Shock!

február 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rockmaraton 2024: „Ha sok boldog embert látunk, elégedettek leszünk”

A hazai fesztiválszezon túlzás nélkül legfontosabb metálvonatkozású híre robbant múlt héten a Rockmaraton 2024-es visszatérésének belengetésével. A részletekről idáig kevés dolog került ki, ugyanakkor hétfő délelőtt, hivatalos sajtótájékoztató keretén belül a fesztivál főszervezője, Varga-Csajkás Zoltán és a szervezésben szintén komoly részt vállaló Szűcs Mihály, a Barba Negra alapítója-vezetője Dunaújváros polgármesterével, Pintér Tamással közösen, hivatalos sajtótájékoztatón is bejelentette a visszatérést. Ezt követően folyamatosan érkeznek majd az információk, mi viszont már most szerettünk volna mindent is megtudni, amit csak lehetséges. Hogy áll jelenleg a színtér idehaza, mit is várhatunk a harmincadik, jubileumi Rockmaratontól, mit lehet tudni az operatív részletekről, mi maradt ugyanúgy, mi változik? Első kézből minden, amit a Rockmaraton 2024-ről tudni lehet!

rockmaraton_lead

Az év egyik nagy híre magyar rock/metál-fronton, hogy négy év csend után újra talpra áll a Rockmaraton fesztivál. Vissza lehet fejteni, hogy mi minden történt ez alatt a négy év alatt, hogyan jutott el a dolog onnantól, hogy a covid megállította, odáig, hogy 2024-ben újra lesz Rockmaraton?

Szűcs Mihály: Ezt az egész kérdést Varga Zolinak adnám át. (mosolyog) Egy dolgot tudok elmondani. 2021-ben a Metal Factory után Zolival beszélgettem, mondtam neki az észrevételeim, és hogy nem szabad megállni, mert a Rockmaraton rengeteg embernek ad nyári élményt és kikapcsolódást. Mellette a haza rockzene legnagyobb bástyája volt. A közönség, Varga Zoli és stábja minden támogatást megérdemel, hogy Magyarországon NE legyen Rockmaraton nélkül nyár! Nekem szervezőként a zenekaraim fontos állomása volt ez a fesztivál. A nélkülözése szerintem országosan kihatott a klubokra, zenekarokra és létszámszinten is sajnos. A hazai zenekaroknak kevés nyári fesztiválfellépése maradt, hisz a VOLT is megállt, és a többi fesztivál az azóta nagy népszerűségre törő mainstream előadókat részesíti előnyben. Természetesen ez nem szemrehányás, hiszen ez üzlet!

