Shock!

október 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Arena: álmok zenébe öntve

ArenaMásodszor látogatott hazánkba a progresszív rock hagyományőrző zenekara, az angol Arena. A tíz éves zenekar agyát, a nemrég jó pár kilótól megszabadult billentyűmágust, Clive Nolant faggattuk az A38-as koncert előtt, miközben halk eső kopogott a turnébusz tetején.
A beszélgetés az előző koncert felemlegetésével kezdődött.

Igen, másodszor járunk Magyarországon, bár előzőleg valahol máshol játszottunk, sajnos a hely nevére nem emlékszem... De akkor nem tudtunk körülnézni.

És most láttatok már valamit?

Igen. Egy hajót... (nevet) Egyenesen jöttünk öööhm, honnan is? Hol is játszottunk tegnap? Bécsben. No, Bécset legalább meg tudtuk nézni valamelyest. Aznap három zenekar is játszott, így a beállások alatt be tudtunk szaladni a központba nézelődni. Lovaskocsival mentünk, vicces volt. Itt még nem dugtuk ki az orrunkat.

De legalább az idő olyan itt, mint Angliában.

Igazság szerint Angliában most épp tűz a nap... De persze igaz, odaát általában ilyen az idő. De szóval, tényleg szívesen nézelődnénk, bár nincs sok időnk. Van valami szép a közelben amit érdekes megnézni?

Nos, a Vár egész kellemes, viszonylag közel van ezen az oldalon, meg esetleg a folyón átnézve megcsodálhatjátok a mindig felújítás alatt álló Parlamentet... Bár ilyen időben minden olyan szomorúan néz ki.

Azt megszoktuk otthon, hogy az eső mögé nézzünk, szóval ez igenis szép hely.

Elsőre jöjjön a hülye szabvány-kérdés. Tíz éves a zenekar, gondoltad volna anno a megalapításkor, hogy tíz év múlva idáig jut a zenekar és egy turnébuszban interjúzol majd egy sikeres túra egyik állomásán?

Nos, nem is hiszem, hogy az elején egyáltalán előre gondolkodtunk volna. Arra emlékszem, hogy az első album anyagának összeállítása közben valamikor beültünk egy kocsmába Mickkel (Mick Pointer dobos) és azon méláztunk, mi lenne, ha a lemezből kikerekítenénk egy zenekart. Miért ne? – gondoltuk, de eleinte nem terveztünk semmit nagyon komolyan. Kábé öt albumnyi ötlet volt a fejemben, viccesen úgy is emlegettük egymás között, mint az "Öt Lemezes Terv". De teljesen komolyan sosem terveztünk ennyire előre, igazából mindig a következő lemez és a következő turné volt a fontos. De így visszanézve, tíz év... Fura érzés, de jó.

Tíz év alatt mi volt a legrosszabb és a legjobb emléked a zenekarral kapcsolatban?

Hmm, van mindegyikből elég rendesen. Talán a Visitor turné utáni tagcserék voltak a legfájdalmasabbak. Talán pont azért, mert akkor épp minden nagyon jól működött, a zenekar ázsiója az egekben volt, és jól tudtuk, egy ilyen helyzetben bármilyen tagcsere több lépéssel visszavethet. De persze volt még sok negatív tapasztalat, dolgok, amik nem, vagy rosszul történtek meg, rosszabbul sikerült koncertek, ilyesmik... De hála az égnek nagyon erős a dolgok jó oldala is, az, hogy ennyi országba, ennyi új helyre eljutottunk, ennyi új embert megismertünk, aztán az, hogy mennyi lelkes emberke jár a koncertekre... Meg hát, végülis sikerült egyre jobb eladásokat is elérni itt-ott, szóval összességében pozitív a mérleg. A lényeg az, hogy meg kellett tanulnunk kiélvezni a jó pillanatokat, és elraktározni, hogy ezekért érdemes csinálni a zenekart. Tudod, amikor hetekig ülsz a stúdióban, csak reménykedhetsz benne, hogy amit épp csinálsz, majd elnyeri a közönség tetszését. Sokan azt hiszik, ez a rock'n'roll dolog mindig marha izgalmas. Pedig az igazán izgalmas rész csupán ez az évente egyszer végigvitt kis turné, minden más olyan, mint valami házi feladat. Én igazából a dolgok elejét és a végét szeretem, tehát a dalírást és a koncertezést, viszont borzalmasan nem szeretek stúdióban szöszmötölni a dalok összerakásával. Meg tudnék lenni nélküle...

