Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Jon Dette: „Remélem, most már végre igazán letehetem a névjegyemet”

jon_dette_2014_01Jon Dette a szakma azon dobosai közé tartozik, akiket zenészek egész hada irigyel, amiért jobbnál jobb csapatokban volt alkalma játszani, ezzel együtt azonban mégsem teljesen kerek a története, hiszen hiába került be kétszer is a Testamentbe és másfélszer a Slayerbe, végül egyszer sem volt képes megmelegedni egyik helyen sem, és az Anthraxben, illetve a Heathenben is „csak" kisegítőként alkalmazták. Az idén 44 éves dobos legutóbb az Iced Earth soraiban fordult meg Magyarországon, de egyelőre még nem dőlt el, itt igényt tartanak-e a szolgálataira, vagy szintén csak beugró emberként alkalmazzák – a látottak alapján mi mindenképpen drukkolunk azért, hogy végre sikerüljön stabilan is bedolgoznia magát valahová. Főleg annak fényében, hogy – mint az az alábbi interjúból is kiviláglik – Dette nem csak kiváló dobos, hanem roppant barátságos, közvetlen ember is (és ha mindez nem lenne elég, stábunk egyetlen női tagja szerint még szerfelett jóképű is).

Tavaly nyáron az Anthraxszel adtatok itt egy remek bulit, örülök, hogy megint itt vagy!

Köszönöm, bár emlékeim szerint akkor azért egy kicsit melegebb volt. Ott voltál a koncerten?

Naná! Az volt az első alkalom, hogy nálunk jártál?

Nos, igazság szerint nem vagyok biztos benne, mert emlékeim szerint a Testamenttel már játszottam itt egyszer a '90-es években, de az marha régen volt (olyannyira, hogy meg sem történt – a szerk.). Szóval ez volt az első alkalom, amire emlékszem. (nevet)

A Facebook oldaladon fent van egy rakat kép az Anthrax tagokkal, amikből az jön le, hogy nagyon jól érezted magad velük.

Igen, remek fickók! Már akkor nagyon jól egymásra hangolódtunk, mikor még csak Scottal próbáltam az első közös bulinkra. Nyilván Charlie-t nem lehet helyettesíteni, hiszen ő a banda egyik legalapvetőbb alkotóeleme, de szerintem abban ők is egyetértenének velem, hogy amíg távol volt, addig én voltam a tökéletes helyettes. Jól illettem a bandába zeneileg és emberileg is, és az egész valahogy nagyon magától értetődően és könnyen működött.

Mi újság most Charlie-val?

Mikor legutóbb beszéltünk, minden rendben volt vele. A csuklója is meggyógyult, és már túl voltak az első közös koncerten is, amikor az Anthrax az Iron Maiden előtt játszott Kaliforniában. Ha jól tudom, néhány hete már írják is az új dalokat a következő lemezre, szóval remélhetőleg – és ezt teljesen őszintén mondom – ez volt az utolsó alkalom, hogy engem láthattál dobolni az Anthraxben. Szuper volt velük játszani, de azt hiszem, mindenki úgy gondolja, hogy Charlie-nak vissza kell térnie, és mint rajongó, én is abszolút egyetértek ezzel.

jon_dette_2014_02

És hogy kerültél az Iced Earthbe?

Ez igazság szerint Rob Caggianónak köszönhető, aki most a Volbeatben nyomja. Szeptember-október környékén az Iced Earth együtt turnézott a Volbeattel, és ugyan nem tudom, mi zajlott akkoriban a csapatban, de Rob összehozott Jon Schafferrel. Váltottunk pár telefont, és végül úgy döntöttünk, hogy a volbeates arénakoncerteken már én fogok játszani. Szerencsére volt pár napunk próbálni is, ami kellett is, mert őszintén szólva egyáltalán nem ismertem korábban a dalaikat. Ez volt egyébként az első alkalom, hogy úgy kerültem be egy bandába, hogy nem voltam a rajongójuk. A Slayerbe és az Anthraxbe is komoly fanként érkeztem, sőt, az első dal, amit gyerekkoromban megpróbáltam eldobolni, épp a Metal Thrashing Mad volt. Ráadásul az Iced Earthben teljesen máshogy kell dobolni: progresszívebb, technikásabb a stílus. Talán nem is ez a legjobb megfogalmazás, de más a megközelítés. A Slayerben és az Anthraxben is megvannak a kihívások, a különlegességek, de mivel ez alkalommal úgy jöttem, hogy nem ismertem korábban a dalokat, nem játszottam őket korábban, ez egy komoly teszt volt számomra. Remélem, azért boldogulok a feladattal! (nevet)