Varga-Csajkás Zoltán: 2021-ben megtartottunk egy Metal Factoryt, csak magyar zenekarokkal. Mivel akkor külföldi fellépőket nem lehetett hívni, ezért úgy döntöttünk, hogy nem is hívjuk Rockmaratonnak. 2021 őszén pedig nem voltam olyan állapotban, sem a személyes okok nem voltak adottak, sem anyagilag nem éreztem úgy, hogy ebbe bele merek vágni. A covid miatt volt két év kényszerszünetünk, aztán még két év, amior alapvetően részben személyes okok miatt is döntöttem úgy, hogy most nem akarok ezzel foglalkozni. Gyermekeim születtek, édesanyám meghalt, és még sorolhatnám, de ezek nem feltételen tartoznak ide. A másik oldalról gazdasági oka is volt ennek. Az elmúlt években jelentősen változott ez a piac, és az a Rockmaraton, amit én szerettem volna csinálni, bőven félmillárdnál nagyobb költségvetésű rendezvény lenne, amit egyedül nem mertem volna bevállalni. Az, hogy most mégis lesz, annak is köszönhető, hogy Misivel addig beszélgettünk, hogy kellene egy fesztivál, amíg azt mondta: márpedig igenis velem akarja csinálni, és a Rockmaratont kell újraélesztenünk. 2019-ben egy telt házzal fejeztük be ezt a történetet. Amikor leültünk Misivel – és aki őt ismeri, annak nem titok: azért szeret nem kicsit álmodni –, azt mondta, ennél már csak följebb akar már gondolkodni. Emiatt rengeteg feladatunk lesz. Azt azért látni kell, hogy a fesztiválszervezés olyan, mint egy perpetuum mobile: ahogy ellököd, folyamatosan megy, amint vége az egyik évnek, levonod a tanulságokat, és már kezded is az újat. Ha ebben van egy nagy gát, egy fék, hogy évekre megáll, utána nagyon nehéz újrakezdeni. Elbizonytalanodsz, saját magadban és a közönség elkötelezettségében is. Nincs olyan költségvetés, amire tudsz alapozni: megnézed az előző évet, infláció, nézőszám, ennyivel növekedjen vagy ne növekedjen, erre költsünk vagy ne költsünk, teljesen vakon vagy. Mindez nagyon elbizonytalanított abban, hogy tudok e egy olyan minőségű dolgot csinálni, amit akartam volna. A 2019-es év nekem egy olyan katartikus élmény volt, amiből már nem akartam visszalépni. Az egyik jelentős oka annak, hogy megcsináltam ezt a fesztivált, hogy nem akartam egy semmilyen harmincadik jubileumot csinálni. 2003 óta viszem ezt a fesztivált, ha választanom kellett volna, hogy csinálok egy fékezett habzású, visszafogott, gyenge jubileumot, vagy semmit, inkább utóbbi mellett döntenék. Misivel elhatároztuk, hogy olyan fesztivált csinálunk, ami méltó lesz ehhez a harminc évhez. Sokat kell ezen dolgoznunk, de azt hiszem, zenei programban is bőven überelni fogjuk tudni '19-et az idei évben.

A bejelentéskor már nyilván kész tervekkel is rendelkeztek. Mióta folyik a konkrét munka, az előkészítés a 2024-es évet érintően?

Sz.M.: Előrelépés augusztus környékén történt. Két barátom meglátogatott, elmondtuk egymásnak az elmúlt négy év tapasztalatait és eldöntöttük, előre kell haladni. Személy szerint érdemi lépésnek érzem és könyvelem el, hogy a Rockmaraton visszatér! Továbbra is azt gondolom, hogy rock nélkül nincs zenei piac. Nagyon remélem, több olyan esemény történik 2024-ben, ami azt igazolja majd, hogy a rock erőt képvisel és egyre nagyobb lesz a támogatása. A rockközösségé a legnagyobb összefogás. A Barba Negra tizenkét éves története és országosan a klubélet megmutatja a rockzene erejét. A közönség és a zene szeretete mutatja a teltházakat a klubokban, arénákban, stadionban. Szerintem ez a legfontosabb, és a legnagyobb alapot adja ahhoz, hogy legyen miért dolgozni és miben hinni. A Rockmaraton 2024-re természetesen tervekkel rendelkezik. A legfontosabb a megvalósulás és a 0 pont! Magunk között azt mondtuk, hogy ha sok boldog embert látunk, akkor elégedettek leszünk. Ez a rendezvény nem visszatérés 2024-re, ami vagy sikerül, vagy nem, hanem az egyetlen elfogadható terv, hogy stabil és erős rendezvény legyen hosszútávon. Az én álmom, hogy azok is észrevegyék a rendezvény értékét, akik eddig észre sem vették a rendezvényt vagy a rockműfajt. Tizenkét éve a Barba Negra a közönségnek és a rockzenekaroknak köszönheti a sikerét. Kötelességünknek tartjuk, hogy a Rockmaraton megvalósításához mindent megadjunk. Remélem, több érintett is hasonlóan gondolkodik, mint mi.

