Shock!

február 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pantera, Power Trip, Child Bite - Budapest, 2025. február 3.

A dolog bejelentése óta némileg elcsitultak a viták a Pantera feltámasztása körül, amiben természetesen perdöntő szerepet játszik, hogy Phil Anselmo és Rex Brown méltó módon élesztette újjá a legendát Zakk Wylde-dal és Charlie Benantével. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bő másfél évvel ezelőtt a két csurig telt barbás buli azóta a hazai koncertlegendáriumba is bevonult. A négyesfogat még ugyanazzal a lendülettel tért vissza hozzánk, ezúttal már az Arénába, egyetlen nagyobb fellépés erejéig. Noha a hangzás sajnos hagyott maga után némi kívánnivalót, az örökségen most sem esett csorba, a '90-es évek első számú metálbandája zeneileg ezúttal is hengerelt. Most már ugyanakkor lassan feldereng a horizonton az „innen hogyan tovább?" kérdése is, amire előbb vagy utóbb, de muszáj lesz válaszolniuk. (D.Á.)

pantera_k2025_01

időpont:
2025. február 3.
helyszín:
Budapest, Papp László Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 51 Szavazat )

Annak ellenére, hogy a Shock!-stáb jelentős része az Arénába igyekezett, az első előzenekarra épphogy a végére estek be többen, és bár nem én vagyok a Child Bite célközönsége, megnyertem magamnak a véleményformálást is. Előzetesen belenéztem a zenekar munkásságába és finoman szólva nem éreztem a mágnest, nem a világom ez a punkos káoszzene, Anselmo támogatása ide vagy oda, ez van. Ezt az óvatos távolságtartást a programjuk első fele közben erőteljesen éreztem, főleg, hogy a frontember Shawn Knight kábé úgy kezdte, hogy kijött a színpadra és egy irdatlan ótvaros nagyot csulázott felfelé. Meg olykor előre vagy oldalra. Lehet, hogy punk ez a hozzáállás, mindamellett rém gusztustalan volt ebben a formában. Egyébként Shawnt leginkább egy kertészkedéshez készülő nagyapához tudnám hasonlítani (szakadt, térd fölé érő rövidgatya, kinyúlt póló, magasra felhúzott zokni, már csak egy jóféle NDK-szandál hiányzott az összképhez), ennek ellenére koordinálatlan végtagjai miatt inkább egy túlmozgásos, beszívott nyugdíjas figuráját hozta. Mellette a ránézésre a '70-es évek keletnémet felnőttfilmjeiből szalajtott – legalábbis ami az outfitjét és az egy tíz másodpercre eső nyelvcsapásait illeti – Jeremy Waun gitározott és pörgött megállás nélkül, bandzsítva, a lehető legidétlenebb arcokat vágva. Kicsit hunyorítva még Leslie Mandoki is beugrott róla, szóval képzelhetitek. A végtelen szőrgomolyagot a fején görgető basszusgitáros már szinte csak hab volt a tortán.

child_bite_k2025_01

Persze ne csak a külsőségekre koncentráljunk, noha tény, hogy nem csak engem taglózott le a zenekar vizuális jelenléte. A mindenféle kapaszkodó nélküli zenébe olykor egy kevés voivodos harmóniamenetet bele lehetett vizionálni, amúgy tényleg megállás nélküli összevisszaság és minden korláttól mentes zabolátlan energia jellemezte az előadást. A színpad oldalán a kapucnis Anselmo elégedett mosollyal nézte őket, szóval bizonyára van bennük valami olyan plusz, amit a közönség egy része nehezebben, de végül csak dekódolt. Bevallom, én is csak a koncert második felére éreztem rá a tébolymetálra, és az Erect Of Dystopia című dalnál már elégedetten bólogattunk egy másik fotós kartársnővel. A szintén Voivod-barát Blow Off The Omens sem volt kellemetlen a füleimnek a szett végefelé. Így esett meg, hogy a döbbent, óvatos barátkozásból határozottan pozitív végeredmény-élmény kerekedett, bár a megállás nélküli nyelvöltögetést Jeremy részéról még utólag sem tudom értelmezni. És ha már a Voivodot ennyiszer említettem, ne feledjük, hogy Shawn a pólójával is a kanadai zenekar felé irányult szeretetét reklámozta. Ha a punk a lázadást eszméjét testesíti meg, akkor a Child Bite bőven a nonkonformizmus bőséges táljából merített egy nagyot ezen az estén. (V.Sz.)

