Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Prong: Cleansing

0123prong01A napokban az egyik hír kapcsán, a kommentek között ismét felütötte fejét az a kérdés, ami nekem is egyik kedvelt vesszőparipám, mármint hogy akkor hogyan is viszonyuljunk a '90-es évek, különösen annak első fele muzsikáihoz. Vajon az igaz metal végromlását elhozó vészterhes időszak volt ez, amely hosszú-hosszú évekre a próbatermek mélyére űzte, esetleg akár fel is oszlatta a jobb sorsra érdemes csapatokat? Vagy éppen ellenkezőleg: azáltal, hogy friss vért pumpált a megroggyant szervezetbe, mindennél hatásosabban hozzájárult ahhoz, hogy a műfaj túléljen, és érdekes-újszerű maradhasson? Jómagam legalább százszor elmondtam már, de mindig el is fogom, ahányszor csak lehetőségem adódik rá, hogy a keményzene egyik legizgalmasabb időszakának tartom a '90-es éveket.

megjelenés:
1994. január 25.

kiadó:
Epic
producer: Terry Date & Prong

zenészek:
Tommy Victor - ének, gitár
Paul Raven - basszusgitár
Ted Parsons - dobos
John Bechdel - billentyűk, samplerek

játékidő: 58:02

1. Another Worldly Device
2. Whose Fist Is This Anyway?
3. Snap Your Fingers, Snap Your Neck
4. Cut-Rate
5. Broken Peace
6. One Outnumbered
7. Out Of This Misery
8. No Question
9. Not Of This Earth
10. Home Rule
11. Sublime
12. Test

Szerinted hány pont?
( 39 Szavazat )

Nem csak azért, mert a grunge – felbukkanását követően azonnal – szélesre tárta az ablakokat, hogy a fémzene vackának addigra már nem kicsit fingszagúvá vált, áporodott levegőjét kieressze a szabadba, hanem azért is, mert ezt követően minden korábbinál gyorsabban és kreatívabban kezdődött meg a különböző, addig élesen elkülönülő stílusok egymáshoz közelítése. Egészen addig, amíg végül eljutottunk oda, hogy a határok többé-kevésbé véglegesen elmosódjanak (ennél jobban pedig szerintem már soha nem is fognak). Az újszerű folyamatok érzékeltetéséhez kevés megfelelőbb alanyt találnánk a Prongnál, amely tipikusan a korszakra jellemző utat járt végig, ráadásul az évtized elmúltát követő sorsa is több mint beszédes. És ha már amúgy is szeretünk évfordulókról megemlékezni, azt is kihangsúlyozhatjuk, hogy a banda közmegegyezéses főműve, a Cleansing épp a napokban töltötte be huszadik életévét.

Mint mindenkit, így a Prongot is alapjaiban határozta meg a származása, jelesül az, hogy a virágzó New York-i hardcore/punk közegből érkezett. Konkrétan pedig annak is a legközepéből, a legendás CBGB's klubból, ahol a megalakulás évében, 1986-ban a banda főarca, Tommy Victor éppen hangmérnökként/mindenesként tevékenykedett, mégpedig 15 éves kora óta folyamatosan, a basszer Mike Kirkland pedig kidobóember volt. Tommy: „New York mindig rengeteget fog jelenteni nekem, még ha jó ideje már Los Angelesben élek is. A kezdet kezdetén voltaképpen jó időben voltunk a jó helyen. Mármint ahhoz, hogy ilyen dühös muzsikát csináljunk. Ha pénz nélkül élsz egy lyukban, a Lower East Side-on, ahol a patkányok szaladgálnak a sötétben, mindez könnyen jön magától. Bár voltaképp a helyzet nem változott, most is rengeteg patkány szaladgál körülöttem. Persze most csak viccelek."