V-Cs.Z.: Augusztus óta vannak érdemi lépések. De eleinte nem volt száz százalék a dolog, nem voltunk biztosak benne, hogy 2024-ben meg tudjuk e csinálni, vagy csak 2025-ben. Azt tudom mondani, hogy augusztusra eldöntöttük, hogy fel kell valamilyen módon támasztani, de azt, hogy melyik évben, akkor még nem tudtuk. Az, hogy meg tudjuk csinálni 2024-ben, gyakorlatilag most dőlt el, az elmúlt hetekben.

rockmaraton_4

Ahhoz képest gyorsan talpra állt.

V-Cs.Z: Hát, pörgetnünk kell. Meg folynak a háttérben persze előkészületek, amiket nem mondhatunk el, de ez a szakma ilyen, ezt te is pontosan tudod. Megnyugtatásul a rockmaratonosoknak: nem most állunk neki zenekarokat szerezni, ezek a háttérben már hónapok óta zajló folyamatok. És ki kell emelni, hogy ebben a csapatban a Rockmaraton egyik kiemelt partnereként aktívan részt vesz a H-Music is. Vannak leütött dealjeink is, vannak, amik éppen leütés mellett állnak, de még nem jelenthetjük be őket. Ennek ugye van egy elég komoly nemzetközi policyje, az ügynökségnek jóvá kell hagyni, előleget ki kell fizetni, le kell szerződni, ezek még hátra vannak csomó szempontból, de elég komolyan haladunk. Az egyik fő headlinerünkre például még mindig nincs meg a visszaigazolás. A buliról már megvan, de a bejelentésről még nincs, és hiába tudja már mindenki, hogy az a banda fel fog lépni, ameddig nem okézták le a bejelentő flyert, addig nem lehet bejelenteni.

A Rockmaraton mindig is tisztán rock/metál rendezvény volt, végül már az egyetlen, ami jellegében kizárólag erre a zenei vonalra épített. Mit lehet tudni a 2024-es évadról, marad ez az eredeti koncepció?

Sz.M.: Hogy miben változik: szerintem Zoli erről külön fog beszélni és ezt így is kell, hisz ő építette az egészet nagyon régóta. Természetesen annyit elmondhatok, hogy továbbra is rock-metál rendezvény lesz. Szerintem a Rockmaraton nem csak zenei esemény, ennél sokkal nagyobb értéke van emberileg és közösségileg. Csak olyan dolgok épülhetnek be, ahol a szellemisége nem sérül. Zoli tiltakozna, ha olyan ötlet kerülne be, ami rontaná a közel huszonkét év munkáját, és egyik tulajdonos sem engedné ezt meg. Nekünk 2024 nem a csodáról szól, hanem a visszatérésről, és ahogy az elején mondtad, a cél az összefogást megerősíteni és a Rockmaratonból közösen, ide értve ez alatt a tulajdonosokat, zenekarokat, közönséget, egy erős, stabil rendezvényt építeni. Érezze mindenki magáénak és legyen boldog!

V-Cs.Z.: Igen, marad a koncepció. Sőt, én azt mondanám, erősödni is fog. Azért is fog erősödni, mert közben egy másik piaci szereplővel, a Zombie11 Produkcióval közösen félig én csináltam közben a Toxic Fesztivált, és nem titok, hogy azt azért is csináltuk, hogy legyen egy full külön, saját minifesztiválja a punk/hardcore közegnek. A Rockmaratonnak értelemszerűen sokkal erősebben tovább kell vinni ezt a rock/metál zászlót.

Terveztek tematikus napokat és/vagy színpadokat? Hogyan kell elképzelni e tekintetben a programok összeállítását?

Sz.M.: Sokszor kielemeztük a Rockmaraton fesztivált. Mindenkinek el kell fogadni, hogy egy vállalkozás nem mehet csak szívből, mert semmi nincs ingyen. Szóval gazdaságilag is kielemeztük közösen, mi az, ami elvitt és mi az, ami hozott. A tematikus napokat és a helyszíneket egyértelmű, hogy a Rockmaraton programsorozatából nem lehet kivenni. Viszont a megváltozott gazdasági helyzet miatt – ami egyébként a fesztiválpiacon egész Európában érezhető – gondosan stratégiákra kell építeni. Bármennyire is hajt mindenkit a szív, nekünk sajnos nincs olyan támogatottságunk, hogy ne vegyük szigorúan figyelembe, meddig ér a takaró. Szeretnénk sok-sok évig sikeresen csinálni ezt a rendezvényt.