child_bite_k2025_02

Habár jóval kisebb léptékben, de a Power Trip valamennyire a Panterához hasonló cipőben jár. Ugyan náluk nem kettő, hanem egy pótolhatatlan ember esett ki idejekorán Riley Gale személyében, de a tragédia után szerintem senki sem tippelt volna arra, hogy egyszer még visszatérnek. Végül mégis így történt, és igazság szerint csakis helyeselni tudom a döntésüket. Nyilván egyszerűbb az ilyeneket mindig „fekete-fehér-igen-nem" alapon, moralizálgatva elintézni egy-egy sommás kijelentéssel, de esetükben már csak azért sem tartom indokoltnak az ilyesmit, mert mindössze két lemez után szakadt félbe a sztori, még bőven a felívelő szakaszban. Ráadásul a Nightmare Logic után okkal feltételezhettük, hogy az igazán nagy dolgok még csak most következnek: a dallasi banda előtte is kimondottan ott volt a szeren, de a maguk nagy mesterművét, ha úgy tetszik, Reign In Bloodját vagy Vulgar Display Of Powerét még nem készítették el. Emellett Blake Ibanez meg a hangszeresek még mindig csak a korai harmincas éveikben járnak, és a Power Trip ugyanúgy az ő történetük is volt, mint Riley-é. Vagyis teljesen helyénvaló, hogy nem hagyják veszni.

power_trip_k2025_01

A mostani este persze nem róluk szólt, de láthatóan azért nem voltak teljesen ismeretlenek a közönségnek sem. Ugyanakkor az itteni reakciók alapján egyértelmű: a csapatnak mifelénk még bőven van hová építkeznie. Még egy bizonyíték, hogy a Power Trip még felszállóágban kapott gellert, messze nem futották ki magukat a megérdemelt módon... A nyolcszámos szett gerincét, több mint felét a Nightmare Logic dalai adták, ami akár meglepő is lehet – mármint nem a lemez kiemelt szerepe, hanem a Manifest Decimation debüt háttérbe szorítása, de ez végső soron másodlagos. Nem szóltak éppen tökéletesen, de Blake és Nick Stewart riffjei azért kellemesen radíroztak, és a színpadi munka sem hagyott maga után kívánnivalót. Persze a Power Trip sem feltétlenül ekkora színpadokon érzi magát otthon, egy Dürer vagy egy kék Barba lenne az ő igazi közegük, ott ütné a legnagyobbat a performansz, de azért így is simán voltak olyan jók, hogy aki most találkozott velük először, másnap belehallgasson a munkásságukba.

power_trip_k2025_02

A zenéjükön persze nincs mit túlagyalni, a '80-as évek klasszikus crossover/thrash muzsikáját a következő évtized groove-osabb, ha úgy tetszik, panterásabb megközelítésével elegyítő Power Trip-zúzdák egyszerűek, mint a faék, de épp ebben rejlik az erejük. Ami a legkényesebb kérdést illeti, Seth Gilmore énekileg hozta a kötelezőt Gale helyén, és ugyan az a frontemberi rutin még nincs meg benne, ami a netes koncertfelvételek alapján Riley-t jellemezte, még bőven magára szedheti a következő években. A Hornet's Nest, a Waiting Around The Die vagy a programot záró Manifest Decimation mindenesetre így is meggyőzően jött le a deszkákról. Lehet, hogy a fentebb említett definitív mestermű már örökre bennük marad, hiszen ennyi idő után aligha lehet visszapörögni épp az akkori fordulatszámra, pláne Riley nélkül, de az örökséget ők is méltó módon ápolják. Ráadásul esetükben a bevezetőben pedzegetett „innen hogyan tovább?" kérdés is sokkal szimplábban megválaszolható, mint a főattrakció esetében: nyilvánvalóan kell majd egy új lemez, ha megérett rá a helyzet. Utána pedig lehet tovább építkezni. Remélem, tényleg így lesz.

