Shock!

december 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metal Church: The Human Factor

metalchurch_1Bár ennek a lemeznek saját jogon is abszolút helye lenne a rovatban, most mégis egy szomorú apropó miatt írunk róla. 2021. július 26-án ugyanis Mike Howe, a Metal Church legendás énekese önkezével vetett véget életének. Amellett, hogy ez hatalmas veszteség elsősorban Howie családjának és barátainak, a színteret is kétségkívül megrázta, ráadásul azt is jelenti, hogy első frontembere, David Wayne 2005-ös halála után a csapat második klasszikus torkát is elvesztette, így a Metal Churchben valaha lemezen szerepelt énekesek közül már csak Ronny Munroe van velünk. A The Human Factor márciusban ünnepelte harmincadik születésnapját, mi pedig most Mike Howe-ra emlékezünk a felidézésével.

Legutóbb a Blessing In Disguise megjelenése környékén tettük le a fonalat a banda történetének felidézése közben. Ekkor úgy tűnt, hogy az énekesváltás, illetve a fő kreatív agy, Kurdt Vanderhoof háttérbe vonulása ellenére a csapat képes volt megrázni magát, és egy kissé átalakult zenei világgal ugyan, de sikerült megerősödve kijönniük a válságból. A Blessing lemezt a rajongótábor is jól fogadta, a kritikai elismerés sem maradt el, sőt, addigi legjobb eredményüket elérve egészen a Billboard-lista 75. helyéig kapaszkodtak vele. A szintlépés, vagy ha úgy tetszik, az áttörés azonban ezúttal is elmaradt. Duke Erickson: „Még arra se volt lehetőségünk korábban, hogy egy teljes amerikai turnét lenyomjunk. A Metallica előzenekaraként ugyan játszhattunk nagyobb tömegeknek Európában, de ezt leszámítva csak kis klubkoncertjeink voltak, ahol mindig kb. ugyanazok az arcok tűntek fel, nem tudtunk új rajongókat szerezni."

megjelenés:
1991. március 26.

kiadó:
Epic

producer: Terry Date

zenészek:
Mike Howe - ének
Craig Wells - gitár
John Marshall - gitár
Duke Erickson - basszusgitár
Kirk Arrington - dobok

játékidő: 51:15

1. Human Factor
2. Date With Poverty
3. The Final Word
4. In Mourning
5. In Harm's Way
6. In Due Time
7. Agent Green
8. Flee From Reality
9. Betrayed
10. The Fight Song

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

Jó eredmények ide vagy oda, a srácoknak nem jött tehát össze a felsőbb ligába való átigazolás, és persze nem is a Metal Churchről lett volna szó, ha az új lemez megjelenése előtt nem indul be a kavarás: hogy ne unatkozzanak, korábbi kiadójuk, az Elektra ugyanis dobta őket, bár a csapat anno ezt kissé máshogy tálalta. Duke Erickson: „Azok az emberek, akik az Elektrához szerződtettek minket, már nem dolgoznak a cégnél, lényegében ez volt az oka, hogy elszerződtünk tőlük, és szerencsére könnyen elengedtek minket. Mikor anno leszerződtünk hozzájuk, még zöldfülűek voltunk, és bármit aláírtunk, amit elénk tettek, így nem feltétlenül volt a legjobb a szerződésünk. Biztosak voltunk viszont benne, hogy könnyen találunk majd új kiadót, és ez be is jött; az Epic nagyon lelkes volt. Jó feltételekkel szerződtünk hozzájuk, és azóta is folyamatosan támogatnak minket."