V-Cs.Z.: Két nagyszínpadunk lesz, ami felváltva fog menni, és lesz undergroundabb stage, ahova a még keményebb zenék fognak bekerülni. Black, death, thrash, amik hozzám még közelebb is állnak. De az is egy ötezer fős hely lesz, tehát nem úgy kell elképzelni, hogy egy pici helyszín. A két nagyszínpad nyitott lesz, és a sátor sem igazi sátor. Aki volt a Metal Factoryn, már láthatta: ez inkább egy oldalt nyitott födém, olyan, mintha a színpadi fedés kimenne a közönségre is. Illetve opcionális, hogy negyediknek lenne egy talent stage, mert még be sem jelentettük az időpontot, de már rengeteg kezdő zenekar jelentkezett, és régen az is a Rockmaraton kiemelt feladata volt, hogy ezt a közösséget így összefogja. Az utolsó Rockmaratonon majdnem százötven zenekar játszott. Ennyit most már nem tudunk, kizárt, hogy megint százötven bandát fogunk hívni, de sok fiatal vagy feltörekvő zenekarnak akarnánk lehetőséget biztosítani, és az csak egy talent stage-dzsel működik.

Hány zenekarral terveztek nagyjából?

V-Cs.Z.: Azért úgy hetven-száz bandát szeretnénk, az teljesen elérhető.

És arányában, nemzetközi és hazai tekintetében?

V-Cs.Z.: Nagyjából huszonöt-harminc külföldi körül gondolkodunk, ez, amit normálisan lehet kezelni még.

A koncerteken kívül lesznek esetleg más események is? Nap közbeni programok, pódiumbeszélgetések?

V-Cs.Z.: Persze, az off-road tanyát nagyon szerették, meg úgy általában az off programokat, tehát ez elengedhetetlen.

rockmaraton_2

A fesztivál már évek óta Duanújvárosban volt, a Szalki-Szigeten. Látogatói szemmel ez egy ideális helyszín volt, árnyas kempinggel, stranddal, tágas térrel, jó elrendezéssel. A helyszín ez marad 2024-ben is?

Sz.M.: A helyszín nem kérdés, a maga határaival szerintem nagyon jó helyszín. Bárcsak arról beszélnénk, hogy kicsi a hely, de ha egyszer álomszerűen túlnőné magát a rendezvény, akkor sem javasolnám, hogy vigyék máshová. Akkor inkább egy másik fesztivált álmodnék meg! (nevet) És akkor lenne két nagy rendezvény a nyáron.

V-Cs.Z.: Ez kőbe volt vésve. A Malomvölgy... Én megértem, hogy mindig van, aki ott volt 22 éves, meg rengeteg emlék fűzi oda, de őszintén, én tíz évig dolgoztam a Malomvölgyben, és utáltam. Miért akarnánk oda menni? Pécsiként utáltam, nem laktam kint egyetlen egy estét sem a Malomvölgyben. Leírhatod nyugodtan, hogy operatív szervezőként gyűlöltem a Malomvölgyet, nem volt víz, nem volt betonút, nem volt szennyvíz, nem voltak fák, ha egy napot esett, már nem lehetett közlekedni, állandóan szénát meg kavicsot kellett fektetni. Megértek mindent, a nosztalgiát főleg, de ha szakmai szemmel nézed, össze sem lehet hasonlítani ezeket a helyszíneket.

Befogadóképességre mekkora lesz a fesztivál, egy teltházat milyen nézőszámmal kalkuláltok?