0123prong04A párosnak összejött egy viszonylag nagy dobás is: elszipkázták az addigra már épp kifulladóvá váló post-punk legenda Swans energiabomba dobosát, Ted Parsonst, aki később a Prong kettes számú oszlopává válik, Victoron kívül az egyetlen emberré, aki a '97-es feloszlásig minden lemezen játszani fog. Világmegváltó céljaik ekkor még különösebben nincsenek, 1987-es bemutatkozásuk, a Primitive Origins hamisítatlan (és igazság szerint valóban elég primitív) hardcore/punk dühkitöréseket rejt, amit az anyag hossza is jelez: nyolc szám alig 18 percben. Maga a trió sem különösebben elégedett a recsegő-ropogó dalfüzérrel, olyannyira nem, hogy az eredetileg debütálásként kiadott albumot később lefokozzák EP-vé. Így aztán tényleges első lemezük a '88-as Force Fed, amely még úgyszintén hardcore-nak nevezhető anyag, ám mind inkább felütik fejüket holmi thrash hatások – nem csoda, hiszen Victor majd minden interjúban kiemeli, mennyire kedvelik a thrash metal bandákat is, különös tekintettel a Metallicára és a hozzájuk hasonlóan keleti parti csapatokra: az Overkillre vagy pláne a riffelősebb Anthraxre.

Majd beköszönt a '90-es évek, amit a trió egy hatalmas lemezzel, az immáron a CBS/Epic kiadónál kiadott Beg To Differrel ünnepel meg. egy olyan koronggal, amely akár saját jogán is szerepelhetne ebben a rovatban, és amelyet az emberek csak jobb híján hívtak thrash metalnak, mindössze azért, mert a groove metal kifejezés még nem került be a köztudatba. A Prong öles léptekkel távolodott tehát a hardcore-tól, és menetelt befelé a metalba, amiben mindenképp közrejátszott, hogy egyre ütősebb zenészekké váltak, de talán az is, hogy Mike Kirkland mind inkább kiszorult a dalszerzésből. Ekkor azonban még egyáltalán nem érvényes az a tévhit, miszerint Prong = Tommy Victor, mert igaz, hogy a banda hangzásképét elsősorban Tommy atommód szaggató gitárja határozza meg, ám dalszerzőként egyelőre mindhárman belefolynak a munkálatokba. Kirklandnek ez az új irány azonban mind kevésbé bejövős, így aztán össze is különbözik a főnökkel, aminek következtében ripsz-ropsz kint is találja magát a bandából, hogy aztán a szűk másfél évvel későbbi Prove You Wrongon már a multiinstrumentalista Troy Gregory zenéljen. A hármas korongon hallható muzsika egyszerre fogósabb és nehezebben emészthető, mint elődje, amely ellentmondást úgy sikerült elérniük, hogy ez már tényleg totálisan újszerű zene, amely sok mindenkit felkészületlenül ér. Thrash/groove metal és hardcore furcsa keveréke, mindezt markánsan leöntve az akkoriban éppen különös diadalmenetbe kezdő indusztriális metallal. Egyszerűen benne volt a levegőben ez az egész dolog, mint ahogy az is, hogy az igazi vándormadár Gregory nem fog lecövekelni a Prongnál, így aztán az első adandó alkalommal le is lécelt.

0123prong05És ekkor a kompánia – néhány hónapnyi tökölés után – sebességet vált, leigazolja egyik legnagyobb kedvencük, a zseniális, ám ekkoriban épp legnehezebb időszakát élő Killing Joke nem kevésbé zseni basszusgitárosát, a 2007-ben elhunyt Paul Ravent (lásd még Ministry, Godflesh), majd még egy tagot, az úgyszintén a Ministry és a Killing Joke (később a Fear Factory) környékén is sertepertélő John Bechdel billentyűs/samplerest. Ez utóbbi csatasorba állítása jelzi, a Vasvilla még inkább rá fog menni az indusztriális világra, ami persze nem különösebb csoda, hiszen a velük kiugróan jó kapcsolatot ápoló Ministry épp ekkoriban durrant egy hatalmasat a Psalm 69-nal (ami amúgy a '90-es évek egyik legkiugróbb korongja), és már csak hónapokra vagyunk a Nine Inch Nails The Downward Spiraljától. (Tommy: „Al Jourgensennel már igen régen jóban vagyunk, és akkor tudtam, hogy az új lemezzel sínen leszünk, amikor összefutottunk a stúdióban, betették neki az anyagot, ő pedig lassan elkezdte ingatni a fejét azokkal a darabos mozdulatokkal, ahogy szokta.") 1994 januárjának végén aztán megjelenik a negyedik Prong lemez, amely később túlzás nélkül csapatok százainak mutat utat, ha másban nem is, hát a gitárhangzás tekintetében mindenképp.

