Shock!

szeptember 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Alice In Chains, Mother’s Cake - Budapest, 2018. július 1.

alice_in_chains_k2018_08Az Alice In Chains fellépése a roppant sűrű nyári koncertszezon kellős közepén is olyan eseménynek bizonyult, amit nem lehetett kihagyni: VOLT ide, Shinedown, Nick Cave, Queens Of The Stone Age, Stone Sour, Billy Idol meg ki tudja még, ki mindenki oda, a közönség Jerry Cantrelléken szerencsére nem akart spórolni. Így aztán határozottan jelentős mennyiségű ember gyűlt össze a Budapest Parkban, hogy megnézze Seattle egyik '90-es évekbeli alapzenekarát. Ha azonban valamit bizonyított a csapat ezen a kissé hűvös vasárnap estén, az pont az volt, hogy ez itt minden, csak nem nosztalgiázás a lassan harminc éve történteken.

Éppen akkor érkeztünk meg a Budapest Park bejáratához, amikor a ruszkik, Akinfejev vezetésével, nekikezdtek a spanyolok számára végzetesnek bizonyult büntető-párbajnak. (Ez aztán szépen keretbe is foglalta az estét, hiszen a koncert után még megtekinthettük a horvát-dán meccs legvégét is.) Már ekkor egészen sokan üldögéltek, sörözgettek, beszélgettek a füves placcon, és ez adott is az egész rendezvénynek egy kedélyes, piknik a parkban-hangulatot. Pedig a főszereplők muzsikájára igen sok mindent mondhatunk, de a kedélyes jelző pont nincs közte.

időpont:
2018. július 1.
helyszín:
Budapest, Budapest Park
Neked hogy tetszett?
( 63 Szavazat )

De ne szaladjunk ennyire előre, mert előbb még itt volt nekünk egy tiroli trió (ez nyelvtörőnek sem rossz), a Mother's Cake, akik szerencsére nem bőrgatyában léptek fel (hanem kockás flanelingben, mi másban), és nem is jódlival kínozták meg a jónépet, hanem egyfajta pszichedelikus/indie/hard rock ötvözettel, ami arra mindenképpen megfelelő volt, hogy felkeltse az emberek érdeklődését, de az eléggé letekert hangerő miatt arra is bőven volt lehetőségünk, hogy el-elbeszélgessünk a színpad előterében. (Ha engem kérdezel, a hangerővel sajna a főműsor alatt is bőven adódott probléma.) Sógoréktól számomra a záródal, a (talán) Runaway tetszett a leginkább, valahogy ezt éreztem a legkerekebbnek, és Yves Krismer sokszor Plantet idéző hangja is tán itt szólt a legjobban. Tényleg nem volt velük semmi gond, a nekik szánt szűk negyven perc egész gyorsan le is futott.

(N.A.)

mothers_cake_k2018_01

Szinte hihetetlen, hogy lassan már kilenc év telt el az Alice In Chains első és egyetlen budapesti koncertje óta. Azóta elég sok minden megváltozott a világban, fazonra Jerry Cantrell is valami egészen döbbenetes módon megöregedett, a lényeg azonban szerencsére érintetlen: a seattle-i színtér egyik nagy túlélője továbbra is a kategóriákon felüli csapatok közé tartozik, akik nem váltották aprópénzre saját legendáriumukat, és továbbra is muszáj odafigyelni minden egyes lépésükre. A nyár végére várt Rainier Fog lemez megjelenése is eseménynek ígérkezik, ezek a koncertek pedig pont a megfelelő ütemben készítik fel a közönséget a harmadik újkori Alice-anyagra. A Park is elég rendes nézőszámot hozott aznap este, hivatalos adataim nincsenek, de saccra jó ötezren bizonyosan összegyűltünk.

