Shock!

Cserfalvi Zoltán, azaz Töfi a Lady Macbeth, majd az Iron Maidnem gitárosaként szerzett nevet magának gitárosként a hazai színtéren, rövid ideig az Ossianban is zenélt, de most már jó néhány éve elsősorban hangmérnökként és stúdiós szakemberként tevékenykedik, a Denevér Stúdió túlzás nélkül márkanév itthon. Interjúnk aktuális témákkal indult némi kötelező múltidézéssel, ám végül más irányba kanyarodott – amennyiben érdekel, miért szólnak bizonyos koncertek kristálytisztán, mások pedig egészen penetránsan, mindenképpen olvasd el, hiszen a mindentudó kommentszekció helyett ezúttal egy szakemberrel fejtettük meg a témát.

Pár éve ünnepelted az ötvenedik születésnapodat, és úgy volt, hogy ez alkalomból érkezik egy szülinapi album is The Number Of The Years: 50 címmel, rengeteg közreműködővel. Aztán valahogy meglassult a dolog. Hogy áll most ez a projekt? Lehet, hogy Töfi 55 lesz belőle?

Most már Töfi 60 lesz lassan! (nevet) Volt tulajdonképpen valós határidő rá, csak nem mindenkinek sikerült betartania. Nagyon kedves volt az összes közreműködő, akit csak felkértem, mindenki azonnal igent mondott, de a határidőt nem sikerült mindenhol betartani különböző okokból. Volt, aki azonnal megcsinálta, de volt, akinek betegség jött közbe, vagy más problémák. De ez csak egy része a dolognak, mert a felvételek nagy része lényegében elkészült, én csúsztam meg rettenetesen. Tudod, ez olyan, hogy a szabó gyereke mindig a legrongyosabb... Nyakig ülünk sürgős melókban, állandóan fut vagy húsz aktív projektünk, és mindig ez az utolsó, amivel haladni tudok. Tulajdonképpen évek óta rám vár a feladat, hogy összekeverjem az anyagot, feljátszásból nem sok minden hiányzik.

Ehhez az albumhoz végül mi lett a koncepció? Minden dalt te írtál, csak vendégek is szerepeltek, vagy egyfajta életmű-albumra kell gondoljunk majd?

Az egész úgy indult, hogy az ötvenéves szülinapomra jó volna az elmúlt harminc év termését összefoglalni. A kiadó viszont egy válogatás helyett inkább új dalokat javasolt, úgyhogy végül abban maradtunk, hogy lesznek régi dalok és újak is, de legyen minden új felvétel. Alapvetően az volt a terv, hogy a saját dalaimat előadjuk más ismertebb zenészekkel közösen, főleg azokkal, akik körülöttem mozognak, vagy mozogtak. Rettenetesen megtisztelő, hogy Vikidál Gyula vagy Nagy Feró énekli, meg hogy Zefi hammondozik, vagy, hogy a Pokolgép eljátssza egy-egy dalomat. Ezen kívül a legtöbb volt zenésztársam is szerepel a lemezen az Euphoria, a Lady Macbeth és a Rémkoppantók zenekarokból. De olyan is megesett, hogy közösen csináltunk friss dalt. Ilyen például a régi Edda-tagokkal készült új nóta, és a Dalriadával is írtunk egyet közösen. Első körben ötven-hatvan vendéggel számoltam, de a végén talán nyolcvan-valahányan leszünk rajta, vagy nem is tudom már. (nevet) Külföldi vendéget is sikerült egyet-kettőt hívni, például a King Diamondból Andy LaRocque volt olyan kedves és szólózott egy óriásit. Dennis Stratton (a korai Iron Maiden gitárosa, játéka az első Maiden-albumon is hallható – Sz.G.) is megígérte, de vele még mindig nem sikerült azt a számot tető alá hozni. Egy utolsó kört még futok vele azért. Kai Hansent is megkérdeztem, de ő meg építkezik, meg kisbaba van, nagyon nincs ideje, a fia viszont játszott egy jó kis szólót a Chronology The Eye Of Time dalában. Amit egyébként úgy volt, hogy Nicko McBrain fia dobol majd, de azon a szálon meg valami menedzsmentproblémák miatt akadt el a történet, pedig fel is ütötte már. Még fotókat is kaptunk, ahogy a stúdióban dobolja a számot!

Ezeket az arcokat hogyan sikerült utolérni, pláne beszervezni?

Barátok segítettek, szakmabeli barátok, akiknek ez úton is nagy köszönet ezért. De ezek nem egyszerű mutatványok, valóban. Amikor a kapcsolat megvolt, onnantól nagyon segítőkész volt mindegyik, jó fej volt mindenki. És érted, oké, hogy Kai Hansen nem tudta elvállalni, de az, hogy egyáltalán már szóba került! Azért ez tök jó.

Jelenleg mi a vízió a megjelenésre, már amennyiben tudsz bármit ígérni?