Az igen figyelemfelkeltő - a banda jelére utaló, elgörbült fogú villán kikapart szemgolyót ábrázoló – borítójú lemezen található zenei kavalkádot már valóban igen nehéz definiálni, mint az rögtön az első néhány dalnál szembeötlővé válik, bár magukat az összetevőket könnyen megnevezhetjük. A nyitó Another Worldly Device igen szigorúan kezd, a thrashesen szaggató gitártémára a Parsons/Raven duó olyan groove-okat illeszt, hogy azt öröm hallgatni. Mindvégig hullámzó, bevaduló/kissé lenyugodó érzelmi hullámvasúton ülünk, a lemez nem is kezdődhetne ennél jobban! A korszak másik meghatározó csapata, a Helmet neve pedig csak annak nem ugrik be a staccato riffelés hallatán, aki nem ismeri őket. A kettes Whose Fist Is This Anyway? aztán a lemez egyik legütősebb tétele, húzósabb és groove-orientáltabb már nem is lehetne, agresszívan üvölt ugyan a pofádba, ennek ellenére szinte táncba hív. Mindemellett közel tökéletes felépítésű, a középrész torzított basszusa pedig tényleg grizzly-morgásként hat. Oké, a zárása nyilván eléggé Just One Fix-utánérzés, de ezzel együtt is remek. (Érdekesség: 1992-ben már kiadtak ezzel a címmel egy EP-t, azon viszont a jelzett szám nem szerepelt.)

A korong slágere a valóban rettentő fogós, basszus-kiállásokkal telepakolt Snap Your Fingers, Snap Your Neck, klipje rendszeres rotációban ment az MTV Headbanger's Ball műsorában, maga a szám pedig minden magára valamit is adó rockdiszkóban. Az ipari/thrash metal keretei között ennél fogósabban tán tényleg nem is lehetne fogalmazni, ha még nem hallottad, azonnal pótold a hiányt, mert valami nagyon jóról maradsz le! Raven tigrisszív gyanánt pulzáló basszusát konkrétan gyönyörűség hallgatni, mint ahogy Bechdel fifikás kis trükkjeit is a háttérben. Az új tagok nyilván a dalszerzésből is kivették a részüket, mint azt a „music by Prong" felirat is jelzi, bár Parsons szerint a dalcsokor azért még leginkább kettejük munkája volt: „A lemez java része természetesen Tommytól származik, és sok dalt írtunk közösen is. Paul Raven csak egy-két dal megírásába folyt bele, de ez nem is lehetett másként, hiszen az ő érkezésekor a számok nagy része már készen volt. Mondjuk a Snap Your Fingerst elég rendesen átalakította azért, az igaz. John pedig leginkább a saját részeiért felelt. Leginkább tiszteletből írtuk, hogy közös szerzeményekről volt szó, meg egyszerűbb is volt így, mint azon filózni, hogy melyik rész kitől jött."

0123prong02A két részből felépített Cut-Rate első fele hamisítatlan thrash metal, ultraagresszív szövegeléssel, esküszöm, még a Slayernek is jól állna. Aztán az idegbeteg szólót követően kapunk egy olyan ipari döngölést, amibe a föld is beleremeg. A jó hat perces Broken Peace volt a lemez másik slágere, akkoriban azt emelték ki a kritikák kuriózum gyanánt, hogy a mélyében milyen hip-hop-os ütemek húzódnak meg, ma viszont már azt mondanánk rá, hogy nu metalos. Csak hát fontos kihangsúlyozni: ez bizony '94, a nu metal még sehol, nem csoda hát, hogy később mind a Korn, mind a Deftones tagsága rendszeresen emlegette, mennyire imádták a Prong lemezeit anno. A One Outnumbered kissé megfontoltabban, a refrénben pedig finomabban, ám nem kevésbé szigorúan dönget, és ezzel szűk félóra elteltével el is jutottunk a lemez feléig.

