Shock!

február 06.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Manowar: Hail To England

manowar_1Jövő héten startol a Manowar The Blood Of Our Enemies fantázianevű turnéja. Joey DeMaióék ezúttal két 1984-es lemezüket, a Hail To Englandet és a Sign Of The Hammert állítják a koncertek fókuszába, amelyekre az utóbbi évtizedekben viszonylag kevés reflektorfény vetült. Mindennek valahol érthető az oka, hiszen két sötét, nagyon sajátos hangulatú albumról beszélünk, később a csapat sokkal direktebb, közérthetőbb irányokba fordult. Ezzel együtt azonban ez a két album rengeteg ősrajongó örök kedvence, és több mint negyven év távlatából egyértelmű: a Manowar később már soha nem játszott olyan epikusan és egyszersmind vadállati őserővel, mint ezeken az anyagokon. Idézzük hát fel, mitől is olyan különleges album a Hail To England!

megjelenés:
1984. február 10.
kiadó:
Music For Nations / Megaforce
producer: Jack Richardson

zenészek:
Eric Adams - ének
Joey DeMaio - basszusgitár
Ross „The Boss” Friedman - gitár
Scott Columbus - dobok

játékidő: 33:28

1. Blood Of My Enemies
2. Each Dawn I Die
3. Kill With Power
4. Hail To England
5. Army Of The Immortals
6. Black Arrows
7. Bridge Of Death

Szerinted hány pont?
( 51 Szavazat )

Az auburni Manowar az első pillanattól fogva kilógott minden skatulyából. Mindez azt eredményezte, hogy a csapatot alapvetően saját kortársai sem értették: a hasonszőrű zenekarok nem szívesen közösködtek velük, a kiadók még a '80-as évek elejének pezsgő metálszínterén sem tudták, hogyan kellene eladni őket, és a közönséget is erősen megosztották. Nem véletlen, hogy az első időszak komoly hányattatásokat hozott.

Hiába sikerült valahogy becserkészniük a debütáló, 1982-es Battle Hymns Dark Avenger dalához narrátornak Orson Wellest, a Liberty kiadónak a torkán akadtak és nem sokkal később az utcára kerültek. Eric Adams, Joey DeMaio, Ross „The Boss" Friedman és új dobosuk, Scott Columbus ezután elhíresült módon a vérével írta alá új lemezszerződését (Európában a Music For Nationsszel, Amerikában a Megaforce-szal), de a csapat hazájában az 1983-as Into Glory Ride sem keltett semmiféle feltűnést. Ennek persze megvolt a maga oka. Joey: „Az Into Glory Ride-on nem szerepelt afféle igazi koncertsláger, ehelyett inkább egységesen erős és jó anyag volt. Mindannyian a Black Sabbathon nőttünk fel, számunkra mindig ők voltak az alapvető heavy metal zenekar, így nagyon jól tudtuk, hogy a keménység, a súlyosság és az erő nem függ a gyorsaságtól. Akkortájt indult el az a trend, hogy mindenki gyorsabb akart lenni a másiknál. Mi meg azt mondtuk, hogy a Venommal, az Exciterrel és a Metallicával szemben inkább lassítunk a tempón, és csinálunk egy igazán súlyos, zúzós lemezt. Rengeteg éjfekete, doomosan lassú téma szőtte át a nótákat, ráadásul sikerült egy gigantikus és súlyos dobsoundot kreálnunk, pedig mindössze egy nap alatt vettük fel a lemezt. Máig nagyon büszke vagyok az Into Glory Ride-ra."

manowar_3

A zenekar tudta, hogy jó úton indult el a második albummal, így nem volt kétséges, hogy a Battle Hymnshez képest sokkal egyedibb, a harcos-barbáros-fantasys irányra jobban rágyúró Into Glory Ride vonalát viszik tovább. Viszonylag hamar eldőlt, hogy a harmadik lemez címe Hail To England lesz. Joey: „A Battle Hymns megjelenése után az amerikai kiadónknál kirúgtak az idióták, mert fogalmuk sem volt róla, hogyan kellene menedzselni a zenekart. A sorsunkra hagytak bennünket, és lehet, hogy az angliai támogatás nélkül lőttek volna a zenekarnak. Gyakorlatilag az ottani rocksajtónak köszönhetően maradtunk életben. Tényleg az angol heavy metal rajongóknak köszönhetjük, hogy tovább tudtunk működni, és a lemezcímmel ezt szerettük volna megköszönni nekik a magunk módján. Nem véletlen, hogy sokan Amerika egyes részein is azt hiszik, hogy a Manowar angol zenekar... Hiába, Anglián keresztül vezet előre az út!" Ross: „Az első koncertjeinket Angliában adtuk, ráadásul onnan érkeztek a NWOBHM-csapatok is a Saxon, a Diamond Head, a Samson és társaik. Eleinte mind underground szinten működtek, aztán hirtelen már nem voltak underground csapatok... Az akkori generációnak egy csapásra a metál lett a közös nyelve. Berobbant a dolog, és tényleg hatalmasra nőtt. Az angol kritikusok egy része persze irgalmatlanul lehúzott bennünket, de az igazán komoly újságírók, mint például Malcolm Dome, az első perctől fogva imádták a zenekart. Ezért lett végül Hail To England a lemez címe is."