Újabb nagy kiadóval a háta mögött tehát a zenekar bizakodva tekintett a jövőbe, és minden esélyük megvolt arra, hogy az előző lemezzel elért sikereiket egy még erősebb céggel akár még meg is fejelhetik. Ráadásul a győztes csapaton ne változtass elv is érvényesült, hiszen nem történt tagcsere a Blessing in Disguise megjelenése óta. Kurdt Vanderhoof, a korai anyagok mögötti zenei agy ekkor már ugyan évek óta nem volt a csapat tagja, azonban továbbra is aktív maradt, és egyfajta külsős dalszerzőként továbbra is segítette régi harcostársait: Duke Erickson: „Kurdt hat vagy hét dalt együtt írt a gitársunkkal, Craig Wellsszel, és Mike-nak is besegített a szövegekben. Kurdt vagy 150 kilométerre lakik tőlünk, így Mike hétvégente autózott el hozzá a gitárjával, majd hozta is a kész nótákat. Kurdtot nagyon jó dalszerzőnek tartjuk, így ha már lehetőségünk van a közös munkára, miért ne használnánk ki. Ettől függetlenül persze tudunk nélküle is jó dalokat írni, hiszen az In Mourning is nélküle született." Hivatalosan végül ennek társszerzőjeként is feltüntetésre került Kurdt.

metalchurch_2

A The Human Factor felvételeire a kaliforniai Devonshire stúdióban került sor, a keverés pedig New Yorkban történt. A munkálatok ismét Mark Dodsonnal, azzal a producerrel folytak, akivel a csapat a The Darkot rögzítette anno. Duke: „Egyszerű oka volt, hogy a The Dark után a Blessing In Disaguise lemezt azzal a Terry Date-tel rögzítettük, aki az első lemezen is segített minket: valamiért sokan túlpolírozottnak találták a The Dark hangzását, és ezért nem szerették. Ezért váltottunk a második lemez után. Hogy most Mark mégis visszatért, annak az az oka, hogy az elmúlt években rengeteget fejlődött, mint producer, és dolgozott többek között az Anthraxszel is. Egyértelműen jó döntés volt visszahívni, mivel minden óramű pontossággal zajlott a felvételekkor. Elégedett vagyok a végeredménnyel is, bár az én ízlésemnek egy kicsit talán túl sok a mély a hangzásban."

A negyedik Metal Church-lemez tehát a srácok emlékei szerint bármiféle görcsölés nélkül, egy elég sima stúdiózást követően, végül 1991. március 26-án jelent meg. És természetesen a The Human Factor jellegzetes, ízig-vérig klasszikus Metal Church lett. A címadóval nagyjából ott folytatták, ahol a Blessingnél abbahagyták, annyi változtatással, hogy az új lemez egy árnyalatnyival talán régisulisabb volt, mint elődje. Számomra egyfajta visszakanyarodás ez az első két LP világához, és hangzása is némileg szárazabb, mint elődjéé. Ettől függetlenül természetesen az összes Metal Church-védjegy megtalálható itt is, melyek közül talán a legtipikusabb a dalokba – így a The Human Factor címadójába is – beépített, hangsúlyos tempóváltás. Amellett, hogy a csapat természetesen nem patikamérlegen kimérve rakta össze dalait, a lassabb, eltérő dinamikájú részek beépítése tudatos volt Duke szerint: „Amikor a dalokat írjuk, sosem gondolunk bele direkt módon a dolgokba, egyszerűen ezek a jellegzetes felépítésű számok jönnek belőlünk. Jó, ha az ember zenéjében van valami más, valami egyedi. És nálunk ilyenek a tempóváltások, a dalokban feltűnő lassabb részek például. Ha a nóta közepén kicsit visszaveszünk a tempóból, az lehetőséget biztosít, hogy az utána következő rész, mondjuk egy gitárszóló sokkal energikusabbnak hasson."

metalchurch_5

A címadóval tehát remekül indul a lemez, egy szemernyi kétséget sem hagynak vele afelől, hogy a kiadóváltás okozta problémákon mindennemű komolyabb fennakadás nélkül sikerült átlendülni. A kettes Date With Poverty azonban még feljebb helyezi a lécet. A gurgulázva alapozó basszusra egy olyan azonnal ható, kvázi slágeres, fogós riffet pakoltak, amitől már első hallásra fülbe ragad a dal fő motívuma, ráadásul az énektémák is remekül sikerültek: nem csak a refrén roppant fogós, a bridge is azonnal fülbe ül. Kétségtelen, hogy ez egyike a valaha született legjobb Metal Church-daloknak. Komoly költségvetésű, a kor standardjainak megfelelő, jócsajos, társadalomkritikus, némi metálos humort is felvillantó, illetve a mai napig vállalható klip is készült hozzá, ennek ellenére azonban kissé elsikkadt, ahogy az egész lemez, és sajnos maga a zenekar is.