Gyakran megemlítik, és ha igazán őszinte akarok lenni, egyet is tudok vele érteni, hogy a korong második fele azért már közel sem annyira ütős és innovatív, mint a megelőző dalok, ez persze nem jelenti azt, hogy a második hatos pakk nem jönne be. Mindent egybevetve azonban ez a dalcsokor a megismert összetevőkhöz már rengeteg újat valóban nem tesz hozzá, ha csak annyiban nem, hogy szép folyamatosan egyre indusztriálisabbá válik (halld például Out Of This Misery). Talán tényleg túl hosszú az egyórás játékidő is, a záró Test unalomba fulladó majd' hét percét például vitán felül meg lehetett volna nyesni egy kicsit, és lehet, hogy egy-két dal is lemaradhatott volna (csak nem tudom, melyik...), de még így is telik tőlük nem egy meglepetésre. A Not Of This Earth-ben, pláne a Sublime refrénjében például Tommy dallamokkal is megpróbálkozik (a kísérlet sikerét mindenki döntse el maga, sajna nincs túl sok hangja, ezt hülyeség lenne elhallgatni), a Home Rule kezdése pedig mai füllel hallgatva már tényleg megmosolyogtatóan deftonesos. Később mondjuk ez is akkorát robban, mint a ház, meg ott vannak azok a bitang ritmusok is, hátborzongató! A Sublime bevezető gitártémáját újfent dúdolni lehetne, a záró, figyelmeztető felhívással kezdődő Test pedig újfent úgy szaggat, mint az éppen ekkoriban a Bettyt készítő Page Hamilton gitárja is tette jobb napjain. Ez a dal az egyetlen amúgy, ami markánsan visszautal a kezdeti idők hácé muzsikájára, a Biohazardék például biztosan imádták.

A Pronggal kapcsolatban mindig illik kiemelni, hogy Tommy Victor gitárja úgy szól, amit még akkoriban sem nagyon lehetett megtapasztalni máshol (ha jól emlékszem, eredetileg hozzá kapcsolódik a „grizzlyfos vastagságú gitárhangzás" terminus technicus is), viszont fontos megemlíteni, hogy társai semmivel sem maradnak el mögötte, Parsons őserejű, ám agyas dobjátéka például legalább annyira tanítanivaló. Ami még nem mellőzhető infó, hogy a lemez úgy szól, mint a ketrecét atomjaira szaggatni akaró vadállat üvöltése (pláne az akkori viszonyok között), és ezért az éppen akkoriban a csúcsra felkapaszkodó Terry Date a felelős, aki ezzel a koronggal lényegében párhuzamosan kevert egy másik kis szösszenetet is, mégpedig a Pantera Far Beyond Drivenjét, a rákövetkező évben pedig az egyes Deftonest – van még kérdés?

0123prong03A Cleansing végül az egyetlen olyan Prong lemezzé vált, ami kereskedelmi szempontból is kifejezetten sikeresnek bizonyult, a Billboard listán a 126. helyig mászott előre, és valamivel több mint 320 ezer példány kelt el belőle az Államokban, ami egy ilyen durva muzsikát művelő brigádtól több mint remek lett volna. Az Epicnek ez persze jellemző módon nem volt elég, a folyamatos turnék után (a Sepultura, majd a Pantera társaságában, hoppá-hoppá!) űzték-hajtották őket a mielőbbi folytatás iránt. Azt is el akarták érni, hogy a következő lemez egy fokkal befogadhatóbbá váljon, erről azonban Tommy hallani sem akart, így aztán folyamatossá váltak az összetűzések a kiadó és közötte. Olyannyira, hogy a banda már a feloszlás határára jutott, amikor végül megrázták magukat, és '96 májusában kiadták a Cleansing vonalát lényegében továbbvivő, csak éppen még annál is sokkal ridegebb/futurisztikusabb Rude Awakeninget. Az Epic még megvárta az eladási eredményeket, majd néhány héttel a kiadást követően el is búcsúztatta őket (pedig azért 100 ezer eladott példány csak összejött ebből is). A végtelenül csalódott és kiábrándult Victor fel is oszlatta a bandát, hogy aztán Parsons és Raven a Godflesh felé vegye az irányt, ő maga pedig különböző neves haverjai/rajongói mellé szegődjön el bérmunkásnak (a teljesség igénye nélkül: Marilyn Manson, Rob Zombie, Trent Reznor, Glenn Danzig), majd végül nem különösebben meglepő módon a Ministryben leljen viszonylagos nyugodalmat.

