Shock!

augusztus 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Richie Sambora: Stranger In This Town

sambora_1Éppúgy nevezték már gitáristennek, mint alkoholista kamugitárosnak, valami azonban bizonyos: Richie Sambora nélkül a '80-as évek második felének hard rock aranykora valószínűleg nem a jól ismert formában manifesztálódott volna. A Bon Jovi Slippery When Wet albuma által kiváltott rockzenei földcsuszamlás 33,3 százalékos letéteményeseként Sambora mindenképpen a korszak megkerülhetetlen kulcsfigurái közé tartozott, aki ugyan teljesen más iskolát képviselt zeneileg, mint az éra leginkább előtérben lévő sztárgitárosai, de pont dalközpontú gondolkodásmódja és hihetetlenül elegáns, arányosságot szem előtt tartó, lélekkel teli stílusa különböztette meg a sebességmániás kollégáktól, amivel már akkor kivívta a szakma tiszteletét.

megjelenés:
1991. szeptember 3.

kiadó:
Mercury
producer: Richie Sambora & Neil Dorfsman

zenészek:
Richie Sambora  - ének, gitár
David Bryan - billentyűk
Tico Torres - dobok
Tony Levin - basszusgitár

játékidő: 58:11

1. Rest In Peace
2. Church Of Desire
3. Stranger In This Town
4. Ballad Of Youth
5. One Light Burning
6. Mr. Bluesman
7. Rosie
8. River Of Love
9. Father Time
10. The Answer

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Hogy mást ne mondjunk, Richie a legnagyobb Malmsteen/Van Halen-őrület közepette hozta újra divatba a 12 húros akusztikus gitár használatát a Wanted Dead Or Alive dal segítségével, ami azt eredményezte, hogy attól kezdve szinte minden valamirevaló hajmetál-lemezen kötelező jelleggel megjelent egy-két hasonló, komolyabb akkordismereteket felvonultató téma. Kvalitásai és sokoldalúsága láttán már a '80-as évek derekán nyilvánvaló volt, hogy sokkal több van benne annál, hogy mindössze mezei rockgitáros legyen egy felkapott bandában, ilyen formán pedig csak idő kérdése volt, hogy a benne szunnyadó izgalmas, a Bon Jovi profiljába nem feltétlenül illő ötletek mikor formálódnak a keze alatt szólóalbummá.

Az olasz és lengyel felmenőkkel rendelkező Sambora már tinédzserként tudatosan készült rá, hogy univerzális zenésszé váljon. Habár szülei nem nézték jó szemmel, hogy fiúk egy szemeszter után otthagyta a főiskola pszichológia szakát, Richie-t akkorra már annyira megfertőzte a rock és a blues, hogy nem volt visszaút. Olyan hősei voltak, mint Hendrix, Clapton, Beck, Page, Blackmore, Iommi, Angus Young és Johnny Winter, ugyanakkor nem kizárólag a gitár érdekelte, hanem az éneklés és a dalszerzés is. Még nem volt 20 éves, amikor már éjszakai bárokban játszotta egy szál akusztikus gitárral a Beatles, a Yes és a Led Zeppelin dalait, amiből nem keveset profitált a későbbiekben. A '70-es évek végétől különböző stílusú zenekarokban játszott, így egy Duke Williams & The Extremes nevű helyi fúziós csapatban, ami inkább jazz/funk vonalon mozgott, valamint a később kultikussá vált AOR-fogatban, a későbbi Prophet/Surgin-énekes Dean Fasanót is foglalkoztató Message-ben, amivel egy hatszámos EP-ig is eljutott, de a Shark Frenzy projektben ugyancsak részt vett Bruce Foster nevű társával. 1982-re már jónevű muzsikusnak számított New Jersey és New York környékén, akire felfigyelt a KISS is, ám végül egy meghallgatást követően ugyanúgy nem kapta meg Ace Frehley megüresedett állását, mint egy másik fiatal aspiráns, Doug Aldrich sem. Akkor valószínűleg nem így gondolta, de ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele, mert így csatlakozhatott ahhoz a nagyravágyó, szögletes állú olasz-amerikai takarítófiúhoz, akivel mindössze három év együttműködésre volt szüksége ahhoz, hogy hosszú időre előre megszabják a rockzene arculatát.

