Shock!

november 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

King Diamond: Conspiracy

0817king1Kevés megosztóbb személyiség létezik a klasszikus heavy metal és úgy általában az extrémebb muzsikák keretei között King Diamondnál. A többnyire falzettben éneklő dán frontember nem csak elviselhetetlenül magas hangjával, de megjelenésével is a sokkolás precízen kidolgozott művészetére tette fel életét és karrierjét. A napokban harminc éve megjelent Conspiracy album felejthetetlen borítója is többnyire ezt a fajta életérzést tükrözi, a lemezről pedig ennyi idő távlatából nyugodtan kijelenthetjük: az életmű legzseniálisabb momentumai közé tartozik.

A tavaly szintén harminc éves jubileumát ünneplő Them albumnál már szó volt róla, hogy szerzője nem zárta le végérvényesen a véres végkifejletbe torkolló kísértethistóriát, ezért ígéretéhez híven egy évre rá meg is érkezett a horrorsztori folytatása Conspiracy címmel. Az elkövetők természetesen ugyanazok voltak, akik az első részt is megalkották, bár az ütősökért felelős Mikkey Dee a Them turnéja után elhagyta a srácokat, és hivatalosan már nem volt a zenekar tagja. Ennek ellenére a lemezt sessionzenész titulusban mégis feldobolta, aztán csatlakozott Don Dokkenhez, aki épp a szólólemezén dolgozott ekkoriban (majd nem sokkal ezután megtalálta véglegesnek tűnő szerepét a King Diamonddal gyakran koncertező Motörheadben – King mellett Snowy Shaw vette át a posztját). A mélyeket szintén Hal Patino kezelte, Andy LaRocque és Pete Blakk pedig ismét a legjobb tudásukat nyújtották a hathúrosokon és az anyagon egyaránt.

megjelenés:
1989. augusztus 21.
kiadó:
Roadrunner
producer: Roberto Falcao, King Diamond, Andy LaRocque, Chris Tsangarides

zenészek:
King Diamond - ének
Andy LaRocque - gitár
Pete Blakk - gitár
Hal Patino - basszusgitár
Mikkey Dee - dobok
Roberto Falcao - billentyűk

játékidő: 46:58

1. At The Graves
2. Sleepless Nights
3. Lies
4. A Visit From The Dead
5. The Wedding Dream
6. „Amon” Belongs To „Them”
7. Something Weird
8. Victimized
9. Let It Be Done
10. Cremation

Szerinted hány pont?
( 27 Szavazat )

Főhősünk már a Conspiracyt megelőző három szólóanyaggal is mélyen belopta magát a horrorsztorikat és úgy általában az okkult zenéket kedvelők szívébe, s talán nem túlzás azt állítani, hogy a '80-as évek végén már abszolút kultikus státuszban alkotott, méghozzá a legsötétebb műfajok híveinek körében is. Az évenként megjelenő friss kiadványokon hallható zenék minősége pedig fikarcnyit sem vesztett vonzerejéből, és ez a tény az általam talán leginkább favorizált Conspiracyre hatványozottan érvényes. Rajongásom okához persze nagyban hozzájárulhatott az is, hogy én először ezen az albumon szembesültem a mester művészetével – lévén a Mercyful Fate-időkben még túlságosan fiatal voltam –, és itt kapott el úgy igazán az a bizonyos gépszíj. Soha azelőtt nem volt szerencsém hozzájuk hasonló, egyedi hangzású csapathoz, akik ráadásul a bizsergető horrorisztikus elemeket valóban félelmetes módon építették be a zenéjükbe. (Persze ez így nem teljesen igaz, mert valójában a The Candle című nóta volt az első, amit hallottam a debüt Fatal Portrait-ról egy harkányi nyaralás alkalmával, és már az első pillanatokban is éreztem, hogy örök kedvencet avattam. Hiába tűntek elsőre tolerálhatatlannak King extrém sikolyai, a dalok lidérces hangulata egy életre rajongóvá tett.)

A Them folytatását hivatalosan még megelőzte egy EP Dark Sides címmel, amelyen többek között a Fatal Portrait- és Abigail-időkben készült bónusz- és B-oldalas nóták hallhatóak (No Presents For Christmas, Shrine, The Lake), illetve egy titokzatos telefonbeszélgetés (Phone Call), ami a Them sztorijához kapcsolódik. A borítón grimaszoló és kifestett arcú King persze nem csupán a nagyérdeműt, de még kollégáját, Gene Simmonst is sokkolta: a KISS főnöke nyomban pert indított az ekkor már Amerikában élő énekes arcfestése ellen, aki szerinte megtévesztő módon használta ugyanazt a „Démon" elnevezésű álarcot, amit ő a maszkos felállásban szabadalmaztatott anno (miután természetesen megbeszélte ezt Alice Cooperrel és legfőképpen a „corpsepaint" tiszteletbeli atyjával, Arthur Brownnal)... Gene-től persze már ekkoriban sem voltak meglepőek az effajta húzások, azonban a per egy idő után okafogyottá vált, mivel King hajlandó volt megváltoztatni egy-két ecsetvonással a kompozíciót, így Simmons szépen bele is hullott a saját maga által állított csapdába.