Noha a Manowar angliai népszerűségét természetesen az évtized elejét domináló NWOBHM-mozgalom alapozta meg, Joey DeMaio nem érzett különösebb rokonságot a hullám brit bandáival: „Valójában időben is megelőztük a brit vonalat. Az Iron Maiden nagyjából velünk egy időben kezdett, bár tény, hogy a Judas Priest régebbi, mint mi. A Sabbathtal és a Motörheaddel együtt nagy hatást is gyakoroltak ránk. A Maiden azonban nem. Ők valahogy mindig a metálzenészek zenekaraként próbálták lefesteni magukat, de nekem sosem jött le így a zenéjük. Tiszteletre méltó, ahogy a rajongóikkal bánnak, meg ahogy hisznek a zenéjükben, de sosem kattantam rájuk." Emellett külsőségeikben is tudatosan és direkt igyekeztek eltérni a korabeli denim-and-leather divatoktól. Ross: „Úgy akartunk kinézni, mint előtte senki a heavy metalban. Valami vadabbat szerettünk volna az egyszerű farmer-bőr cuccoknál. Mi lehet annál vadabb? Hát az állati szőrök!"

manowar_5

A csapatnak nagy álma vált valóra, hogy a kanadai Jack Richardsonnal, a The Guess Who, Bob Seger vagy a Badfinger veterán producerével dolgozhattak a lemezen. DeMaio: „Igazság szerint már az első lemezünket is Jackkel akartuk elkészíteni, de akkor nem sikerült becserkészni. Eredetileg újból Jon Mathiasszal, az Into Glory Ride producerével dolgoztunk volna, aki jóbarátunk, és nagyon szerette volna megcsinálni velünk a lemezt. Mondta, hogy egyeztessük a részleteket a menedzserével, ő azonban egyből azt kérdezte, mennyi előleget fizetünk. Nem volt pénzünk erre, így szó szerint azt a választ kaptam a faszitól: Jont nem érdekli a meló, és letette a telefont!" Richardsonnak nem voltak hasonló allűrjei, de a szűkre húzott büdzsé természetesen nála sem tett lehetővé különösebb variálásokat. A Manowar mindössze húszezer dollárból, a keveréssel együtt összesen tizenkét nap alatt rögzítette az új dalokat a torontói Phase One stúdióban, 1983 késő őszén. DeMaio: „Nem véletlenül szerepelt a borítóban a Jack Richardson egy isten! megjegyzés, ugyanis tényleg így éreztünk iránta. Már 54 éves volt, és a fiaiként terelgetett bennünket: amellett, hogy megtanította, hogyan kell lemezt felvenni, folyamatosan főzött is ránk. Szóval fantasztikus választásnak bizonyult. Baromi gyorsan haladtunk a stúdióban, de eleve nem is tartozunk azon zenekarok közé, akik milliószor újrakalibrálják a dobsoundot. Nálunk a spontaneitás számít, és nem hiszünk benne, hogy hangszerelési kísérletekkel kellene elvesztegetni az értékes stúdióidőt. Az anyag jelentős részét már jóval azelőtt teljesen készre csiszoltuk, hogy bevonultunk volna a Phase One-ba. A tulaj, Doug Hill hajmeresztő dolgokat mesélt: az Anvil is ugyanitt vette fel a Forged In Fire lemezt, és csak a stúdióbérletre 140 ezer dollárjuk ment el. Lefoglaltak hat teljes hetet, méghozzá azzal a kitétellel, hogy éjjel-nappal bejárásuk legyen, majd ehhez képest megjelentek délután háromkor, elszívtak egy kis füvet, aztán valaki benyögte: ugyan ki a franc akar ma dolgozni?"

A csapat termékenységének csúcsidőszakát élte ekkoriban. A mai Manowar gyakorlatilag évtizedek óta egyszemélyes DeMaio-diktatúraként él a köztudatban, ezekben az években azonban még igazi csapatmunkában írták a dalokat. Noha mindig is a basszer volt a főnök és őt tüntették fel íróként is a számok többségénél, a végeredmény hallatán nincs okom kételkedni Friedman szavaiban, miszerint a korai érában gyakorlatilag vele egyenrangú dalszerzőként tevékenykedett a bandában: „Annak idején úgy írtuk a dalokat, hogy Joey-val összegyűjtöttük az ötleteinket, és csak ezután ültünk össze megmutogatni ezeket egymásnak. Utána felvettünk ezt-azt, kölcsönösen javaslatokat tettünk egymásnak, oda-vissza pattogtak az ötletek. Ha megvoltak az alapok, elvonult megírni a szöveget, majd levonultunk a próbaterembe és elejétől végéig befejeztük a nótát, a tempókat, a hangnemeket, a hangszerelést. Néha minden magától jött, mint a karikacsapás, máskor kicsit szenvedtünk, de a végeredmény mindig meggyőzően sikerült." A zenekar annyi dallal rendelkezett, hogy a rövid stúdiózás során nem is csak egyedül a Hail To Englandet sikerült tokkal-vonóval rögzíteniük. Ross: „Csaknem két albumnyi anyagot vettünk fel abban a tizenkét napban, mivel már akkor is mindig előre gondolkodtunk. Ezek jelentették utána a következő lemez, a Sign Of The Hammer alapjait is."

manowar_4

A zenekart nem érdekelte, hogy már a külsőségek terén igen elvadult '80-as években is rengetegen kikezdték őket a szőrruhás, illetve olajtól csillogva pózoló promófotók miatt. A Hail To England már a borítókoncepciójával is minden eddiginél markánsabban beleállt mindabba, amit képviseltek. Itt volt először látható a zenekar majdani kabalafigurája, The Faceless Warrior valamiféle előképe is. Ross: „Imádtuk Thort meg Conant, így aztán mindent tűvé tettük a megfelelő borítótervezőért. Végül a Marvelen keresztül jutottunk el Ken Landgrafig. Megmondtuk neki, hogy Hail To England lesz a lemez címe, és amint megláttuk a borítót, összeszartuk magunkat! Hihetetlen volt, mennyire lenyűgözően festett a központi alak arca, a lábánál a nőkkel, a szörnyetegekkel meg a leigázottakkal! Pont mint az imádott Marvel-képregényeimben... Thor gyerekkoromban óriási hatást gyakorolt rám."