sambora_5Habár a Slippery jelentette a siker csúcsát, mégis a New Jersey idején kezdtek a szakértők nagyon más szemmel nézni Samborára: ahogy az I'll Be There For You-ban Hendrix-módra elővezette azokat a gyilkos alterált akkordokat, miközben valószínűtlenül komoly vokálokkal támogatta Jon Bon Jovit, nos, az felettébb szokatlannak számított abban az időben a hard rock műfaj gitárosberkeiben, így nem csoda, hogy sokaknak leesett az álluk. Persze a zeneipari bennfentesek – például Desmond Child – már korábbi teljesítményei okán tisztában voltak a képességeivel, nem véletlenül kezdtek kilincselni nála session munkákkal. Gitárosként, szerzőként és zenei rendezőként több nagy produkcióban kapott szerepet, a teljesség igénye nélkül Cher, Jennifer Rush, Ted Nugent, Alice Cooper és Paul Dean lemezein dolgozott a '80-as években. Nagy valószínűséggel háromszor ennyi stúdiómunkához is hozzájuthatott volna, egyrészről azonban nem volt szüksége erre, másrészt a Jersey Syndicate 232 állomásos világ körüli turnéja nem is tette volna lehetővé a projektezést.

Ugyanakkor érdekes módon pont ez a feszített és a Bon Jovit a feloszlás szélére sodró koncertsorozat jelentette a fő katalizátort ahhoz, hogy Richie kerül amibe kerül alapon kiszakadjon a mókuskerékből és végre a saját dolgával foglalkozzon. „Óriási ambíciókkal és nagy kedvvel vágtunk neki a 16 hónapos Jersey Syndicate turnénak, ám a vége felé már azt sem tudtuk, kik is vagyunk valójában – mesélte anno a gitáros. – A Bon Jovi sikert sikerre halmozott, mi azonban mentálisan teljesen kiégtünk. Muszáj volt valahogy megtalálni önmagunkat, mert addigra semmi nem maradt bennünk és már dalokat is csak arról tudtunk írni, hogy milyen érzés magányosnak lenni, állandóan az út porát érezni a csizmánkon, illetve mennyire nyomorúságos a szeretteinkkel kizárólag telefonon tartani a kapcsolatot. Erről szólt az életünk azokban az években. Mindannyiunknak ordító szüksége volt rá, hogy kilépjünk ebből az ördögi körből, a turné végeztével ezért kezdtük a saját utunkat járni. Jon megírta a Young Guns II filmzenét, közben pedig olyan arcokkal dolgozott, mint Jeff Beck és Elton John. Nálam akkor jött el a mindent eldöntő pillanat, amikor a Twentieth Century Fox filmstúdió felkért, hogy dolgozzam át Jimi Hendrix The Wind Cries Mary című klasszikusát a Ford Fairlane film filmzenealbumára. Elképesztően jókor adódott ez a lehetőség, szinte két kézzel kaptam utána. Ekkor már biztos voltam benne, hogy megcsinálom a szólóalbumot, úgyhogy neki is álltam a tervezésnek, amit nagyon hamar követett a megvalósítás: egyszer csak ott álltam a stúdióban és azt láttam, hogy olyan legendákkal dolgozom, mint Peter Gabriel basszusgitárosa, Tony Levin, illetve Eric Clapton! Ezek az emberek rendkívüli inspirációval láttak el a lemezkészítés alatt, a hatásukra rengeteget fejlődtem zenészként."