0817king2Még ha Gene vádjában volt is valamennyi igazságtartalom, egy valami miatt biztosan nem érdemes meggondolatlanul ítélkezni a King Diamond zenekar felett: ez pedig a minden akkori kortárs között is kiemelkedő egyediség, a gyakorlatilag senkiéhez sem hasonlítható eredeti hangulat, ami többnyire King extrém énekesi kvalitásainak köszönhető, azonban nem érdemes megfeledkezni a hangszereket kezelő csókákról sem. Andy LaRocque gitárosnak például legalább ugyanakkora szerepe van ebben a történetben, mint a frontembernek, hiszen nem csupán egyenértékű dalszerzőként, de szinte a végletekig kitartó társként is tekinthetünk rá, aki valóban jóban-rosszban együtt kormányozza Kinggel a csapat szekerét. A hasonló töretlenséggel bábáskodó Roberto Falcao producer mellett ezúttal bevontak egy nagyágyút is a munkálatokba Chris Tsangarides személyében, akinek hangmérnöki tapasztalata abszolút jó hatást gyakorolt a megszólalás területén. A Themen hallható poros, száraz és dinamikátlan soundnak a Conspiracyn már nyoma sincs, ellenben a gitárszólók zengetését és visszhangosítását olyan kellemes arányban sikerült kikeverniük, hogy ez 1989-ben minimum orgazmust okozott minden metalrajongónak.

Sajnos King sokak számára emészthetetlen énekhangja miatt ezek az elképesztő tudatossággal megkomponált szólók még csak a réteg- és célközönség tagjaihoz sem jutottak el úgy, ahogy azt megérdemelnék. Ezen a tényen talán még az sem segítene sokat, ha naponta, minden egyes alkalommal elkezdeném azt hangsúlyozni: komoly zenei veszteséget kénytelenek elkönyvelni mindazok, akik csupán az énekes hangja miatt nem hajlandók tudomást venni a koncepcionális sztorit maximálisan kiszolgáló zenei tartalomról. Utóbbi persze nem egészen úgy van, ahogy az átlagos rajongó elsőre gondolná, ugyanis a legtöbb esetben a folyamat inkább fordítva történik. Andy LaRocque: „Annak ellenére, hogy Kingnek van egy homályos elképzelése a teljes történetről, általában mindig a zene születik meg először, s mikor a sztori egyre részletesebb jelleget ölt, King ennek megfelelően alakítja a dalokat hangulatilag és dramaturgiailag a szövegekhez, hogy a zene a lehető leghatásosabban fejezze ki a gondolatokat. A dalszövegek ezek után már csak az utolsó simításokat kapják meg."

0817king8

A horrorsztori előzményében ugye arról volt szó nagy vonalakban, hogy King békességben éldegélt édesanyjával és kishúgával, Missyvel az Amon nevezetű viktoriánus házban, addig a pillanatig, amíg haza nem érkezett a nagymama az elmegyógyintézetből. Ezután rendre paranormális események történtek az épületben, ugyanis a médium szerepét betöltő öreglány titkos kapcsolatot ápolt a köztes világ démonaival és gonosz szellemeivel, akik rajta keresztül próbálták befolyásolni a ház lakóit. Egyedül Missyt nem lehetett semmilyen bűbájjal megkörnyékezni, ezért rettenetes körülmények között meg is kellett halnia. Az addig elködösített tudattal élő Kingnek ezek után kitisztult a feje, és bosszút állt a minden gond okozójának elkönyvelt nagyin, majd az események végén – a semmiből feltűnt, rejtélyes dr. Landaunak köszönhetően – saját magát is abban az elmegyógyintézetben találta, ahonnan nagymamája hazaérkezett.

