Shock!

február 28.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tyketto: Don’t Come Easy

0427tyketto1Aki az üzleti szférában, pláne multinacionális nagyvállalatnál dolgozik, az érett fejjel, az esetleges érzelmi kötődéseket félretéve nyilván pontosan tisztában van vele, hogyan is zajlott le a nagy hajmetal-grunge „őrségváltás", és azt is tudja, hogy ebben legkevésbé sem a „régiek" kárára favorizált „új" zenekarok voltak a hibásak. Mint ahogy menedzsmentváltáskor sem azokat kell anyázni, akikre az új vezetés lecseréli a régi gárdát. A mai világban persze már teljesen érthetetlen, hogy egykor a nagy lemezkiadók is ugyanígy működtek – értem ezalatt azt, hogy a lemezkiadás felett ugye igencsak eljárni látszik az idő, de akkoriban nagyon komoly pénzek forogtak az iparágban. Éves büdzsék, üzleti tervek, labelekre, műfajokra, zenekarokra stb. lebontva, mint ahogy egy nagy gyárban a termelést vagy a kereskedelemben az eladásokat tervezik – ez persze a mai napig így működik, csak a számok kisebbek. Egy dolog számít: az eladhatóság, a megtérülés, ebből következően pedig lehetőleg sok profitot szeretnének behozni a vezetők, hiszen az éves bónuszuk ezen múlik. Lesarkítva pedig, ha valami nem számít, azok a művészi szempontok – nem mondom persze, hogy nem volt sok kivétel (hangsúlyozom: lesarkítottam a dolgot!), de az alapmodell ilyen egyszerű.

megjelenés:
1991. április 23.

kiadó:
Geffen

producer: Richie Zito

zenészek:
Danny Vaughn - ének, gitár
Brooke St. James - gitár
Jimi Kennedy - basszusgitár
Michael Clayton - dobok

játékidő: 47:00

1. Forever Young
2. Wings
3. Burning Down Inside
4. Seasons
5. Standing Alone
6. Lay Your Body Down
7. Walk On Fire
8. Nothing But Love
9. Strip Me Down
10. Sail Away

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Nem véletlen tehát, hogy a gyakorlati életből általában igazolással felmentett rocksztárok csak néztek, mint hal a szatyorban, amikor elzárták a pénzcsapot. A többiek a másik oldalon meg csak lesték, hogy honnan és miért hullik a sok pénz. Mert elbaszni a lóvét mindenki el tudta – úgy a zenészek, mint az „öltönyösök". Persze a cégszabályzatok (nevezzük magyarosan csak policynek ezeket), szerződések, apróbetűs részek világában és adott esetben egy-egy korrektebb A&R-os vagy lemezcéges fejes jóvoltából néhány banda bent maradt a multiknál. Nézzük csak a csökkenő tendenciát: 1992-ben House Of Lords – Demons Down, Warrant – Dog Eat Dog, Steelheart – Tangled In Reins, Slaughter – The Wild Life, Hardline – Double Eclipse, Giant – Time To Burn, 1993-ban Vince Neil – Exposed, Poison – Native Tounge, Winger – Pull, sőt, 1994: Tesla – Bust A Nut, Cinderella – Still Climbing, Dokken – Dysfunctional, és ez már nagyon a vége. Valamint tegyük hozzá, a kivétel nélkül kiváló albumok egyik-másikán már érződött a „korszellem"), de nyilván itt is csak az volt a lényeg, hogy a már jóváhagyott költségvetést mindig el KELL költeni, különben jövőre megkurtítják. Ebben a miliőben a Tyketto még éppen időben hozta ki első lemezét a Geffennél 1991 áprilisában, de a jólismert klímaváltozásnak köszönhetően igazán kifutni már ez sem tudott.