V-Cs.Z.: Tízezer fősre akarjuk. 2019-ben hétezer fővel volt teltházunk, és az hétezer vendég a dolgozókkal, mindennel együtt majdnem hétezerötszáz embert jelentett. Itt tízezerben maximalizálunk, az lesz a sold out.

A dátum 2024. július 11-től 15-ig szól, 15-e pedig hétfő. Ez azt jelenti, hogy a vasárnap még teljes értékű nap lesz, koncertekkel?

V-Cs.Z.: A vasárnap még full aktív nap lesz, és még a hétfőn is még gondolkodunk, hogy ottalvós legyen. A régi Rockmaratonnál, ami még egy nappal hosszabb volt, már megfigyeltük, hogy szombattal már elkezdtek hazamenni az emberek. Vasárnap már csak egy nap, hosszú volt, hétfőn már meló van... Most viszont a vasárnap nem titok, hogy egy nagy headlinerünk miatt lesz aktív nap, tehát nagyon gondolkodunk benne, hogy a hétfőt még ottalvósnak tartjuk, és az egy levezető legyen, pár akusztikus gitárral. Afterparty. Nem kell kapkodnod, elég ebédidő után felkelned, ha úgy alakul a délutáni söröd, még ott alhatsz.

És általában úgy alakul.

V-Cs.Z.: És általában úgy alakul! (nevet) Ebben a közösségben nagyon sok embernél fog úgy alakulni, hogy ott ragadnak még egy napot! (nevet) A csütörtök is teljes értékű lesz, tehát négy kifejezett nagyszínpados nappal terveztünk.

Gondolom, a fellépők neveit egyelőre ne is kérdezzem. De azt esetleg, hogy bejelentések mikorra várhatóak?

Sz.M.: A decemberi hónapban, és folyamatosan. Aztán időközönként érkezik egy-egy bejelentési csomag.

Milyen jegyárakkal kalkulálhat majd a közönség?

Sz.M.: Sokat beszéltünk a jegyárak meghatározásánál, hogy a Rockmaraton 2020 előtt rendkívül kedvezményes jegyárakkal rendelkezett, és soknapos fesztiválnak számított. Be kell látni, hogy nem lehet a mai világban alacsony jegyárakkal gazdaságilag pozitív eredményt hozni. Mellette a támogatás nagyon csekély, így kevés lehetőséget ad a tulajdonosoknak, hogy a vendégeinknek olyan megfizethető jegyárakat biztosítsanak, ami szinte mindenkinek elérhető legyen. Nem irigyelem a fesztiválokat, mert minden évben a legvitatottabb dolog a jegyár és az italár. Kizárt, hogy mindenkinek jó legyen. Azt kell nézni, mit kapsz és mennyiért. Sajnos a Barba Negra esetében is sokszor drága jegyárak vannak, de nagyon megemelkedett a fellépői minőség, lásd Pantera, Bruce Dickinson, Within Temptation, Corey Taylor, és sorolhatnám még, mi lesz ez nem az olcsó kategória kigazdálkodási szinten. Mi például klubnak nevezzük magunkat, de ezek az előadók sokkal nagyobbak.

V-Cs.Z.: Nagyjából a mostani nagy fesztivál árakhoz lehet majd lőni. Nem lesz könnyű, mert nagyon drágák a külföldi bandák, és az euróárfolyam azóta sem lett jobb. Ilyen szintű infláció után nagyon nagy lesz a költségvetés, az biztos. Még amikor úgy volt, hogy tartunk húszast, akkor huszonpárezerről indult a bérlet, és tizen-egy-kétezer volt a napijegy. Azóta a kenyér mondjuk száz százalékkal lett drágább, meg minden más is. De ha most megnézed, már 17-20 ezer között van egy önálló budapesti show is.