alice_in_chains_k2018_06

Néha még ma is bele lehet futni egy-egy fanyalgó megjegyzésbe azt illetően, hogy Layne Staley nélkül ez már nem az igazi, de engem ez a koncert is csak megerősített abban, amit egyébként eddig is így gondoltam: az Alice In Chains visszatérése a rocktörténet legjobban sikerült feltámadásai közé tartozik. Sőt, William DuVall érezhetően még sokkal magabiztosabb, karizmatikusabb előadó lett a pecsás buli óta eltelt években felszedett rutinnak köszönhetően, és ezen az estén már egyértelműen ő vitte a hátán a dolgokat a csapatban. Ezzel most nem azt mondom, hogy legutóbb gond lett volna vele, de akkor azért sokkal inkább háromfrontemberes sztorinak látszott a dolog, mint most. Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy a mikulásszakállas Jerry a buli első felében kissé visszafogottnak tűnt – tekintve, hogy énekfronton lényegesen több volt nála a hamis hang is a szokásosnál, azt valószínűsítem, hogy valami ragály kínozhatta, vagy simán csak fáradt volt. Mindez azonban egy percre sem okozott gondot, DuVall ugyanis végig már-már pofátlanul jól, szinte lemezminőségben hozta a klasszikus énektémákat, és ugyan nem beszélt túl sokat, de tényleg úgy vitte a hátán a produkciót, ahogy kell. Karöltve a feltűnően vidám, oldott Mike Inezzel, meg persze a jellegzetes figuráit a háttérben hozó Sean Kinney-vel.

alice_in_chains_k2018_11

A Parkban sosem valami egetverő a hangerő, és ha nem is mennék addig, hogy a koncert rákfenéjének tituláljam a dolgot, azért – akárcsak két héttel korábban ugyanitt a Body Count – bőven lehetett volna hangosabb az Alice In Chains is. Viszont ahol én álltam, ott elég jól szóltak, plusz menet közben számról számra javult is a hangzás, szóval nem panaszkodom. Ráadásul fület gyönyörködtető volt, mennyire szépen betöltötte a teret Inez hangszere, amikor William éppen letette a gitárt, és csak az énekre koncentrált, egyáltalán nem ürült ki a kép ilyenkor sem.

alice_in_chains_k2018_05Ami a programot illeti, a közvetlenül lemezmegjelenés előtt követendő egyetlen értelmes modellt követte a csapat: nyomtak egy lehetséges best of műsort, amelyben azért helyet kapott egy új dal is. A ráadást a The One You Know-val nyitották, de nem erőltették a még ismeretlen számokat, és szerintem nagyjából mindenki ezt is várta tőlük. Vagyis a közönség az első perctől, a meglepő, de kiváló választásnak bizonyult Bleed The Freak nyitástól fogva a banda oldalán állt. És amikor azt írtam, hogy lehetséges best of, abba természetesen a DuVall-éra dalait is beleértettem, ezek ugyanis most sem lógtak ki semmilyen módon sem a korai korszak klasszikusai közül. A Check My Brain másodikként például helyből a koncert első nagy össznépi felhördülését és tömeges együtténeklését hozta, a Hollow és a Last Of My Kind kettőse pedig még az elég durván elementáris Again – Them Bones – Dam That River trió után is képes volt megmaradni jelentőségteljesnek. Kábé ennyit arról, hogy a mai Alice In Chains nem méltó a '90-es évek első felének örökségéhez...

A zenekar nem tartozik a nagy színpadi akciózók közé, sokkal inkább a dalok kifinomult interpretálására helyezik a hangsúlyt, hangulatot csinálni viszont így is baromira tudnak, főleg, hogy nagyon szépen építették fel a műsort. A hatalmas közönségkórussal kísért Down In A Hole és a No Excuses viszonylagos nyugija után a Stone-t hajították a kissé letisztult vízfelszín kellős közepébe: utóbbi dal nálam az este egyik abszolút csúcspontjának bizonyult, valami elképesztően nagyot dörrent benne az az elvetemült riff, hogy aztán a rendes műsoridő végére igazi slágersorjázással folytassák. We Die Young, Nutshell, Heaven Beside You, It Ain't Like That, Man In The Box egymás után – mit lehet erre mondani? Naná, hogy jól be is rekedtem, mire lementek a szünetre...