Eddig milyen a turné?

Remek! Igazság szerint már január 1-jén Németországban voltunk, ahol napi tizenkét-tizenhat órát próbáltunk egy héten keresztül, utána meg jöttek a koncertek. Szerencsére a rajongóknak tetszik az új felállás és a lemez is. Ma este láthatod majd te is, szerintem jó buli lesz.

Hosszú távra terveztek egymással, vagy csak a turnéra írtatok alá, aztán meg majd kiderül, hogyan tovább?

Nézd – és ez azt hiszem, mindkét oldal részéről így van –, egyelőre nem akarunk gyűrűt húzni egymás ujjára, és igent mondani egy egész életre. Még csak a randizós fázisban vagyunk. Mindig ezeket a csajos metaforákat használom, nem is tudom, miért. (nevet) Egyelőre még ismerkedünk, dumálunk, jammelünk, ugyanis mindenki szeretne benne biztos lenni, hogy működőképes a dolog, de úgy néz ki, minden rendben van. Áramlik az energia a színpadon, a közönségnek tetszik a műsor, és egy csomó pozitív visszajelzést is kapunk rajongóktól és újságíróktól egyaránt.

jon_dette_2014_03

Menjünk vissza egy kicsit az időben! Mikor döntötted el, hogy dobos akarsz lenni?

Azt hiszem, 16 éves koromban vált egyértelművé számomra, hogy ezt akarom csinálni. A tizennegyedik szülinapomon kezdtem el dobolni, de csak két év múlva jött el a felismerés. A szüleim persze ki voltak akadva, amit megértek, mert ők mindig a legjobbat akarták nekem, és a zenészpálya elég kétesélyes. Én viszont csak mentem előre, és elég gyorsan is fejlődtem, egy barátom pedig meggyőzött, hogy költözzek Los Angelesbe, mert ott sokkal jobb lehetőségeim lesznek. És igaza is volt, mert nagyjából három-négy hónappal később fel is fedezett John Tempesta. Ugyanazon a helyen béreltünk próbatermet, én pedig épp Testament dalokat játszottam. Úgy gyakoroltam akkoriban, hogy a kedvenc bandáim dalait nyomtam: Slayer, Metallica, Anthrax, Testament nótákat. Mivel ez valamikor napközben lehetett, senki más nem volt az egész épületben, csak én, úgyhogy mindenhol azt lehetett hallani, amint püfölöm a cuccot, Tempesta meg épp kiment hugyozni, amikor feltűnt neki, hogy ismerős, amit hall. Aztán összeállt neki a kép, és bejött abba a helyiségbe, ahol játszottam. Nekem persze fogalmam sem volt erről, úgyhogy csak néztem, hogy ki a franc ez a fickó, aki csak úgy besétál ide? Épp akkor lépett be a White Zombie-ba, és leborotválta a fejét, én meg a hosszú hajú Tempestára emlékeztem, nem erre a majdnem kopasz arcra. Szóval ott állt ez a fickó, aztán egyszer csak megkérdezte, hogy „Hé, haver, ez nem a Practice What You Preach volt?" Mondom, dehogynem. mire ő: „John Tempesta vagyok, és épp most hagytam ott a bandát, hogy beszálljak a White Zombie-ba. Nagyon királyul nyomod!" Most, hogy így visszagondolok, még kezet is fogtunk, úgyhogy remélem, megmosta előtte! (nevet) Tempesta, ha olvasod ezt, csak mondd, hogy igen! Szóval így indult a karrierem. Elmentem egy meghallgatásra, és végül vagy egy tucat potenciális jelentkező közül engem választottak. Vagy két éven keresztül játszottam velük, és utána jött a lehetőség, hogy beszálljak a Slayerbe. Olyan volt az egész, mint egy lavina. Nagyon piciben kezdtem, ami hirtelen valami óriási dologgá nőtte ki magát. Óriási volt, hogy nem csak a legnagyobb metal bandák némelyikében játszhattam, de egyben személyes kedvenceimben is. Volt viszont egy árnyoldala is ezeknek az éveknek, mégpedig az, hogy mindig akkor kerültem be az aktuális csapatba, miután épp kijött a friss lemezük. Azt az egyet nagyon sajnálom, hogy egyikükkel sem tudtam stúdiólemezt felvenni. Nagy kaland volt ez az időszak, és a Testamenttel azért rögzítettük a Live At The Fillmore-t, de nagyon szerettem volna egy igazi stúdiólemezt is.

