlights From The Revenge Of Odysseus címmel adtak ki egy EP-t (elvileg lesz majd lemez is), a mostani színpadkép pedig ehhez illeszkedően egy timpanonnal ékesített görög templomot idézett, a csapat tagjai meg korabeli vértezethez hasonló fellépőruhákat húztak magukra. Ettől függetlenül persze kabalafigurájuk, Faceless Warrior is folyamatosan jelen volt a háttérben, a dalok alatt pedig pornósztárba oltott rabszolganők, szexi succubusok és viharistennők borultak felváltva a lába elé, ahogy az el is várható. A körítés is abszolút hagyományőrző és önazonos volt tehát, és tulajdonképpen mindez elmondható a koncert hangzásáról is. Azt nem tudom, hogy direkt alakult-e így, de tény, hogy úgy szólt a koncert, ahogy a régi Manowar-lemezek is, azaz nyersen, koszosan és sokszor kifejezetten aránytalanul. Néha annyira gerjedt a basszusgitár, hogy szó szerint beleremegett az ember gyomra, puffogott a dob, a szólókat leszámítva pedig Joey és Michael hangszere egyfajta homogén masszát alkotott. Azaz nagyjából olyan volt minden, mint mondjuk a Battle Hymnsen, de számomra ez pont így kerek. Főleg, hogy Eric énekét mindezek fölött, végig remekül lehetett hallani.

manowar_5

Totál old school volt tehát minden, ahogy természetesen a setlist is. Bár a turné hivatalosan a harmadik és a negyedik nagylemezt állítja középpontba, szerencsére rajtuk túlmutatva, egy igen alapos, rajongókényeztető merítést kaptunk a diszkográfia későbbi anyagairól is. Nem tolták el egyben sem a Hail To Englandet, sem a Sign Of The Hammert, de a két nagylemez tizenöt dalából nyolc így is terítéken volt, köztük olyan különlegességekkel, mint az All Men Play On Ten, az Each Dawn I Die vagy a Mountains, amik közül többet ezen a turnén játszanak először, bő másfél évtized óta. A koncertet nyitó, debütlemezes Manowart leszámítva viszont a maradék játékidőt a két szülinapos utáni éra dolgai töltötték ki, a legnagyobb slágerekre – Fighting The World, Brothers Of Metal Pt. 1., Kings Of Metal satöbbi – koncentrálva persze, amik közé tök jól beépült az összességében már nem túl acélos Gods Of Warról a King Of Kings meg a Sons Of Odin is. Az újabb lemezek közül azonban így is a Warriors Of The World vitte a prímet, amiről a rendes játékidőben a House of Death és a Fight Until We Die is előkerült. A ráadást aztán Joey meglepően rövid, és leginkább a turnéstáb két szlovák tagjának méltatásában kimerülő beszéde nyitotta (hol vannak már a régi szép idők a foggal széttépett sörös dobozokkal?!), majd érkezett a koncert leghatalmasabb népünnepélyét elhozó Warriors Of The World United – Hail And Kill duó, a két órát alulról nyaldosó bulit pedig a Black Wind, Fire And Steel zárta, természetesen a basszushúrok rituális letépetésével.

manowar_6

Nemcsak a kiváló program miatt volt remek ez a Manowar koncert, hanem azért is, mert a hőskorban tényleg néha túltolt sallangokból is visszavettek, így azok a show-elemek (például Joey és Michael közös szólója vagy a már említett szpícs) sem fulladtak unalomba, amik kapcsán korábban azért leginkább csak sóhajtottam. És ahogy már fentebb említettem, a csapat is lelazult kissé, amibe az is belefért, hogy a végén Eric bebakizzon egy Szlovéniát a mikrofonba. Mivel azonban korábban a Hail To England címadója végig Hail Slovenskóként hangzott el, a háttérben pedig szlovák zászlók lobogtak, sőt, Joey beszéde alatt pozsonyi látképek futottak a háttérben, vélhetően még a helyiek sem haragudtak meg nagyon emiatt. A végén aztán megérkezett még a főhősöktől ez elmaradhatatlan „We will return!" ígéret is, aminek ugyan 70, illetve 72 évesen nem tudom, mennyi a realitásalapja, de én azt mondom, úgy legyen!