pantera_k2025_02

A Pantera említett két barbás bulijának feledhetetlen hangulata azóta is kísért, és nyilvánvalóan nem csak én voltam ezzel így. Nem mertem volna megtippelni, mennyien leszünk most 2023 júniusához képest, amikor logisztikai okok miatt egy teltházas arénás buli oszlott két estére, de a nézőszám végül még felül is múlta a várakozásaimat: hivatalos információk szerint több mint nyolcezren jöttünk össze a Papp Lászlóban, ami akármilyen mérce szerint igen combos és becsületes embermennyiség. A Pantera persze nem az az üldögélősen nézős zenekar, így senkit sem lephetett meg a hétfő estére belőtt konfiguráció sem: a küzdőteret a lehető legnagyobbra növelték a lelátók alá betolt alsó széksorokkal, a legfelső karéjokat pedig lefüggönyözték.

pantera_k2025_10

Essünk túl rögtön az elején a kellemetlenségeken! Nem vagyok hangmérnök, így nem szeretnék olyasmibe beleokoskodni, amihez abszolút nem értek, de a visszajelzések alapján most is erőteljes helyváltoztatós kísérletekre volt szükség ahhoz, hogy az ember megfelelő hangzást fogjon ki. Kiss kolléga szerint a színpadhoz közeli rendezői bal fertályon, Rexhez közel gyakorlatilag lemezminőségben szólt a cucc, én azonban majdnem-elülső középtájt a kelleténél végig sokkal kevesebbet hallottam Zakkből. Az ülőjegyes Koroknai kolléga szerint viszont a lelátókon a gitáros mellett Phil Anselmo hangja is sokszor nyomtalanul eltűnt. Emellett visszhangosabban, kongósabban szólt minden az ideálisnál, viszont Charlie Benante dobsoundjáról helytől függetlenül kizárólag szuperlatívuszokban nyilatkozott mindenki. Teljes joggal, a dobok valami egészen gyönyörűen dörrentek meg. Bár a Barbában óriásit fejlődött a hangzás azóta, még így sem gondoltam volna, hogy azt kell írnom: az akkori két buli szerintem jobban szólt ennél a mostaninál, különös tekintettel a másodikra. Ezt leszámítva ugyanakkor nem érhette szó a ház elejét.

pantera_k2025_03

A koreográfia gyakorlatilag egy az egyben megegyezett a múltkorival. Az átszerelés alatt ezúttal Anselmo Housecore kiadójának zenekarai futottak a két kivetítőn, majd jött a kis ráhangoló elegy a klasszikus turnévideók piálós-rongálós-ereszdelahajam pillanataiból a Regular People-re. Aztán az A New Level kezdő gitárcsikorgatására lehullott a színpadot eltakaró, vöröslő Pantera-feliratos függöny, és belecsaptak. Maga a műsor is nagyjából ugyanazzal a logikával épült fel, mint az elmúlt két alkalommal, de hát ahogy fentebb is utaltam rá, ez végső soron még mindig ugyanazon turné újabb felvonása. Ennek megfelelően nagyon nem is variáltak bele: rögtön jött a Mouth For War meg a Strength Beyond Strength, a Becoming a Throes Of Rejection részletével, majd az I'm Broken némi kis By Demons Be Drivennel, és máris a rendes műsoridőt felét közelítettük.