Ami a ráadást illeti, a két új nóta közül nekem pont a The One You Know tűnik alapjáratosabbnak, de élőben kimondottan meggyőzőnek bizonyult ez is, szóval nem lesz semmi gond az új albummal sem. De nyilván a Would? és a Rooster kettősével nem nagyon lehet versenyezni, és itt már tényleg olyan össznépi örömünnepbe torkollott a buli, hogy odafent is szélesen vigyorgott mindenki, mint pék kutyája a meleg bucira. Különösen szívmelengető volt nézni Jerryt, amikor a számára személyesen köztudottan rengeteget jelentő Rooster húú-úú-húú-húúúzós nyitását is ezrek énekelték velük – akár fáradt volt, akár beteg, akár csak egy gyengébb napot fogott ki, itt határozottan látszott rajta, mennyire elérzékenyült. Viszont nézz hülyének, számomra az egész este legnagyobb libabőrét így is az az apró momentum okozta, amikor a szintén elégedetten vigyorgó Kinney elkezdte pörgetni az ujjai között a dobverőket a riff berobbanása előtt. Lényegtelen, spontán kis nüansz, mégis pont ott és pont akkor történt, amikor kellett. A dalról meg nyilván nem tudok sok újat elmondani ennyi év után, ugyanolyan generációs himnusz, mint a Would?, egyszerűen ezekkel kell zárniuk, és kész.

alice_in_chains_k2018_09

Nyilván sorolhatnám még, mi maradt ki, főleg, hogy igazából nem is játszottak többet bő nyolcvan percnél, de nincs értelme. Olyan dalt viszont nem tudok említeni, ami helyett inkább valami mást hallgattam volna, ez pedig nagyjából mindent elárul a koncertről. Láthatóan ők is élvezték az estét, és végre azt is elmondhatom, hogy nemcsak virágcsokrokat (!) kapó zenekart, hanem a pengetőhajigálás közben banánt evő zenészt is láttam már a színpadon. Kicsivel lehetett volna melegebb július első estéjén, de összességében körülbelül ez az egyetlen negatívum, amit össze tudok kaparni az Alice In Chains második magyarországi jelenéséről.

alice_in_chains_k2018_04

(D.Á.)

 

Hozzászólások 

 
+1 #19 Dead again 2018-07-08 17:15
Szintén zenész. Eszméletlen jó volt, magamon kívül vagyok. 10 pontos koncert volt. Azt hiszem sokan várjuk most úgy augusztus végét, mint a messiást.
Idézet
 
 
+2 #18 bogar 2018-07-05 12:26
Igazából amióta kint van a beszámoló az oldalon, azóta fontolgatom, hogy írok, de egyszerűen nem tudom frappánsan megfogalmazni az érzéseimet. Eszméletlen jó volt, na! :-)
Idézet
 
 
#17 drg 2018-07-04 10:22
Én egy nappal korábban Bécsben láttam őket, mert vasárnap már Prágában a Pearl Jam-et néztem. A setlist kb ugyanaz volt, a virágcsokor is
Idézet
 
 
+5 #16 Plasticmanpaperface 2018-07-03 22:07
Nem először láttam most élőben az Alice in Chains-t (majdnem napra pontosan 12 évvel a tegnapelőtti buli előtt láttam őket első alkalommal), de most először éreztem azt igazán, hogy ez az Alice in Chains, és nem a Jerry Cantrell Band William DuVall-al.
A hangosítás valóban szar volt, de azt olvastam hogy valami önkormányzati rendelet miatt nem lehettek hangosabbak.
Viszont mi egészen közel álltunk )olyan 8 méterre a színpadtól), szóval nem volt olyan nagyon zavaró a dolog, bár azért Jerry kaphatott volna egy kicsivel több kakaót.
A William gitárja persze elég hangos volt, végülis ő a lead a csapatban. lol.
Külön örültem, hogy a Bleed the Freak-el nyitottak, mivel az a kedvenc Chains-dalom, és sosem hallottam még élőben.
Hellfest-en is azzal nyitottak, reméltem hogy itt is azzal kezdenek. Ami viszont hiányzott az az Angry Chair, bár a setlist így is igen jóra sikeredett.
Összességében véve jó buli volt, csináltam is sok képet-videót. Remélem jönnek még erre, és nem 9 év múlva.
Idézet
 
 
#15 Robidog1984× 2018-07-03 21:27
Elképesztő, fantasztikus, sőt katartikus koncert volt.
Év koncertje, sőt nekem életem koncertje holtversenyben a tavalyi Mastodon-nal!
Idézet
 