Ősszel már időszerű lenne, már csak azért is, mert vinyl is készülne belőle, és mivel arra támogatást is kaptunk az NKA részéről... Ugye a vinylgyártás nem olcsó muri, és mivel sikerült ezt a támogatást megnyerni rá, annak határideje is van, úgyhogy idén össze kellene hozni mindenképp.

Az ilyen típusú határidő szokott építő jellegű lenni.

Hát igen, csak az egyéb jellegű kötelezettségeim alól az sem szabadít meg! (nevet) Ezer más is van, én könyvelem a saját cégemet, azzal is van tennivaló, közben mindenféle stúdiófejlesztési pályázatokban is benne vagyunk, amivel megint borzalmas mennyiségű munka van. Az elmúlt három évem nagyjából ezzel telt, hogy az egyik ilyen beruházási pályázatból a másikba esek, és gyakorlatilag mindent nekem kell csinálni, hogy működjön a történet.

Nem egyszerű.

Nem, viszont így sikerült olyan felszereléseket vásárolni, amivel már nyugaton is labdába rúghatunk. Ugyanolyan hangfalon masterelünk például, mint a világ legnagyobb stúdióiban, az azért már nem rossz. Felvételi fronton is hatalmas fejlesztések voltak.

Stúdiós szakiként nehéz lekövetni ezt a technikai fejlődést, amivel a világ szalad előre? Marha rég csinálod már ezt, és felteszem, x évente neki kell futni mindig valami újabb frissítésnek, hogy lépést lehessen tartani.

Anyagilag ezek borzalmas beruházások, és nem a mi árszintünkhöz találták ki őket. Odakint azért tíz-hússzoros, vagy akár százszoros költségvetések vannak, más világ. Itt nagyon nehéz egy bizonyos szintet átugrani, így aztán mindig van hová tovább lépni. Most is van listában egy-két dolog, ami még jó lenne.

Volt egy időszak bő tizenéve, amikor a technika fejlődésével gyakorlatilag már házi körülmények között, otthon, meg próbateremben is lehetett lemezt felvenni, sokan bele is ugrottak ebbe. Akkor számomra kívülről úgy tűnt, ez nehezebb időket hozhat a hagyományos értelemben vett stúdiókra.

Sok változás történt az évtizedek alatt már. Én még 1996-ban kezdtem a szakmát, de maga a stúdió 1991-es. Egy helyi hangszerboltos zenész csinálta, Tóth Laci, nála kezdtem el dolgozni '95-ben, '96-ban pedig már tulajdonképpen az én ügyfeleimmel volt tele a naptárunk, utána pedig részletekben volt lehetőségem kivásárolni magát a stúdiót. Volt egy időszak, amikor nagyon betörtek ezek az olcsóbb hangkártyák, és valóban mindenki elkezdett otthon lemezt felvenni, de aztán hamar kiderült, hogy úgy nem lehet messzire jutni. Valamilyen szinten össze lehet kevergetni őket, de szakértő kéz meg technológiai háttér nélkül azért eléggé determinált a dolog. Pár év után szépen visszaszivárogtak az emberek. Hibrid munka most is akad még azért bőven, például, amikor egy kész felvételt már csak keverésre kapunk meg, de a legtöbb zenekar mostanra azért felmérte, hogy hol vannak a határai. Jelenleg is van egy csomó felvételünk, gyakorlatilag non-stop megy a felvevő. Korábban meg volt olyan időszak is, hogy kevesebb volt a felvétel, de akkor meg keveréssel voltunk púpig. Sok stúdióval működünk együtt, nem is nagyon van hely, ahonnan ne kaptunk volna felvételt keverésre mondjuk. Mindenhová van kapcsolat. Személyesen is meglátogattunk már sok stúdiót.

Hogyan tudod ezt egyeztetni az összes többi munkáddal? A stúdió mellett koncerteket is keversz, illetve zenészként is színpadra állsz időnként, ha ritkábban is, mint régen.

Vannak kollégáim szerencsére, másképp nem menne, muszáj valakinek a kezem alá dolgozni. Én már csak a keveréseket csinálom rég óta, a kollégáim viszik a többi dolgot, így tudok úton lenni a koncertkeverések miatt például. Nem unatkozunk, az biztos.

Korábban a Beatricével dolgoztál sokat és a Pokolgéppel, mostanában pedig a Mobilmánia mellett szoktál felbukkanni. Ezek fix munkák, vagy esetleges, egy-egy nagyobb bulinál?

A Mobilmániát egy idő után át teljesen át kellett vennem, így az fix lett, és emellett be szoktam nagyobb bulikra ugrani a Dalriadánál. A Stardusték is megkértek pár koncertre. Legutóbb a Hydra nevű csapat kért fel, hogy a Barbában keverjem le a koncertjüket, nekik pont most jelent meg a lemezük. De a From The Sky nagyobb bulijainál is fel szoktak kérni például. A Stardust kivételével a lemezek is mind itt készültek nálam, szóval valahogy adta magát a dolog, hogy a felvételektől a színpadig elkísérem őket, ez valahogy természetes folyamat sokszor. De a Mobilmánia az állandó, tehát ha ott buli van, akkor oda megyek, ha piros hó esik, akkor is. De mostanában például nem nagyon volt semmi ütközés, mindent meg tudtunk oldani, ami adódott. Mellette néhanapján sikerül még az Iron Maidnemmel is játszogatnom, ezen a nyáron oda is becsusszantam, meg be is fogok még néhány bulira.