A Manowar esetében később a habverés és a szellemi fogyatékos szintre lebutított üzenetek sajnos elvitték a fókuszt a lényegről. Rengetegen képtelenek komolyan venni a zenekart a borzalmas pózerkedés és a blőd nyilatkozatok miatt, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi több mint húsz évben nyújtott teljesítményük finoman szólva is a léc alatt mozog. A korai érában azonban a csapat igazi unikum volt a színtéren: senki sem szólalt meg hozzájuk hasonlóan, és dalaikban is rengeteg atipikus elemmel kísérleteztek. Az 1984 februárjában megjelent Hail To England pedig nem egyszerűen továbbvitte, hanem továbbfejlesztette az Into Glory Ride-on oly tökéletesen bevált epikus, filmes-fantasys-képregényes irányt. Ross: „A lemezeink mindig a Manowar-féle rockertémák és az epikus darabok egyfajta kombinációját jelentették. Ezek az elemek gyakorlatilag minden más metálbandától megkülönböztettek bennünket. Simán képesek voltunk összerakni ezeket a nyolc-tízperces dalokat is anélkül, hogy nevetségesen unalmassá váltak volna. Emellett Joey sokat kísérletezett nyolchúros basszusgitárral, különböző pedálokkal, én meg a billentyűkkel."

manowar_9Az említett monumentális vonal pedig egyenesen csúcsra jár a Hail To England mindössze hét, ám maradéktalanul perfektre kerekített dalában. A zenekar szövegi vonalassága és markáns iránya persze ekkor is megvolt már a Robert E. Howard munkássága nyomán vért ivó harcosoktól kezdve egészen a heavy metal fényes dicsőségéről zengedező himnuszokig. Itt azonban még létezett náluk valamiféle egészséges egyensúly. Úgy is mondhatom: a promófotókon lehet vigyorogni, a zene azonban minden volt, csak önparódia-szerű nem. Joey: „Nekünk a zene számít. Meggyőződéssel hiszünk bizonyos értékekben, és soha nem alkudunk meg ezekben. A Manowar technikai szempontból kihívásokat jelentő, akár hat-tízperces szimfóniákban gondolkodik. Szeretnénk a rajongóknak olyasmit adni, ami a puszta riffelésen túl is szolgál valami kapaszkodóval. Óriási Ennio Morricone-rajongó vagyok, imádom hallgatni azokat a drámai hangszerelésű filmzenéket."

A lemez önmagában is nyomatékosan indul a Blood Of My Enemies méltóságteljes basszusfutamaival. A dal aztán sztorimesélős, a szó legnemesebb értelmében epikus művé fejlődik a szimpla, de grandiózus riff és Eric Adams áradó, sztorimesélős előadásmódja révén. Mire elérünk a tekerős, de közben Rossra jellemzően bluesos szólóig, már eldőlt, vevő vagy-e erre az egészre vagy sem. De a korai Manowar egyedisége akkor sem vitatható el, ha esetleg soknak találod a kétségtelen színpadiasságot: mint írtam, még csak nem is szólt senki hasonlóan a színtéren. Már maga a hangzásképük is teljesen sajátos volt DeMaio gitárral egyenrangú súllyal megdörrenő Rickenbackerének és szólisztikus játékának köszönhetően. De némi rosszindulattal megjegyezhetem azt is, hogy itt még ténylegesen Scott Columbus hajtotta a motort, nem pedig az agyatlanra programozott dobgép. Az ütős sajátosan barbarisztikus, ősprimitív, de egyben vadállati energiájú, old school játéka is nagyon sokat tett hozzá az összhatáshoz.

Már a heroikusan fennkölt Blood Of My Enemies is fajsúlyos indítás, a morózusabb, sokkal sötétebb Each Dawn I Die azonban tényleg mindent visz. Doomos hatásokkal is kacérkodó, vészjósló csatatéri induló ez, ahol fület gyönyörkődtetően csavarodik egymásba Ross gitárja és Joey bőgője, Eric áriázása pedig azonnal a fülbe ül a a kiállásszerű részeknél. Számomra a korai Manowar egyik leghatalmasabb alkotása ez a darab, tényleg mindent egyesít, amitől annyira különlegesek voltak ekkoriban. De utána sincs jottányi pihenő sem. Érkezik a lemez talán legismertebb dala, a gyorsuló dobbevezetőből kibontakozó Kill With Power a maga pattogó-morajló basszusfutamaival, megtördelt, kiállásos refrénjével. Félig-meddig speedes téma, de drámaisága így is üt, a gurgulázó szólókról nem is beszélve...

manowar_6

A címadó dallal kissé visszavesznek a vérengző hangvételből. Dicshimnusz a szám az őket elsőként keblére ölelő angol rajongóknak, egyszerű, de ragadós refrénnel, zakatolós alapokkal, Ross melodikus szólója pedig ismét óriási. Friedmant ma már kevésbé emlegetjük, elvégre a Manowar után csak csendesen intézgette a maga dolgait, és sosem került vissza többé a nagyobb reflektorfénybe, ám ettől még óriási, saját stílussal rendelkező gitárosról beszélünk. Soha nem lett volna nélküle olyan ez a zenekar, mint így. Szó szerint mindegyik szólója gyilkos ezen a lemezen is: „Mindig is megvoltak a magam szólókoncepciói, de a stúdióban, felvételre készen, amikor a belőtt hangcuccon hallod a zenét, már a próbatermen kívül, tényleg pattogni kezdenek a szikrák. A lemezen hallható szólók többsége spontán módon állt össze a stúdióban. Alapból mindig kétszer-háromszor futottam neki a szólóknak, de Jackkel mindegyikből négy-öt verziót rögzítettünk, szóval bőven volt miből válogatni. Ő pedig a legjobban sikerülteket választotta ki."