sambora_3Közben Richie azért szakított időt arra, hogy akkori barátnője, Cher számára összerakjon egy Trail Of Broken Hearts című dalt a Days Of Thunder soundtrackhez, de 1990-91-ben alapvetően első önálló lemezének elkészítésével bíbelődött, ami a nagyközönség számára komoly meglepetést okozott. Mondhatni, Sambora úgy állt neki szólóalbumának, ahogy mindenkinek kellene, aki ilyesmire adja a fejét: dalai bluesos hangvételével jelentős mértékben eltávolodott anyacsapata világától és még korábban kevésbé ismert oldaláról, azaz énekesi tehetségéről is tanúbizonyságot tett – nem akárhogy. A Stranger In This Town igazság szerint sokkal inkább az énekes-dalszerző-hangszerelő Richie-ről szólt, mint a gitárosról, amit páran nehezményeztek a megjelenéskor, Sambora azonban roppant bölcsen meg sem próbált versenyre kelni Vaijal és Satrianival. Mindazonáltal az a gitározás, amit ezen a lemezen hallani, rendkívül jelentőségteljes, csak másképpen.

Már a nyitó Rest In Peace blues-intrójának gyönyörűen kitartott hosszú gitárhangjai sokat sejtettek, a különleges hangulat tökéletesen megadta az alaphangot és szinte észrevétlenül folyt át a bő 6 perces Church Of Desire meghatározó témájába. A dal minden idők egyik legzseniálisabb Sambora-momentuma lett, amiben döbbenetes erővel tört elő Richie torkából a soul és a blues, de a csodásan pulzáló Levin/Torres-ritmusbrigád és a tiszta hangszínű ritmusgitár-textúrák csilingelése hallatán is csak ámulni és bámulni lehetett. És akkor még ott volt a három pazar gitárszóló. Akárhogy is, számomra ilyen a nagybetűs szólógitározás, ahol nem feltétlenül a római joghoz hasonlóan vasfegyelemmel beseggelhető technika játssza a főszerepet, hanem a mechanikus készségnél jóval magasabb rendű érzelmek, minek következtében a gitáros szíve-lelke kendőzetlenül csordul ki a hangfalakból. Ez a szellemiség nem tanulható, erre vagy ráérez valaki, vagy nem. A zenészek körében legalább ekkora elismerést aratott a címadó Stranger In This Town magasztos bluestémájával, melynek autentikus gitártónusa okán a hajdani Guitar One magazin a Fender Stratocaster harminc legfontosabb mestere közé választotta Samborát. A dal személyes hangvételű szövege legalább ennyire hangsúlyosra sikeredett, ezt a gitáros mindig kiemelte: „A Stranger In This Town egyfelől rólam szól, aki folyamatosan úton van és ezért minden városban idegennek érzi magát. Másrészt a hajléktalanok kérdését is firtatja, amivel New York utcáit járva találkoztam. Szinte bűnösnek éreztem magam, amikor ezzel szembesültem, hiszen nekem mindenem megvan, boldog és elégedett vagyok, szép nagy házban ébredek reggelente, de akár én is lehetnék a helyükben. Ahogy ezt megtapasztaltam egyik este, nem volt kérdés számomra, hogy bluest kell írnom erről, a blues ugyanis mindenkié, a blues nem tűri a társadalmi konvenciókat és nem függ a pénztől. Ahogy hazamentem, kivettem egy üveg whiskey-t a bárszekrényből és gyorsan megírtam a dalt."