Az Iron Maidnem alapvetően a te zenekarod volt, mint igazi szívszerelem, aztán az évek során amolyan csendestaggá váltál.

A háttérmunkákban ma is aktívan részt veszek, koncerteket szervezek, és ha tudok, megyek játszani is. A hosszabb, tizenórás külföldi utakat már nehezebben tudom vállalni, az idő miatt is, meg a derekam fáj. Ez fáj, az fáj... (nevet) A fő probléma az volt, hogy amikor elkezdtem aktívan koncerthangmérnökösködni, annyi buli bejött, hogy amellett nem lehetett stabilan koncertezést vállalni, úgyhogy kellett helyettem egy másik gitárost találni. Aztán amikor mégis ráérek, akkor három-gitáros műsort tolunk. Olyankor picit másképpen is játsszuk a dalokat. Ilyenkor tökéletesen megszólalnak az eredeti háromszólamú témák, ahogy a lemezen is hallhatóak. Hiányzik is a színpad, ilyenkor én is jól érzem kicsit magam. (nevet)

Ahhoz, hogy valaki jó stúdiós szakember legyen, segítség, hogy van zenésztapasztalatod is? Illetve zenészként segít, ha gyakorlati oldalról tudod, egy hangmérnöknek, vagy egy stúdió szakembernek mire kell figyelnie a játékod kapcsán?

Igen, ez mindenképp nagyon hasznos. Abból a szempontból szerencsém volt, hogy én már szakközépiskolában is elektroműszerésznek tanultam, meg erősítőket építettem. Aztán a Kandóba jártam villamosipari szakra, igaz, hogy erősáramúra, de az elektrotechnika ugyanaz mindenkinek, így a háttér szerencsére eleve megvolt hozzá. Aztán amikor elkezdtem stúdiózni, elkezdtem a mélyére ásni, hogy hogy vannak a cuccok összedugva, összekábelezve, mit hogyan és miért csinálnak.

Autodidakta fejlődés volt, mindent magadnak kellett kitapasztalni, vagy akadtak erre szakmai képzések?

Eleinte teljesen magunknak kellett rájönni, mit hogyan csinálnak nyugaton a nagy zenekarok. Az érdeklődést az indította el, hogy Magyarországon jó metállemezt akkoriban, a '80-as évek végén nem nagyon lehetett csinálni. Szörnyen szóltak a felvételek, és azért nem voltak olcsók a stúdiók, sőt, a mai árakhoz képest arányában még sokkal-sokkal drágábbak is voltak. Úgyhogy elkezdtünk magunknak kísérletezni azzal a kezdetleges felszereléssel, ami volt, tudni akartam, hogy miért nem szólnak jól itthon, és kint miért igen. Elkezdtünk próbateremben felvételeket csinálni, és aztán lassacskán kitapasztaltunk dolgokat, én pedig ebben megtaláltam magamat, megtetszett az egész. Utána jöttem be egyszer ide a stúdióba, hogy nem lehetne-e itt dolgozni hangmérnökként? Aztán itt ragadtam.... (nevet) De teljesen véletlen volt, nem volt előre eltervezett. Annak idején egyébként semmilyen képzés nem létezett, viszont én végül tavaly, 52 éves fejjel csak elmentem, mert volt rá lehetőség, és egy kifejezett hangosító szakot elvégeztem. Az is tök jó volt, nagyon hasznos dolgokat tanultunk. És így legalább van valami papírom is arról, amiből élek. (nevet) De ez az egész szakma eleve olyan, hogy nyugdíjig tanul az ember. És most meg aztán főleg, ahogy a digitális dolgok bejöttek. Rengeteg felszerelés hálózatos rendszerben működik már, ami nekem eddig teljesen kimaradt, tudod, az internetes protokollok, ezeket is tudni kell. Aztán a rádiófrekvenciás jeladós dolgok, amikor húsz-harminc adóvevő van egy arénában, és ott mi történik, az is nagyon hasznos volt, hogy megtanultuk. A keverőpult mögött az élő koncerteken csak gombozom, de muszáj volt egy kis rendszerismeretet szedni magamra, hogy értsem, mi történik ott körülöttem. Ezeknél a cuccoknál már nem annyi az egész, hogy összedugsz pár erősítőt meg gitárt a hangfalakkal és kész.

Ha ma megkérdeznék, inkább zenésznek érzed magad, inkább stúdiós szakembernek, vagy hangmérnöknek? Vagy ez keveredik, és már rég nem szétválasztható?