manowar_4

Fotó: Ferko Moško

 

Hozzászólások 

 
#16 torta 2025-01-27 18:40
A zene az, ami, no comment - kitargyaltuk nemreg- de respekt, ha tenyleg ilyen jol tartjak magukat 70 felett.
A basszer siman megnyerne a Kukovecz Gabor hasonmas-versenyt! :D
Idézet
 
 
#15 Trebron79 2025-01-27 18:31
[quote name="Martin"]Az hogy egy 4500 férőhelyes létesítményt képes csak megtölteni egy Manowar szintű zenekar az inkább azt bizonyítja hogy mennyire nincs már kereslet a keményzenére.
A 90-es években még gondolom minimum egy 10 000 férőhelyes stadionban játszottak volna."

Nálunk a 90-es években Pecsa beltéri koncertek voltak, annak 2500 fő volt a befogadóképeség e, de ha nézed az első Hell On Earth dvd-ket, ott még ebből az időszakból van egy csomó koncertfelvétel , bizony egy csomó helyen (Németországban is!) egyáltalán nem 10.000-es arénákban játszottak, sokkal kisebb helyeken. Talán 2012-ben, vagy utána valamelyik turnén merült fel utoljára, hogy jönnének is, akkor Görögországban (Thesszaloniki talán?) 3 egymást követő este is felléptek egymás után. Mondom: ez igen! Aztán utánanéztem, hogy 1200 férőhelyes klub volt, kb., mint a mi Wigwamunk (RIP)! Mondjuk akkor is azt mondtam, meg most is, hogy kurvára megnézném egy 1200 fős helyen!
Idézet
 
 
#14 Rapid Fire 2025-01-27 14:50
Idézet - Martin:
Az hogy egy 4500 férőhelyes létesítményt képes csak megtölteni egy Manowar szintű zenekar az inkább azt bizonyítja hogy mennyire nincs már kereslet a keményzenére.
A 90-es években még gondolom minimum egy 10 000 férőhelyes stadionban játszottak volna.
A Helloween detto. A nagy reunionos turnéjuk amire mindenki kíváncsi volt szerte a világon közép-európában egy 4500 férőhelyes teniszklubra volt elég? Pedig pozsonyba általában minden szomszédos országból mennek metalosok ha nagy koncert van.
Lehet hogy nincs igazam de szerintem az hogy a külföldi nagy zenekarok kelet-európában ilyen kis helyeken játszanak közrejátszik abban hogy a nagy amerikai gigasztárok mint a Journey, a Night Ranger vagy a Lynyrd Skynyrd nem foglalkoznak európával turné szinten.
Hát most miért érné meg nekik jobban átrepülni mondjuk csehországba és játszani 6000 ember előtt mint otthon utazni egy államot és játszani egy 30-40 000-s stadionban?


Van kereslet a keményzenére, rengeteg zenekar van.Ha csak
a zenészek számát nézem, már az is hatalmas mennyiségű
embert jelent. A koncertre járás más téma.Én sem voltam ott a
koncerten pedig Manowar rajongónak is tartom magam.
Idézet
 
 
#13 Stressembö 2025-01-27 13:03
Idézet - Martin:
Az hogy egy 4500 férőhelyes létesítményt képes csak megtölteni egy Manowar szintű zenekar az inkább azt bizonyítja hogy mennyire nincs már kereslet a keményzenére.
A 90-es években még gondolom minimum egy 10 000 férőhelyes stadionban játszottak volna.
A Helloween detto. A nagy reunionos turnéjuk amire mindenki kíváncsi volt szerte a világon közép-európában egy 4500 férőhelyes teniszklubra volt elég? Pedig pozsonyba általában minden szomszédos országból mennek metalosok ha nagy koncert van.
Lehet hogy nincs igazam de szerintem az hogy a külföldi nagy zenekarok kelet-európában ilyen kis helyeken játszanak közrejátszik abban hogy a nagy amerikai gigasztárok mint a Journey, a Night Ranger vagy a Lynyrd Skynyrd nem foglalkoznak európával turné szinten.
Hát most miért érné meg nekik jobban átrepülni mondjuk csehországba és játszani 6000 ember előtt mint otthon utazni egy államot és játszani egy 30-40 000-s stadionban?