sambora_2

Ha lehet, a másik központi blues, a Mr. Bluesman még érdekesebb történet végére tett pontot. Történt ugyanis, hogy Sambora Bo Diddley oldalán adta át Eric Claptonnak az MVP Guitar Award díjat 1990 júniusában, amit egy nem akármilyen jam session követett: a trió a ceremónia végeztével többek között Joe Perryvel, Steven Tylerrel, Neal Schonnal, Buddy Guyjal, Lou Reeddel és Dave Stewarttal kiegészülve játszotta el a Sweet Home Chicagót. A gitáros alig értette, hogy került egy színpadra ennyi legendával, mire Clapton kedvesen annyit mondott neki: „Te is közénk tartozol." Ez az élmény olyan mély nyomokat hagyott Richie-ben, hogy hónapokkal később küldött egy levelet Claptonnak: „Megírtam Ericnek, hogy a találkozásunk nagy hatással volt rám, minek következtében írtam egy számot kettőnkről. Azt is tudattam vele, hogy egyike volt azoknak, akik miatt gitárt vettem a kezembe, tulajdonképpen a lemezeiről tanultam meg gitározni, ezért roppant boldog lennék, ha játszana egy szólót a dalban. Elvállalta a dolgot, és mikor először lejött a stúdióba, hogy együtt játsszunk, szerintem világossá vált számára, hogy nem csak a szám jár, nem a nevével akarok nyerészkedni, hanem tényleg hiteles vagyok és valóban kapcsolódom a munkásságához zeneileg. E találkozást követően egyetlen feltételt támasztott a vendégszerepléshez: közölte, hogy nem fogad el pénzt a szólóért. Ez volt az a pont, amikor igazán megnyílt előttem és roppant barátságossá vált. A végén még azt is megkérdezte, hogy írnék-e dalokat vele a következő lemezére? Elképesztő ilyesmit hallani a bálványodtól! Mondtam is neki, hogy akár ritmusgitárosnak is elszegődnék a bandájába! Hatalmas megtiszteltetésként éltem ezt meg, még akkor is, ha nem lett a dologból semmi, mert végül nem saját témákat tartalmazó lemezt, hanem inkább bluesfeldolgozásokat készített."

A Stranger In This Town mindazonáltal nem kizárólag a bluesról szólt. Habár Richie tudatosan távolodott el a Bon Joviban használt formuláktól, azért csak összebútorozott Desmond Childdal két dal erejéig. A Rosie eredetileg a Bon Jovi New Jersey albumához készült, és maga Jon, illetve Diane Warren is belefolyt a megírásába, ugyanakkor Richie verziója tempósabb formában öltött testet, valamint Child beleszőtt néhány riffet a Hide Your Heart című korábbi dalából is, amit a KISS és Robin Beck egyaránt lemezre tett. A másik közös téma a Father Time címet kapta, ami egy árnyaltabb power líra volt ellenállhatatlan dallamokkal és hangszereléssel, talán pont a kevésbé direkt megfogalmazás miatt vált a korong egyik ékkövévé. Persze csúcspont bőven akadt még, elég csak a kirobbanó akusztikus és elektromos részeket egyaránt tartalmazó és a hardrockos oldal felé tendáló Ballad Of Youth slágertémájára gondolni, vagy éppen a szikár módra bluesrockos River Of Love pezsgő kedélyességére, melyben Tony Levin varázsolt nagyot. A Church Of Desire mellett mindig is az egzotikus ütősökkel induló, különleges ritmusú One Light Burning volt a másik örök kedvencem az albumról, ami egy nehezen megfogható stílusú, amolyan adult contemporary-blues volt, ennek megfelelő, hátborzongatóan okos gitározással és levakarhatatlan énekdallamokkal felvértezve.