A Conspiracyn hallható történet tehát valahol ott folytatódik, hogy King – miután kiszabadult – ismét a régi házhoz tart egy rejtélyes telefonhívást követően, amit a halott nagymama kezdeményezett. Főszereplőnknek számos megválaszolatlan kérdése maradt Missy halálával kapcsolatban, ezért első lépésként rögtön a temetőbe vezet az útja, kishúga sírjához. A kilenc percet ostromló At The Graves ennek megfelelő hangulatban kezd neki a történet mesélésnek, sejtelmes elektromos zongorahangszínekkel és drámai énekdallamokkal körítve, amelyeket rögtön félbe is szakítanak a rideg, disszonánsnak ható gitárok, majd King hisztérikus visításai. A témahalmozós nótát az énekes egymaga jegyzi, és már csak ezért is jár neki külön a vállveregetés, mert ugye felesleges is megemlítenem: a dal felépítése és lidérces hangulata olyan szinten szolgálja ki a horrorkedvelőket, hogy már akkor is elégedettek lehetnénk, ha csak ennyiből állna a történet. A ködös temetőben a holtakkal és Missy szellemével kommunikáló főhősünk minden egyes szavát szó szerint megzenésítették, és a bizarr muzsikát teljes mértékben alá is rendelték a történetnek („Ice fingers, all over my hand..."). Brrrrrr... Még írás közben is ráz a hideg. (Csak zárójelben jegyzem meg: a fent említett nóta Pagan's Mind-féle, „kingtelenített" verzióját erősen ajánlom azoknak, akik a mai napig képtelenek elviselni a frontember hangszínét, ugyanis a norvégok feldolgozása kiemelkedően jól sikerült, egy ugyancsak óriási hangterjedelmű, de mégis könnyebben befogadható orgánumú énekessel, Nils K. Rue-val.)

0817king9

A klipesített Sleepless Nightot akár még „schlagernek" is elkönyvelhetnénk, bár utóbbi meghatározás szigorúan a csapat zenei keretei között értendő, mert amúgy egyből befogadható, kommersz pillanatokat még csak nyomokban sem tartalmaz. Ellenben kifacsart riffeket, töredezett ritmusokat, ultradallamos szólóbetéteket és égrepesztő sikolyokat a mestertől annál inkább. A hipnotikus, visszafojtott verzékből kirobbanó rekesztések szimplán megunhatatlanok, és a dal vége felé megjelenő, headbangelős alapokra felhúzott párbeszéd is zseni: itt köttetik meg a szerződés a halott húgát még egyszer látni akaró King és „Ők" (Them) között, akik mindezért cserébe visszakövetelik tőle Amon házát. A főszereplő el is fogadja az ajánlatot, de az álmatlan éjszakák és a nappallal érkező fájdalmak ettől még persze távolról sem szűnnek meg, amit érzékeltetnek is a nóta lekeverődő végkifejleténél. Andy motivációi a dalírási periódusokban pedig egyáltalán nem szolgáltak semmilyen meglepetéssel: „Mielőtt rögzítettük a Conspiracy dalait, rengeteg Ozzyt, Black Sabbathot és Steve Vait hallgattam. A Sleepless Night akusztikus részeit is minden bizonnyal Tony Iomminak a Never Say Die!-on hallható játéka ihlette."

A riffmesterek ezek után a finom csavarintásokkal felépítkező Lies fémes villantásai közé csapnak, bár meglepetésre e hard rockos elemeket is tartalmazó dalocskát is a frontember jegyzi, aki közben eszmecserét folytat „kedvenc" terapeutájával, dr. Landauval. King persze minden kérdésre hazugsággal válaszol, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne, pedig korántsem erről van szó: az ördöggel való egyezség jelei már a párbeszéd mögöttes gondolataiban is kezdenek felbukkanni. Andy szólójában kellemes színfoltként jó nagy adag Metallica-íz is érezhető (a Ride, a Master és a Justice idejéből, amikor még Kirk Hammett is igencsak termékeny volt), ami nem titok, hiszen tudvalevő, hogy a két zenekar akkoriban egymásra is nagy hatással volt. Illetve King szégyentelenül jól időzített, gyilkos sikolya is több, mint vérfagyasztó az „I can't wait no MOOOORE...” sor legvégén, ami az első szembesülés óta is megfejthetetlen számomra. Nem technikailag, inkább dramaturgiailag és hatását tekintve... Utóbbi momentumokból is kiderül, hogy ezek a koncepcionális jellegű művek színdarabok formájában is tökéletesen megállnák a helyüket.