pantera_k2025_09

Persze nem akarom azt mondani, hogy minden tök ugyanúgy szólalt meg, mint legutóbb. Benante és Rex ritmusszekciója nyilván igen, bár hallhatóan ők is még jobban összeértek másfél év turnézása során. Charlie előtt pedig muszáj ismét a földig hajolnom. Igen, néha akadtak kisebb mellényúlások, de ez egyrészt egy élő fellépés természetes velejárója, másfelől egészen lenyűgöző, hogyan helyezkedett bele tökéletesen Vinnie Paul összekeverhetetlen táncos-groove-os játékstílusába. Mindezt úgy, hogy neki is van egy nagyon jellegzetes, sajátos dobolása, ami ugye tök másmilyen húzást ad az Anthraxnek... Ennek ellenére az illúzió most is gyakorlatilag perfektnek bizonyult, főleg a fentebb említett csodaszépen csattanó, letaglózóan erőteljes dobhangzással. Pedig 62 évesen itt és most Benante a korelnök, ráadásul ugye bőven akadtak kézproblémái is az évek során... Fogalmam sincs, hogy csinálja, de le a kalappal! És persze le a kalappal a szokásos betonbiztos basszusalapokat hozó Rex előtt is.

pantera_k2025_07

És akkor, hogy miben tapasztaltam némileg mást: elsősorban a másik kényes ponton teljesítő Zakknél. Nekem már a múltkor is nagyon rokonszenves volt, hogy Wylde teljes egészében a polcra helyezte a maga harsány alfahím személyiségét, és láthatóan nagyon kényesen ügyel rá, hogy ne nőjön rá a show-ra, meg úgy általában semmire. Ozzy mellett természetesen eleve ebben szocializálódott, de hát esetében mégiscsak a műfaj egyik leghatalmasabb önálló gitárosi márkanevéről beszélünk, aki a Pride & Glory óta meg után a Black Label Societyben frontemberként is viszi a boltot. Szóval simán megtehetné, hogy jobban beleáll a nagy pózokba, tetszeleg, hergeli a közönséget satöbbi-satöbbi. De nem teszi, és ez így is van rendjén, hiszen Dimebag Darrellt éppúgy fizikai képtelenség maradéktalanul pótolni, mint a bátyját. Ugyanakkor a barbás bulikhoz képest Zakk is jobban magáévá tette, saját képére formálta a dalokat. Természetesen minden megmaradt, ami lényeges, de hallhatóan arra is kínosan ügyel, hogy semmiképpen se Dime klónjaként szólaltassa meg a halhatatlan riffeket és szólókat. Tudom, hogy sokak számára szentségtöréssel ér fel az ilyesmi, de nekem épp az ellenkezője tűnne furcsának. Ráadásul most már hallhatóan jobban átérzi a thrashesebb, darálósabb témákat is, mert itt legutóbb még azért egyértelműen hallani lehetett, hogy a lassabb, szaggatottabb, doomosabb dolgok azért zsigerileg sokkal közelebb állnak hozzá, mint mondjuk egy Strength Beyond Strength.

pantera_k2025_06

Anselmo ezúttal is mezítláb járkált ide-oda a maga kis szőnyegén, és énekileg simán hozta, ami manapság, 56 évesen benne van. Nézőpont kérdése, mennyi ez: csak ismételni tudom magam, szerintem hangilag sokkal jobban összeszedte magát erre a turnéra, mint előzetesen kinéztem belőle, hiszen épp a Pantera dalainak többségéhez szükséges öblös-üvöltős hangszíne látszott már-már elveszni az elmúlt egy-másfél évtizedben. Persze telenyomatták visszhanggal, és nagyon rutinosan spórolt is a torkával végig, de összességében hozta, amit vártam. A klasszikus klipekből ismert kettészakadt pózoktól, kontroll-ládákra támasztós beállásoktól és hatalmas ugrásoktól a hátproblémák meg a kor miatt mindörökre elbúcsúzott, de ez is rendben volt, a kisugárzása ma is megvan, még ha nem is beszél sokat. Ráadásul ránézésre úgy nyolc-tíz kiló is leugrott róla az elmúlt két év intenzív turnékiképzésének köszönhetően, szóval összességében hozta a klasszikus fazont is.