sambora_4A végére pedig Richie egyértelmű jutalomjátéka került a leheletfinom The Answer képében: ahogy David Bryan billentyűs szőnyegébe süppedve kíséri magát klasszikus gitáros módjára, miközben valószínűtlenül nagyokat énekel, Levin pedig Chapman Stick segítségével gazdagítja az összképet, nos, az maga a mágia. Nem véletlenül tették fel sokan a költői kérdést a Stranger In This Town kapcsán: mi szüksége egy ekkora tehetségnek arra, hogy a Bon Joviban játsszon? A választ mindenki tudta, amit a lemez eladásai is alátámasztottak: minden zenei erénye ellenére ez a szólóanyag néhány fanatikus dédelgetett kedvence maradt, mert kereskedelmi sikert bizony nem nagyon aratott, viszont megadta Sambora számára a lehetőséget a bizonyításra, amit maximálisan kihasznált, és nem csupán a stúdióban, hanem a lemezbemutató turnén is. Ez pedig pedig ironikus módon még a Bon Jovinak is hasznára vált, merthogy a kreatív akkumulátorait feltöltött gitáros a Keep The Faith és These Days lemezeken minden korábbinál meggyőzőbb formában újult meg. Még a Stranger In This Townhoz kapcsolódik, hogy az album bizonyos kiadásaira felkerült a már említett The Wind Cries Mary ihletett és Richie saját képére formált feldolgozása. Ugyanekkor készült egy Mr. Sambo című, Tico Torres által borzalmasan rosszul kevert instrumentális tétel is, ami egy évvel később a Guitar World magazin Guitars That Rule The World válogatásán jött ki, és ennek megfelelően minden zenész habzó szájjal tolta benne, ami a csövön kifért.

Önálló projektje mellett Richie akkoriban arra is szakított időt, hogy több neves kolléga oldalán felbukkanjon, írt és játszott Desmond Child Discipline címet kapott AOR-korongján, dolgozott Bob Rock csapatával, a Rockheaddel, de még Paul Rodgers is meghívta a Muddy Water Blues albumára. Ami további szólókarrierjét illeti, az 1998-as Undiscovered Soul higgadt megfogalmazású, kifinomult témáiban még komolyabb dalszerezői erényeket csillogtatott, de a közvetlenül a Bon Joviból történt távozása előtt megjelent, személyes tragédiák övezte 2012-es Aftermath Of The Lowdown szintén jól sikerült alkotásnak minősült. Az Orianthival közös RSO projektről viszont ezt már nem lehetett elmondani, meglehetősen súlytalan muzsikát hoztak össze ketten, amit még Bob Rock sem tudott megmenteni.

Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. Ennek tükrében viszont jó ideje nyitva a nagy kérdés, miszerint a régóta masszív alkoholproblémákkal küzdő Sambora képes lesz-e belátható időn belül összeszedni magát és újra olyan minőséget produkálni, mint egykoron. Meglehetős csend honol körülötte évek óta, ugyanakkor annyit mindenesetre tudni, hogy Bob Rock irányítása mellett kotyvaszt valamit, Orianthi elmondása szerint egészen pontosan egy negyedik szólóalbumot. Noha erről hivatalos bejelentés még nem érkezett, mindezt alátámasztja egy Sambora hivatalos Twitter-oldalára kitett ígéretes tavalyi videó, amin az látszik, hogy Bob Rockkal és a Mötley-dobos Tommy Lee-vel dolgozik a stúdióban. Drukkolok neki, hogy sikerüljön kimásznia a gödörből és ismét formába lendüljön, nagy kár lenne, ha végleg eltűnne a süllyesztőben. Az idő majd eldönti, de bárhogy is lesz, ezt a kicsivel több mint harminc éve készített albumot és közvetlen folytatását már nem nagyon teheti zárójelbe semmi.

 

Hozzászólások 

 
#15 Equinox 2022-06-26 00:15
Valami elképzelhetetle n okból eddig nem ismertem. Néhány hete nekiálltam hallgatni, és egyre jobban mélyül. A Father Time zseniális, és van még pár nagy pillanat (Ballad of Youth, címadó bluesa), és a Hendrix tiszteletadás is jól sikerült.
Idézet
 
 
-1 #14 bogar 2022-02-04 08:49
Idézet - frontiers:
Idézet - bogar:
Idézet - frontiers:
A cikk hatására tegnap elővettem Mr. Sambo-t. és pár "friss" koncertfelvétel t. Tényleg szrul néz ki, nem kicsit, de még most is olyan érzéssel játszik, hogy lemossa a mai gitárosokat a pályáról.