Pedig még saját stúdiótok is van, szóval egy csomó kötöttség alól mentesültök ezáltal.

Igen, egy szép kis stúdió, szeretem is. Tulajdonképpen az enyém és a Thresholdos Karl Groomé. Együtt vezetgetjük vele, de például a gitárosunknak, Johnnak szintén van saját kis stúdiója, szóval ő is kényelmesen el tud molyolni ott.

Szóval akkor ki-ki dolgozhat a saját stúdiójában és a végén összeöntitek amitek van?

Nagyjából igen, a Pepper's Ghostot már így hoztuk össze. John a saját helyén felvette a gitárokat, minden mást pedig nálam, a Thin Ice-ban csináltunk meg.

Akkor az idő azért annyira nem hajtott?

De, valamennyire sajnos igen, mivel mások is dolgoznak abban a stúdióban, valamint a kiadó felől is megvoltak már a határidők. Nagyjából előre meghatároztuk a mastering időpontját, és onnan számoltunk vissza, hogy kiderítsük, körülbelül mennyi időre van szükség a felvételekhez.

Ez a harmadik stúdiólemezetek a sorban amit ugyanaz a felállás készített. Ez a múltatok ismeretében nem is olyan egyértelmű dolog...

A legfontosabb tagcsere a Visitor turné után Paul (Paul Wrightson, ex- énekes) kilépése volt. Amolyan személyi ellentét dolog... Amikor egy hosszabb turnén folyamatosan össze vagy zárva valakivel egy buszban, és szép lassan kijönnek a problémák. Mixelsz egy koktélt, aztán meggyújtod a kanócot: néha működik, néha nem. Ebben az esetben túl sok személyes ellentét ütközött össze, és a turné után kiderült, annyira mélyek a sebek, hogy nem mehetett tovább a dolog, így Paul kilépett. Dupla szerencsétlenség volt, hogy John (John Jowitt, ex- basszusgitáros) is szép lassan kitalálta, hogy kilép, nem is sokkal ezután. Azt hiszem, némelyest felelősnek érezte magát Paul kilépéséért, és nem túlzottan tetszettek neki a jövőbeli kilátások. De ezek már régi dolgok, teljesen elsimultak. Most is például, mindketten kijönnek Hollandiába a turné utolsó állomásainak egyikére, hogy együtt eljátsszunk pár dalt. Paullal máig kapcsolatban vagyunk.

Énekel még?

Igen, van egy Ironheart nevű bandája, amolyan heavy rock. Johnnal szintén jóban vagyok, sőt, egy hamarosan beinduló zenekarban játszunk is majd együtt.

Még egy zenekar? Eddig is halmoztad a zenekarokat és a projecteket elég rendesen...

Azért a nagy részük project, csupán a Shadowland nevezhető igazi zenekarnak, de velük például igazán nem is játszunk már tíz éve. A többi mind egy albumra szóló alkalmi dolog. Igazából az Arena és a Pendragon a két fő zenekarom, no meg ez az új lesz még fontos, ha elindul. Ezt tulajdonképpen azért is csinálom, hogy olyan korlátokat döntsünk le, amelyeket még nem próbáltunk, olyan helyekre is eljussunk, ahol még nem voltunk. Nem is egy olyan zenekarról lesz szó ami új dalokat ír, inkább a résztvevők zenekarainak számait játsszuk majd: Pallas, Arena, Pendragon, IQ... mivel a zenészek ezekből a csapatokból verbuválódnak. Majdnem azt is mondhatnám, hogy amolyan tribute zenekar jellege lesz. Ráadásul az énekes személye változhat, attól függően, ki ér éppen rá, páran képezzük a dolog magját, a többiek meg cserélődnek.

A lemezeitek legtöbbje konceptalbum, amiknek a története tőled eredeztethető. Miről írsz, mi inspirál?