A korábbi években voltak kombinált bérletek, például a FeZennel közösen. Várható most is ilyesmi?

rockmaraton_3V-Cs.Z.: Azt gondolom, az első évben most nem lesz. Pont azért, mert egyelőre be kell lőni magunkat, hol állunk. Meg kevés az időnk is rá. Ami még fontos, hogy a jegyekkel kapcsolatban biztosan lesz annyi változás, hogy idén már nem lesz automatikusan benne a sátrazás a jegyárban. Mert egyszerűen nem lehet kiszámolni, hányan akarnak sátorral jönni. Ez '19 után tanulság volt, már akkor is be akartuk vezetni, hogy valamifajta regisztrációhoz kössük a sátrazást. Bár a vendégek észre sem vették, már akkor is folyamatosan építettük át a fesztivált. Lebontottunk, áthelyeztünk kerítéseket, hogy tudjunk még sátorhelyeket csinálni. Miközben működött a fesztivál, ezt még egyszer nem akarom. Tudni szeretném a nyitás napján, hányan akarnak ott sátorozni és hányan nem, ehhez pedig kell valamilyen regisztráció. Tehát valószínű lesz egy sátorjegy, egy jelképes árú, négy napra 1 vagy 2 ezer forint, amit meg kell venned, de ezért cserébe tudjuk, hogy te egy 2,5x2,5 méteres területet fogsz elfoglalni. Mert különben nem férünk el. És mivel most nagyon komolyan dolgozunk rajta, hogy legyen egy-két igazán világhírű headlinerünk, ez kiszámíthatatlan előre. Ha hirtelen megugrik az egyik nap, és plusz 2-3 ezer ember el akar jönni, az oké, hogy eljönnek, de nem tudjuk, abból mennyi akar sátorozni. Ezt meg így nem lehet csinálni. Pár nap múlva ki is jön térképen: maga a sziget kialakítása is átépül, és a nagy-nagy színpad az bekerül az északi felére és onnan fog a bejárt felé szólni. Így aztán azok a sátrazó területek, amit sokan nagyon szerettek, fent a csücsökben, megszűnnek. Úgyhogy nagyon meg kell néznünk, mennyi helyünk lesz.

Misi, a Barba Negra rendszeresen szép nézőszámokkal, sokszor teltházakkal fut, sok nemzetközi, de magyar rendezvényen is. Látszólag ez jó jel. Te hogy látod, mostanra a covid előtti időkhöz képest mennyire sikerült visszaerősödnie az élőzenei szektornak? Ha lassan is, de van fejlődés?

Sz.M.: 2022. október 13-án a nyitás álomszerű volt, de ne felejtsük el, hogy még most is kifutás alatt vannak a turnék, amik két-három évig álltak, és ezzel program-túlkínálat lett meg nagy érdeklődés. Nekünk jól jött a ki a lépés és nagyszerű előadók érkeztek. A másik kérdésedre nem sok jót lehet elmondani. A covid előtt nem volt gazdasági válság. Utána brutál gazdasági dolgok következtek: háború, infláció satöbbi, ami a társadalmat nyomasztja, ami elvesz a szórakoztatástól és a kikapcsolódástól. Mellette nagyon drága lett minden. A mi esetünkben a zenekarok nem egyszer 100 százalékot, de van, amikor ennél is többel drágultak. A közüzemek és a helyszín fenntartása néha rémálmokat hoznak. Nem lehet igazán jót mondani, mert mindenki a saját szemszögéből közelíti a megoldást és formál véleményt. Ha én emelek, a vendégeinknek okozunk rosszat. Ha a zenekar emel, akkor nekünk mint szervezőknek okoznak nehézséget. Ha nem vesszük figyelembe a kiadásainkat, akkor hosszú távon könnyen kilátástalan helyzetbe kerülhetünk. A vendég az árak miatt minőséget vár el, jogosan, és a szolgáltatókkal is meg kell értetnünk, hogy csak közösen gondolkozva érjük el a céljainkat. Nehéz nagyon, és egyáltalán nem játék ez!

Az elmúlt hetekben nem kis nevek érkeztek a 2024-es kosárba, és ha hihetünk a pletykáknak, a következő héten is érkeznek nagy bejelentések.

