Shock!

április 24.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Van Halen: II

0323vh1Amikor a holland születésű Van Halen fivérek és zenekaruk munkásságán végigtekintünk, az a ritka jelenség áll elő, hogy tulajdonképp annak szinte bármelyik darabja méltó volna e klasszikusokkal foglalkozó rovatunkban való szerepeltetésre. Megítélésem szerint ez alól két kivétel akad, ám ebből az egyik csodával határos módon mégis csak átment a rostán annak idején... (sorry, Vince!) Komolyra fordítva szót, az imént leírtak oka talán többféleképp is megközelíthető. Számomra az egyik lehetséges magyarázat, hogy a csapat rendkívül hosszú ideig képes volt reagálni a zeneipar gyakorlatilag minden változására, és páratlan érzékkel tudta a maga számára lemezről lemezre megtalálni a továbblépés lehetőségét. Emellett pedig úgy gondolom: bár egyes kőkonzervatív hangok ezt vitatják, 2019-ben már nyugodtan tekinthetjük ténykérdésnek, hogy a Van Halen-diszkográfia időtálló mivolta mellett zeneileg rendkívül nagy felületet fog át, és az irántuk lelkesedő hallgatóság sokszínűségét is ebből eredeztetem. Mai születésnaposunk a korai munkáik közül való, olyannyira, hogy megjelenése idején, azaz negyven évvel ezelőtt (te jó ég!) csupán eggyel írunk többet, mint a debütáláskor. E pillanatban tehát lehull a lepel: terítéken a Van Halen II!

megjelenés:
1979. március 23.

kiadó:
Warner Bros.
producer: Ted Templeman

zenészek:
David Lee Roth - ének
Eddie Van Halen - gitár
Michael Anthony - basszusgitár
Alex Van Halen - dobok

játékidő: 31:36

1. You're No Good
2. Dance The Night Away
3. Somebody Get Me A Doctor
4. Bottoms Up!
5. Outta Love Again
6. Light Up The Sky
7. Spanish Fly
8. D.O.A.
9. Women In Love...
10. Beautiful Girls

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Tekintve, hogy az említett, saját magukról elnevezett első albumot mind a mai napig a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású alkotásaként tartják számon (mai füllel is kifiléz!), már pusztán az a tény is megsüvegelendő teljesítmény, hogy a folytatás is klasszikussá vált. Pedig úgy tűnik így az utókorból visszatekintve, hogy maguk a muzsikusok nagyon is tudták, mi a dolguk, és valójában nem okozott különösebb fejtörést összehozni a következő albumot a sorban, amelyet mindösszesen egy hónap alatt rögzítettek. (Költői kérdésem: ma vajon egy hónap mire elég egy formációnak?) Utóbbiban vélhetően az is közrejátszott, hogy a zenekar tagjai már rengeteg ötletet felhalmoztak a nagyjából a '70-es évek elejétől datálható pályakezdő, klubkoncertezős korszakukban, amelyek stabil kiindulási alapot jelentettek a korai albumok dalaihoz.

A Van Halen-életmű behatóbb tanulmányozói közül talán többeknek ismerős lehet ez a névváltoztatásokról is ismert időszak, amely során először Genesis néven nyomultak, majd rádöbbenve, hogy a név már foglalt (ezt a sztorit a magam részéről nem igazán tudom hová tenni...), Mammoth néven léteztek tovább egészen 1974-ig, amikor is jött az utólag sorsdöntőnek is tekinthető újabb átkeresztelés. Az is afféle közismert underground legenda, hogy amíg végül a frontemberség fogalmát alapjaiban megreformáló – egyébiránt kezdetben a csapat számára hangcuccokat kölcsönadó – David Lee Roth el nem foglalta az énekesi pozíciót, Eddie Van Halen vállalta magára ezt a feladatot, aki a későbbiekben is aktívan kivette részét a jellegzetes vokálokból. Annak részletes ismertetésétől most eltekintenék, hogy aztán mindezen szálak miként torkolltak egy Warner Bros. szerződésbe, és ebben milyen szerepe volt Gene Simmonsnak, már csak azért is, mert ezt Ádám a debütálás kapcsán már megtette. A magam részéről tehát a legendás bemutatkozás által felvetett kérdésektől kívánok elindulni.