Igy kell úgy igazán elbszni egy karriert :(


Én is rákerestem szegényre. Demjén Ferenc kisöccse lett belőle.

Mondjuk Mr Sambo védelmére: Jon sincs sokkalta jobb állapotban!
Kb "érthetetlen", hogy öregedethetett meg ilyen rövid idő alatt ennyire...(hogy a francba ne érteném, de akkor is dúrva változás pár év alatt), mondjuk nála nem a pia látszik, hanem valami más.


Szerintem Jon-nal csak annyi történik, hogy nem akarja visszaforgatni az idő kerekét. Nincs festett haj, ráncfeltöltés, stb... Kb. úgy néz ki szerintem, ahogy egy átlag 60 éves embernek ki kell néznie.
Idézet
 
 
#13 smca 2022-02-03 10:53
Nem ismertem ezt a lemezt, és hát volt bennem némi előítélet, mivel a BK dolgok finoman szólva sem a kedvenceim. Meghallgattam, és meglepődtem, mennyire jó.
Idézet
 
 
-1 #12 frontiers 2022-02-03 07:11
Idézet - bogar:
Idézet - frontiers:
A cikk hatására tegnap elővettem Mr. Sambo-t. és pár "friss" koncertfelvétel t. Tényleg szrul néz ki, nem kicsit, de még most is olyan érzéssel játszik, hogy lemossa a mai gitárosokat a pályáról.

Igy kell úgy igazán elbszni egy karriert :(


Én is rákerestem szegényre. Demjén Ferenc kisöccse lett belőle.

Mondjuk Mr Sambo védelmére: Jon sincs sokkalta jobb állapotban!
Kb "érthetetlen", hogy öregedethetett meg ilyen rövid idő alatt ennyire...(hogy a francba ne érteném, de akkor is dúrva változás pár év alatt), mondjuk nála nem a pia látszik, hanem valami más.
Idézet
 
 
-1 #11 bogar 2022-02-02 14:53
Idézet - frontiers:
A cikk hatására tegnap elővettem Mr. Sambo-t. és pár "friss" koncertfelvétel t. Tényleg szrul néz ki, nem kicsit, de még most is olyan érzéssel játszik, hogy lemossa a mai gitárosokat a pályáról.

Igy kell úgy igazán elbszni egy karriert :(


Én is rákerestem szegényre. Demjén Ferenc kisöccse lett belőle.
Idézet
 
 
-1 #10 frontiers 2022-02-02 09:26
A cikk hatására tegnap elővettem Mr. Sambo-t. és pár "friss" koncertfelvétel t. Tényleg szrul néz ki, nem kicsit, de még most is olyan érzéssel játszik, hogy lemossa a mai gitárosokat a pályáról.

Igy kell úgy igazán elbszni egy karriert :(
Idézet
 
 
-1 #9 bogar 2022-02-01 23:53
Nagyon érdekesen vagyok ezzel a lemezzel. Minden perce arany. Az írással is teljes mértékben tudok azonosulni, de nincs kedvem meghallgatni a cuccot. Egyszerűen valahogy nem működik nálam.
Idézet
 
 
-1 #8 ma 2022-02-01 20:13
Nagyon jó írás, egy nagyon idevaló lemezről.
Idézet
 
 
-1 #7 Montsegur 2022-02-01 19:40
Idézet - Danev György:
Idézet - frontiers:
Idézet - Montsegur:
Idézet - Meszlényi Bálint:
"Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. "
Most itt szerintem mindenki lelki szemei előtt megjelenik egy Ozzy 2.0, de tulajdonképpen a sok évvel ezelőtti ittas vezetéses sztori, meg a köztudott alkoholizmusán kívül mi is történt?:)


Nem tudom, de a neten fellelhető viszonylag friss fényképeken borzasztóan néz ki. Totál leharcolt. Kár érte.