A The Final Word kritikus, ám mégis patrióta dal, direktebb, gyors, egyenes vonalú darab, remek refrénnel, és a szokásos belassulással a közepén. Ahogy az előző lemezen, úgy a csapat ezúttal is igyekezett távol tartani magát a tipikus sárkányos, kardozós vagy épp belezős szövegektől: valós problémákról, társadalmi és szociális kérdésekről, aktualitásokról szóltak dalaik. Ennek tipikus példája az In Mourning, a lemez egyik legfényesebben ragyogó ékköve, egy helyenként power líraiba hajló, de mégis roppant erőteljes dal, melynek címe egyértelművé teszi témáját, Mike Howe halálának tragikus körülményeit ismerve pedig néhány sora kifejezetten hátborzongató: „I mourn for those who have been so deceived. You know the last words that they spoke were Who loves me?" Akárcsak a Date With Povertynek, ennek is örökös helye van a Metal Church legjobbjai között. A dal témáját a Judas Priest/James Vance tárgyalás adta: James Vance egy amerikai fiatal volt, aki 1985-ben barátjával, Raymond Belknappal öngyilkosságot kísérelt meg: némi fű és alkohol elfogyasztása után egy templom játszóterén egy shotgunnal főbe lőtték magukat. Míg Belknap belehalt, Vance túlélte az esetet, arca azonban teljesen összeroncsolódott. Ezt követően szülei perelték be a Judas Priestet, mivel a fiúk tettük előtt a Stained Class lemezt hallgatták, a szülők szerint pedig a Better By You, Better Than Me dalban rejtett üzenetként állításuk szerint elhangzó „Do it!" sor sarkallta Jamest öngyilkosságra. A perről, melyet a szülők elvesztettek, 1991-ben film is készült Dream Deceivers: The Story Behind James Vance Vs. Judas Priest címmel. James Vance 1988-ban hunyt el.

metalchurch_3

A balladisztikusan induló In Harm's Way a lemez leghosszabbja a maga kerek hét percével, de természetesen közel sem egy szokványos balladáról van szó, hiszen az elhanyagolt gyerekek mellett kiálló dal fokozatosan építkezve indul be egyre jobban, majd a csúcspontot egyértelműen a refrén hozza el. A leghosszabb dalt az egyik legrövidebb követi: az In Due Time, leszámítva leheletnyi dzsesszes elkalandozást a szóló előtt, végig maximális fordulatszámon pörgő, Metal Church-mércével mérve tök egyszerű, de kifejezetten hatásos darab. Az Agent Green lazábbra vett eleje kissé kilóg a lemezről – itt még Mike is máshogy énekel kissé – aztán bejön egy vészjósló gitártéma, és rögtön megjön a megszokott MC-érzésvilág; refrénje viszont ennek ellenére szokatlanul slágeres. Duke: „Mikor bevettük Mike-ot, tisztában voltunk vele, hogy egy teljesen más hanggal kell innentől dolgoznunk. David Wayne-nek különleges orgánuma van, rengeteg erővel és energiával, és bár Mike teljesen más karakter, róla is elmondható mindez, és az új lemezen is nagyon magas teljesítményt nyújtott." A sodró lendületű Flee from Reality ismét csak egy kiemelkedően jó darab, mely sebessége ellenére azonnal ragad, hatásosságát pedig csak növelik a jó érzékkel bedobott csordavokálok. Az utolsó előtti, középtempón dohogó, tördelt Betrayed és a záró, a Flee from Realityhez hasonló karakterű, egy árnyalatnyival azonban kevésbé gyilkos The Fight Song remekül fejezik be a lemezt.