Sz.M.: Igen, saját magam is meglepődöm, de természetesen örülök neki, hogy a partnereink és ügynökségek bizalmat szavaznak a helynek. Idén a Pantera óriási élmény volt ezen a szinten, ahogy már hasonlókat megéltünk régebben is, mint például a Stone Sour esetében is. 2024-ben jön Bruce Dickinson és Corey Taylor, de a héten a jövő nyár neveit bővíti még két nagy durranás. Szeretném, ha ez a felsorolás nem állna meg soha! (mosolyog)

Milyen távlati terveid vannak még, amelyek túlmutatnak esetleg a 2024-es éven is?

Sz.M.: Szeretném, ha a Barba Negra egy zenei komplexum lenne műfajtól függetlenül, de természetesen a rock lenne rajta nagy arányban. A Rockmaraton érje el méltó helyét az európai és magyarországi fesztiváltérképen, az emberek pedig nagyon szeressék, ahogy eddig is. Bárcsak azt mondhatnám, már 2025 tervezzük és készítjük elő a következő Rockmaraton programot! Szerintem Magyarországon hiányzik továbbra is egy olyan nagy nemzetközi rockfesztivál, amit majd méltón helyezhetnek olyan nevek mellé, mint a NovaRock, a RockA Ring, a Graspop, a Hellfest, a Copenhell, a Tons of Rock, a Wacken vagy a Summer Breeze. Azt mondják, addig jó, amíg az ember tud álmodni. Én meg azt mondom, miért ne lehetne Magyarországon ilyen fesztivál? Mellette szeretek álmodni és nagy kihívás, hogy megvalósítsuk ezt a barátainkkal!

 

Hozzászólások 

 
#8 Sinka Péter 2023-12-07 14:41
Idézet - óvé:
Ilyen bandák lépnek fel az európai nyári fesztiválokon:


és a szép hosszú névsorod csak tovább gyarapszik. A Judas Priest szokásához híven most is belerakja a fesztiválhelysz íneket az új lemez turnéjába... Masters Of Rock-on külön pikáns lesz, hogy K.K. Downing bandáját is meghívták.

Meg emellett lesz náluk Dickinson, Avantasia, Stratovarius, Rage szimfonikus zenekarral (ezt még Wacken se tudta meglépni) - plusz Accept, Moonspell, Sodom... főleg ebből lehetne valamit meríteni, mert ez pont egyidőben van megint a Rockmaratonnal (ami azért valljuk be, kapufa... egyetlen alkalommal ugyan, 2018-ban én is a magyar fesztiválra szavaztam az Iced Earth és a Tiamat miattI).

Erre-arra fellép nyáron a Blind Guardian, a Dark Tranqullity és a My Dying Bride is... de ezek mind olyan információk, amelyek ott vannak a zenekarok vagy a fesztiválok hivatalos oldalain. Ehhez képest nem szerencsés ennyit tökölni a bejelentéssel, akármennyire szokás ez nálunk minden fesztiválnál (Fezen dettó), mert addigra talán már inkább úgy döntenek, hogy mennek a biztosabb szomszédokhoz.

(Ha meg már az árakat is emlegette valaki: a cseheknél a négy napos bérlet első körben 50 ezer alatt volt, és ott ugye a szállás (sátrazzon a hóhér) meg a kaja (biztos a sör is, ha innám) is normális áron van.
Idézet
 
 
#7 ace 2023-12-01 15:23
Az a földbeállás 20 de a legjóindulatubb számolással is 15 éve volt..