Az Army Of The Immortals ismét a rajongókról szól, de immár globálisan. Szimplára vett, döngölős-zakatolós Manowar-metál ez, amelynek igazából Eric grandiózus énekdallamai adják meg a húzást. Adams stílusa teljes spektrumát bemutatja a nótában, vagyis rendesen be is vadul benne, tényleg óriási az egész. Utána pedig a főnöké a terep a Black Arrows háromperces, tekerős basszusszólójával. Nyilván mindannyian elnézően mosolygunk magunkban, amikor DeMaiót A Világ Egyik Legjobb Basszusgitárosaként említik valahol, ugyanakkor tagadhatatlan: játéka, soundja összekeverhetetlen. Nem mondom, hogy mai fejjel nem lenne elég ebből a kissé öncélú kis bemutatóból feleennyi, de a dolog egyediségéhez így sem férhet kétség. Joey: „A Black Arrowst a rajongók kívánságára vettem fel, mert a Battle Hymns lemez basszusszólója után az Into Glory Ride-ról mindenki hiányolta a folytatást. Ezért aztán fogtam egy piccolo basszusgitárt, egy oktávval feljebb hangoltam a szokásosnál, aztán elsőre felnyomtam a stúdióban a szólót. És mi lett az eredmény? A legtöbben el sem hitték, hogy egy basszusgitár így is tud szólni!"

manowar_8A lemez zárása pedig az okkult, gonoszan elvetemült, mégis királyi dallamokkal telepakolt Bridge Of Death a maga kilenc percével, a Manowar epikus vonalának egyik abszolút csúcsa. Megint csak ismételni tudom magam: a Black Sabbath-, Judas Priest- és klasszikrockos hatások egyértelműek, de a korabeli színtéren senki sem játszott ilyen zenét, mint ők, ez a dal pedig eklatáns példa minderre. Jó párszor meg kell hallgatni, mire kibontja minden értékét, de úgy perfekt az egész, ahogy van. Nagy kár, hogy a '80-as évek dereka után már ők sem vitték tovább ezt az irányt, és a kifejtősebb témáikban is másféle, sokkal kevésbé vérmocskos-sötét, inkább magamutogatóan gigantomán hangvétel felé fordultak. Persze utóbbinak is megvannak a saját értékei, de nekem a Sign Of The Hammer utáni lemezekről már hiányzik ez a naturalisztikus, éjfekete őserő.

A Hail To Englandet kimondottan jól fogadta a korabeli metálsajtó, a lemez a brit listákra is felkerült. A zenekar egy nagyszabású brit turnéval fordult rá az anyag népszerűsítésére a Melissa albumot promotáló Mercyful Fate társaságában – ám a közös mozgás mindössze egy estére korlátozódott. Az utána következő botrány és sajtóüzengetés azonban komoly extra publicitást biztosított a Manowarnak, és az egész éra egyik legelhíresültebb metálos cicaharcává vált. Michael Denner: „Eredetileg társult headlineri turnéról volt szó, de a Manowarék már az első bulin is úgy kezeltek bennünket, mint valami helyi kis előzenekarocskát. Teljesen megdöbbentünk: mi van? Borzalmasan bántak velünk... Megjelentek az öltözőben Tarzannak öltözve, mi meg először persze csak röhögtünk rajtuk, de aztán már azt sem engedték, hogy rendes beállást tartsunk. A koncerten pedig a stábjuk direkt tönkrevágta a hangzásunkat, hogy a Manowar jobbnak tűnjön... Egyből láttuk, mennyire káros lesz mindez a Mercyful Fate-re nézve, hiszen kisebbnek akartak láttatni bennünket a valóságosnál. Így aztán az első koncert után kiszálltunk a turnéból. A történtek ugyanakkor hosszú időre hazavágták a zenekart az Egyesült Királyságban, mert a Manowar mindent megtett annak érdekében, hogy seggfejnek állítsanak be bennünket."

manowar_2Ross The Boss szerint ugyanakkor szó sem volt ilyesmiről: „Mindig is az volt a terv, hogy mi leszünk a turné főzenekara, a Mercyful Fate különleges vendégként lépett volna fel. Aztán megérkeztünk Angliába a vadiúj cuccunkkal, mi csak Wall Of Voodoo-ként emlegettük. Hatalmas rendszer volt és teljesen új, úgy csillogott-villogott, mint valami vadonatúj csatahajó. A Fate-ék pedig besétáltak a helyszínre, és egyből azt kérdezték, játszhatnak-e azon át! Mi meg: bocs, és mi esetleg megkúrhatjuk a feleségeteket? Mármint, nyilván nem! Szétmelóztuk a seggünket éveken át, hogy idáig jussunk, ebbe fektettük a kiadói előlegeket és amúgy is ráköltöttünk még egy rakás pénzt, közben rengeteget stresszeltünk, és akkor majd simán átadjuk másnak? Joey közölte velük, hogy nyugodtan rakják össze a saját cuccukat, és játsszanak azon. Egy szóval sem mondták, hogy kiszállnak a turnéból, nemcsak nekünk, de az ügynököknek meg a szervezőknek sem, simán csak leléptek a picsába az első este után. Ez az igazság. És utána volt pofájuk azt mondani, hogy nem engedtük nekik használni a fényeket meg a hangot! Ez persze rossz húzás volt, hiszen az összes angol újságíró jelen volt a koncerten, és meg is mondták nekik: baromságot beszélnek, teljes fény- és hangcuccal álltak ki, egyszerűen csak nem kapták meg tálcán a Manowar-közönség elismerését. Azt ki kell érdemelni... Persze ettől még semmi bajom velük, nagyon szeretem a zenekart. Mike Denner és Hank Shermann azóta egyaránt jóbarátom. Kérdeztem is tőlük később, hogy mi bajuk volt aznap, de csak valami olyan választ kaptam, hogy nem tudják... Oké, értem..."