Most már stúdiólemezed is van, hiszen az Animetal USA-vel felvettetek egyet. Gondolom, érdekes lehetett végre stúdiózni is.

(nevet) Igen, az volt, ráadásul nagyon szerencsés vagyok, hiszen Joe Barresi producer/hangmérnökkel melózhattam a dobokon, aki hihetetlen figura. A legutóbbi Tool lemezen is ő dolgozott, aztán Queens Of The Stone Age meg Melvins cuccokon is. Nem csak jó stúdióban rögzítettük a dalokat, hanem egyben egy remek producerrel is, ami tényleg hihetetlen nagy élménnyé tette a felvételeket.

jon_dette_2014_04

Ha jól tudom, ezek a dalok japán rajzfilmzenék átdolgozásai, de hogy álltak össze?

Őszintén szólva – és ezt a módszert természetesen nem javaslom senkinek – az egyes nótákat mindössze pár órával a stúdiózás előtt kaptam meg. Egy nótát mondjuk este hatkor, úgy, hogy másnap már vettük is fel. Még huszonnégy órám sem volt arra, hogy életemben először meghallgassam az adott dalt, majd kitaláljak valamit hozzá, és fel is vegyük. Igazság szerint jobb lett volna, ha több időm van kidolgozni az ötleteimet. Jó lett volna kicsit jammelni a többiekkel, variálni a tempókat, hogy megnézzük, melyik illik legjobban az adott témához. De még arra sem volt lehetőségem, hogy visszahallgassam, mit csinálok, egyszerűen csak leültem egy iPoddal, meghallgattam az adott nótát, memorizáltam a fő motívumait, aztán megpróbáltam minél gyorsabban kitalálni valamit hozzá.

Nagyon népszerű a banda Japánban?

Az Animetal eleve japán csapat volt, mármint japán fickók játszottak benne, még a '90-es években. Aztán már nem is emlékszem, mikor, de feloszlottak. Később aztán Rudy Sarzo, Mike Vescera meg egy kiadós arc kitalálta, hogy fel kéne éleszteni a csapatot, de amerikai arcokkal. A közönség meg szerencsére nagyon jól fogadta az ötletet. 2011 októberében adta a csapat az első koncertjét a Loud Park Fesztiválon, és az egész aréna tele volt, ráadásul ismerték és énekelték a dalokat. Az, hogy egy csapat az első buliját 30 ezer éneklő embernek adja, tényleg hihetetlen, sokan húsz évet güriznek ezért. Sajnálom, hogy nem tudom felvenni velük a következő lemezt, hiszen még mindig az Iced Earth-szel fogok turnézni, mikor ők stúdióznak. Mikor kiderült az időpont, már elköteleztem magam az Iced Earth felé, szóval megint az időzítési problémák szóltak közbe. A velem felvett anyag egyébként a Warnernél jön majd ki, és elvben a nyáron fog megjelenni.

jon_dette_2014_05

Hogy lettél kétszer is a Slayer dobosa?