0817king4A lemez egyik csúcspontja egyértelműen a LaRocque által megzenésített A Visit From the Deadhez kapcsolható, amelynek ízléses akusztikus bevezetője persze nem egészen úgy indul, hogy azt bárki könnyen megemészthetné, ugyanis King rákanyarított falzettje pontosan azon a frekvencián csilingel, amelyet nem mindenkinek vesz be a füle és a gyomra. Viszont ami ezután következik, az szimplán a '80-as évek végi fémzenék legkülönlegesebb esszenciája: ötletesen kifundált ritmusokkal párosuló, nyakatekert riffelés, végletesen kimunkált, megadallamos szólók és énekdallamok jellemzik a dalt, amelyekhez unikumként kapcsolódik a nyomasztó, sötét atmoszféra. Itt különösen szerencsés helyzetben van az, aki érti a szövegeket, ugyanis az értelmi szerző egészen egyedi módon osztja meg a hallgatókkal a holtak – és kishúga, Missy – látogatását fagyossá vált szobájában. A kislány szelleme válaszok helyett pedig egy álmot küld Kingnek, hogy csak még tovább bonyolódjon a kísértethistória.

A The Wedding Dream nem csupán tartalmilag, de zeneileg is rémálom benyomását kelti, hiszen amellett, hogy nyomasztó súllyal csücsül rá a hallgatóra, a lemez leghisztérikusabb melódiái is itt hallhatóak. A Richard Wagner Nászindulójával felvezetett nótától már az első pillanatokban is végigfut az ember gerincén a hideg, de ahogyan például ez az egész felvezető eljut a refrénig – ami tulajdonképpen a borzalmaktól rettegő főhős, tökéletesen kidolgozott sikoltozásából áll –, már tényleg az a kategória, amire azt lehet mondani, hogy idáig csak a legkitartóbbak jutnak el. Én valami megmagyarázhatatlan perverz vonzódás miatt, minden egyes alkalommal élvezem ezt a pillanatot, bár lehet, hogy mindez csak azért van így, mert én magam is tapasztaltam már valami hasonlót egykori rémálmaimban. A történet szerint Missy olyan figyelmeztető álmot küld a bratyójának, ahol dr. Landau éppen feleségül veszi az édesanyját, amit természetesen King mindenáron meg szeretne akadályozni, hiszen amellett, hogy gyűlöli az orvost, még meggyőződése is, hogy ő maga az ördög.

0817king7

Annak ellenére, hogy beszéltem már csúcspontról, az „Amon" Belongs To „Them" című Andy-szerzeményt ugyancsak ezzel a jelzővel vagyok kénytelen jellemezni. A nóta szerkezete, Blakk és LaRocque gitárgyilkolós szólói, s persze a kiirthatatlan dallamok megint csak zsenik, a sztorihoz tökéletesen kapcsolódó atmoszféra pedig semmihez sem hasonlítható, hiszen itt gyakorlatilag megvalósul az előző tételben megtapasztalt álom. King bejárati ajtajában ugyanis megjelenik az anyja dr. Landau társaságában, akivel összeesküvést szőttek a fiú ellen, s mivel a doki nem léphetett be a házba, így újdonsült menyasszonyára hárult a feladat, hogy az injekciós tűben becsempészett kábító anyagot a saját fia vénájába fecskendezze. Ennek megfelelő, színpadias jelenettel ér véget hirtelen a nóta, amiből aztán a szó legszorosabb értelmében véve is elképesztő instrumentális darab bontakozik ki az egyszerre hipnotikus és éteri hangulatokat is vegyítő Something Weird képében. Itt még K.K Downing is kapott egy kis szerepet. A címben ismételten benne van minden, amivel jellemezhető ez a nyúlfarknyi kis csemege, ami többszörösen is bizonyítja LaRocque kompozíciós rátermettségét, és amiben valahol benne rejlik a szakmának küldött üzenet is: valahogy így kell instru nótát írni...

0817king5Ahogy az anyag lassacskán közeledik a végkifejlete felé, úgy tűnik, hogy a dalok minősége is mintha egyre inkább csak feljebb és feljebb kúszna, hiszen a progresszív pillanatokban is gazdag Victimized megint olyan szintet üt meg, hogy a hallgató még harminc év távlatából is simán rácsodálkozik. Van itt minden, ami szem-szájnak és vájtfülnek ingere, ördögien átgondolt és összefűzött figuráktól kezdve szuggesztív, síron túli atmoszféráig... És akkor a hatalmas ívű refréneket, az ötletes, jól időzített bekiabálásokat, monológokat még csak nem is említettem. Egyszóval mesteri, ami ebben az egy dalban hallható, és némileg – talán még magnum opusként is – összefoglalja King Diamond addigi pályafutását. A sztori végkimenetelét – egy elfojtott sátáni kacaj kíséretében – most nem is árulom el... Legyen meglepetés azoknak, akik csak ezek után fognak megismerkedni a történettel, esetleg – hozzám hasonlóan – veszik majd a fáradságot, és lefordítják maguknak.