 
+3 #14 sbxslade 2018-07-03 19:16
megmondom oszinten, en f**tam masszivan koncert elott. nem azert mert staley, hanem mert hulye voltam es youtube-on nezegettem elotte ilyen fesztivalos felveteleket, ahol delutani buntetosavban nyomtak 1 oranal rovidebb setlistet, vallalhatatlan hanggal, enervaltnak tuno zenekarral.

ehhez kepest
1) ahol en alltam, tokre rendben volt a hangositas, kb. feluton a hangositas es szinpad kozt, kozepen
2) en lepodtem meg a legjobban, hogy duvall-lal is mennyire nagyon mukodnek a regi szamok
3) alapvetoen az egesz banda lathatoan elvezte az estet es imadtak a kozonseget (cantrell kicsit le volt eresztve, hat oregszik na), duvall tok jol frontemberkedet t vegre, nem csak megrazta ketszer a rozsejet.

sajnalom mondjuk, hogy az uj albumokrol nem nyomtak tobbet, kicsit tulsulyban ereztem a regi szamokat, pedig siman belefert volna plusz fel oraban egy devil put dinosaurs here, lab monkey, your decision, lesson learned, de akar valami kevesbe egyertelmu szam a regi lemezekrol (the real thingert drukkoltunk egesz este, nyilvan eselytelen volt :D).

es ki kell mondani, hogy nagyon jol megy staley nelkul is a zenekar. en koptem volna eloszor szembe magamat ezert a mondatert 5-10 eve, staley miatt szerettem meg az egesz bandat es a mai napig az hatarozza meg a rajongasomat, hogy ezt a faszit lattam koncertfelvetel krol. nem lehet reprodukalni azt, amit o csinalt, plane azokat az elementaris koncerteket, az orditasokat, azt a duhos, ketsegbeesett embert. de ha elne es rendbe hozta volna a dolgait, o sem csinalna ma maskepp, mint ez a felallas. es most bizonyosodtam meg arrol veglegesen, hogy az egesz zenekar tullepett azon a sok szaron, ami staley kapcsan felgyult evtizedek alatt es baromi jol tudtak ezt az egeszet konszolidalni. egy jo zenekarnak organikusan kell fejlodnie, haladnia egy iranyba, szoval fel kell noni es nekik sikerult. es ahogy eloben hallgattam a regi/uj szamokat tok vegyesen, nem ereztem ellentmondast - mintha ugyanaz a banda jatszotta volna fel ezeket az albumokat az elmult 2X evben.


kulon plusz pont az estenek, amiert koncert elott kiszurtam a shockmagazin fonokasszonyt a VIP szektorban (vagy hogy hivjak azt a kiemelt reszt ott oldalt), volt ennek egy ilyen "inside joke" erzese.
Idézet
 
 
+8 #13 Codename333 2018-07-03 16:14
Szerintem az AIC remek választ adott vasárnap azoknak akik még mindig fanyalognak h "layne nélkül.semmit sem ér a chains" hogy de igenis nagyon is van ennek a bandának létjogosultsága . Elvarázsoltak. Remek este volt. Az setlist gyakorlatilag hibátlan volt. Duvall pedig remek frontember egyszerűen és jól hozta a régi slágereket. A mother's cake viszont kb olyan isten csapás volt mint 3 éve a slipknot előtt a king 810...színtelen szagtalan indie valami volt amit eleve inkább egy clubban tudtam volna elképzelni. Ezt leszámítva remek este volt
Idézet
 
 
+5 #12 Horváth Attila 2018-07-03 15:59
Idézet - norbonc:
Idézet - Horváth Attila:
A Mother's Cake nekem nagyon jellegtelennek tűnt. Bár látszik, hogy nem tehetségtelenek , mégis szinte minden számuk egyformának hangzott.
Az AIC pedig egyszerűen zseniális volt. Az egész. Bár tekintve, hogy soha egyetlen zenekar sem volt akkora hatással rám, mint ők, talán nem meglepő a lelkesedésem.
Én viszonylag elől álltam, így sokakkal ellentétben nekem a hangerővel sem volt semmi problémám.
Eddig is tudtam, hogy DuVall elképesztően jó énekes, de most frontemberként is jelesre vizsgázott. Kicsit sajnálom, hogy a zenekar egyes hivatalos felületein (Facebook, YouTube stb.) a kommentszekció szinte csak Layne-ről szól, miközben egy olyan ember áll a mikrofonnál, akibe egyszerűen nem lehet belekötni.
Év bulija szinte biztos. A lemez pedig még várósabb, mint eddig volt.