A három teljes kotyvaléka gyakorlatilag. De ez így van jól! (nevet) Sokan vannak így a szakmában még, hogy a dolog teljes szegmensében részt vesznek.

Stúdiózás kapcsán ma is van, aki esküszik a régi analóg megközelítésre, van aki meg teljes vállszélességgel a digitális világ mögé sorakozik. Van ebben egyensúly?

Mindenkinek van igazsága benne, de nem igazán ezen múlik. Azt kell tudni, milyen esetben mit használjon az ember. Most már nincs jelentősége, hogy szalagos magnóra veszel-e vagy sem. Ezerféleképpen lehet jó felvételt készíteni, ahogy rosszat is. Ez a kérdéskör mára értelmét vesztette szerintem. Persze, amikor úgy keversz analógban, hogy van mögötted több százmillió forintnyi vas, azért azt úgy meghallod a digithez képest, de ezek a nagyon szélsőséges esetek. Mára nagyon közel kerültünk ehhez a digitális szimulációkkal, és ez már csak azért is nagyon jó, mert ennek köszönhetően legalább meg tudtuk tanulni kezelni ezeket a vasakat, amikhez évtizedekig még csak nem is juthattunk hozzá. Most ha egy valódi nagy vas mögé kerülne az ember, azt is tudja kezelni, és ez tök jó.

Amikor a kis klubbulik után először beálltál koncertet keverni egy nagyobb helyen, az Arénában mondjuk, mennyire volt nagy a kihívás?

Ott azért kell lélekjelenlét a történethez. Nem is akartam koncerthangmérnökösködni korábban, mert láttam a nyűglődést állandóan a rosszabbnál rosszabb cuccokkal és helyszínekkel. De pont a Beatrice-lemezt készítettük 2011-ben, amikor Nemes Laci bácsi elment tőlük, és akkor, hogy üresedés volt náluk, én magam mondtam, hogy megpróbálkoznék a dologgal. Az egy másik szint, amikor elindulsz egy nagy sztárzenekarral nagy helyszínekre, meg az is, ha alulról kell összekínlódni az egészet. Ott mindjárt a második bulim a Szegedi Ifjúsági Napok voltak, ilyen Sziget nagyszínpad méretű cuccon. A digitális pultokat akkor még nem ismertem, de segített a helyi kollega, aztán belerázódtam. Onnantól kezdve elképesztő lehetőségek nyíltak. Sziget Nagyszínpadon majdnem akkora élmény a pultban lenni, mint magán a színpadon. Wackenbe is eljutottunk a Dalriadával, az is hatalmas élmény volt. Arénákat is van néha lehetőségem keverni, például a Mobilmániával. Ezek nehéz dolgok, de mind nagy élmény.

Mennyiben más egy kis klubbuli meg egy aréna hangosításának feladata? Utóbbi sokrétűbb, összetettebb odafigyelést igényel, laikusként azt gondolná az ember.

A nagy cuccoknál tulajdonképpen ugyanazt csinálod, mint a kicsinél, csak normális esetben van még egy rendszervezérlő mérnök, aki a cuccot tartja kézben. Maguk ezek a banánforma lelógatott hangfalak más-más területekre szólnak, oldalra is szoktak fordítani belőlük, vagy a hátsó soroknak is szól mondjuk. Akár tíz-húsz külön jelút is lehet, amiből én hallok mondjuk néhányat maximum. Ezt a rendszermérnöknek kell jól beállítani és kézben tartani. És ez nem mindig sikerül, főleg az Arénához hasonló méretű helyeken, hogy egységes lesugárzás legyen, és ugyanazt hallja mindenki. Szabadtéren ezeket sokkal könnyebb megoldani, arénákban nagyon-nagyon nehéz szokott lenni.

Ezt a kérdéskört kicsit körbe tudjuk járni? Mivel te minden oldalról, színpadról, stúdióból, és keverőpultból is rendelkezel tapasztalattal, talán releváns lehet a véleményed, hogy min múlhat ez összességében. Mi lehet az oka, hogy egy-egy koncert után szinte állandó jelleggel megy az adok-kapok a kommentszekciókban, hogy ez most tök fasza volt, vagy egy rakás kásás szar? A közönség túlérzékeny, vagy tényleg ennyire hektikus a dolog? Netán ennyit számít, épp hol fog helyet az ember magának? Lehet ebben igazságot tenni, ez tényleg a hangmérnökön múlik, vagy mondjuk a helyszínen?