A lemez persze korántsem fejeződik be a Victimizeddal, hiszen a sátáni rituálénak is nevezhető színjátékok még hátra vannak: a Let It Be Done horrorfilmeket idéző, ijesztegetős jelenete, majd az utolsónak érkező – szintén többnyire instrumentális – Cremation végleg lepecsételi a hátborzongató történetet, és még valami mást is... Erről az éjfekete hangulatú, utolsó tételről már felesleges bármit is megjegyeznem, hiszen teljesen kifogytam a joggal elpufogtatott szuperlatívuszokból. A muzsikusok kezeit mintha valóban az ördög irányítaná: a vészjósló templomi orgona és a démonok által megszállt csembaló játéka is csak fokozza a lidérces hangulatot, amelyre King súlyos harangjáték közben elmorgott, baljós utolsó mondatai teszik fel végleg a koronát.

A kaliforniai Canoga Parkban rögzített anyaggal továbbra is sikerült a csapatnak fenntartania a közönség figyelmét, ugyanis az Abigailhez és a Themhez hasonló eladási mutatók is nagyjából erre engednek következtetni, s ezt figyelembe véve azt is megkockáztatom, hogy talán a Conspiracy az utolsó, valóban klasszikusnak nevezhető King Diamond-kiadvány. Bár személy szerint én az ezután következő lemezeket is nyugodt lelkiismerettel ide sorolnám, legfőképpen a '80-as éveket lezáró The Eye-t, amely a csapat szintén újabb, még a korábbiaknál is zeneibb oldalát mutatja meg, minőségét tekintve pedig szintén egy lapon említhető a korábbi mesterművekkel. De ez már egy másik horrorsztori, amely jövőre szintén harminc esztendős jubileumát ünnepli...

 

Hozzászólások 

 
#26 Imre 2019-08-21 16:26
Szerintem úgy zseniális King Diamond ahogy van. Nem hiszem, hogy heavy metalban (megfelelően tágan értelmezve) bárki is képes ilyen erőteljes hangulatot megjeleníteni.
Idézet
 
 
#25 mamsiplény 2019-08-21 10:54
Ahogy látom, (majd) mindenkinek más a kedvence a mestertől. Ez érthető is, így jár, aki mindig minőséget csinál :)
Idézet
 
 
#24 zoli 2019-08-20 18:19
Szerintem az Abigail a legjobb King Diamond lemez, de tény hogy ez is király!
Idézet
 
 
#23 Montsegur 2019-08-20 10:40
Idézet - Petya:
Idézet - Cseke Feri:
Idézet - Petya:
Hmmm... az írás tartalmával nagyjából egyetértek! Kiváló album! Azonban a Wedding Dream elejên halható téma nem az isteni Wagner, hanem bizonyos Mendelssohn úr Szentiván éji álom c. mûvébôl való részlet.( Ha már zenei szakértô / publicista/ vagy mi a szar vagyunk! / esetleg méhszaros lölö..he, he.../)


Akkor fejleszd még egy kicsit a hallásodat :) Mendelssohn szerzeménye megtévesztően hasonló és általában azt is gyakran (illetve Wagner művével együtt) használják az esküvőkön, de itt akkor is a Wagner mű első taktusai csendülnek fel.
Figyú bubu mivel ismerem a Wagner életmûvet Te keverered a szezont a fazonnal. Gondolom a Nürnbergi Mesterdalnokokr a szerettél volna utalni! De nem nyert! A szòbanforgó részlet M. Bartholdy úrtól való.


Ezen fölösleges veszekedni, a szám elején Wagner van. A Lohengrinből (hogy jön ide a Mesterdalnokok?). Tény, hogy gyakran keverik Mendelssohn-nal, de attól ez még Wagner. A cikkírónál van a pont.
Idézet
 
 
#22 Cseke Feri 2019-08-19 10:19
Idézet - Petya:
Idézet - Cseke Feri:
Idézet - Petya:
Hmmm... az írás tartalmával nagyjából egyetértek! Kiváló album! Azonban a Wedding Dream elejên halható téma nem az isteni Wagner, hanem bizonyos Mendelssohn úr Szentiván éji álom c. mûvébôl való részlet.( Ha már zenei szakértô / publicista/ vagy mi a szar vagyunk! / esetleg méhszaros lölö..he, he.../)


Akkor fejleszd még egy kicsit a hallásodat :) Mendelssohn szerzeménye megtévesztően hasonló és általában azt is gyakran (illetve Wagner művével együtt) használják az esküvőkön, de itt akkor is a Wagner mű első taktusai csendülnek fel.
Figyú bubu mivel ismerem a Wagner életmûvet Te keverered a szezont a fazonnal. Gondolom a Nürnbergi Mesterdalnokokr a szerettél volna utalni! De nem nyert! A szòbanforgó részlet M. Bartholdy úrtól való.