Belekötni nem lehet DuVall-ba..de minden ember pótolhatatlan,í gy Layne is.Az üresség mindig ott lesz.


Ezzel egy percig sem vitáznék. Szerintem nem is állítottam az ellenkezőjét.
Idézet
 
 
#11 norbonc 2018-07-03 14:13
Idézet - Horváth Attila:
A Mother's Cake nekem nagyon jellegtelennek tűnt. Bár látszik, hogy nem tehetségtelenek , mégis szinte minden számuk egyformának hangzott.
Az AIC pedig egyszerűen zseniális volt. Az egész. Bár tekintve, hogy soha egyetlen zenekar sem volt akkora hatással rám, mint ők, talán nem meglepő a lelkesedésem.
Én viszonylag elől álltam, így sokakkal ellentétben nekem a hangerővel sem volt semmi problémám.
Eddig is tudtam, hogy DuVall elképesztően jó énekes, de most frontemberként is jelesre vizsgázott. Kicsit sajnálom, hogy a zenekar egyes hivatalos felületein (Facebook, YouTube stb.) a kommentszekció szinte csak Layne-ről szól, miközben egy olyan ember áll a mikrofonnál, akibe egyszerűen nem lehet belekötni.
Év bulija szinte biztos. A lemez pedig még várósabb, mint eddig volt.

Belekötni nem lehet DuVall-ba..de minden ember pótolhatatlan,í gy Layne is.Az üresség mindig ott lesz.
Idézet
 
 
-7 #10 norbonc 2018-07-03 13:58
Layne Staley
Idézet
 
 
+5 #9 Anomander 2018-07-03 13:52
Zseniális koncert volt, nagyon élveztem. A hangerő kicsit kevesebb volt, mint az ideális, de szabadtéren ez gyakori.
Kiemelném DuVall-t - a Grungery koncertbeszámol ójához hasonlóan - , szerintem nagyon belenőtt a szerepbe, valamint én is maximálisan egyetértek azzal, hogy az újkori lemezeiket jobban tudom élvezni. A régi tömény depressziót felváltotta egy érett szomorúság, és ebből többet bírok egyhuzamban:)
A közönségen érződött, hogy mindenki a régi lemezeken nőtt fel, többen énekelték a Layne-es alapműveket, mint az újakat, de ugyanakkor szerintem sem lógtak ki azok, az összes dal egyértelműen és erősen AIC.
Remélem Jerry sokáig velünk marad még, kicsit aggódtam, hogy nem volt túl energikus, azért nem múlt el felette sem nyomtalanul az elmúlt 25 év, és ki tudja milyen belső démonok vannak még benne (lásd Vinnie Paul vagy Chris Cornell, sosem lehet tudni).
Nagyon várom az új lemezt mindenesetre és remélem, hogy még sokáig velünk marad az AIC.
Idézet
 
 
+7 #8 Horváth Attila 2018-07-03 13:43
A Mother's Cake nekem nagyon jellegtelennek tűnt. Bár látszik, hogy nem tehetségtelenek , mégis szinte minden számuk egyformának hangzott.
Az AIC pedig egyszerűen zseniális volt. Az egész. Bár tekintve, hogy soha egyetlen zenekar sem volt akkora hatással rám, mint ők, talán nem meglepő a lelkesedésem.
Én viszonylag elől álltam, így sokakkal ellentétben nekem a hangerővel sem volt semmi problémám.
Eddig is tudtam, hogy DuVall elképesztően jó énekes, de most frontemberként is jelesre vizsgázott. Kicsit sajnálom, hogy a zenekar egyes hivatalos felületein (Facebook, YouTube stb.) a kommentszekció szinte csak Layne-ről szól, miközben egy olyan ember áll a mikrofonnál, akibe egyszerűen nem lehet belekötni.
Év bulija szinte biztos. A lemez pedig még várósabb, mint eddig volt.
Idézet
 
 
+1 #7 janomano 2018-07-03 11:42
A dőlt betűs részek a koncertbeszámol ókban miért dőlt betűs részek?
Idézet
 
 
+11 #6 pekkae111111 2018-07-03 09:41
Fantasztikus volt! :)
Idézet
 
 
+13 #5 Narada42 2018-07-03 09:30
Nagyon-nagyon szép volt.