0427tyketto4

A történet maga tényleg papírformaszerűen alapra vett: a Magyarországon, az Iron Maiden vendégeként – nem mellesleg idén kerek harminc éve – is fellépett Waysted énekeseként megismert Danny Vaughn New Yorkban alapított bandát Brooke St. James gitárossal, és a többi, ahogy azt mondani szokás, történelem. Őszintén szólva, a kollégák megszokott gyakorlata ellenére én nem túrtam bele a legendáriumba, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogyan is zajlott ez az egész: szépen végigjárták a klubozós, összeszokós, jammelős-komponálós időszakot, mígnem valahogyan a Geffenhez keveredtek, ami azért a '80-as évek végén, '90-es évek elején nem volt egy nagy vaszizdasz, ha az ember tűrhető dallamos metalt játszott. A kiadós arcok lejártak a klubokba, keresték az új bandákat, elvégre a hajmetal épp csúcskorszakát élte, a vasat pedig addig kell ütni, amíg meleg. A Don't Come Easy kiforrott stílusát elhallgatva és az alapvetően jófiúsra vett imázst elnézegetve ha épp nem koncerteztek, a srácok valószínűleg éjjel-nappal a próbateremben rohadtak, hogy tényleg a lehető legjobb dalokat rakják össze egy majdani debüthöz. Így is van: a legmegfelelőbb kifejezés erre a kerek huszonöt éve megjelent albumra pont az, hogy kiforrott, kiérlelt, és talán pont ez emeli ki az átlagból, és teszi egyedivé.

0427tyketto3A lemeznek lényegében sem a street metalos, keménycsávó vonalhoz (Skid Row, Spread Eagle) nincs sok köze, sem pedig a ripacskodóbb, nyeglébb, csilivilibb hajbandákhoz (Warrant, Poison), sokkal inkább az akkoriban szintén nem gyengén prosperáló AOR-zenekarokkal állítható párba, elsősorban a néhol kimondottan negédes dallamok és az igényes hangszerelés miatt, illetve a White Lion-féle, zeneileg szintén kifinomult, mégsem virtuózkodó, egyszersmind rendkívül húzós zene révén. És nem azért, mert az én tollamból származik, de ez leírva is remekül hangzik, nemhogy hallgatva – mi tagadás, mielőtt leültem megírni ezt a cikket, a lemez körülbelül öt-hat alkalommal ment végig egymás után, igaz, kisebb adagokban. Kezdjük ott, hogy baromi jól eltalálták a hangzást, minden a helyén van, az arányok tökéletesek, mai füllel is gyönyörűen szól az anyag, ráadásul egy minden ízében megaslágerként funkcionáló dallal indul, ami kaliberében simán vetekszik a Livin' On A Prayerrel (nyitott is a Tyketto a Bon Jovinak akkoriban). Megkockáztatom, hogy a Forever Youngnak ott a helye minden idők három-öt legnagyobb hajmetal himnusza között: a riff, a tempó, a dal felépítése, a szöveg, az életérzés, minden hibátlanul átjön, nem véletlenül készült belőle klip. A szintén klipes Wings gyakorlatilag már konkrét AOR – van egy finom billentyűs szőnyeg itt is, és bejön az az elem, ami az egész lemez egyik fontos védjegye Brooke ízes riffelése és finom szólózása mellett: az akusztikus díszítések és a szinte folyamatos kíséret a háttérben. Tényleg érdemes kimondottan erre is figyelni egyik-másik hallgatásnál, nagyon finoman, izgalmasan rakták össze a zenét.

A Burning Down Inside afféle '87-es Here I Go Again-lightnak is elmegy, de talán a Seasonsnél derül ki igazán, milyen jól összhangba kerülnek az akusztikus témák a húzással: ez akár még zeppelinesnek is nevezhető, de az ilyesmit talán csak amerikai bandák tudják ennyire feelingesen megoldani. És ez a feeling benne van még más nótákban is, és valóban egyik jobb, mint a másik, hatalmas bridge-ekkel és refrénekkel, hiszen Danny egyik fő jellegzetessége a mai napig, hogy a dallamaitól egyszerűen nem lehet szabadulni: Walk On Fire, Nothing But Love, Sail Away – ezek hallatán még azt is baromira sajnálom, hogy a Tyketto kimaradt a nem sokkal később kirobbanó unplugged-őrületből. Talán pont emiatt éppen az „igazi" lírai dal, a Standing Alone a legkevésbé erős a felhozatalból, de azért is sok banda odaadta volna különféle szerveit. A „kemény" vonal legerősebb tételei talán a kitörölhetetlen refrénű Lay Your Body Down és a herflis Strip Me Down, de közönségbe dobott pengető legyek, ha meg tudok nevezni egyetlen kedvencet a lemezről.

Ami nagyon fontos szerintem – és ezt a 2012-es visszatérő anyag kapcsán is megemlítettem –, hogy a Tyketto-stílus tényleg nem csak Vaughn hangjától lett annyira jellegzetes, hanem Brooke gitározása is nagyban hozzájárult ehhez, és ez a következő két, kis kiadóknál elsikkadt, szintén remek lemezen (Strength In Numbers és Shine – utóbbi már a későbbi Journey-torok Steve Augeri közreműködésével készült, mert Vaughn felesége rákbetegsége miatt kiszállt) is tetten érhető. Kellemes élmény egy hosszú autóúton, vagy akár fülessel egy vonaton elmerülni a Tyketto zeneiségében.