Általában az álmaim. Nagyon élénk álmaim szoktak lenni, és sokukból lett már dal, vagy épp egy nagyobb történet. Az Immortal lemez volt ilyen például, a dalok nagy része ezen olyan álmokból származott, amiket gyakran láttam és valamelyest meg is akartam szabadulni tőlük. Olyan volt ez mint az ördögűzés, hátha megszűnnek azáltal, hogy kiírom őket magamból. Emlékszem például arra az álomra, amelyikben egy teljesen elhagyott városban találtam magam, és volt egy domb a közelben, aminek a tetejét egy hatalmas építmény uralta, olyasmi, mint egy óriási sátor. Ahogy felmentem a domb tetejére és beléptem a sátorba, emberek ezreit láttam, amint megkövülve állnak és képernyőket bámulnak. A képernyőkön csupán mindenféle hullámformák voltak, és mindenki mintha rá lett volna kötve valamilyen hálózatra, csak bámulták a képernyőket, senki se reagált rám, mintha én lettem volna az egyetlen öntudattal rendelkező lény... Aztán jól átírva ebből is dal lett. Aztán persze vannak olyan történetek, amiket novellaként írtam meg először, és később lettek belőle összefüggő dalok, mint például a Contagion esetében. Ez egy tízezer szavas novellán alapul, és amikor a lemezhez kerestem a tervezett zenei atmoszférához megfelelő sztorit, beugrott, hogy az írás pontosan passzol ahhoz a hangulathoz, amit a lemezre terveztem.

Könyv formájában nem tervezed megjelentetni ezeket a dolgaidat?

Ez az írás bizonyos formában megjelent, mivel a lemezhez tartozó EP-k közül az egyiken... azt hiszem, a másodikon egy multimédiás melléklet formájában megtalálható az egész.

Az utolsó lemezetek, a Pepper's Ghost is elég érdekes történeten alapul, mintha egy viktoriánus fantasy könyvet olvasnék...

Igen, ráadásul a CD borítóját is amolyan régi stílusú képregényként csináltuk meg. Nagyon szeretem a lemez és a borító egységét, a súlyos színeket... olyan nekem, mint egy klasszikus Batman képregény. A borító tervezője tökéletesen vette a lapot, hiszen minden zenekartagot egy-egy viktoriánus jellegű szuperhőssé változtatott, a dalok pedig alapjában véve egy-egy ilyen karaktert mutatnak be, de mélyebb szinten mindegyikük az őrülettel, vagy az emberi elme sötétebb oldalával foglalkoznak. Minden karakternek van egy saját dala, és két dal szól mindegyikről egyszerre. Mint egy képregény indulásakor, itt is kapsz öt amolyan genezis-történetet, honnan erednek a figurák, hogyan lettek azzá, amik. Azt hiszem, ráadásul maradt még annyi ebben a történetben, hogy folytassam, szóval akár még egy album is születhet ugyanerről a témáról. Csodálatos és varázslatos lemeznek tartom a Pepper's Ghostot.

Az biztos, hogy csodálatos, hiszen még az ötvenes éveit taposó anyukám is imádja, sőt, még a koncertre is eljön ma! (bocs a kormeghatározásért, anyu :-) )

(Nevetünk jól) Bizony, ez szólhat bárkinek, bármilyen korosztálynak.

Élőben egyébként hogyan oldod meg a brutálisan széthangszerelt szimfonikus részeket?

Hm, azt hiszem, a legfontosabb, hogy a turné kezdete előtt amennyire csak lehet, megcsináljam azokat a hangszíneket és beállításokat amivel a legjobban megközelíthetem élőben is a lemez hangzását. Persze teljesen sosem lehet reprodukálni a dolgot, de azért cipelek annyi millió hangszert a színpadra, hogy nagyjából sikerüljön. Néha meg csalni is kell kicsit, bizonyos részeket átírni gitárra, vagy ilyesmi.

A klasszikus zene egyébként is családi vonás, ha jól tudom, a szüleid is zenéltek. Akkor neked annyira nem lehetett nehéz elindulni a pályán, legalábbis az általános szülői ellenérzéseket tekintve?