Általában legkevésbé a hangmérnökön. Nyilván olyan is van, hogy ő a süket, de az esetek nagy részében nem rajta csúszik el a dolog. Legalábbis a komolyabb produkcióknál nem kezdőt szoktak a pultba berakni. Ezek nagyon sok összetevős történetek. Mint a repülőszerencsétlenség: ha az egyik motor leáll, még le tud szállni a gép, van, amikor még motor nélkül is leszáll, máskor meg elég, ha egy csavar eltörik, és le is zuhan. De többnyire szerencsétlen dolgok többes együttállása ez, azért nem olyan könnyű földhöz vágni egy repülőt. A hangosításnál is mindig valami több tényezőből jön össze a dolog, és nagyon nehéz kitalálni, mert ha nem vagyunk benne személyesen a produkcióban, nem látod át feltétlen, mit sikerül elcseszni. Például most, a Mötley Crüe-buli esetében az Abaházi.RT előtte tök jól megszólalt, őket Spulni keverte, utána a Def Leppard ott, ahol én voltam, az emeleti büfében, gyönyörűen szólt. Aztán a Mötley meg érthetetlenül rossz volt. Nem akartam elhinni, hogy mi ez a visító, értelmezhetetlen valami, és miért. És tényleg nehéz kitalálni, mert láthatóan tök jól belőtt cucc volt. A Def Leppardnál hallani lehetett, hogy egy avatott kezű rendszermérnök profin összerakta. Utólag itt annyit sikerült kiderítenem, hogy a rendszermérnök megmondta mindhárom hangmérnöknek, hogy amit lehetett, összerakott, de a hangerőre nagyon érzékeny a helyszín, eddig a határig nagyon jó, ha azon túlmegy, szétesik az egész és borzasztóan fog szólni. A Def Leppard azon a hangerőn szólt, ahol még működőképes volt a történet, a Mötley-t meg túlnyomta az ember. Nyilván ez is helyszínenként változó, nagy terület, sokfelé irányított hangfalak, mindig jelentkezik valami probléma, csak nem egyféleképpen.

Laikusként ez azért mégis egyszerű képletnek tűnik: ott áll a Mötley embere, ő hogy nem hallja, hogy ez nem úgy szól, ahogy kéne? Vagy nincs, aki rászól, hogy figyi, ezt kéne azért még kicsit pofozgatni? Netán halkabbra venni, ha már ez volt a szaktanács?

Már a délutáni beállás alatt rászóltak, a rendszermérnök tehát megtette a dolgát, innentől rajta múlt, hogy túltolta. Valószínűleg ott a pultban nem jelentkezett ennyire szélsőségesen a dolog. Egyébként kicsit hasonlóképp jártam a legutóbbi arénás Mobilmániával, ahol szintén problémákkal terhelt volt a történet, de ahhoz képest egész hallgatható dolgot összeraktunk a lenti részen. Aztán egyszer csak mondják, hogy nagyon hangos, meg ez-az, mondom, hol, hát hallgasd meg, tök jó az egész. Kiderült, hogy ott is hátulról, meg a magasabb részekről szóltak, amit nincs lehetőségem figyelni. Még az elején bejártam a teljes területet, akkor jól szólt mindenhol, de közben is változtathatnak a cucc üzemelésén a rendszermérnökök, plusz az a rengeteg ember is bejön, erre nincs mód ráhatni a keverőpultból. Ezeket a keverőpultból nem tudod megoldani, vagy csak részben. A keverés egy dolog, de a rendszermérnök legalább olyan fontos, legalább a fele rajta múlik.

Néha mégis helyrecsúszik a dolog. Mondok saját példát: a tavalyi arénás Helloween-bulin jómagam a front of stage részben, a színpad előtt pár sorral álltam legelöl. Az első három-négy dal tompa volt, a dob elnyomta az egészet, aztán az ötödik dal közül elkezdett szépen alakulni, és gyönyörűen ki is simult végül minden. Ezzel szemben hátrébb, meg szemben ülő ismerősök esküdtek, hogy az első hangtól fasza volt az egész. A pultból a szakinak itt sem volt módja lejönni buli közben meghallgatni, elől vajon milyen, valahogy mégis érzékelték, és helyrehúzgálták a dolgot.

Világos, persze. Olyan is előfordul, hogy a jól beállított keverőpulthoz később már nem is nyúl hozzá az ember, csak áll karba tett kézzel, közben a rendszermérnök még mindig változtatgat, és végül kezd helyre kerülni a dolog. De az első két-három dalnál rendszerint azért mi is matatunk a pulton még, vizsgálni szoktuk, minden jó-e, de ha utána sem áll helyre valami, akkor valami rendszerszintű baj van. Amit ott hallottál, az a tipikus eset, amikor bejön a nép és megváltozik minden, legfőképp a mély tartomány. Kis túlzással ilyenkor kezdheted elölről az egészet, de legalábbis a rendszermérnöknek be kell avatkoznia és rendbe kell tenni. Ezt hallottad, amikor kitisztult és pár dal alatt helyreállt a rend. Rengeteg rossz koncerten voltam már én is. Az Iron Maidennél, amikor az Arénában játszottak pár éve a Seventh Son retro-turnéval, állítólag napokig méregettek az angolok, mégis kutyául szólt. Nem egyszerű ez, és megküzdenek vele ők is. Ami veszett jól szólt ott, az például a legutóbbi Queen. De a KISS-t is mondhatnám, csak hát ezek eleve más feltételekkel indulnak, mint egy magyar csapat, akinek aznap csak reggel nyitják ki a kaput és délre már állnia kell az egész cuccnak. Ők már előtte egy vagy két nappal ott vannak, arról nem is beszélve, hogy egész életükben arénákban turnéztak, míg egy magyar zenekarnál nagy dolog, ha néhány évente beszabadulhat egy ekkora helyre.