pantera_k2025_05

A műsor legszélsőségesebb pillanatait – és egyben egyik abszolút csúcspontját – ezúttal is a Suicide Note Pt. II jelentette, utána gyors egymásutánban a 5 Minutes Alone-nal és a This Love-val, hogy aztán jöjjön a legutóbb nálunk még nem játszott nagyágyú, a Floods. A Trendkill lemez nagyeposza természetesen hozzá illő Dime & Vinnie-vetítést kapott némi kis esőzéssel meg villámlással karöltve. Ugyan semmiképpen sem nevezném koncertszámnak ezt a keserű, sötét borulatot, a Pantera-táborban olyan respektje van, hogy magától értetődően ez sem lehetett más, mint tetőpont. Ebben a bizonyos respektben persze a Dimebag munkásságának abszolút etalonját jelentő, monumentális szóló játssza a főszerepet – Zakk itt hallhatóan már csak emiatt is igyekezett a lehető legjobban közelíteni az eredetihez, és végül szépen le is hozta. Anselmo kicsit ugyan belebakizott a szövegbe, de énekileg rá sem lehetett panasz. Itt Rex is hatalmasat alakított, de eleve ő a nóta kettes számú főszereplője, még ha ezt a halhatatlan Dime-szóló mellett annyira nem is szokás emlegetni.

pantera_k2025_04

Utána pedig megint biztosra mentek a koncert leghatalmasabb együtténeklését hozó, gigászi tűzoszlopokkal kísért Walkkal, ahol ezúttal nemcsak a szokásos bizarr ruhaköltemények egyikében parádézó Csihar Attila, hanem névrokona, a Pantera másik híres magyar cimborája, Vörös Attila is a színpadra keveredett némi vokálozás erejéig. Mivel Zakk Ola Englund videói mellett bevallottan az ő YouTube-anyagait hívta segítségül Dimebag témáinak minél autentikusabb elsajátításához, ez így volt kerek. A Domination/Hollow klasszikus összemixelése után a Cowboys From Hell zárta a normál műsoridőt, a ráadásra pedig szokás szerint a Fucking Hostile-t hagyták. Az ekkorra láthatóan-hallhatóan elég rendesen elfáradt Phil ennek javarészét már a közönségre bízta, de a dal így is betöltötte a maga funkcióját. Előttünk Ljubljanában, illetve utánunk Krakkóban előkerült a legvégén a Yesterday Don't Mean Shit is, de nálunk most nem duplázták a pluszt. Vagyis a Reinventing The Steel lemez ezúttal teljesen kimaradt.

pantera_k2025_12

Mint ahogy egyébként Anselmo sem került olyan szentimentális hangulatba, mint egy körrel ezelőtt, különös tekintettel a második koncertre, ahol a végén már Rex terelgette le a színpadról, miközben a közönség hatalmas „PAN-TE-RA! PAN-TE-RA!" kórussal ünnepelte a visszatérést. Üdvrivalgásból, tombolásból természetesen most sem volt hiány, remek volt a hangulat végig, de kétségtelen, hogy a 2023-as bulikhoz képest ezúttal nem éreztem ezt a fajta megismételhetetlenséget sem. Ez azonban nem a mostani koncert mínusza, hanem az akkoriak plusza. Teljesen más több mint két évtized után, hihetetlenül súlyos előzményekkel a háttérben feltámadni és beteljesíteni egy sokgenerációs rajongói vágyálmot, mint immáron stabilan működő csapatként ismét adni „csak" egy újabb kiváló koncertet.