Valóban, sok minden előnyösen alakult annak idején, hiszen eleve egy zenével átitatott környezetben nőttem fel. De az is nagyon sokat segített, hogy már az elejétől fogva tisztázták velem, ha zenész akarok lenni, az nagyon sok munkával jár majd, nem lesz egy habkönnyű dolog eljutni valameddig. Öööhm, pillanat.
Itt megcsörrent Clive egyik telefonja, elnézést kért és belehallózott. A túlvégen kellemes női hang szólt bele, és fura beszélgetés kezdődött.
Halló? (...) Igen, az meglehet. (...) Aha. (...) Ja, ja. Rendben... (...) Öhm... Igen, azt hiszem, meg tudjuk oldani valahogy. (...) És jól néz ki? Mert akkor biztosan fenntartunk neki helyet. (...) Igen, biztos vagyok benne, hogy megoldjuk, lesz szabad helyünk, ahogy a merchandise (pólók, CD-k) egy része elfogy addig, biztosan lesz hely. És van Jack Daniel's? (...) Oké, viszlát csütörtökön! Szia!
Ó, felvetted? Na, jó... Szóval, hol is tartottunk? A kezdeteknél. Igen, szóval, zongorán kezdtem természetesen, sokat lebzseltem a zongora körül, de aztán mikor a szüleim beírattak zongoraleckékre, egy idő után úgy voltam vele mint minden gyerek a kötelező dolgokkal. Nem akartam tanulni, és a zongora is folyton ott volt, szóval ráuntam. Ekkor jött a hegedű meg a cselló, és végül gyerekkorom nagy részében vonósnak készültem. Aztán az egyetemen is ezen a szakirányon folytattam. De közben meg visszajött a zongora, állandóan zongoráztam, mindig volt két vagy három zongora otthon, így hát némi tanulás után autodidakta módon folytattam, míg egyszer csak rá nem jöttem, hogy újra neki kéne állnom tanulni ezt is. Az egyetemen egyébként is kötelező lett a zongora is. A fő hangszereim azonban nagyon sokáig a hegedű, a cselló és a brácsa maradtak. Az egyetemen aztán elméletibb irányba fordultam, hangszerelést, zenekarvezetést, nagyzenekari művek komponálását tanultam, ebből is tettem mestervizsgát.

Tehát azon kevesek közé tartozol, akinek "papírja van" a zenészségről...

Igen, több vizsgát is letettem. Az első a záróvizsgám volt, amolyan doktorandusz-szintű dolog, aztán a második volt a mestervizsga, itt szereztem egy Master Of Music szintet. A harmadik lépcső lesz majd a doktori fokozat. Ezt egyelőre nem kezdtem el, mivel inkább valami hülye rockzenekarokat kezdtem csinálni...

Tervezed egyébként, hogy egyszer nekiállsz?

Gondoltam már rá sokszor, igen, de mivel egyelőre teljesen más beosztással élek és dolgozom, egész egyszerűen nem lenne időm és energiám, márpedig ennek a címnek a megszerzése mindkettőből nagyon sokat igényelne. Egyelőre nem hiszem, hogy a befektetett munka arányban állna azzal, hogy mit érnék el vele.

Egyébként vettél részt klasszikus zenei művekben?

Persze. Egyrészt az egyetemen folyamatosan ezt kellett tennem, karmesterkedtem, hangszereltem, darabokat írtam. Valahogy a szívem egy része húz is ilyesmik felé. Ha például valaki véletlenül engem kérne fel James Bond filmek zenéinek megírására, azonnal elvállalnám a feladatot. Amennyire eklektikus a zeneírási stílusom, tudom, hogy ebben a világban is jól érezném magam, de ez egy külön világ, és nagyon nehéz igazán mélyen belekerülni. Próbáltam, de egyelőre még a főáramlaton kívül vagyok.

Vannak egyébként Clive Nolan zenével aláfestett filmek?

Igen, van pár, azt hiszem, kettő ilyen van. Igaz, ezek tévének készült filmek, és nagyjából el is tűntek, miután hajnalban vagy épp kora délután műsorra tűzték őket csendben. Az egyik egy elég kitekert és bizarr western-sztori volt, a másik pedig egy bűnözőről szólt, aki a szürkés után valami szigetre keveredik, és ott kell beilleszkednie... Szóval, csinálnék még ilyet szívesen, de elég nehéz közel férkőzni a fazékhoz.

Tehát szinte mindig zenét csinálsz valakikkel, valahol. Azon ritka pillanatokat, amikor nem zenélsz, mivel töltöd? Család, kutya, macska, hobbik?

Macskáim vannak, de nagyjából ennyi. Szinte minden időmet kiteszi a zene, és ez az a fajta tevékenység amiből nem lehet szabadnapot kivenni. Olyasmi ez, mint papnak lenni: Nincs olyan szabadnap, amikor épp egy picit lehetsz nem-pap. Viszont az a jó, hogy nem kell munkaként gondolnom a zenélésre. Oké, vannak persze komolyan munkának számító részei, de mégis jó érzéssel csinálod, bármikor, bármennyit. Szóval, van három macskám, és ha néha akad időm, szívesen nézek jó filmeket moziban. Összeállunk pár jó cimborával, és általában hetente legalább szánunk ilyesmire időt. Közben dolgozom egy nagyobb lélegzetű könyvön is, és közben kutakodok, milyen lehetőségek adódhatnának a megjelentetésére, szóval ez amolyan új kihívás. Három éve dolgozom már rajta, szóval sokat remélek ettől is. Aztán van egy új zenei project, ami jóval szimfonikusabb lesz. Próbálom összehozni a dolgot és szerződést találni neki, most például, ha megnézed a merchandise pultot, ott figyel egy hirdetés: ha énekes vagy és nő, hívd ezt és ezt a számot... Már találtam ilyen módon egy énekesnőt, ő lengyel, és a szólórészek jelentős hányadát ő fogja elénekelni, de még kellenek másfajta hangkarakterek is. Végülis, ezt a lányt is csak úgy a semmiből találtam, sosem énekelt sehol professzionálisan, nincs zenekara vagy ilyesmi. Csak úgy megtaláltam, és ezért úgy gondolom, jó módszer lenne az ilyesmi a további hangok megkeresésére.