0323vh3Évekkel ezelőtt az AllMusic retrospektív cikke a második albumot elődje másolatának titulálta. Annak ellenére, hogy a Van Halen II által képviselt nívó fényében (nem beszélve az utóéletről) nem érzem helytállónak az efféle végletekig leegyszerűsített kivonatolást, a kijelentésnek bizonyos részben tagadhatatlan igazságtartalma van. Alapvetően ugyanis a csapat valóban nem tett egyebet, mint az 1978-ban megkezdett koncepció mentén haladt nyílegyenesen tovább. Az arányok, a hangszerelési megoldások, sőt, még maga a keverés is kísértetiesen az első anyagra emlékeztet. Véleményem szerint elsősorban két fontos tényezőre vezethető vissza, hogy mégis csak létezik önálló „Van Halen II-világ". Az egyik, hogy bármennyire is jól kivehető a hasonlóság a nagysikerű starthoz, az ott érzékelhető spontán hatás és frissesség második nekifutásra sem veszett ki az összképből. Ez egyrészt nyilvánvalóan a zenekar tagjainak ekkoriban csúcsformájú hangszeres teljesítményeinek tulajdonítható, a másik oldalon viszont ugyancsak szükség volt az előzményekhez mérhetően markáns, eredeti ötletekre. Negyven év távlatából azt is teljes bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy utóbbiak mennyisége sem marad el az ekkori etalonhoz képest. A debüthöz képesti másik fontos sajátosság a hasonló elképzelések némiképp más módon történő fazonírozása.

Míg első alkalommal olykor már metalba hajló vehemenciával robog végig szinte valamennyi szerzemény, addig a folytatás mintha valamelyest kibontani szándékozna az ott felhalmozott zenei eszköztárat. Jönnek a hasonló riffek, tempók, de ezek tetején egy árnyalattal megfontoltabb, higgadtabb fogalmazásmóddal operálnak a témák az első anyag agressziójához képest. Már a nyitó You're No Good sem a Runnin' With The Devil nyílt, direkt hangvételét képviseli, hanem jóval lassabban, sejtelmesebben bontakozik ki, helyet hagynak benne a dramaturgiai csúcspontnak, ahol persze már valósággal izzik a hangulat. Csupán mellékesen tenném hozzá, hogy a dal jellegzetesen Van Halen-es hangvétele okán sok-sok évig fel sem merült bennem, miszerint nem saját szerzeményről volna szó, pedig valóban nem az. A '60-as évek elején írt Dee Dee Warwick-dalt azonban a harmóniakörén túl sikerült jóformán teljesen átalakítani, így talán hosszú ideig fennálló tévhitem is méltányolható... Az imént leírt koncepcionális eltéréseknek még ennél is jóval érzékletesebb példája a Dance The Night Away, amely a zenekar addigi legrádióbarátabb dallamvezetésű szerzeménye: számomra valamiért mindig a jóval később, már Sammy Hagarrel írt Top Of The World sláger testvérpárjának tűnt. A slágerjelleg itt olyannyira domináns, hogy még Eddie is végig kísérő funkcióban marad, pedig a zenekar e korszakát ugye köztudottan a gitáros fékevesztett témái uralták.

0323vh4

Eddie Van Halen ekkortájt valósággal szikrázó zsenije ettől függetlenül természetesen rengeteg kibontakozási pontra lelt az albumon. Amellett, hogy technikailag ismét egy sor sziporkázó motívumot hagyott maga után, ezúttal az első anyaghoz képest sokrétűbben fejezte ki magát a hangszeren, helyenként megalapozva az életmű későbbi produktumainak hangulatvilágát is. A Women In Love... üveghangokkal teletűzdelt, epikus gitárintrója példának okáért ma már amolyan jellemzően EVH-s fordulatnak tűnhet, ekkoriban azonban még az atipikusabb, kiaknázatlanabb megoldások közé tartozott tőle. A lemez legkülönlegesebb pillanatait pedig hangszeres fronton kétségkívül a Spanish Fly hozza, amely nemcsak eddig, hanem ezután is példátlan maradt az életműben. Eddie itt a címnek megfelelően spanyol gitáron játszik, és hogy mit, illetve hogyan... nos, aki még nem találkozott a művel, most azonnal hallgassa meg!