Az említett hangcucc révén a zenekar ebben az évben még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, amikor is megdöntötték a The Who 1976-os rekordját a világ leghangosabb élő előadása kategóriában. Ross: „Valami 135 decibelre volt képes a rendszer! Mi csak isteni szélnek neveztük a hangorkánt, ami kitört belőle. És nem olyan volt, mint a Motörhead hangzása, náluk ugyanis minden baromi torzan dörgött, ez viszont teljesen tisztán és kivehetően. Monitorból eleve csak az ének meg a dobok szóltak, a gitár meg a basszus soha, olyan rohadt hangosak voltak." Ha hihetünk a csapatnak, tíz évvel később egyszer megdöntötték saját rekordjukat, a Guinness azonban akkor már nem volt hajlandó hitelesíteni az eredményt – magát a kategóriát is megszüntették, nehogy valaki azt higgye, támogatják az emberek hallását veszélyeztető versengést.

manowar_10

A Hail To England underground szinten nagy sikert aratott Európában, és komoly előrelépést jelentett a Manowarnak (Amerikában továbbra is észrevétlenek maradtak). DeMaio ennek ellenére összerúgta a port a kiadóval, így elváltak egymástól útjaik, és a banda a sokkal tőkeerősebb Virgin egyik labeljéhez, a 10-hez szerződött. Már itt jelent meg a fentebb már említett következő lemez, a Sign Of The Hammer, amely még a kor viszonyaihoz képest is extragyorsan, mindössze nyolc hónappal követte elődjét 1984 októberében. Mivel együtt készültek, a két album valahol egybetartozik, mégis mindkettőnek megvan a maga önálló arculata: én a magam részéről meggyőződéssel vallom, hogy zeneileg a Manowar abban az évben, ezzel a két grandiózus művel jutott fel a zenei csúcsra. Később is készítettek kiváló anyagokat, és a Fighting The World vagy a Kings Of Metal nyilvánvalóan sokkal ismertebb, ám ennyire különleges, izgalmas, sajátos atmoszférával már ezek sem rendelkeztek.

A Manowar tagjai maguk is tisztában vannak vele, hogy a két 1984-es album – és így a Hail To England – kiemelt hellyel bír a diszkográfiájukban. DeMaio: „Sok ősrajongónak a Hail To England a kedvenc Manowar-lemeze, talán nem is minden alap nélkül. Rengeteg óriási nótát és érdekes megoldást sikerült összehoznunk az albumra. A címadó számban például egy húszfős templomi kórus énekelte velünk a refrént, és Eric is abszolút csúcsteljesítményt nyújtott a dalokban, például a Kill With Powerben a tüdejét is kiénekelte. De ugyanígy megemlíthető a Bridge Of Death is, ami akkoriban messze túltett a Mercyful Fate-en vagy a Venomon, mint igazi sátánista nóta." Ross The Boss: „Alapvetően ma is úgy gondolom, hogy a Hail To Englandet készítő Manowar-felállás minden idők egyik legjobb metálcsapata volt. Azt a zenét, amit ma power metalként emlegetnek, mi találtuk fel. A Manowart a kezdetektől követő zenészek mind sikeres karriert futottak be: az Amon Amarth. a Hammerfall, a Blind Guardian, a Sabaton... Te jó ég, a Sabatonék istenítenek bennünket, de szó szerint istenítenek!"

Nehezen tudnék választani, hogy a Hail To England vagy a Sign Of The Hammer-e a nagyobb favoritom, de ha pisztolyt tartanának a fejemhez, végül azért minden bizonnyal az első '84-es lemezt választanám. Számomra ezáltal egyben ez a teljes Manowar-karrier legjobb albuma is. Lehet, hogy nem innen kerültek ki a leghatalmasabb koncertslágereik, de ez a rövid, tömény lemez így is a zenekar munkásságának tömény esszenciája. Ha amúgy csak röhögsz rajtuk, érdemes tenni vele egy próbát, mert lehet, hogy közben az arcodra fagy majd a vigyor...

 

Hozzászólások 

 
#46 Xanadu 2025-01-20 21:36
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Xanadu:
A 2. bejegyzésem miért lett törölve? Semmi durvát nem írtam, ne már.

Nem látok és tegnap sem láttam tőled más kommentet azokon kívül, amik kimentek, és nem töröltünk semmit.


Az történt, hogy csak szerkeszteni akartam a már kikerült irományomat, és amikor elmentettem, szőrén-szálán eltűnt, majd legalább egy órán át nem is került vissza. De aztán előbukkant. :)
Idézet
 
 
#45 malarena 2025-01-20 14:30
Martin Amis-nak van egy novellája, amiben a költők a sikerszerzők, szonettciklusok at filmesítenek meg, stb, a sci-fi meg krimiírók pedig húsz embernek olvasnak fel pinceklubokban. Milyen világ lenne, ahol tényleg ezek a fiúk lennének a gigasztárok, és t. swift a niche. :)
Idézet
 
 
#44 2Gábor2 2025-01-20 12:47
Idézet - Zolika:
Volt amugy hozzájuk hasonlo zenekar akkoriban. Ez pedig a Virgin steele volt. Ok is keszitettek par f.sza lemezt.