Ezzel párhuzamosan aztán persze csak nem bírta ki, és 2002-ben újraindította a Prongot, azóta pedig egy gyenge (Scorpio Rising), egy kimondottan fos (Power Of The Damager) és egy rendkívül jó (Carved Into Stone) lemezen vannak túl. Aki ebből le tudja szűrni, érdemes-e velük hosszú távon számolni, az mesélje el nekem is! Viszont ha a Cleansinget, a Helmet Meantime-ját és a Ministry Psalm 69-ját nem ismered, akkor egészen biztosan csak hiányos és torz képed lehet a '90-es évek metal világáról! Azt pedig senki nem szeretné, igaz-e?

 

Hozzászólások 

 
+1 #23 janomano 2015-04-04 20:49
Van a turnes cd verzion ket studio bonusz, a Corpus Delicti, meg a No Souls Rising,Nem könnyü rajuk lelni, ha valakinek nem sikerülne, annak szivesen allok rendelkezesre.
Idézet
 
 
+10 #22 queensryche999 2014-02-01 01:30
@Zsabo Ze

Az a helyzet, hogy a jelenlegi kínálatban - leszámítva esetleg 1-1 nagyon (!) specifikus blogot, mit tudom én: "trú blekkmetálbuzik .hu", "csakasztónerbaz zeg!.hu" - az egyik legszínvonalasa bbat ekézed épp. Mondom, lehet, hogy vannak nagyon jó specifikus blogok, de átfogóan a rock/metal zenéről író, OLVASOTT (értsd: nem az a 80-100-150 arc nézegeti, mint a fenti példákat) szájtok közül minimum dobogós. Se kutyám, se macskám a szerkesztőség, de ezúton is köszönet a korrekt, elfogulatlanság ra törekvő és szakmailag is helytálló cikkekért. A szakma alatt az újságírást és a zenét is értem, utóbbi könnyen tetten érhető pl. a gitáros, dobos listák megfogalmazásak or. A retrospektív posztok pedig a shock egyik legnagyobb erőssége. (A bulvárszagú hírek pedig egyfajta kompromisszum, ezt mindenki tudja szerintem.)
Idézet
 
 
+3 #21 Equinox 2014-02-01 01:01
Idézet - Zsabo Ze:
Tényleg a végső időket éljük a rockzene terén. Minden webzinenél ezt látom, hogy kínjukban a régiekről írnak. Mi volt 10 éve? Mi volt 20 éve?
Ennyire szarok az újak, vagy múltban élünk, mint a bluesarcok? Akik képtelenek felülemelkedni BB Kingen.

Közben meg képtelenek vagytok érdekesen bemutatni az újat. A 125. semmitmondó kritika egy félig meghallgatott lemezről.

Remélem már nem fog sokáig tartani ez az agónia.

Ebben a bölcsködésben minden aránylag védhető lenne, kivéve a rosszindulattól bűzlő "félig meghallgatott" okosságot. Troll.
Idézet
 
 
+14 #20 mrataxi 2014-01-28 14:55
Idézet - Zsabo Ze:
Tényleg a végső időket éljük a rockzene terén. Minden webzinenél ezt látom, hogy kínjukban a régiekről írnak. Mi volt 10 éve? Mi volt 20 éve?
Ennyire szarok az újak, vagy múltban élünk, mint a bluesarcok? Akik képtelenek felülemelkedni BB Kingen.

Közben meg képtelenek vagytok érdekesen bemutatni az újat. A 125. semmitmondó kritika egy félig meghallgatott lemezről.

Remélem már nem fog sokáig tartani ez az agónia.