Hol csúszik szét a külföldi nagyoknál? Említetted a Maident, és az ő szintjük is ez, és van is akkora gépezet mögöttük, hogy papíron itt gond nem nagyon lehetne. De nagy maidenesként te is tudod, hogy náluk sok éven át, turnéról turnéra valahogy mindig kétesélyes volt a dolog hangzás tekintetében.

Igen, igen. A Maiden nem egyszerű muzsika, egyedi soundok, egyedi játékstílus, az pont nem könnyű történet. Teremben igazán jól szólni talán még sosem hallottam őket. Illetve, talán most, Ljubljanában és Krakkóban volt a legjobb, amivel találkoztam. Szabadtéren náluk is más, a Novarockon például legutóbb is zseniálisan szóltak. De a Metallica sem szólt túl jól az Arénában legutóbb. Az idei Maiden-turné egyébként messze a legjobb, amit valaha is hallottam tőlük. Ennek a legfőbb okát abban látom, hogy a legtöbb nagy zenekar után végre ők is elengedték a gitárerősítők mikrofonozását és most már szimulátorokat használnak ők is. Ennek köszönhetően jelentősen tisztult a hangzás, és lényegében lemezminőségben szólalnak meg minden este.

A Metallica sem mindig toplistás e téren, én is tudom.

Nézd, odakint a szakmában pontosan ugyanannyi amatőr van, mint itt. Attól még, hogy nyugat, és tízszer annyit keresnek, egy részük ott is ugyanúgy süket, meg ugyanúgy gyagya. A 2010-es Metallica-koncerten például úgy állították be a lábdob-triggert, hogy kihagyott a gyors részeknél, a felét nem hozta. Mindenki szegény Larsot szidta, és rendben, hogy nem úgy dobol már, mint harminc éve, de ennyire azért nem rossz. Megkaptam annak a bulinak a felvételét trigger nélkül is, és eljátszotta a One-nál a hatos lábdobokat, csak a trigger, ami kicseréli ezeket egy előre elkészített, nagyon jól szóló lábdobmintára, nem hozta át mindet, mert úgy állították be az érzékenységét. De hát akkor oda kell ültetni egy embert, és arra az egy dalra át kell állítani az érzékenységet. Úgy látszik, erre senkinek nem volt ott esze. Pedig egy ilyen szintű projektben ezzel is foglalkozni kéne.

Nehéz megérteni, hogy nem nyakazzák le ezért a felelős embert másnap.

Ráadásul a Puskás Stadionnál dilettáns módon lőtték be az egész cuccot: a subokat úgy irányították, hogy a szemközti lelátóknál legyen az egész jó vastag, ahol a legdrágább jegyeket adták el, közel meg nem tudtál megmaradni, olyan 50 herzes állóhullámban voltál, hogy alig hallottál a zenéből valamit. Azzal elefántot lehetett volna ölni gyakorlatilag. És nem tudtál hol kimenekülni, mert ki sem engedtek a normál jegyes részre onnantól kezdve, hogy megvetted a kiemelt állót. Egyébként a körszínpados dolgokat sem lehet egyszerű műszakilag összerakni.

A Maiden Antológiás Polgár Peti közös barátunk, ő szokta mindig hangzás-kérdésnél példaként Steven Wilsont mantrázni, mondván, hogy mindegy, milyen suta helyszínen láttuk, színházteremben, kongó csarnokban, vagy itthon a sokat szidott PeCsában, de még egy zárt kosárlabda-teremben is annak idején, amit aztán semmilyen formában nem erre találtak ki, mégis mindig az első hangtól gyakorlatilag minden tanítani való mód tökéletesen szólt. És ebben meg kell erősítsem, valóban, minden egyes esetben ez tényleg így volt. Pedig ő, ha név is, azért nem a KISS vagy a Queen szintje. Ott mi lehet a titok?

Talán az összeszokottság, az állandó stabil háttércsapat, egy már beállt felszereléssel mehetnek, amit mindig csak az adott helyszínhez kell korrigálniuk. Minden bizonnyal ez. Kint azért sokszor az van, hogy egy nagy turnénál egy hónapra beköltöznek egy sportcsarnokba és eleve ott próbálnak, aztán az ötvenedik, vagy századik állomás, mire ideérnek, ugyanazzal a set-uppal, nyilván más, mint amikor mi egyszer beszabadulunk egy Arénába. A feltételek mindig nagyon eltérőek, és csodák nincsenek. Nem azon múlik, hogy ő jobban akar szólni, mint más, és többet foglalkozik vele. Mindenki mindig ugyanannyira jól szeretne szólni. Valószínűleg szerencsés stábbal van körülvéve, ügyes a rendszermérnök, jól kitalált soundok vannak.