Ők inkább a 90-es években csinálták meg a csúcslemezeiket .
Idézet
 
 
#43 Guvat Jenőné 2025-01-20 12:41
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Montsegur:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Én azok közé tartozom, aki sosem tudta komolyan venni ezt a zenekart, sőt, egyenesen röhejesnek tartottam a gyépés kiállást, buta daszövegeket, hatalmas arcokat és felfújt zenét és ez a mai napig így van. A korai lemezek ugyanakkor nem _annyira_ viccesek, sőt egy-két dal még az infaltilis cirkusszal együtt is teljesen vállalható az én olvasatomban is. Azért szerintem zeneileg ez egy közepes produkció volt legjobb pillanataiban is. Ha nem tűnnek ki az ősember imidzsükkel, nem sok nyomuk lenne ma a műfajban.


Pont az imidzsük a legkevésbé fontos, tizen-huszonévesként lövésem se volt, hogy néznek ki.
Egyébként pont Adams esetében még kamunak se mondanám a megjelenést, ő profi vadász, cikkeket is ír szaklapokba.
Adams simán top10 a metal énekesek között, de a hangszeres szekcióba se nagyon lehet belekötni, ahogy a a dalokba sem a fénykorukban (92-ig).
No meg azért 10 milliós eladással is büszkélkedhetne k a Wiki szerint...


"Pont az imidzsük a legkevésbé fontos", haha, ezt közöld velük is, mert ahhoz képest eléggé ráfeküdtek a témára.
Nem tudtam, hogy az Államokban a vadászok Tarzannak öltözve lövöldöznek az erdőben.


Tarzan nem tudom hogy kerül ide, ezek a fotók inkább a Conan a barbár világát idézik.
Volt valami Ted Nugent nevű sztárgitáros, aki szintén nagy vadász és az elejtett állatok bőréből készítette a fellépőruháit.
Semmivel se nevetségesebb ez a megjelenés, mint a Kiss, Mötley Crüe, spandexgatyás Maiden vagy Kék Osztrigát idéző Priest-cuccok. Mindegyik Zenéjét nagyon szeretem és kurvára sokadlagos az aktuális kinézetük.
Egyébként nem biztos, hogy az a zenekar van szerényebb szellemi színvonalon, aki efféle extrém megjelenéssel (is) adja el magát vagy az, aki fennakad az ilyesmin, mint az egyszeri kvízjátékos a 100 Ft-os kérdésen... :)


A vadászatot kár volt idehozni... Semmi kifogásom nem lenne ellene, ha csupa művelt és intelligens Széchenyi Zsigmondról beszélnénk, da sajnos gyakran éppen az ellenkezőjét látjuk, nem véletlen, hogy gyökeresen megváltozott az utóbbi években-évtizedekben a megítélése.

Ted Nugent? Nagyokat gitározott anno, aláírom, de az utóbbi időkben a nyilatkozataina k a szellemi színvonala alulról súrolja Joey nyilatkozatait...

Amúgy is fölösleges itt a "szellemi színvonalon" kötekedni. A többség teljesen korrektül leírta, hogy nem a szőrös bohócruhákkal van bajuk, hanem a humort és öniróniát teljesen nélkülöző nyilatkozatok csapják ki a biztosítékot :) Ja, és a zenei dolgaikat meg szinte senki nem vonta kétségbe, én sem, tényleg vannak nagy számaik.


Hát igen, van aki nyilatkozatokat olvasgat és vannak, akiket a zene érdekel inkább.
Én nem a többséggel vitáztam, csak azokkal, akik a zeneiséget a megjelenésből vagy a direkt provokatív nyilatkozatokbó l fikázták. Kissé fura ezt egy zömmel metalzenékkel foglalkozó oldalon olvasni, miközben a Manowar hasonlóan alapbandája a műfajnak, mint a Maiden vagy a Priest.
Ja, és nem vagyok "kedvencét karddal védő true metalos", a Beatlestől a black metalig sokmindent hallgatok, a butaság viszont eléggé tud bosszantani.


Én meg azt nem értem, mit nem lehet azon megérteni, ha valakit elvadítnak a zenétől a zenészek konzekvensen és évtizedeken át tartó értelmi fogyatékos megnyilatkozási , fotói, videói, dalszövegei. A legtöbben kinőtték ezt az általad említettek közül is és maradt a zene, náluk ezzel szemben pont a zene tűnt el már nagyon régen. Bocs, de nekem nem elég önmagában a torzított gitár meg a sikoltozás, és kár lebutázni emiatt pont a Manowar kapcsán.
Idézet
 
 
#42 Draveczki-Ury Ádám 2025-01-20 12:13
Idézet - Zolika:
Volt amugy hozzájuk hasonlo zenekar akkoriban. Ez pedig a Virgin steele volt. Ok is keszitettek par f.sza lemezt.

Valóban ők a legközelebbi rokonok, de a hangzásképük ezzel együtt is más volt, mint a Manowaré, már csak DeMaio hiánya miatt is.
Idézet
 
 
#41 Zolika 2025-01-20 12:08
Volt amugy hozzájuk hasonlo zenekar akkoriban. Ez pedig a Virgin steele volt. Ok is keszitettek par f.sza lemezt.
Idézet
 
 
#40 GTJV82 2025-01-20 11:39
"...Még a Panterának is volt egy egyéni stílusa azzal hogy mind
úgy néztek ki mint ha egy texasi benzinkúton dolgoznának."