A '90-es években, amikor először beszálltam, egy barátom szólt, aki épp a Slayeréknek dolgozott gitártechnikusként, hogy bár hivatalosan nem hirdették meg, de lesz egy meghallgatás dobosoknak. Ekkor épp a Testamentben voltam, de telefonon kapcsolatba léptem a slayeres srácokkal, és elmentem a meghallgatásra. Ekkor már évek óta játszottam a dalaikat, Dave Lombardo volt ugyanis talán a legnagyobb kedvencem, ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást. A stílusa szerintem az enyémben is kiemelkedően érezhető, szóval amikor lehetőség kínálkozott rá, hogy ezekkel a srácokkal muzsikáljak, nyilván nem sokat vacilláltam. Kaptam tőlük egy listát néhány nótával, de azokat már mind tudtam, szóval igazából a saját listám sokkal hosszabb volt. Mondtam is nekik, hogy tudom még ezt, meg ezt, meg ezt is. Rajongó voltam. Két napig jammeltünk, és az első estére teljesen megváltozott a dinamika a muzsikában, a másodikra pedig szerintem teljesen biztosak voltak benne, hogy én kellek nekik. Kerryvel aztán elmentünk meginni pár italt, és ekkor kérdezte meg, lenne-e kedvem beszállni hozzájuk. Nagy duzzogva igent mondtam! (nevet) Ez még 1995-ben történt, de végül 1996-ig nem is léptünk fel élőben, leszámítva egyetlen kis klubbulit Miamiban. 1996 májusában debütáltam aztán igazából a Dynamo fesztiválon, majd jött egy turné Európában és Amerikában, végül pedig az Ozzfestek. Épp a Diabolus In Musica megírásának közepén tartottunk, amikor lehetőségük adódott visszahozni Paul Bostaphot, és végül úgy döntöttek, élnek vele. A mostani kör pedig egy csomó szerencsétlen esemény következménye volt Dave és a csapat között, amiről nyilván mindenki eleget olvashatott, én viszont igyekeztem a lehető legtávolabb maradni az egésztől. Kerry hat nappal azelőtt hívott fel, és mesélte el, hogy mi a helyzet, mielőtt az Anthraxszel Ausztráliába repültünk volna a Soundwave fesztiválokra, ahol a Slayer is játszott, ráadásul ugyanazon színpad headlinereként. Kérdeztem tőle, hogy lesz-e időnk jammelni kicsit, hiszen tizenhat éve nem játszottunk együtt... Végül aztán volt három próbánk kettesben, és ez is csak olyan volt, mint a biciklizés. Simán mentek a dalok, meg sem álltunk, csak játszottunk. Szerencsére a csillagok is együtt álltak, hiszen nem ütötték egymást a koncertek. Ráadásul meghirdettek egy önálló Slayer bulit is, oda viszont már korábban bekerült az Anthrax is előzenekarnak, szóval logisztikailag is marha nagy mázlink volt. Kerryvel összesen ez a három próbánk volt, és mikor negyedszerre játszottunk együtt, az Brisbane-ben volt, 60 ezer ember előtt. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy több mint másfél évtized után együtt játszottam Tommal, és az első alkalom az életemben, amikor Gary Holttal is. Ha megnézed a bulit, és figyelembe veszed ezeket a körülményeket, azt hiszem, nem is voltunk olyan rosszak! (nevet) Tízes skálán egy visszafogott hetest simán megszavaznék magunknak. A rajongók nyilván kiakadtak, hogy Dave kiszállt, amit meg is értek, hiszen rajongóként én is remélem, hogy visszatér a Slayerbe, de nagyon jól éreztük magunkat, ráadásul a bulik is egyre jobbak lettek, ahogy csiszolódtunk össze. Amikor aztán hazajöttünk Ausztráliából, végigvették a lehetőségeket, és átgondolták, mit is szeretnének csinálni. Mivel Dave kiszállásával már elvesztettek egy tagot a klasszikus felállásból, és sajnos időközben Jeff Hanneman is meghalt, úgy döntöttek, az a legjobb a Slayernek, ha visszahozzák Paul Bostaphot. Én pedig elfogadtam ezt, hiszen Paul négy lemezen is játszott, a rajongók is sokkal jobban megszokták a személyét, a stílusát a bandában, mint az enyémet. Paul óriási dobos és remek srác, szóval úgy gondolom, ha nem Dave ül ott, és nem is én, akkor senki más nem lehet a Slayer dobosa, csakis ő.