A The Human Factor megjelenésekor kifejezetten jó kritikákat kapott, többen is lendületességét, energikusságát dicsérték, és bár az első hetekben egész jó eladásokat produkált, végül mégis ez lett a banda történetének egyik legsikertelenebb nagylemeze. Hogy mindez csak a szokásos pechszéria egy újabb állomása volt, vagy már belejátszott a küszöbön topogó grunge, az kérdés, de az biztos, hogy a Howe-féle felállás 1995-ös földbe állásában igen komoly szerepe volt a megváltozott zenei közegnek. A grunge pedig annak ellenére elsöpörte őket, hogy a Nirvanához és a Melvinshez hasonlóan a Metal Church is Aberdeenből érkezett. Kurdt Vanderhoof: „Ha ránézek a lemezeinkre a Blessingtől a Hanging In The Balance-ig, azt látom, hogy egyiknek sincs igazi borítója. Mindegyik rosszul néz ki. Egész egyszerűen voltak emberek a kiadónknál, akik marginalizálták a bandánkat, és nem érdekelte őket a véleményünk. Ráadásul érkezett a grunge is, ami mindenkire hatással volt, az egész zeneipart megváltoztatta. Amerikában pedig egész más volt a helyzet, mint Európában: ha kimentél a divatból, egy csapásra véged volt. Mégis azt gondolom, a grunge-nak meg kellett történnie, mivel kisöpörte az egész túlproducelt, iparivá vált hajmetal szarságot. Mikor a hajmetal berobbant, hirtelen a klipek lettek marha fontosak, és mivel mi a Metal Churchben sosem voltunk szépfiúk, ennek a vonalnak nem tudtunk megfelelni. Egyszer egy fotózás alkalmával megpróbáltak glamesíteni minket, de katasztrofális lett a végeredmény. Azonnal mondtuk a menedzserünknek, hogy ezeket a képeket fel ne használja sehol, de természetesen a Circus magazinnál kötöttek ki. Szóval mikor beütött a grunge, ezeknek a szarságoknak legalább vége lett, de ugyanakkor a metálbandákat is kicsinálta."

metalchurch_6Mike Howe már a csapatba történt visszatérését követően fejtegette az okokat: „Az a véleményem, hogy azért mi is hibásak voltunk, nem csak a külső körülmények miatt volt minden. Egy bandának együttes erővel, egységesen kell kiállnia, erős vízióval, hittel, céllal, és ez nem mindig volt meg. Miután Kurdt kilépett a csapatból, neki a többiek már nem hagytak beleszólást semmibe, hiába írt egy csomó zenét nekünk továbbra is. És bármennyire szeretem a többieket is, az igazság az, hogy sokszor nem voltunk mindannyian egy hullámhosszon. Ők sokszor úgy voltak vele, hogy ők a menedzsment, biztos jobban tudják. Én pedig hiába akartam ellentmondani, nem értettek velem egyet, és inkább ráhagyták a dolgot a menedzserekre, mert féltek ellentmondani. Túl fiatalok voltunk, hogy kiálljunk magunkért, ez az igazság. A felállásunkban beállt folyamatos változások is akadályozták, hogy eljussunk oda, ahová egyébként eljuthattunk volna, de ugyanakkor minden ilyen változás elkerülhetetlen volt. És mindehhez még kellettek természetesen nagyon rossz üzleti döntések, meg egy idióta menedzser is."