Lynyrd pont lesz idén
Idézet
 
 
#12 Carrast 2025-01-26 20:50
először láttam, marhajó koncert volt!! Együtt harcoltunk a sztílért!!
Idézet
 
 
#11 queensryche999 2025-01-26 19:29
Idézet - Csiba:
(...) ráadásul már nem is vagyok kíváncsi a hetvenéves kisnyugdíjas barbárokra! Valahogy olyan szánalmas ez a sok nyugdíjas rocksztár! /sajnálom,nem akarok megbàntani senkit,de én ettől rosszul vagyok/


Azt tudjuk, mert kb. minden olyan posztnál kijelented, ahol 50+-os zenészek vannak.
Idézet
 
 
#10 Rapid Fire 2025-01-26 19:05
Idézet - Csiba:
Élőben 94-ben a"pecsában"láttam őket,akkor fantasztikusak voltak! Ma már mem mennék ki,mert azóta nincs egy normàlis daluk,ráadásul már nem is vagyok kíváncsi a hetvenéves kisnyugdíjas barbárokra! Valahogy olyan szánalmas ez a sok nyugdíjas rocksztár! /sajnálom,nem akarok megbàntani senkit,de én ettől rosszul vagyok/


Jó nagy baromságokat tudsz te mondani.Aki nem hal meg
korán az megöregszik, ez természetes.Most az, hogy a te beteg agyad ezt nem tudja feldolgozni az nem a Manowar
hibája. A művészetben,tud ományban sőt a sportban is
lehet nagyot alkotni idősebb korban is!.Az más kérdés, hogy vannak aki hamar kiégnek, mert képtelenek az egészséges életmódra.
Az idősebb zenészek legalább jó példát mutatnak, hogy nem kell feltétlenül kifingani huszonévesen.
Idézet
 
 
#9 Tuonela 2025-01-26 15:04
Hihetetlenül jó koncert volt, minden szempontból. A 2002-es PeCsa koncertjük az egyik legmeghatározób b koncertélményem , és nem gondoltam, hogy ennyi év után ilyen koncertet látok még tőlük. Eric Adams hangja 72 évesen elképesztő, de az egész zenekar teljesítménye tökéletes volt. Most valóban nem volt sok felesleges időhúzás, a 2 órás program nagyon gyorsan elröpült, tartalmas volt, nagyon jól volt összeállítva (bár nyilván tudnám sorolni azokat a számokat, amiket még jó lett volna hallani). Általában egy koncerten a zene érdekel, és nem az egyéb látványosságok; de itt nagyon tetszett a vizuális rész is, a díszlet, a vetítések és a jól alkalmazott pirotechnika, elképesztő látványos és profi show volt. Én a kiemelt álló rész (ami valóban kiemelt volt a színpadhoz közel, és nem a küzdőtér szinte fele, mint nálunk az Arénában szokás) közepétől valamivel jobbra voltam, ott a hangzás is tökéletes volt, viszonylag hangos, de tiszta, pontosan úgy szólt, ahogy a Manowarnak kell. Most nem zúgott a fülem három napig a koncert után, mint annak idején a PeCsában. :) Bár nagyon erősnek ígérkezik az idei év koncertek terén, könnyen lehet, hogy már meg is van számomra az év koncertje.
Idézet
 
 
#8 Csiba 2025-01-26 14:53
Élőben 94-ben a"pecsában"láttam őket,akkor fantasztikusak voltak! Ma már mem mennék ki,mert azóta nincs egy normàlis daluk,ráadásul már nem is vagyok kíváncsi a hetvenéves kisnyugdíjas barbárokra! Valahogy olyan szánalmas ez a sok nyugdíjas rocksztár! /sajnálom,nem akarok megbàntani senkit,de én ettől rosszul vagyok/
Idézet
 
 
#7 janomano 2025-01-26 14:34
Voltak- e csöcsvillantó önkéntesek, vagy elvitte őket a "Marshall hegyekkel" együtt a korszellem? Úgy tűnik, hogy ez mára már csak Manowoke.
Idézet
 
 
#6 Draveczki-Ury Ádám 2025-01-26 13:56
Idézet - Trebron79:
"A koncert helyszíne a 4500 férőhelyes NTC Arena volt, ami civilben teniszcsarnokké nt funkcionál". A net szerint sportesemények esetén (gondolom, amikor teniszeznek az állóhely helyén) 4500 férőhelyes, koncertek esetén 6000., az már azért egy Pecsa (RIP) szabadtérnyi ember, nem semmi!