jon_dette_2014_06

Játszottál az Evil Deaddel és a Heathennel is egy időben...

Az Evil Deadben akkor doboltam, amikor San Diegóban laktam, tehát még a Testament előtt, azt hiszem, úgy 1993-1994 környékén. Ők Los Angelesben nyomultak, szóval minden egyes alkalommal felvezettem, ha próba volt. Volt róla szó, hogy turnéra is mennénk, de ebből végül nem lett semmi, bár L.A. környékén azért volt pár bulink. Gyakorlatilag tőlük mentem át a Testamentbe. A Heathen dolog meg 2011-ben történt, még az Animetal előtt, de csak egy háromhetes amerikai turnén segítettem ki őket. A bőgős Jason VieBrooksot egy Testament turnén ismertem meg, lehet, hogy épp Budapesten? Nem, inkább Prágában, mindegy... Szóval régóta ismerem Jasont, és ő keresett meg, hogy be tudnék-e ugrani a turnéra. Hasonló volt a helyzet egyébként, mint most az Iced Earth-szel, mert az ő dolgaikat sem nagyon ismertem, de csak egy negyvenperces műsort kellett begyakorolni, tehát közel sem volt annyi dal, mint itt. Tavaly májusban aztán még egy Európa-turnén is doboltam náluk. Sajnos úgy tűnik, ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik meg esetükben, mint ami a '90-es években. Remek srácok, óriási zenét játszanak, igazán progresszívet, amiket meg Lee Altus összegitározik, az szintén hihetetlen, de csak nem jön össze nekik a siker. Szoktam is mondani Lee-nek: „Haver, szerezz magadnak egy csajt, túl sok időd van!" Az csak a baj, hogy nős, és még gyerekei is vannak, mégis ilyen zenét játszik. (nevet)

Tanultál egyébként valaha dobolni?

Igen, körülbelül egy évet jártam tanárhoz, és azt kívánom, bárcsak korábban elkezdtem volna, mire ugyanis elkezdtem órákat venni, már kialakult egy csomó rossz szokásom. Nem tartott sokáig kijavítani őket, de jobb lett volna, ha ki sem alakulnak. Benne voltam viszont az iskolai felvonuló zenekarban. Volt egy nagyon cuki kis cowboy jelmezem, de ami a legjobb, hogy nagyon sokat fejlesztett az ütéseimen. Nem elég, hogy hangosan kell verned egy dobot, hogy nagy, szabadtéri területen is hallható legyen, de közben menetelned is kell. És mivel mindig is heavy metalt akartam játszani, ez tökéletes lecke volt. Mikor aztán rendes dobcuccon is elkezdtem játszani, természetesen azt is sokkal erősebben ütöttem, mint mások. Az utolsó órát amúgy 19 évesen vettem, amikor elmentem egy zeneiskolába 1989-ben, Hollywoodban. Itt aztán megtanultam egy csomó más műfajt is, mint a country vagy az R&B, mert ebben a suliban felkészítenek minden stílusra. Megvolt, köszönöm szépen, de nem érdekel. Én metalt akarok játszani.

Soha nem is játszottál másfajta csapatban, csak metal zenekarban?