Bár a The Human Factor üzleti szempontból messze elmaradt a várakozásoktól, megjelenése után a csapat egy igen emlékezetes turnén nyithatott a Painkillerrel épp csúcsformában lévő Judas Priestnek, ami Howe életének egyik meghatározó élménye lett. Ez volt az Operation Rock & Roll, amely az Öböl-háborúban harcoló katonák tiszteletére került összeállításra, és ahol rajtuk kívül Alice Cooper, a Motörhead és a Dangerous Toys is fellépett. Mike: „Életem egyik legboldogabb pillanata volt, mikor a Judas Priesttel közös turnén egyszer az öltözőnk előtt összefutottam Rob Halforddal, aki közölte, hogy épp most hallgatta meg a Human Factort, és nagyon feltöltötte energiával, úgyhogy alig várja, hogy színpadra lépjen. Rob volt mindig is az egyik személyes kedvencem, és a legnagyobb hatásaim egyike. A korai időkben olyan akartam lenni, mint ő. A személyes hősöm volt, és mindenben utánozni akartam, és ugyanez volt a helyzet Bon Scottal is. Detroitban nőttem fel, és kezdetben egy feldolgozáscsapatban énekeltem, ahol többnyire Priest- és AC/DC-dalokat játszottunk. Az, hogy próbáltam utánozni őket, és énekeltem a dalaikat, rengeteget segített a saját stílusom kialakításában, és szeretném azt hinni, hogy végül kettejük egyfajta keverékét sikerült kihoznom magamból. Nagyon hálás vagyok a sorsomért, és azt gondolom, rengeteg fénypontja volt a karrieremnek. Ezek egyike pedig kétség kívül az, hogy megismertem Kurdt Vanderhoofot, és bekerültem a Metal Churchbe. Anno is rajta keresztül lettem a zenekar énekese, és most, az újjáalakulásunk után is ő hívott vissza, metalchurch_4rengeteggel tartozom neki. Van viszont egy olyan történet, amit muszáj kiemelni: amikor a turnéval Detroitban játszottunk, az egész családom eljött, hogy megnézzen minket. Anyukám tudta, hogy Rob az egyik legnagyobb gyerekkori hősöm, szóval a buli után azt mondta nekem, hogy szeretne vele egy közös fényképet. Mondtam neki, hogy a Priest fellépése után jöjjön a backstage-be a dedikáló sátorhoz, és biztos vagyok benne, hogy Rob szívesen fotózkodik majd vele. Később azt láttam, hogy a sátorban egy asztalnál ül a családom, velük szemben pedig ott van Rob Halford. Odamentem hozzá: Rob, kérhetek egy szívességet? Anyukám nagyon szeretne veled egy közös fotót. Mire odahajolt hozzám, és azzal a zseniális brit akcentusával közölte: tudod, Mike, anyukád pont olyan, mint az enyém: már rég elintézte, hogy meglegyen a közös fotónk. Átnéztem az asztal túloldalára, anyukám pedig ott ült olyan arckifejezéssel, mint egy kislány, akit éppen nassoláson kaptak. 26 éves lehettem akkoriban, de ez a mai napig egyike a legkedvesebb emlékeimnek, és természetesen azóta is kincsként őrzöm a fotót anyukámról és Robról."

A The Human Factor megjelenését követően a Metal Church néhány évig még dacolt a kedezőtlen körülményekkel, és az egyre fokozódó érdektelenséggel, az 1993-as Hanging In the Balance megjelenését követően nem sokkal, 1995-ben a zenekar feloszlott. Mike Howe csak húsz évvel később, 2015-ben tért vissza a zenekarba és a színpadokra, természetesen bomba formában, és szerencsére megadatott neki, hogy két újabb kiváló lemezt készíthessen halála előtt, ráadásul végre kicsit kiélvezhette azt az underground legenda pozíciót is, amit a csapat nagy részben neki is köszönhetően mára elért. Halála hatalmas veszteség a teljes műfaj számára. Nyugodjon békében!

 

Hozzászólások 

 
#12 Keptön Csumbó 2021-11-03 11:43
Örülök hogy láthattam őt/őket élőben, bár a Rockmaraton nagyszínpadán kötelező okádék, - de legalább halk - hangzással...
Idézet
 
 
#11 Draveczki-Ury Ádám 2021-11-02 05:27
Idézet - Richter László:
srácok ehhez értetek a legjobban...kár, hogy visszavettetek a klasszikusok kivesézéséből...kösz az írást...