Ez a nap hozzászólása!!! :)
Idézet
 
 
#39 2Gábor2 2025-01-20 11:23
Idézet - Montsegur:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Én azok közé tartozom, aki sosem tudta komolyan venni ezt a zenekart, sőt, egyenesen röhejesnek tartottam a gyépés kiállást, buta daszövegeket, hatalmas arcokat és felfújt zenét és ez a mai napig így van. A korai lemezek ugyanakkor nem _annyira_ viccesek, sőt egy-két dal még az infaltilis cirkusszal együtt is teljesen vállalható az én olvasatomban is. Azért szerintem zeneileg ez egy közepes produkció volt legjobb pillanataiban is. Ha nem tűnnek ki az ősember imidzsükkel, nem sok nyomuk lenne ma a műfajban.


Pont az imidzsük a legkevésbé fontos, tizen-huszonévesként lövésem se volt, hogy néznek ki.
Egyébként pont Adams esetében még kamunak se mondanám a megjelenést, ő profi vadász, cikkeket is ír szaklapokba.
Adams simán top10 a metal énekesek között, de a hangszeres szekcióba se nagyon lehet belekötni, ahogy a a dalokba sem a fénykorukban (92-ig).
No meg azért 10 milliós eladással is büszkélkedhetne k a Wiki szerint...


"Pont az imidzsük a legkevésbé fontos", haha, ezt közöld velük is, mert ahhoz képest eléggé ráfeküdtek a témára.
Nem tudtam, hogy az Államokban a vadászok Tarzannak öltözve lövöldöznek az erdőben.


Tarzan nem tudom hogy kerül ide, ezek a fotók inkább a Conan a barbár világát idézik.
Volt valami Ted Nugent nevű sztárgitáros, aki szintén nagy vadász és az elejtett állatok bőréből készítette a fellépőruháit.
Semmivel se nevetségesebb ez a megjelenés, mint a Kiss, Mötley Crüe, spandexgatyás Maiden vagy Kék Osztrigát idéző Priest-cuccok. Mindegyik Zenéjét nagyon szeretem és kurvára sokadlagos az aktuális kinézetük.
Egyébként nem biztos, hogy az a zenekar van szerényebb szellemi színvonalon, aki efféle extrém megjelenéssel (is) adja el magát vagy az, aki fennakad az ilyesmin, mint az egyszeri kvízjátékos a 100 Ft-os kérdésen... :)


A vadászatot kár volt idehozni... Semmi kifogásom nem lenne ellene, ha csupa művelt és intelligens Széchenyi Zsigmondról beszélnénk, da sajnos gyakran éppen az ellenkezőjét látjuk, nem véletlen, hogy gyökeresen megváltozott az utóbbi években-évtizedekben a megítélése.

Ted Nugent? Nagyokat gitározott anno, aláírom, de az utóbbi időkben a nyilatkozataina k a szellemi színvonala alulról súrolja Joey nyilatkozatait...

Amúgy is fölösleges itt a "szellemi színvonalon" kötekedni. A többség teljesen korrektül leírta, hogy nem a szőrös bohócruhákkal van bajuk, hanem a humort és öniróniát teljesen nélkülöző nyilatkozatok csapják ki a biztosítékot :) Ja, és a zenei dolgaikat meg szinte senki nem vonta kétségbe, én sem, tényleg vannak nagy számaik.


Hát igen, van aki nyilatkozatokat olvasgat és vannak, akiket a zene érdekel inkább.
Én nem a többséggel vitáztam, csak azokkal, akik a zeneiséget a megjelenésből vagy a direkt provokatív nyilatkozatokbó l fikázták. Kissé fura ezt egy zömmel metalzenékkel foglalkozó oldalon olvasni, miközben a Manowar hasonlóan alapbandája a műfajnak, mint a Maiden vagy a Priest.
Ja, és nem vagyok "kedvencét karddal védő true metalos", a Beatlestől a black metalig sokmindent hallgatok, a butaság viszont eléggé tud bosszantani.
Idézet
 
 
#38 Montsegur 2025-01-20 10:33
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Én azok közé tartozom, aki sosem tudta komolyan venni ezt a zenekart, sőt, egyenesen röhejesnek tartottam a gyépés kiállást, buta daszövegeket, hatalmas arcokat és felfújt zenét és ez a mai napig így van. A korai lemezek ugyanakkor nem _annyira_ viccesek, sőt egy-két dal még az infaltilis cirkusszal együtt is teljesen vállalható az én olvasatomban is. Azért szerintem zeneileg ez egy közepes produkció volt legjobb pillanataiban is. Ha nem tűnnek ki az ősember imidzsükkel, nem sok nyomuk lenne ma a műfajban.


Pont az imidzsük a legkevésbé fontos, tizen-huszonévesként lövésem se volt, hogy néznek ki.
Egyébként pont Adams esetében még kamunak se mondanám a megjelenést, ő profi vadász, cikkeket is ír szaklapokba.
Adams simán top10 a metal énekesek között, de a hangszeres szekcióba se nagyon lehet belekötni, ahogy a a dalokba sem a fénykorukban (92-ig).
No meg azért 10 milliós eladással is büszkélkedhetne k a Wiki szerint...


"Pont az imidzsük a legkevésbé fontos", haha, ezt közöld velük is, mert ahhoz képest eléggé ráfeküdtek a témára.
Nem tudtam, hogy az Államokban a vadászok Tarzannak öltözve lövöldöznek az erdőben.