pantera_k2025_11

És ezzel akkor el is érkeztünk az „innen hogyan tovább?" kérdéséhez, ami egyelőre még nem akut, de később az lehet. Az idei Pantera-dátumok után Philnél elvileg egy alaposabb Down-, Charlie-nál meg egy alaposabb Anthrax-szakasz van kilátásban, és Zakk is ismét ráfordul a Black Label Society dolgaira. Nyilván a Pantera életművének javát örökké hallani akarja majd a közönség, tehát jószerivel az idők végezetéig el lehet menetelni akár ugyanezzel a szettel is, a kérdés mindössze annyi, ők mit akarnak. Az álláspontom továbbra is az, hogy ezzel a névvel, ennyi idősen, ilyen előtörténettel és egy gyakorlatilag perfekt, megismételhetetlen életművel nem kellene bolygatni egy esetleges új lemezt. Viszont ebben az esetben hosszabb távon muszáj lesz majd komolyabban megvariálni a műsort, hogy mindenki számára tartósan és igazán érdekesek maradjanak. Akkor is, ha bevallottan csak nosztalgikus jutalomjátékról beszélünk. A hangzás anomáliái ellenére, ezzel együtt ismét odavágott a Pantera Budapesten. Ameddig működnek és van rá lehetőség, én a magam részéről mindig meg fogom nézni őket ebben a felállásban. (D.Á.)

pantera_k2025_08

 

Hozzászólások 

 
#14 pelu 2025-02-10 08:01
Mi a párommal nagyon élveztük a koncertet, hisz a 23-as 1. napi buli a helyszín miatt szinte élvezhetetlen volt számunkra, úgyhogy ez most kárpótolt. A régi dinamikát természetesen már nem várhatjuk el velük kapcsolatban, Anselmo hangja sem bírja már végig, csal is imitt-amott, ettől függetlenül remek koncertet adtak. A megemlékezős rész nagyot dobott az egészen, onnantól még kapott egy lendületet a buli. Zakk gitárjátéka zseni volt szerintem: ahogy kivette, az első körben még inkább próbálta szolgai módon lekövetni Dimebag játékát, ahhoz képest most már jobban beletette a saját stílusát is, színezte itt-ott, de szerintem ezzel így 2. nekifutásra semmi gond nincs, nekem külön tetszett is az előadásmódja, pluszt adott hozzá. Ha jönnek még, ott leszünk! :)
Idézet
 
 
#13 Csimpőcke 2025-02-06 22:18
Nem túl szerencsés, hogy Zakknak meg Charlienak elő van írva, hogy tiszteletből nem adhatják magukat egy kicsit sem, mert se Phil, se Rex nem tett hozzá egy fikarcnyit sem a bulihoz a kötelező minimumon kívül....Rextől mondjuk nem is várunk ilyesmit, Philből viszont leginkább az jött le, hogy hulla fáradt és a lábujjától a hajáig mindene fáj....a barbás bulira pont a barba miatt nem mentem, de látva az összevetéseket, már bánom....ez "csak" egy korrektül lezavart buli volt, az emlékezetes az nem ilyen....amit a Power Trippel műveltek a szervezők az meg kurvagáz volt....koncert közben tesztelgetni a kivetítőt, a végén meg konkrétan rájuk baszni a Pantera függönyt? jár a tarkónbaszás...
Idézet
 
 
#12 bogar 2025-02-06 12:36
Idézet - Venom.ádi:
Idézet - Puki:
azon bulik közül amelyeken ott voltam talán csak a 2009-es PeCsás Down szólt jobban ennél.


Pedig amennyire emlékszem, botrányos volt az is néhol. Na nem az embereken, vagy a bandán múlt bármi, marhára vitte a hangulat, de úgy tűnik képtelenség volt a Pecsát vagy a nyitott Barbát jól hangosítani. A tavalyelőtti második Pantera buli konkrétan rakás szar volt a keverőnél is.