Én személy szerint szeretem ezeket a visszatekintő írásokat. Egyrészt jó néha felidézni, milyen élményt jelentett egy lemez, mikor megismerte az ember, illetve sokszor olyan háttérinformáci ókra is fény derül, amiket addig nem tudtam. És azért a Shock!-on szerencsére írnak az újdonságokról is, például az In Vain tavalyi lemezéről is itt olvastam először, és úgy vált végül az év albumává számomra. Sajnos/szerencsére annyi jó új zene van manapság, hogy lehetetlen lépést tartani, de szerintem a Shock!-on egészséges az arány az új anyagokat bemutató és visszaemlékező írások között. (Nem vagyok a szerkesztőkhöz közelálló, pénzt se kaptam ezért a hozzászólásért, egyszerűen csak azért járok erre az oldalra, mert a sok közül, amit láttam, ez az egyik legszimpatikusa bb.)
Idézet
 
 
-20 #19 Zsabo Ze 2014-01-28 13:27
Tényleg a végső időket éljük a rockzene terén. Minden webzinenél ezt látom, hogy kínjukban a régiekről írnak. Mi volt 10 éve? Mi volt 20 éve?
Ennyire szarok az újak, vagy múltban élünk, mint a bluesarcok? Akik képtelenek felülemelkedni BB Kingen.

Közben meg képtelenek vagytok érdekesen bemutatni az újat. A 125. semmitmondó kritika egy félig meghallgatott lemezről.

Remélem már nem fog sokáig tartani ez az agónia.
Idézet
 
 
+2 #18 Equinox 2014-01-25 22:57
Iszonyú súlya van, a Whose Fist zseniális, klipestől mindenestől. Koncerten is pusztított, Prong nagyon állat volt Csehországban
Idézet
 
 
+2 #17 steelbill 2014-01-25 10:51
A Psalm 69 természetesen Ministry.
Idézet
 
 
+3 #16 steelbill 2014-01-25 10:47
Idézet - Valentin Szilvia:
scorpio - hallgathatatlan fos
utolsó prong - nagyon jó, meg is vettem

Ez egy alapmű.Ezt és a Psalm 69-et rongyosra hallgattam.Igaz,mindkettőn kb.3-4 dal zseniális,de azok aztán nagyon!
Pick up,pick up...
Idézet
 
 
+3 #15 Oldboy 2014-01-24 15:36
Ha már a KoRn is szóba került, érdekes módon napra pontosan 9 hónappal a Cleansing után jelent meg az ő debütáló albumuk, amit igaz, hogy akkoriban még nem neveztek nu metalnak, de mégis '94-ben jött ki... :)
Idézet
 
 
+4 #14 Valentin Szilvia 2014-01-24 13:20
scorpio - hallgathatatlan fos
utolsó prong - nagyon jó, meg is vettem
Idézet
 
 
+5 #13 mrataxi 2014-01-24 13:03
én pont azért járok a Shock!-ra, mert érdekel a véleményük. akkor is, ha teljesen ellenkezik az enyémmel, mint ahogy ez gyakran meg is történik.
prongra visszatérve meg annak is örülhetünk, hogy milyen jó lett a legutóbbi lemez!
Idézet
 
 
+5 #12 Nagy Andor 2014-01-24 13:00
Idézet - CH:
"...egy kimondottan fos (Power Of The Damager)..."

hát, erre vonatkozik az a mondat : a vélemény olyan mint a segglyúk, mindenkinek van egy, és bűzlik.

hangmérnök vagy ? mert ha esetleg máshogyan közelítenéd meg a dolgokat, rájönnél, hogy a bizonyos lemez zseniális.
csak persze, ehhez le kellene szokni a mainstream külföldi lapok véleménye utánzásáról...

peace


1. Nem vagyok hangmérnök (sajnos), de ha az lennék, sem hiszem, hogy érdemben változna róla a véleményem. Az a lemez szerintem totál semmitmondó, mint ahogy egyébiránt a Scorpio is.
2. A hivatkozott mondat helyesen: "A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra." Bár igaz, hogy a te változatod is teljesen oké.:)
3. Most komolyan, az egész írás arról szól, hogy milyen fasza zenekar a Prong, erre kiemeled ezt az egy kis odavetett tagmondatot? Ne már!
Idézet
 
 
+5 #11 Draveczki-Ury Ádám 2014-01-24 12:32
Idézet - CH:
csak persze, ehhez le kellene szokni a mainstream külföldi lapok véleménye utánzásáról...