Aztán természetesen jönnek a tagadhatatlan átfedések a debütáló albummal, a reprodukció azonban – mint erre már fentebb kitértem – ebben az esetben egyáltalán nem zárja ki a kreativitást, sőt... Számomra például az egyik definitív Van Halen-dalt pontosan egy ilyen megmozdulás jelenti. A Somebody Get Me A Doctor húzása tanítanivaló, pedig tulajdonképpen egy botegyszerű szerkezettel felvértezett szerzeményről van szó. A hirtelenkedő ritmizálás és a jól időzített kiállások olyan érzetet teremtenek, mintha az orrom előtt, valós időben folyna a muzsikálás. Úgyszintén e pillanatok közé sorolható a Light Up The Sky, amely például alaptémáját tekintve akár az On Fire ikertestvére is lehetne, a megvalósítás azonban inkább a dallamcentrikusság felé tendál. Szinte felfoghatatlan, hogy ettől az ösztönös lazaságtól hogy jutottunk el a valószínűleg diszkográfiát záró A Different Kind Of Truth görcsös katyvaszához...

A félórás játékidőt alig meghaladó Van Halen II a zenekar Roth-korszakának egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítménye, amely bár az eladások tekintetében a jelenleg fellelhető adatok szerint híres elődjéhez képest alulmarad (hozzátéve, hogy ez így is ötszörös platina státuszt jelent az Egyesült Államokban), színvonalát tekintve azonban akkor is és ma is méltó folytatásnak tűnik. Ha pedig egy produkció még a megjelenése után negyven évvel sem tűnik porosnak vagy avittnak, ott bizony valamit nagyon eltaláltak az alkotók!

0323vh2

 

Hozzászólások 

 
#5 Meszlényi Bálint 2019-03-24 14:36
Ma pedig a 5150 szülinapos. Én most azt nyomom!:)
Idézet
 
 
#4 Simon Zoltán 2 2019-03-24 14:21
Idézet - Meszlényi Bálint:
Szerintem itt most szubjektív, ízlésbeli tényezőket vitatsz, aminek abszolút semmi értelme nincsen, Hagart ráadásul nem is én helyeztem ebbe a kontextusba. :) Illetve a megjelenés évének sincs itt semmiféle jelentősége. Én örültem volna legjobban 7 évvel ezelőtt, ha a Balance után végre ismét meg tud fogni egy VH album, ez a vágyam viszont nem teljesült. Ha viszont neked tetszik, jó szórakozást hozzá!:)

már 7 éve, a fenébe hogy repül az idő, akkor valóban tetszhet, mert néha előveszem , de az írás nyomán a II. albumot is meghallgattam ma...az is tetszik :) .naná.
Idézet
 
 
#3 Meszlényi Bálint 2019-03-24 11:39
Szerintem itt most szubjektív, ízlésbeli tényezőket vitatsz, aminek abszolút semmi értelme nincsen, Hagart ráadásul nem is én helyeztem ebbe a kontextusba. :) Illetve a megjelenés évének sincs itt semmiféle jelentősége. Én örültem volna legjobban 7 évvel ezelőtt, ha a Balance után végre ismét meg tud fogni egy VH album, ez a vágyam viszont nem teljesült. Ha viszont neked tetszik, jó szórakozást hozzá!:)
Idézet
 
 
#2 Simon Zoltán 2 2019-03-24 11:04
A Different Kind Of Truth görcsös katyvaszához...(szerintem azért ez erős ) . Attól még hogy nem a Van Halen "divat érában" született, szerintem az egy jó vállalható lemez. ( ..főleg ha nem a Sammy Hagar savanyú a szőlő nyilatkozatai kritikái tükrében nézzük ) Semmí bajom, imádom a Hagaros lemezeket is. De nekem azonban ez a zenekar mindig is Eddie gitárjáról szólt első sorban....és az ott is dübörög szépen...
Idézet
 
 
#1 kamikaze 2019-03-23 17:08
Jó, jó, de a debüt után nem dobtam hátast tőle. Kellett volna még a végére vagy 2-3, olyan Somebody Get Me A Doctor szintű szám, hogy felhőtlen legyen az öröm. Ami aztán a következő, Women And Children First albummal meg is érkezett. Na, az igen! Ez ,,csak" simán jó, de nincs reveláció.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.