Igazából az van, hogy minden buli, mindenhol szarul szól, csak néha egyeseknek sikerül jó helyre állni! :-D
Idézet
 
 
#11 klogg 2025-02-06 12:36
Idézet - Venom.ádi:
úgy tűnik képtelenség volt a Pecsát vagy a nyitott Barbát jól hangosítani.


Én is azt hittem, hogy a Pecsát képtelenség jól hangosítani, de 2008-ban a Porcupine Tree bebizonyította, hogy igenis lehet, méghozzá lemezminőségben . Én nem tudom, ők milyen cuccot használtak, de elképesztően jól szólt.
Idézet
 
 
#10 Venom.ádi 2025-02-06 11:31
Idézet - Puki:
azon bulik közül amelyeken ott voltam talán csak a 2009-es PeCsás Down szólt jobban ennél.


Pedig amennyire emlékszem, botrányos volt az is néhol. Na nem az embereken, vagy a bandán múlt bármi, marhára vitte a hangulat, de úgy tűnik képtelenség volt a Pecsát vagy a nyitott Barbát jól hangosítani. A tavalyelőtti második Pantera buli konkrétan rakás szar volt a keverőnél is.
Idézet
 
 
#9 nikfisz 2025-02-05 22:57
Nem voltam ott a bulin. Egyrészt melóztam, másrészt nekem hiányzik az intenzitás Phil Anselmo-ból.Az pedig nagyon kéne ehhez a zenéhez, hiába hogy 56.Pozitívum hogy a képeket látva a hordó hasától megszabadult. De amúgy a koncert biztos jó lehetett....
Idézet
 
 
#8 queensryche999 2025-02-05 22:16
Idézet - Puki:
Ők is öregszenek, mi is, de azért szerintem egészen tisztességes produkció volt. Nyilván aki a '98-as Panterára számított, az csalódott. Őket is megértem, de szerintem mindenkinek el kéne fogadnia, hogy azok az idők sosem jönnek vissza.


Van olyan ember, aki a '98-as - sokak elmondása szerint egyébként nem épp csúcsformát nyújtó (legfőképp Phil), de nyilván eredeti felállású - koncerthez hasonlítja az utóbbi évek bulijait?? Szerintem a velük kapcsolatos kritika (a szarozóktól tekintsünk el) alapvetően két dologból fakad: névhasználat és Zakk gitárjátékának autentikussága. Utóbbi kevésbé hangsúlyos a kritikák között. A témát itt sokszor feszegettük, nem akarom újra megnyitni, megvan mindenkinek a maga véleménye. Aki szeretné látni ezt a felállást, lehetősége van rá, aki pedig inkább az örökséget szeretné ápolni, hallgathatja a lemezeket és nézheti a régi videókat-koncertfelvétel eket.
Idézet
 
 
#7 Kiss Tamás 2025-02-05 20:06
Rex oldalán, kb. a 6-7. sorban néztük a koncertet a feleségemmel. Irgalmatlan volt a hangerő, de nagyon tisztán szólt minden, bár ott egy kicsit Rex bőgője túlvezéreltnek tűnt, de semmi komoly gond nem volt vele. Voltam az 1. barbás bulin is, ahhoz képest itt jobb volt a hangosítás. Összességében egy életre szóló élmény volt, a halálomig elkísér - örök emlékként.
Idézet
 
 
#6 Puki 2025-02-05 18:58
Az ötödik sorig sikerült felküzdenünk magunkat a harmadik dal után, onnan már nem volt előre. Végigtoltuk a koncertet a pitben. Zakk oldalán álltunk, közelről nagyon jól szóltak. Akkorát borultunk pitben mint a disznó, de tökjó volt. Ők is öregszenek, mi is, de azért szerintem egészen tisztességes produkció volt. Nyilván aki a '98-as Panterára számított, az csalódott. Őket is megértem, de szerintem mindenkinek el kéne fogadnia, hogy azok az idők sosem jönnek vissza. Anselmot, Rexet láttam mindenféle formációkkal az évek során, de azon bulik közül amelyeken ott voltam talán csak a 2009-es PeCsás Down szólt jobban ennél.
Idézet
 