Hogy kerül ide a Nürnbergi Mesterdalnokok? A Wedding March, Wagner Lohengrin operájából való, de javaslom, hogy inkább hasonlítsd össze az eredetivel (nem is kell hozzá abszolút hallás):
https://www.youtube.com/watch?v=a8SF_oIw92k

illetve olvasd el a track list legalját itt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Conspiracy_(King_Diamond_album)

De ha még ez sem győz meg, akkor haladjunk a logika szerint: King Diamond helyébe te kit választanál? Wagnert v. Mendelssohnt? (számomra nem kérdés...)
Idézet
 
 
#21 Gereblye Géza 2019-08-19 07:47
Idézet - Petya:
Idézet - pumpika666:
Idézet - Asidotus:
Én azért remélem, hogy megélem, hogy egy rendes énekessel újraveszik a MErcyful Fate és King Diamond lemezeket, legalább a javát. (Azt sem bánnám, ha maga King mester tenné meg, mert tud ő rendesen is énekelni, csak nem akar.)

hát sztem meg pont ezzel vennék ki belőle a lényeget
a régi nagy alice cooper lemezekkel is az a problémám, hogy ugyanazon a hangon megy végig a sztori, nincs benne hangulat, nekem az nem igazi horror/shock :(
De miért is? Ez pont olyan mint a Celtic Frostból kivenni a hatlábmélyre hangolt disszonáns akkordokat! Hajts a babahitelre az a neked való, mert a zenei hallásod nulla_


Kivéve, hogy a Celtic Frostban az jó volt.
Idézet
 
 
#20 Cseke Feri 2019-08-18 23:29
Idézet - pumpika666:
Idézet - Asidotus:
Én azért remélem, hogy megélem, hogy egy rendes énekessel újraveszik a MErcyful Fate és King Diamond lemezeket, legalább a javát. (Azt sem bánnám, ha maga King mester tenné meg, mert tud ő rendesen is énekelni, csak nem akar.)

hát sztem meg pont ezzel vennék ki belőle a lényeget
a régi nagy alice cooper lemezekkel is az a problémám, hogy ugyanazon a hangon megy végig a sztori, nincs benne hangulat, nekem az nem igazi horror/shock :(


Ha már a vokáloknál tartunk... sztem a Mercyful Fate 9-es lemezén találták el legjobban az arányokat az éneken. King ott többnyire középtartományb an énekel és a fejhangok tényleg csak színesítő jelleggel hallhatók. Ez jó ötlet volt és nálam nagyon bevált... bár nekem nincs bajom a védjegyszerű sikoltásokkal sem, gyorsan megszokható és szerves része a koncepciónak... még úgy is, hogy néha kínosnak találom.:)
Idézet
 
 
#19 Petya 2019-08-18 22:14
Idézet - pumpika666:
Idézet - Asidotus:
Én azért remélem, hogy megélem, hogy egy rendes énekessel újraveszik a MErcyful Fate és King Diamond lemezeket, legalább a javát. (Azt sem bánnám, ha maga King mester tenné meg, mert tud ő rendesen is énekelni, csak nem akar.)

hát sztem meg pont ezzel vennék ki belőle a lényeget
a régi nagy alice cooper lemezekkel is az a problémám, hogy ugyanazon a hangon megy végig a sztori, nincs benne hangulat, nekem az nem igazi horror/shock :(
De miért is? Ez pont olyan mint a Celtic Frostból kivenni a hatlábmélyre hangolt disszonáns akkordokat! Hajts a babahitelre az a neked való, mert a zenei hallásod nulla_
Idézet
 
 
#18 Petya 2019-08-18 22:09
Idézet - Cseke Feri:
Idézet - Petya:
Hmmm... az írás tartalmával nagyjából egyetértek! Kiváló album! Azonban a Wedding Dream elejên halható téma nem az isteni Wagner, hanem bizonyos Mendelssohn úr Szentiván éji álom c. mûvébôl való részlet.( Ha már zenei szakértô / publicista/ vagy mi a szar vagyunk! / esetleg méhszaros lölö..he, he.../)


Akkor fejleszd még egy kicsit a hallásodat :) Mendelssohn szerzeménye megtévesztően hasonló és általában azt is gyakran (illetve Wagner művével együtt) használják az esküvőkön, de itt akkor is a Wagner mű első taktusai csendülnek fel.
Figyú bubu mivel ismerem a Wagner életmûvet Te keverered a szezont a fazonnal. Gondolom a Nürnbergi Mesterdalnokokr a szerettél volna utalni! De nem nyert! A szòbanforgó részlet M. Bartholdy úrtól való.
Idézet
 