Ez már egy ideje tart, már a Jovi reunion eseményen inkább volt a saját nagyanja, mint önmaga!

De amúgy ezt az alkesz mitoszt, kicsit én is furcsállom. Ő nem volt egy die hard figura ilyen tekintetben soha, vagy nem tudtunk róla!


Az egész a 2000-es évek közepén indult látványosan, egy botrányos MTV Unplugged fellépés alkalmával. Nyilván addig sem vetette meg az italt, a Bon Jovi azonban mindig híres volt arról, hogy nem teregeti ki úgy a szennyest, mint a Mötley vagy a Guns. Aztán jöttek a hírek, egyre nagyobb számban: fürdőszobai baleset, rehab, fájdalomcsillap ítókra való rákattanás, majd az apja halála és a válása pár nap leforgása alatt. Aztán kiszállt a BJ-ból, de szemmel láthatóan lejtőn maradt. Kínos koncertek (egy Bonamassával közös és a NAMM Jam Gibbonsszal, Luke-kal meg Slash-sel a "legemlékezetese bb"), feszengős díjátadók és interjúk érezhetően nem szomjasan. Kb. ezekre emlékszem az elmúlt 7-8 évből. Sokat sejtetett a tavalyi nagyinterjú a People magazinban, ahol a tonnányi smink ellenére is rettenetes állapotot mutatott az arca. Nekem ezek a jelek bőven elég bizonyítékkal szolgáltak ahhoz, hogy lássam, a csávó finoman fogalmazva nem az egészséges életmód feltétlen híveként élte az életét az utóbbi évtizedben. Eddie Van Halen nézett ki és játszott hasonlóan 2004 körül.


Tényleg nagyon sajnálom. Szeretem a játékát, valóban nagyon érzelemdús, nekem gyakran az örök kedvenc Gary Moore jut róla eszembe. (Úgy tűnik, az érzelemdús gitárjáték kockázati tényező az alkoholizmusra...) Ez a lemez kiválóan sikerült, bátran ajánlom mindenkinek. És az írás is kitűnő :)
Idézet
 
 
-1 #6 Danev György 2022-02-01 18:42
Idézet - frontiers:
Idézet - Montsegur:
Idézet - Meszlényi Bálint:
"Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. "
Most itt szerintem mindenki lelki szemei előtt megjelenik egy Ozzy 2.0, de tulajdonképpen a sok évvel ezelőtti ittas vezetéses sztori, meg a köztudott alkoholizmusán kívül mi is történt?:)


Nem tudom, de a neten fellelhető viszonylag friss fényképeken borzasztóan néz ki. Totál leharcolt. Kár érte.

Ez már egy ideje tart, már a Jovi reunion eseményen inkább volt a saját nagyanja, mint önmaga!

De amúgy ezt az alkesz mitoszt, kicsit én is furcsállom. Ő nem volt egy die hard figura ilyen tekintetben soha, vagy nem tudtunk róla!


Az egész a 2000-es évek közepén indult látványosan, egy botrányos MTV Unplugged fellépés alkalmával. Nyilván addig sem vetette meg az italt, a Bon Jovi azonban mindig híres volt arról, hogy nem teregeti ki úgy a szennyest, mint a Mötley vagy a Guns. Aztán jöttek a hírek, egyre nagyobb számban: fürdőszobai baleset, rehab, fájdalomcsillap ítókra való rákattanás, majd az apja halála és a válása pár nap leforgása alatt. Aztán kiszállt a BJ-ból, de szemmel láthatóan lejtőn maradt. Kínos koncertek (egy Bonamassával közös és a NAMM Jam Gibbonsszal, Luke-kal meg Slash-sel a "legemlékezetese bb"), feszengős díjátadók és interjúk érezhetően nem szomjasan. Kb. ezekre emlékszem az elmúlt 7-8 évből. Sokat sejtetett a tavalyi nagyinterjú a People magazinban, ahol a tonnányi smink ellenére is rettenetes állapotot mutatott az arca. Nekem ezek a jelek bőven elég bizonyítékkal szolgáltak ahhoz, hogy lássam, a csávó finoman fogalmazva nem az egészséges életmód feltétlen híveként élte az életét az utóbbi évtizedben. Eddie Van Halen nézett ki és játszott hasonlóan 2004 körül.
Idézet
 