Hangosításban mi volt, ami neked a legnagyobb kihívást hozta eddig?

Általában az Arénák. Nincs idő, megkapod két-három órás csúszással a cuccot, épp egy line-checket tudsz csinálni, valódi beállásra többnyire nincs is lehetőség. Általában előtte kibérlünk egy kisebb helyiséget, ott megcsináljuk a ledugást, meg a komplett set-upot, hogy minden ki legyen találva, mert a helyszínen ez már esélytelen. A legutóbbi Mobilmánia Aréna például azzal is küzdött a sok késésen kívül, hogy a vírus miatt ültetett koncert volt, így a tervezettnél alacsonyabb lett a színpad. Amit így kitakartak a subok, amiket így vonalba szoktak előtte tenni, mert akkor tud jól lefedni. Mivel kitakarták a díszletet, így inkább kirakták őket két oldalra, ami viszont a lehető legrosszabb, mert olyan frekvencia kioltások jönnek létre, hogy valahol túl hangos a lábdob, valahol meg szinte nem is hallatszik, szóval borzasztó. Egy döntés, akár kényszerből, nagyon be tud kavarni. Nem tudom, a múltkor a Judason ott voltál-e. Oldalra fordított színpados volt, mint a Helloween. A Helloween zseniálisan szólt, de ott ugye volt nézőtér a pult mögött. Két héttel később a Judason hasonló volt a felállás, csak ezt az ülőrészt betolták a falba, így egy nagy tükröző felületet csináltak a színpaddal szemben, nem tudom, milyen elgondolásból, és ülni csak fent tudtál valahol három emelet magasban. Rettenetesen szólt, fent nem lehetett kibírni, annyira éles visítás volt, aztán lementem, de lent sem volt igazán jó. A színpadhoz közel igen, de már a keverőpult környékén széthullott. Hogy miért? Nem tudom, nem voltam benne a produkcióban. Lehet, hogy nem a legfelkészültebb ember dolgozott rajta, vagy nem installálták megfelelően a cuccot, de a szerencsétlen teremelrendezés is okozhatta. Sosem tudjuk meg. De olyan is van, hogy valamelyik zenésznek van valami heppje, és rossz vagy átgondolatlan utasításokkal látja el a hangmérnököt. Engem mondjuk nehéz, mert ilyenkor mondom, hogy na jó, én akkor hazamentem! (nevet)

Volt már példa rá, hogy eszkalálódott így a helyzet?

Hogyne, persze. Volt már nem egyszer, hogy előadták, tegyem középre monóban mind a két gitárt, hogy mind a két oldalon hallatsszon. Én meg mondtam, hogy ne haragudj, akkor én hazamegyek, ilyen nincsen. Nem keverek monóban. Nyilván nem száz százalékban tesszük ki két oldalra, mint egy lemezen, és attól még hallani mindkét oldalon valamennyire, hogy nem középen szólnak. Ha valaki a kedvenc gitárosát akarja csak hallani, álljon elé, és csókolom! (nevet) Ezért nem fogunk monóban keverni, mint ötven évvel ezelőtt! (nevet) Úgy nem is hallom, mi van, ha egy háromgitáros zenekarnál egymás hegyén-hátán szól mind egyszerre középen, egy katyvasz az egész. Ezt el szoktuk osztani, kábé úgy, mint ahogy a színpadon látom mondjuk a három gitárost, ahogy például a Maidennél is. A basszusgitárt nyilván a mély frekvenciák miatt középre kell rakni a centerbe, de a gitárokat szétpanorámázgatjuk. Ilyen ügyben én nem is nyitok vitát, megmondom, hogy nem, és kész.

Nincs tehát egyetemleges igazság.

Amiben benne vagyok, azt meg tudom mondani, min csúszik el. Épp a múltkor életem legrosszabb keverését sikerült összehozni a Dalriadával, annyira beméretlen volt a cucc, és valódi beállás nélkül kellett elindulnunk. Csak szenvedtem. Mire valami értelmeset összeraktam, majdnem vége lett a bulinak. Másnap a Tabánban meg dicshimnuszt zengett mindenki, mennyire jól szólt velem a Mobilmánia. Az meg egyébként úgy volt, hogy látatlanban betekergettem a pultot, elindult a brigád, és nem is kellett hozzányúlni többet. Amikor egy jól installált cucc van, minden magától működik. Csak hát ilyen ritkán van.

Gondolom, annak is van súlya, ha ismered a zenekart, a beállításaikat, a szokásaikat.

A Dalriadánál még a lemezeket is én csinálom, de az annyira sűrű zene, hogy az ország egyik legnehezebben keverhető zenekara és még lemezen is kábé két hónap alatt áll össze az egész. És ezt rakd össze egy öt perces beállás alatt... Nyilván megoldom valahogy, de ha véres a torka a cuccnak, akkor ott bajok lesznek.