 
#17 pumpika666 2019-08-18 21:21
Idézet - Asidotus:
Én azért remélem, hogy megélem, hogy egy rendes énekessel újraveszik a MErcyful Fate és King Diamond lemezeket, legalább a javát. (Azt sem bánnám, ha maga King mester tenné meg, mert tud ő rendesen is énekelni, csak nem akar.)

hát sztem meg pont ezzel vennék ki belőle a lényeget
a régi nagy alice cooper lemezekkel is az a problémám, hogy ugyanazon a hangon megy végig a sztori, nincs benne hangulat, nekem az nem igazi horror/shock :(
Idézet
 
 
#16 Asidotus 2019-08-18 20:00
Én azért remélem, hogy megélem, hogy egy rendes énekessel újraveszik a MErcyful Fate és King Diamond lemezeket, legalább a javát. (Azt sem bánnám, ha maga King mester tenné meg, mert tud ő rendesen is énekelni, csak nem akar.)
Idézet
 
 
#15 Notreadam 2019-08-18 19:40
A Fatal, Abigail, Them hármas a csúcs, aztán jön ez a lemez nálam.
Idézet
 
 
#14 nihil 2019-08-18 16:01
Szerntem kifogástalan a Mester egész életműve,lévén nem csak egy zenész,hanem nagybetűs Művész King Diamond.
A "későbbi" lemezek is hibátlanok,a voodoo meg főleg....
És igen a maximális műélvezethez a szövegkönyv elengedhetlen,f élelmetes szimbiózisban van a zenével a szöveg.
Szerintem.
Idézet
 
 
#13 Cseke Feri 2019-08-18 09:16
Idézet - Petya:
Hmmm... az írás tartalmával nagyjából egyetértek! Kiváló album! Azonban a Wedding Dream elejên halható téma nem az isteni Wagner, hanem bizonyos Mendelssohn úr Szentiván éji álom c. mûvébôl való részlet.( Ha már zenei szakértô / publicista/ vagy mi a szar vagyunk! / esetleg méhszaros lölö..he, he.../)


Akkor fejleszd még egy kicsit a hallásodat :) Mendelssohn szerzeménye megtévesztően hasonló és általában azt is gyakran (illetve Wagner művével együtt) használják az esküvőkön, de itt akkor is a Wagner mű első taktusai csendülnek fel.
Idézet
 
 
#12 zebraman 2019-08-18 08:08
Idézet - kamikaze:
Idézet - zebraman:
Mit lehet még ehhez hozzátenni? :)

Kár, hogy nem sikerült ezt a színvonalat tartani, és itt most nem az Eye-ról beszélek, mert az megint fantasztikus, inkább arról, ami utána következett.

Ami utána volt, mint pl. a The Graveyard, az az egyik legjobb King Diamond album! Vetekszik az első 3-4 lemezzel! Nincs egy rossz dal rajta, és a Daddy nóta révén megszületett a Mester első lassú szerzeménye is! Na, nem egy Scorpions vagy Aerosmith líra, de ő ilyet tud. A The Eye és a The Spider's Lullabye szerintem ehhez képest egy kicsit gyengébbek, olyan 9 és 8 pontosak.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy milyen jó zenészek sora (Mikkey Dee, Michael Denner, Hank Shermann, Snowy Shaw stb.) bukkant fel Diamond mellett, akik viszont máshol - mint hangszeresek - nem alkottak ennyire maradandót. Itt valahogy mindenkiből kijött a maximum, bár King mindig is jó zenészekkel vette körbe magát..



Jó, mondjuk mindig előjön a téma egy-egy K.D. lemeznél, ahol muszáj leírnom, hogy régen minden jobb volt :D
A pókos lemez még tetszett, csak szörnyen rossz a hangzása, viszont az utána következő lemezeken nem találom a dalokat. Zene az van rajtuk, tehát a stúdióban dolgoztak valamit az emberek, de nem tudnék felidézni belőlük semmit az aktuális hallgatás után. A Them kapcsán is előjött ez a téma, megpróbálkoztam ismét a Spider's lullabye utáni korszakkal, de nem jön össze, pedig dícsérték a Voodoo-t is.