 
-1 #5 frontiers 2022-02-01 13:12
Idézet - Montsegur:
Idézet - Meszlényi Bálint:
"Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. "
Most itt szerintem mindenki lelki szemei előtt megjelenik egy Ozzy 2.0, de tulajdonképpen a sok évvel ezelőtti ittas vezetéses sztori, meg a köztudott alkoholizmusán kívül mi is történt?:)


Nem tudom, de a neten fellelhető viszonylag friss fényképeken borzasztóan néz ki. Totál leharcolt. Kár érte.

Ez már egy ideje tart, már a Jovi reunion eseményen inkább volt a saját nagyanja, mint önmaga!

De amúgy ezt az alkesz mitoszt, kicsit én is furcsállom. Ő nem volt egy die hard figura ilyen tekintetben soha, vagy nem tudtunk róla!
Idézet
 
 
-1 #4 Montsegur 2022-02-01 13:07
Idézet - Meszlényi Bálint:
"Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. "
Most itt szerintem mindenki lelki szemei előtt megjelenik egy Ozzy 2.0, de tulajdonképpen a sok évvel ezelőtti ittas vezetéses sztori, meg a köztudott alkoholizmusán kívül mi is történt?:)


Nem tudom, de a neten fellelhető viszonylag friss fényképeken borzasztóan néz ki. Totál leharcolt. Kár érte.
Idézet
 
 
-1 #3 frontiers 2022-02-01 12:18
Ez a lemez, még hiányzik a gyűjteményemből , ha tud valaki egy épkézláb állapotú LP-t, ne folytsa magába...

Pont a minap vettem elő, örök darab, nálam minimum top 10
Idézet
 
 
-1 #2 QRman 2022-02-01 11:36
Tudom, hogy mind ezt mondják, de nem úgy volt, hogy leállt a piával? Az Aftermath környékén nagyon magabiztosan állította ezt.
Amúgy a lemez totális alapvetés. Kijöhetne újra vinylen is.
Idézet
 
 
-1 #1 Meszlényi Bálint 2022-02-01 08:33
"Persze ezen senki nem ütközött meg, látva a gitáros egyre romló állapotát és kínosabbnál kínosabb nyilvános szerepléseit. "
Most itt szerintem mindenki lelki szemei előtt megjelenik egy Ozzy 2.0, de tulajdonképpen a sok évvel ezelőtti ittas vezetéses sztori, meg a köztudott alkoholizmusán kívül mi is történt?:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

  • Préda
    Az első rész gyerekként egyenesen lenyűg...
  • Préda
    "Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Machine Head: The Burning Red
    Nálam ugyanaz a helyzet ennél a lemeznél...
  • Préda
    13-14 évesen láttam először havernál cs...
  • Préda
    Zseniális volt, nem láttunk hasonlót se...
  • Préda
    Valóban nem a wokeness miatt hulladék a...
  • Préda
    Szerintem az alapján, amit én a Prédába...
  • Préda
    Szerintem is teljesen oké a Nimródos, n...
  • Préda
    Nem tudom, a Prey rendelkezik-e azzal a ...
  • Préda
    Nem tudom, mi az az Army of the Dead, d...
  • Préda
    A kérdés az volt, hogy femináci-e a fil...
  • Préda
    Dehogy jogos. Az elsőben nem voltak mes...
  • Préda
    Nem azt állítottam, hogy tényleges alap...

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.