2011-ben jött ki a Chronology egyetlen lemeze, ami szintén a te szívügy-zenekarod volt. Akkoriban volt pár koncert is, aztán az egész megállt, és azóta is csend van. OK, hogy ez nem egy aktív zenekarnak volt tervezve, de nincs tervben bármilyen folytatás esetleg? Az egy kiváló album volt, sőt, a magyar színtéren tulajdonképp egyedülálló is a maga nemében.

Örülök nagyon, hogy tetszik. Az a vicces, hogy én ugyan sosem szoktam a saját dolgaimat hallgatni, de ezt néhanapján még én is elő-előveszem. Nem valószínű, hogy hirtelen folytatva lesz, viszont a Töfi 50-en lesznek nagyon hasonló jellegű dolgok. Azért ott a nótáknak a 70 százalékát csináltam én. Amiket előszedtem régebbi dalaimat, és felújítottam, azok egyáltalán nem állnak messze a Chronologytól. Harminc évvel ezelőtti dalokat vettem elő és frissítettem fel. Az egész Töfi 50 innen indult el egyébként, hogy szerettem volna hallani mai jó felvételeken a korai dalaimat. És meglepő módon egész jók lettek, úgyhogy a Töfi 50-nek lesz egy erős Chronology-hangulata azért, még ha más történet is, jellegéből fakadóan. Idő sincs rá tulajdonképpen. Annyira jó lenne új lemezt írogatni, de hát... Ez az egyik, amit nagyon irigylek a nagy sztárzenekaroktól, hogy csak ezzel foglalkozhatnak: dalokat írnak és publikálnak.

Ha lenne lehetőség, mondjuk egy lottóötös után, mi az, amit el tudnál ereszteni a jelenlegi feladatok közül, és mi az, ami maradna, sőt, erősödne?

Elereszteni semmit, csak úgy átalakítani, mint ahogy például a kinti ismertebb producerek dolgoznak. Most Iron Maiden-lemezt csinál, utána fél évig nyaral, meg csak dalokat ír mondjuk, mert hát az alatt a fél év alatt megkeresett annyi pénzt, amivel itt körülbelül nyugdíjba is mehetnél akár. Csökkenteném a mennyiségeket, évi harminc lemez helyett csinálni csak kettőt, mellette meg írni a saját dalokat. Koncertezgetni, ilyesmi.

Mi a helyzet a Lady Macbeth frontján? Láttam, hogy ott is felröppent egy friss koncertdátum.

Ott is lemez készül, már második-harmadik éve, egy dupla kiadvánnyal készülünk. Lesz tizenhét vagy tizennyolc régi dal, mai hangzással újrajátszva, és mellé egy másik lemez új dalokkal. Annak is szeretnénk a végére jutni őszre. És lesz néhány koncert is valóban. Az elsőt Szolnokra hirdettük meg, szeptember 9-ére, a Gulyásfesztiválra, és év végén várható még több nagyobb fellépés is. A tervek szerint ugyanis játszani fogunk a Mobilmánia és a Pokolgép előtt is a Barba Negrában.

Lehet, hogy a tetszhalott, alvó állapotból ennyi év után újra egy aktívabb zenekarrá váltok?

Most az a terv, igen. Most ugye hetesfogat felállás állt össze, ahogy a Helloween is csinálta! (nevet) Ebben a verzióban játsszuk majd a dalokat. Nem mintha lemásolni akartuk volna a Helloween ötletét! (nevet) Nekikezdtünk mi ennek már egyébként 2011-ben is. Akkor is így léptünk fel.

Akkor voltak az újrakiadások is.

Igen, akkor, a tizenöt éves Iron Maidnem jubileumi koncerten volt az a koncepció, hogy a régi csapatainkat is színpadra állítottuk, így a Lady Macbethet is. Már akkor nekikezdtünk ennek a best of lemezes dolognak is, de az akkor valahogy abbamaradt, nem volt idő befejezni. De most már a vége felé közeleg.

Minden, amit csinálsz, munka, hobbi, időtöltés, az mind a zenével kapcsolatos, azzal kelsz és azzal fekszel lényegében. Volt olyan pillanat, amikor azt mondtad, hogy most inkább csendet akarok, mert kicsit telítődtem?

Ó, én állandóan krónikus csendhiányban szenvedek! (nevet) Volt, hogy egyszer régen, tizenöt, vagy húsz éve, mondtam, hogy jó, elszabadulok, elmegyek a Felső-Tiszára sátorral, ott legalább csend lesz, meg minden. Erre egész éjjel ment a dübörgés valahonnan a közeli diszkóból, úgyhogy egész éjjel lestem a plafont, aztán másnap hazamentem inkább! (nevet) De igen, néha jó lenne egy kis csend. Ez olyan, tudod, hogy én például éjszaka dolgozom, és amikor hajnalban próbálok elaludni, még pörög benned, amin dolgoztál, úgyhogy mindenféle sorozatokat nézek, hogy elaludjak, máshogy nem tudsz. Állandóan megy az ember fejében a zene. Ez egy ilyen életforma.