Az ex-zenészekről: Diamond kiszívta a vérüket. :D
Idézet
 
 
#11 Petya 2019-08-17 22:39
Hmmm... az írás tartalmával nagyjából egyetértek! Kiváló album! Azonban a Wedding Dream elejên halható téma nem az isteni Wagner, hanem bizonyos Mendelssohn úr Szentiván éji álom c. mûvébôl való részlet.( Ha már zenei szakértô / publicista/ vagy mi a szar vagyunk! / esetleg méhszaros lölö..he, he.../)
Idézet
 
 
#10 Anomander 2019-08-17 11:11
Alapmű! Én ezzel és utána a The Eye-jal ismertem meg a mester munkásságát, és azóta is nagyon szeretem, eléggé magas színvonalú életművet tett le az asztalra. Sokan emlegetik, hogy megosztó a hangja, de nekem annyira része az egész zenének/hangulatnak, hogy el nem tudnám nélküle képzelni. A corpsepaint-et én is elég viccesnek tartom legtöbbször másoknál, de nála valahogy ez is annyira az image szerves része, hogy összességében rendben van. Élőben sajnos sosem láttam, nem tudom mekkora esélye lehet egy magyar koncertnek, de az nagyon remek lenne :)
Idézet
 
 
#9 Cseke Feri 2019-08-17 10:38
Idézet - DéeL:
Egy kicsit kötözködök - A kilenc percet ostromló At The Gates - az At the Graves.


Jogos, köszi! A hasonló nevű svéd zenekar bekavart. :) Javítva lesz! (remélem)
Idézet
 
 
#8 DéeL 2019-08-17 10:13
Egy kicsit kötözködök - A kilenc percet ostromló At The Gates - az At the Graves. Amúgy a nóta totál Mercyful Fate jellegű. Az összes MF kiadvány és a The Eye-ig bezárólag az összes King Diamond album hatalmas kedvencem, bár a többi szólólemezébe sem lehet nagyon belekötni.
Idézet
 
 
#7 Cseke Feri 2019-08-17 10:06
Akit érdekel a sztori magyar fordítása, nyugodtan dobjon meg egy e-mail-el! :)
Idézet
 
 
#6 farrrkas 2019-08-17 10:03
Köszi a részletes múltidézést, engem olvasva is kirázott a hideg tőle. Veszem is le a CD-t a polcról. \m/
Idézet
 
 
#5 kamikaze 2019-08-17 09:44
Idézet - zebraman:
Mit lehet még ehhez hozzátenni? :)

Kár, hogy nem sikerült ezt a színvonalat tartani, és itt most nem az Eye-ról beszélek, mert az megint fantasztikus, inkább arról, ami utána következett.

Ami utána volt, mint pl. a The Graveyard, az az egyik legjobb King Diamond album! Vetekszik az első 3-4 lemezzel! Nincs egy rossz dal rajta, és a Daddy nóta révén megszületett a Mester első lassú szerzeménye is! Na, nem egy Scorpions vagy Aerosmith líra, de ő ilyet tud. A The Eye és a The Spider's Lullabye szerintem ehhez képest egy kicsit gyengébbek, olyan 9 és 8 pontosak.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy milyen jó zenészek sora (Mikkey Dee, Michael Denner, Hank Shermann, Snowy Shaw stb.) bukkant fel Diamond mellett, akik viszont máshol - mint hangszeresek - nem alkottak ennyire maradandót. Itt valahogy mindenkiből kijött a maximum, bár King mindig is jó zenészekkel vette körbe magát..
Idézet
 
 
#4 Tulus 2019-08-17 08:53
Zseniális mű! Bár nekem továbbra is a Fatal Portrait a legkedvencebb lemezem a mestertől :)

Remélem King idén tényleg kihozza az új lemezt!
Idézet
 
 
#3 Richter László 2019-08-17 08:22
...micsoda idők...kősz...kösz
Idézet
 
 
#2 zebraman 2019-08-17 06:52
Mit lehet még ehhez hozzátenni? :)

Nyilván az Abigail egy nagyon fontos album volt, tehát megvan a méltó helye a diszkográfiában , de az én kedvencem mégis ez, mert itt minden elem a helyére került, kiteljesült a zenekar.
Minden szinten működik a lemez, jó szövegek, példás hangzás és hát a zenészek! Andy és Pete nagyokat párbajoznak (képtelen lennék eldönteni, melyikük a jobb), és Dee is jó témákat üt (ami bevallása szerint neki annyira nem tetszett). Annak idején, amikor először hallottam, olyan '93-'94 körül, fejfájdító élmény volt, pedig akkor már szerettem a M.Fate-et és megvolt a Fatal portrait is. Zeneileg bonyolult volt és King hangja is extrém, rá kellett szánni az időt, de megérte.

Kár, hogy nem sikerült ezt a színvonalat tartani, és itt most nem az Eye-ról beszélek, mert az megint fantasztikus, inkább arról, ami utána következett.

Milyen kegyetlen az At the graves elején, a hirtelen beindulásnál, ahogy King rákezd: "Rise! Riiiise! Riiise my friends! Riiiiiise!" Egyedül ebből a dalból kihozna más zenekar egy "A" oldalt )
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.