Idézet - Goodbye:
Amilyen állapotban vannak az itthoni nagy nevek, szükség is van a külföldiekre. A legutóbbi rockmaraton óta például a Tankcsapda teljesen földbeállt minőségileg.
Idézet
 
 
#6 iigor 2023-11-29 21:50
Idézet - Veszi59:
A “rajta újváros”-sos fedőnevű jobbikos már ráugrott az eseményre!Hiába jövőre választás lesz!Persze mostmár rocker is lett! Amúgy isten éltesse szervezőket!
A polgival egy osztályba jártam szakmunkásban. Megnyugtatlak már akkor is rocker volt ;)
Idézet
 
 
#5 Goodbye 2023-11-28 12:52
Amilyen állapotban vannak az itthoni nagy nevek, szükség is van a külföldiekre. A legutóbbi rockmaraton óta például a Tankcsapda teljesen földbeállt minőségileg.
Idézet
 
 
#4 óvé 2023-11-28 11:36
Ilyen bandák lépnek fel az európai nyári fesztiválokon: Accept, Amon Amarth, Amorphis, Blind Guardian, Corrosion of Conformity, Cradle of Filth, Dark Tranquillity, Dimmu Borgir, Emperor, Five Finger Death Punch, Foo Fighters, Grave Digger, Hammerfall, Kreator, Machine Head, Megadeth, Metal Church, Metallica, Opeth, Paradise Lost, Scorpions, Sodom, Suicidal Tendencies, Tiamat, Uriah Heep, Yngwie Malmsteen. Oké, a Metallica nem fog jönni, mert csak kétnaponta játszanak és a 12-dike és 14-dike is foglalt...
Idézet
 
 
#3 Veszi59 2023-11-28 11:30
A “rajta újváros”-sos fedőnevű jobbikos már ráugrott az eseményre!Hiába jövőre választás lesz!Persze mostmár rocker is lett! Amúgy isten éltesse szervezőket!
Idézet
 
 
#2 Carrast 2023-11-28 09:53
Nagyon örülök, hogy feltámadt a fesztivál. A környező országokban marhajó fesztiválok vannak, csak mindig mi kullogtunk utánuk. Mindig is jártunk Rockmarcira és évről évre jobb lett, csak a rohadt covid ne lett volna... Sok sikert a szervezőknek!! Ott leszünk! Másik téma, ha már Barba negra előkerült, hadd jegyezzem meg, hogy soha nem fogom elfelejteni a Pantera koncert előtti sörért sorban állást. 1.5 órát vártam a kibaszott söreimre!!! Idézet a cikkből: "A vendég az árak miatt minőséget vár el, jogosan,.." 7ezer+ emberre oda van téve kb 6 db csapos.. De úgy, hogy ő veszi fel a rendelést, ő csapol, majd kasszát is kezel. Ember!! Vegyél már példát külföldről, hátul csapol 8 ember, elől kb 6 kiszolgál. Pörög a sör, nagyobb a haszon is! Ugye én is kénytelen voltam 3 sört venni, mert tudtam h már nem jövök többet a pulthoz. A gyűlölt repoharat ne is említsük.. Másfelől, én kifizetem az 1200 at, még az 1400 at is, oké, de cserébe kurvajó sört akarok inni! nem 0.4 decit, nem vizezett szart, hanem fasza sört! Szlovákiából 128 forintért hozom az üveges Keltet.. Én kifizetem a helyszínen érte az 1400 at csak legyen jó!!!
Idézet
 
 
#1 Vermin 2023-11-28 07:16
Nem kis vállalás és bátorság ilyen körülmények között ekkora rendezvényben gondolkodni. Persze lehet mutogatni arra, hogy az emberek felköhögnek huszonezreket egy Puskás koncertre, de ez a merítés aligha képezhető le egy dunaújvárosi szabadtéri fesztiválra.
Remélem hogy alaposan átgondolják ezeket a részleteket és nem fürdenek be vele.

Viszont ha a jegyár a korszellemben fogan (amire volt az interjúban célozgatás), akkor én nem mennék a '18-as line up alá. A szintén pár napos NovaRockra kb. 95 ezer a beugró, kempinggel, parkolóval. Viszont ott GreenDay lesz, Sevenfold, Machine Head, Parkway Drive, Alice Cooper, stb. Csak viszonyításként ...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.