 
#5 rockart 2025-02-05 14:06
Amíg az Abbott tesók halottak, addig a Pantera is a szememben az, így ezzel a felállással. Ráadásul, a mostani "nyugger" Anselmo sem jelenti már számomra azt a megtestesült nyers erőt, amit Pantera koncerteken hozott, miközben felszántotta a színpadot oda-vissza, keresztbe! Egy Down-al bármikor megnézem őt (meg Rex-et is) élőben a jövőben is, de Pantera név alatt ez nekem csak egy erős emlékzenekar, azt meg megteszi a Vörös Attila féle Vulgar Display of Cover is bőven, mert kő profik! Pár Ride for Dime koncertjük alapján ezt ki merem jelenteni! Szóval, én őrzöm inkább az emlékét annak a bizonyos '98-as Kisstadionos koncertjüknek, meg hallgatom mai napig rendszeresen a lemezeiket. Persze, könnyen beszélek, mert még az a bizonyos koncert előtti napra szervezett közönségtalálko zó/dedikálás is megvolt, amit a Nyugati téri egykori MCD zeneáruházban tartottak. Örök emlékek! Régen minden jobb volt! Ja, nem! :D
Idézet
 
 
#4 Xanadu 2025-02-05 13:24
"Az ekkorra láthatóan-hallhatóan elég rendesen elfáradt Phil ennek javarészét már a közönségre bízta, de a dal így is betöltötte a maga funkcióját."

Nem szemrehányás, csak egy észrevétel, hogy a nála 16 (!) évvel idősebb Eric Adams szinte hibátlanul lehozott egy sokkal hosszabb bulit a szlovákoknál, és hát a Manowar-dalok semmivel sem igényelnek kevesebb kondit, erőfeszítést, mint a Pantera esetében. Bár szerintem az is jelentheti a különbséget, hogy - tudtommal - Eric jóval egészségesebb életmódot folytatott mindig is.
Idézet
 
 
#3 Nagy Béla 2025-02-05 10:34
Ugyanazzal a két barátommal voltam, akikkel két éve az 1. Barba napon. Ahhoz képest jobban szóltak, de nagyon mély és döngölős volt a hangzás (helyet is változtattunk bal előről középre hátrább). Egy Walk, vagy 5 minutes alone esetében ez még OK, de pl.: az I'm broken vagy Mouth for war gitárharmoniáit /főtémáit leginkább azért hallottam, mert ismerem a nótákat. Természtesen nagy élmény volt, de azért legközelebb megnézném őket egy profi hangzás mellett is.
Idézet
 
 
#2 Jézus 2025-02-05 09:30
Én nagyon haragudtam rájuk sokáig, amikor kiderült, hogy felélesztik a Pantera nevet, a tavalyi koncerteken nem is voltam.
Aztán valahogy lenyugodott a dolog, beletörődtem. Aztán végül tegnap ott is voltam, 2-3 dal után a jobb elülső oldalról átmenttem középre, a moshpit környékére, hogy szerezzek néhány kék-zöld foltot a testemen. Azért egy Panter-pit, ha nem is olyan, mint 30 éve volt, de más szint bármi máshoz képest.
Sokkal jobban is szólt ott, még ha voltak is néhol hiányosságok.

Én úgy voltam vele, hogy mivel a 90-es években még kölyök voltam, sőt, azt sem tudtam mi az a Pantera, ennél közelebb nem járhatok ahhoz, hogy lássam a legendát. Nem is csalódtam, és örülök, hogy ott voltam.
Idézet
 
 
#1 Ben Nihil 2025-02-05 09:10
Fogadok egy Ossian-felvarróban, hogy lesz új lemez is ezen a néven!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.