Nem, és nem is akarok. Ami azért vicces, mert otthon meg szinte sosem hallgatok metalt. Amikor turnézunk, amikor melózom, akkor szeretek kemény zenéket hallgatni, de otthon inkább John Mayer meg Lenny Kravitz megy. Nem akarok valami nagy bárgyúságot mondani, de az ember nem szívesen viszi haza a munkáját! (nevet) Az életben minden az egyensúlyról szól. Mikor úton vagyunk, persze egész más. Most is nyolc és fél hetet turnézom az Iced Earth-szel, és minden nap dübörög a metal. Hat este koncert, egy nap szünet és így tovább. Ha még otthon is metalt döngetnék, az már egyértelműen túl sok lenne.

jon_dette_2014_07

Meg tudsz élni amúgy a zenélésből?

A '90-es években folyamatosan úton voltam, úgyhogy ideje volt egy kis szünetnek, ezért azt hiszem, 1998-ban ki is szálltam a zeneiparból, és inkább a családi dolgaimmal foglalkoztam. Mondják is az emberek, hogy a Slayer után teljesen eltűntem, és ez igaz is, de nem bántam meg. Egy csomó különféle dologgal foglalkoztam, és szükségem is volt erre. Néhány éve aztán eljutottam arra a szintre, hogy ha megint zenélni van kedvem, akkor simán megtehetem. Ez a kicsi bogárka aztán innentől kezdve folyamatosan ott motoszkált a fejemben, ezért 2010-ben hivatalosan is úgy döntöttem, hogy visszatérek. Az első koncertem aztán egy Killing Machine nevű csapattal volt, akikkel az AC/DC előtt léptünk fel pár koncert erejéig Franciaországban. Hihetetlen volt. Olyan ez, mint a biciklizés. Lementek az első koncertek, én meg megnyugodtam. Oké, ez megvan, simán tudom csinálni még most is. Aztán jött az Animetal, az Anthrax, most meg az Iced Earth, szóval folyamatosan fejlődött a dolog. Visszajutottam arra a szintre, ahol a '90-es években is voltam, csak remélem, hogy most igazán letehetem a névjegyemet, és egy lemez is összejön végre.

Ha már Lee Altus kapcsán szóba került a családi élet, a tiédről sem lehet sokat tudni. Nős vagy, vannak gyerekeid?

Nem, nincsenek gyerekeim, és sosem voltam nős, de van egy fantasztikus nő az életemben. Vicces, de anno középsuliba is együtt jártunk, aztán kábé egy éve, a Facebookon keresztül kerültünk ismét kapcsolatba. Szóval behálóztak, de nagyon örülök neki. Gyerekei is vannak, akik fantasztikus srácok, így amikor otthon vagyok, abszolút rájuk koncentrálok.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Chris Cornelltől az Euphoria Morning, aztán a Reign In Blood, a harmadik pedig... Nem is tudom, utálom az ilyen kérdéseket! (nevet) Olyan sok jó lemez van. Tudod mit, a legutóbbi Anthrax lemezt mondanám, a Worship Musicot. Fantasztikus, Joey Belladonna élete legjobb formáját hozza rajta, a zene pedig nagyon friss. Megmondom őszintén, sajnálom, hogy nem akkor turnéztam velük, amikor azt a lemezt mutatták be.

Mi az élet értelme?

Szeretet és boldogság.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 kmaker 2014-03-13 19:12
nem tudom mikor olvastam ilyen intelligens és szimpatikus metal zenésszel interjút.
ahogy előttem leírták, maximálisan szimpatikus emberileg a csávó.
Idézet
 
 
+2 #3 simpleman 2014-03-05 15:06
Ha a 3 kedvenc albumom közé live-ot is tehetek, akkor mindenképp benne van a Fillmore.
Idézet
 
 
+7 #2 maradonnna 2014-03-04 01:24
Jó Arc!sok sikert neki az életben!
Idézet
 
 
+6 #1 frincs 2014-03-03 14:26
Tényleg szimpi csávó.
Meglep, hogy az Euphoria Morning a kedvenc lemeze (bárkinek is), bár tényleg nagyon jó anyag, elfeledett gyöngyszem, mindenkinek hallania kéne stb., de egyedülállónak nem érzem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.