Tarzan nem tudom hogy kerül ide, ezek a fotók inkább a Conan a barbár világát idézik.
Volt valami Ted Nugent nevű sztárgitáros, aki szintén nagy vadász és az elejtett állatok bőréből készítette a fellépőruháit.
Semmivel se nevetségesebb ez a megjelenés, mint a Kiss, Mötley Crüe, spandexgatyás Maiden vagy Kék Osztrigát idéző Priest-cuccok. Mindegyik Zenéjét nagyon szeretem és kurvára sokadlagos az aktuális kinézetük.
Egyébként nem biztos, hogy az a zenekar van szerényebb szellemi színvonalon, aki efféle extrém megjelenéssel (is) adja el magát vagy az, aki fennakad az ilyesmin, mint az egyszeri kvízjátékos a 100 Ft-os kérdésen... :)


A vadászatot kár volt idehozni... Semmi kifogásom nem lenne ellene, ha csupa művelt és intelligens Széchenyi Zsigmondról beszélnénk, da sajnos gyakran éppen az ellenkezőjét látjuk, nem véletlen, hogy gyökeresen megváltozott az utóbbi években-évtizedekben a megítélése.

Ted Nugent? Nagyokat gitározott anno, aláírom, de az utóbbi időkben a nyilatkozataina k a szellemi színvonala alulról súrolja Joey nyilatkozatait...

Amúgy is fölösleges itt a "szellemi színvonalon" kötekedni. A többség teljesen korrektül leírta, hogy nem a szőrös bohócruhákkal van bajuk, hanem a humort és öniróniát teljesen nélkülöző nyilatkozatok csapják ki a biztosítékot :) Ja, és a zenei dolgaikat meg szinte senki nem vonta kétségbe, én sem, tényleg vannak nagy számaik.
Idézet
 
 
#37 2Gábor2 2025-01-20 10:19
Idézet - ddrum:
Ha valaminek örülök, az az, hogy nem ezekkel a pózer teszkós Tarzanokkal ismertem meg a metalzenét.
Egyedül a Fighting the world kerül elő az edzős zenéim között, más számot nem is ismerek tőlük.


Tehát egyetlen dalt ismersz tőlük (ráadásul nem is a korai klasszikus lemezekről), de milyen jó, hogy nem ismered a zenéjüket. Értem :)
Idézet
 
 
#36 2Gábor2 2025-01-20 10:17
Idézet - Guvat Jenőné:
Idézet - 2Gábor2:
Idézet - Guvat Jenőné:
Én azok közé tartozom, aki sosem tudta komolyan venni ezt a zenekart, sőt, egyenesen röhejesnek tartottam a gyépés kiállást, buta daszövegeket, hatalmas arcokat és felfújt zenét és ez a mai napig így van. A korai lemezek ugyanakkor nem _annyira_ viccesek, sőt egy-két dal még az infaltilis cirkusszal együtt is teljesen vállalható az én olvasatomban is. Azért szerintem zeneileg ez egy közepes produkció volt legjobb pillanataiban is. Ha nem tűnnek ki az ősember imidzsükkel, nem sok nyomuk lenne ma a műfajban.


Pont az imidzsük a legkevésbé fontos, tizen-huszonévesként lövésem se volt, hogy néznek ki.
Egyébként pont Adams esetében még kamunak se mondanám a megjelenést, ő profi vadász, cikkeket is ír szaklapokba.
Adams simán top10 a metal énekesek között, de a hangszeres szekcióba se nagyon lehet belekötni, ahogy a a dalokba sem a fénykorukban (92-ig).
No meg azért 10 milliós eladással is büszkélkedhetne k a Wiki szerint...


"Pont az imidzsük a legkevésbé fontos", haha, ezt közöld velük is, mert ahhoz képest eléggé ráfeküdtek a témára.
Nem tudtam, hogy az Államokban a vadászok Tarzannak öltözve lövöldöznek az erdőben.


Tarzan nem tudom hogy kerül ide, ezek a fotók inkább a Conan a barbár világát idézik.
Volt valami Ted Nugent nevű sztárgitáros, aki szintén nagy vadász és az elejtett állatok bőréből készítette a fellépőruháit.
Semmivel se nevetségesebb ez a megjelenés, mint a Kiss, Mötley Crüe, spandexgatyás Maiden vagy Kék Osztrigát idéző Priest-cuccok. Mindegyik Zenéjét nagyon szeretem és kurvára sokadlagos az aktuális kinézetük.
Egyébként nem biztos, hogy az a zenekar van szerényebb szellemi színvonalon, aki efféle extrém megjelenéssel (is) adja el magát vagy az, aki fennakad az ilyesmin, mint az egyszeri kvízjátékos a 100 Ft-os kérdésen... :)
Idézet
 
 
#35 Bjorn 2025-01-20 08:07
Valaki írta alább, hogy ha nem lenne az imidzs senki nem jegyezné őket. A Hail to England/Sign of the Hammer hatalmas hatású lemezek. Gondoljunk csak a Bathory - Hammerheart lemezére. Meg hogy az hány lemez hatása lett később...
Én csak ezt a két Manowar lemezt bírom, de ezeket nagyon.
Idézet
 
 
#34 Csiba 2025-01-20 05:17
Nagyon csíptem őket a 80-as években,a Bridge of death messze a legjobb daluk! A 94-es"pecsa"koncerten élőben is fantaszrikusak voltak,de valahogy"kinőttem őket"! Így utólag megvallva kíváló muzsika volt ,gyerekes és dedós atitüdökkel!
Idézet
 
 
#33 Draveczki-Ury Ádám 2025-01-20 04:54
Idézet - Xanadu:
A 2. bejegyzésem miért lett törölve? Semmi durvát nem írtam, ne már.

Nem látok és tegnap sem láttam tőled más kommentet azokon kívül, amik kimentek, és nem töröltünk semmit.
Idézet
 
 
#32 ddrum 2025-01-19 22:43
Ha valaminek örülök, az az, hogy nem ezekkel a pózer teszkós Tarzanokkal ismertem meg a metalzenét.
Egyedül a Fighting the world kerül elő az edzős zenéim között, más számot nem is ismerek tőlük.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.