peace

Arról a lemezről nem csak a mainstream külföldi lapokban írtak rosszakat. Szerintem mai fejjel is roppant gyenge, lehet, hogy még az az 5 pont is sok volt, amit annak idején adtam rá.
Idézet
 
 
-12 #10 CH 2014-01-24 12:11
"...egy kimondottan fos (Power Of The Damager)..."

hát, erre vonatkozik az a mondat : a vélemény olyan mint a segglyúk, mindenkinek van egy, és bűzlik.

hangmérnök vagy ? mert ha esetleg máshogyan közelítenéd meg a dolgokat, rájönnél, hogy a bizonyos lemez zseniális.
csak persze, ehhez le kellene szokni a mainstream külföldi lapok véleménye utánzásáról...

peace
Idézet
 
 
+7 #9 Dead again 2014-01-23 21:29
" . . . akkor most jöhet majd a Helmet - Betty "

Ú, az de kurva jó lemez!
Idézet
 
 
+3 #8 pumpika666 2014-01-23 20:51
kurvajó lemez! mindenkinek ajánlom, aki már agyonhallgatta a lemezt, hogy hallgassa meg fülessel. múlkor pár napig beragadt a telóban melóba menet és nagyon sok finomság kijön, amiket egy hifin a brutálisan vastag kitárok mögül nehéz észrevenni
Idézet
 
 
+2 #7 AntiCimex 2014-01-23 20:14
Tommy Victor az egyik legkivalobb hardcore live LP-nek mar 1989-ben is olyan nyers hangzast, elo hangzast csinalt amire rajta kivul mas nem igazan lett volna kepes. Tehetseges gyerekek voltak, osszeraktak a lemezeket, ertettek a soundhoz!Foleg ezen a lemezen volt nyers,tomeny a Charvel Surfcaster sound!!!
Idézet
 
 
+5 #6 ave 2014-01-23 17:28
Idézet - nihilak:
Hát nem tudom, én kifejezetten szeretem a Power Of The Damager lemezt. Tény, hogy nem egy Cleansing, de nem értem, hogy miért fosozza gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki, teljesen rendben van az az anyag.

Az sztem is jó lemez viszont a scorpio-n max 2-3 szám van ami okés nekem. sztem a scorpio a leggyengébb lemezük, nem a power.
Idézet
 
 
+1 #5 nihilak 2014-01-23 17:02
Hát nem tudom, én kifejezetten szeretem a Power Of The Damager lemezt. Tény, hogy nem egy Cleansing, de nem értem, hogy miért fosozza gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki, teljesen rendben van az az anyag.
Idézet
 
 
+7 #4 ave 2014-01-23 14:38
Sztem nem unalmas a lemez második fele sem(főleg nem a Test, az a riff arghh), az elvont acidos számok is bejöttek mindigis róla, sztem ez egy tökéletes album. Köszi a cikket pont a minap filóztam rajta hogy 94-ben jött ki a legtöbb kedvenc albumom és a Prong ugrott be úgyhogy nagy respect hogy írtatok róla :)

(akkor most jöhet majd a Helmet - Betty, Machine Head - burn My Eyes, Pantera - Far beyond, Biohazard - Tales, Amorphis Tales stb. rengeteg van még pl. Kyuss, de erről már van cikk :) Nem irigyellek titeket sztem idén rekord mennyiségű írás vár rátok :D hajrá :) )
Idézet
 
 
+7 #3 mrataxi 2014-01-23 13:29
Nagy lemez! Nekem a Rude Awakening semmivel nem tetszik kevésbé mondjuk.
Idézet
 
 
+6 #2 Chris92 2014-01-23 13:12
Igazi, bele-a-pofádba féle alkotás, a Prong egyik abszolút csúcslemeze (a másik meg szerintem a Beg to Differ), atomsúlyos mégis ezerszer hallgatható dalokkal és remek hangzással.
Idézet
 
 
+7 #1 Zoli 2014-01-23 12:27
Hatalmasat ütött a lemez, annak idején állandóan ezt hallgattam a sepultura, chaos ad, fear factory soul of new machine, machine head burn my eyes, over kill wfo mellett.
Talán a legjobb prong lemez, óriási dalok, király hangzás...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.