Ez a zenekar tényleg egy élő legenda. Ilyen formában talán az egyetlen. Akkora kegyelettel csinálják, amit csinálnak, hogy szinte végig ott van Layne. Csak nem árnyékot vet, hanem ott csücsült valahol vigyorogva, tisztán, magában dúdolgatva.

(Talán még a Queen...?)

A Rooster végét meg dúdolhattuk volna nekik tízig (megvolt a két szólam a közönségben is!), az se baj, ha csak hallgatják a virággal.
Meg a banánnal, igen. :D
Idézet
 
 
+18 #4 abdool 2018-07-03 08:56
Idézet - valarmorgulisz:
Először is köszönet Cantrellnek, hogy nem hagyta ezt a zenekart elsüllyedni és volt annyi vér a pucájában, hogy egy pótolhatatlan énekest végül nem pótolni akart, hanem a bandát úgy hozzáigazítani és új alapra helyezni, hogy megmaradjon minden jellegzetes aic. A régi és az új dalok teljes szimbiózisban voltak, gyakorlatilag laikusnak megmondhatatlan , hogy melyik a 90-es évek és melyik a 2010-es évek termése. Egyformán minőségi.

A koncert tényleg halk volt, a setlist tényleg bomba, DuVall remekül énekelt és még annyi, hogy csak idén 18 koncerten voltam eddig (igaz a novarock hozta ennek a két harmadát), de ennyire normális, korrekt, érett közönséget talán még sosem láttam. Se sördobálás, se osszijánozás, se lökdösődés, ebben a másfélórában mindenki úgy mulatott, ahogy egy érett értelmű felnőttnek kell. Ebből is látszik - talán - , hogy mennyire minőségi és érett zene, amit Alíz játszik. Köszönöm az estét és a beszámolót!



apropó, érett közönség: mókás volt látni, hogy több kopasz fejtető volt, mint hosszú haj. eltelt az idő, na, ilyen ez.
Idézet
 
 
+12 #3 Azki 2018-07-03 08:46
Ez egy nagyon emlékezetes koncert volt. DuVall remekül kommunikált a közönséggel, és ahogy előttem is elmondták, abszolút balanszban voltak a régi és új számok, persze ezt elősegíti az, hogy a régi számok élőben nyilván 10x jobban szóltak, mint albumról. Úristen, mekkora volt az It Ain't Like That és a Man in the Box. Az új szám is nagyon feküdt, várós az új album.
Idézet
 
 
+33 #2 valarmorgulisz 2018-07-03 07:56
Először is köszönet Cantrellnek, hogy nem hagyta ezt a zenekart elsüllyedni és volt annyi vér a pucájában, hogy egy pótolhatatlan énekest végül nem pótolni akart, hanem a bandát úgy hozzáigazítani és új alapra helyezni, hogy megmaradjon minden jellegzetes aic. A régi és az új dalok teljes szimbiózisban voltak, gyakorlatilag laikusnak megmondhatatlan , hogy melyik a 90-es évek és melyik a 2010-es évek termése. Egyformán minőségi.

A koncert tényleg halk volt, a setlist tényleg bomba, DuVall remekül énekelt és még annyi, hogy csak idén 18 koncerten voltam eddig (igaz a novarock hozta ennek a két harmadát), de ennyire normális, korrekt, érett közönséget talán még sosem láttam. Se sördobálás, se osszijánozás, se lökdösődés, ebben a másfélórában mindenki úgy mulatott, ahogy egy érett értelmű felnőttnek kell. Ebből is látszik - talán - , hogy mennyire minőségi és érett zene, amit Alíz játszik. Köszönöm az estét és a beszámolót!
Idézet
 
 
+21 #1 abdool 2018-07-03 07:23
én még vagy fél órát (lófüttyöt, másfelet) elviseltem volna, nem volt rain when i die, love, hate, love, urambocsá devil put címadó.

pont két hete a body count közben éreztem ismét, hogy öregszem, fájnak az ízületeim, sörhasat eresztettem, egyszóval a franc akar már végigállni egy koncertet, pedig a bc is jó volt, csak - másképpen. ez viszont hidegrázás, libabőr, csoda volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.