0427tyketto2

A tíztételes dalcsokor tökéletes egységet alkot, és ha szövegileg nem is feltétlenül (magvas gondolatokat azért itt se keressünk nagyon), de zeneileg mindenképpen túlmutat a hajmetal korszak kliséin, amellett persze, hogy alkalmazza azokat. Igényes lenyomata tehát egy sokak által visszasírt korszaknak. Nagy kár, hogy nem három-négy évvel korábban jelent meg, mert akkor ma is többen gondolnának rá vissza könnyes szemmel.

 

Hozzászólások 

 
#11 Draveczki-Ury Ádám 2016-05-13 09:43
Idézet - Balla-Farkas Zoltán:
Kiváncsi leszek, lesz-e a rovatban a Shadow King lemeze, ill. a Bad English, Bad Moon Rising,Icon,Shy zenekaroktól.

Mind tervben van. ;)
Idézet
 
 
+2 #10 Mádi N. 2016-05-13 09:40
Állatság!
Baró lemez, ott figyel a gyűjteményben!: )
Idézet
 
 
+5 #9 Balla-Farkas Zoltán 2016-05-01 20:10
Jó estét mindenkinek. Egy alapmű, ízig-vérig vibrál benne tűz minden dalban, hiányolom ezt a fajta muzsikálást a mai dömpingben,pers ze vannak kivételek,de nem sok. Kiváncsi leszek, lesz-e a rovatban a Shadow King lemeze, ill. a Bad English, Bad Moon Rising,Icon,Shy zenekaroktól.

Amúgy zseniális írás e remek lemezről.
Idézet
 
 
-15 #8 tónyó 2016-04-30 10:36
A nyitó nótát nagyon bírom, a többi felesleges.
Idézet
 
 
+8 #7 noris74 2016-04-28 17:31
A 90-es évek sose érnek véget! Nagyon - nagyon jó cikk! Zseniális album..hatalmas zene elképesztő ének.Remélem, hogy sok hasonló minőségű cikket olvashatok még. Sok remek album született, a 90-es években ami a süllyesztőbe végezte.Lillian Axe - Poetic Justice Wildside - Under The Influence VAIN - No Respect Pink Cream 69 - One Size Fits All The Almighty-Blood, Fire and Love. Szeretnék még több ilyen cikket olvasni! Köszönöm.
Idézet
 
 
+7 #6 bluevoodoo 2016-04-28 13:50
Óriási lemez, legalább akkora titkos ásza a hajmetal-éra végének, mint a Hardline debüt, a Liontól a Trouble In Angel City vagy az első Blue Murder. Aki bírja a korszakot meg a bandát, ajánlott ez a rendezvény jövő hónapban, felcsendül egy rakás klasszikus meg kevésbé nyilvánvaló darab is :)

https://www.facebook.com/events/1648782535383844/
Idézet
 
 
+20 #5 Joel Simoni 2016-04-27 16:39
CD gyűjteményem egyik legbecsesebb darabja ez a lemez, 10 éve meg is könnyeztem, mikor először hallottam ezeket a klasszikus nótákat élőben. Danny kurva jó arc volt, még a buli előtt dedikálta a borítót, ráadásul emlékezett a '86-os pesti Iron Maiden/Waysted bulira is. A fickó egyébként tuti hegylakó, nagyon jól konzerválta magát.

És valóban, nem sokan írnak ilyen lemezekről idehaza. Respect!
Idézet
 
 
+26 #4 Gabe von Buddah 2016-04-27 14:55
"Nem véletlen tehát, hogy a gyakorlati életből általában igazolással felmentett rocksztárok csak néztek, mint hal a szatyorban, amikor elzárták a pénzcsapot."

Ez az egyik legzseniálisabb és legtalálóbb mondat, amit valaha ezen az oldalon olvastam :D
Idézet
 
 
+27 #3 Santoro 2016-04-27 14:54
Ezért királyság amit csináltok, senki más nem ír ilyen lemezekről, fasza!
Idézet
 
 
+11 #2 kaffer 2016-04-27 12:33
Nem rossz ez na.
Köszi az írást !
Idézet
 
 
+8 #1 stair 2016-04-27 11:53
kár értük...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.