Jogos a nézőszámos észrevétel, javítottam.

Amúgy mindenképpen erős számról beszélünk, 4500-nál is erős lenne. Német nyelvterületen meg a Balkánon (görögök, bolgárok stb.) kívül a Manowar önálló bulikon sosem szokott ennél lényegesen nagyobb közönségeknek játszani. Nem volt ez másképp régen sem, sőt.
Idézet
 
 
#5 nikfisz 2025-01-26 13:26
Megérte kiutazni Pozsonyba-kiváló koncert volt.Eric Adams teljesítményére meg nincsenek szavak. Már-már gyanakodtam,hog y playback(persze nem).Zseniális volt!!
Idézet
 
 
#4 Martin 2025-01-26 12:36
Az hogy egy 4500 férőhelyes létesítményt képes csak megtölteni egy Manowar szintű zenekar az inkább azt bizonyítja hogy mennyire nincs már kereslet a keményzenére.
A 90-es években még gondolom minimum egy 10 000 férőhelyes stadionban játszottak volna.
A Helloween detto. A nagy reunionos turnéjuk amire mindenki kíváncsi volt szerte a világon közép-európában egy 4500 férőhelyes teniszklubra volt elég? Pedig pozsonyba általában minden szomszédos országból mennek metalosok ha nagy koncert van.
Lehet hogy nincs igazam de szerintem az hogy a külföldi nagy zenekarok kelet-európában ilyen kis helyeken játszanak közrejátszik abban hogy a nagy amerikai gigasztárok mint a Journey, a Night Ranger vagy a Lynyrd Skynyrd nem foglalkoznak európával turné szinten.
Hát most miért érné meg nekik jobban átrepülni mondjuk csehországba és játszani 6000 ember előtt mint otthon utazni egy államot és játszani egy 30-40 000-s stadionban?
Idézet
 
 
#3 Trebron79 2025-01-26 12:08
"A koncert helyszíne a 4500 férőhelyes NTC Arena volt, ami civilben teniszcsarnokké nt funkcionál". A net szerint sportesemények esetén (gondolom, amikor teniszeznek az állóhely helyén) 4500 férőhelyes, koncertek esetén 6000., az már azért egy Pecsa (RIP) szabadtérnyi ember, nem semmi! A kiemelt állóhelyen, a rendezői balon, a kordon sarkánál az első sorokban nagyon jól, szépen, tisztán és arányosan szólt végig, egy-két Joey-basszus gerjedést leszámítva. Pont velünk szemben, felénk fordítva 5-6 méterre volt egy hangfalállvány, azt hittem meg fogunk süketülni, hogy így az arcunkba kapjuk, de szerencsére nem így történt. Voltunk szerdán Ostravában is egy kicsit nagyobb helyen, elfordított arénában, ott sokkal több hangfal volt/fért el, sokkal harsogóbbnak, hangosabbnak is tűnt ott, de fülzúgást az sem okozott, mert a minőség ott is meg volt. Nagy királyság volt mindkét koncert, megérte menni! Tudom, hogy ezek a "We will return" szövegek eléggé kamunak tűnnek (nyilván előadták mindkét helyen), de Joey emlegetett Pozsonyban valami nyári fesztivált, hogy oda jó lenne open air-re visszajönniük, ami tényleg fasza lenne, de semmiféle olyan szlovák fesztről nem tudok, ahol a Manowar felléphetne.
Idézet
 
 
#2 Levike 2025-01-26 11:42
Ez nem egyszerűen jó volt hanem kurvajó. Másképpen fogalmazva baszottul fenomenális :). Egyetlen egy dolgot hiányoltam. Anno a pecsaban mintha zseleben álltam volna úgy szólt itt meg csak úgy átlagosan.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.