Sajnos az idő kevés, de küzdünk vele derekasan. Nálam hegyekben állnak a megkezdett anyagok ebbe a rovatba, nem adtam fel, hogy mindet befejezzem.
Idézet
 
 
#10 DéeL 2021-10-30 14:37
A Heretic Breaking Point lemezén is bámulatos teljesítményt nyújtott. Annak a lemeznek Kurdt Vanderhoof volt a producere. A többi pedig történelem...
Idézet
 
 
#9 Equinox 2021-10-28 16:30
Idézet - Chris92:
Azért az a sorozat, amit a Metal Church végignyomott a 84-es debüttől, a 93-as Hanging lemezing az bármilyen bandának becsületére válna. Klasszikus, klasszikus hátán, az amerikai power metál pillérei. Isten nyugosztaljon Mike.

Ez pontosan így van.
Idézet
 
 
#8 Chris92 2021-10-28 12:16
Azért az a sorozat, amit a Metal Church végignyomott a 84-es debüttől, a 93-as Hanging lemezing az bármilyen bandának becsületére válna. Klasszikus, klasszikus hátán, az amerikai power metál pillérei. Isten nyugosztaljon Mike.
Idézet
 
 
#7 Scarecrow 2021-10-27 16:36
Nálam érdekes módon a Hanging... lemez az abszolút kedvenc a régi Howe érából. Nagy kár ezért a kiváló énekesért, de remélem azért jön még Church lemez idővel, akár Ronny Munroe-val is elképzelném újra.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2021-10-26 20:30
Idézet - Anomander:
Jó írás, klassz lemez, szomorú apropó :(
A Blessing in Disguise és ez nagy kedvenceim voltak tini koromban, ma is szívesen hallgatom őket, bár persze ma már máshol van a hangsúly.
Kár hogy annak idején nem kapták meg a megfelelő elismerést, bár így belegondolva, a US power sosem volt igazán mainstream irányzat, nem?
Persze lehet hogy hasonló kaliberű pályatársak kereskedelmileg sikeresebbek voltak náluk.

Szerintem a hasonló kaliberű csapatok még ennyire se vitték: Helstar, Jag Panzer nem ismertebbek náluk és mindkettő csinált pár kiváló lemezt. Az egyetlen US power metal banda, ami sokra vitte, az az Iced Earth (szerintem megérdemelten amúgy): a legfogyasztható bban csinálták ezt az amúgy nem túl emészthető stílust. Ehhez már metalosnak kell lenni, hogy értékeld, aki meg metalos jó régen, abból lehet h extrém metalos lesz vagy belebolondul mittudomén a MAidenbe, WASP_ba Malmsteenbe, amelyekbe hamarabb belebotlik. A Metal Church közönségét meg pont ezeket az emberek alkothatnák.

A Fates Warning is pont ezért nem vitte "semmire". Sajnos.

A cikk meg nagyon jó, a lemez meg természetesen klasszikus
Idézet
 
 
#5 Anomander 2021-10-26 13:50
Jó írás, klassz lemez, szomorú apropó :(
A Blessing in Disguise és ez nagy kedvenceim voltak tini koromban, ma is szívesen hallgatom őket, bár persze ma már máshol van a hangsúly.
Kár hogy annak idején nem kapták meg a megfelelő elismerést, bár így belegondolva, a US power sosem volt igazán mainstream irányzat, nem?
Persze lehet hogy hasonló kaliberű pályatársak kereskedelmileg sikeresebbek voltak náluk.
Idézet
 
 
#4 Richter László 2021-10-26 11:55
srácok ehhez értetek a legjobban...kár, hogy visszavettetek a klasszikusok kivesézéséből...kösz az írást...
Idézet
 
 
#3 Tulus 2021-10-26 09:21
Klasszikus lemez. RIP Mike!
Idézet
 
 
#2 BB85 2021-10-26 08:46
Kivancsi vagyok lessz-e folytatas igy Mike nelkul...
Idézet
 
 
#1 blackmagic 2021-10-26 07:32
Köszi a cikket!!!!! Rip Mike.Hihetetlen szimpatikus ember volt. Milyen jó lemezek jöhettek volna még ki.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.