Milyen jellegű hangot keresel?

Hogy őszinte legyek, ez még nem kialakult dolog. Legyen képzett és legyen szép hangja, fogjon meg valamilyen szinten, ennyi az elvárás. Direkt nem is keresek komolyabban senkit, csupán ez a hirdetés létezik, és a pályázó számára a legelső teszt az, hogy felhív-e, mer-e lépni: sokan ugyanis nem merik megtenni ezt az első lépést. Aztán, hogy mi lesz az egészből... Készül egy anyag, és talán egy kábé harmincállomásos turné is lesz a dologból, ahol két-három énekesnőre lesz szükség. Talán. Persze biztos van egy csomó hihetetlenül jó énekesnő mindenfelé, de csak kevesen mernek jelentkezni, ez van.

Vannak még ezeken kívül is beteljesületlen álmaid?

Naná, már rég halott lennék, ha nem lennének, hiszen ezek tartják életben az embert. Még több lemezt szeretnék írni, még több koncerten játszani, no meg esetleg együtt zenélni Peter Gabriellel... Filmzenéket írni... Ez a klasszikus project is az ilyen álmok közül egy, már évek óta tervezgetem. Aztán, ha ez összejön, a tapasztalatok alapján megint lehet majd tovább gondolkodni.

Ezek szerint teljesen rendben vagy önmagaddal és a jövőddel...

Nos, ha azt nem is látom, pontosan mi fog történni a jövőben, de azt tudom, mit szeretnék elérni és mit akarok ezekért tenni. Kell, hogy legyenek terveid, máskülönben nincs értelme reggelenként kikelni az ágyból...

Akkor végül hagyományos körkérdésünk: szerinted mi az élet értelme?

A legkönnyebb a Galaxis Útikalauz válasza lenne...

Naná, a negyvenkettő.

Azt hiszem, az életet azért érdemes élni, mert igazán nem tudhatod, mi az értelme. A rejtély, ami hajt minket. Ha megtudnánk most, miért is csináljuk ezt az egészet, elvesztenénk az érdeklődésünket és nem mennénk tovább. Talán az élet értelme az, hogy nincs is értelme. Persze jómagam úgy gondolom, van értelme, kell, hogy legyen valami nagy séma, ami alapján működnek a dolgok. Mindannyian a részei vagyunk ennek a tervnek valamilyen módon, ez a mi személyes célunk, hogy segítsünk működtetni a nagy egészet. De mindenképpen az a lényeg, hogy folyamatosan keressük az értelmét. A Galaxis Útikalauzban is nagyon jól meg van írva, hogy tulajdonképpen teljesen sosem jöhetünk rá, de kereshetjük. Például ott van a Loch Ness-i szörny. Tudósok próbálkoznak folyamatosan, hogy bebizonyítsák a létezését, más tudósok pedig azon igyekeznek, hogy megcáfolják a dolgot. Én viszont csak annyit mondok: lehetséges. Nem érdekel, hogy van vagy nincs, az a lényeg, hogy lehetséges-e valami. Számomra nem fontos, hogy mindenáron eljussak egy tudományos tényig, egy tökéletes egyenlet-megoldásig. Ugyanez a véleményem az ufókkal kapcsolatban is. Szerintem túl pompázatos lenne tényleg azt hinnünk, hogy mi vagyunk az egyetlen értelmes lények az univerzumban. Számomra teljesen elképzelhető az, hogy valahol az űr mindenféle szegleteiben vannak más értelmes létformák, akárhogy is néznek ki. Persze az más kérdés, vették-e már a fáradtságot, hogy beüljenek valami csészealjba és meglátogassák a mi kis Földünket, de itt is azt az elméletet szeretem vallani, hogy lehetséges. Hiszen végülis mi megtennénk, ha képesek lennénk rá, nem? Ugye? Miért tennének ők másképp? Szóval, én szeretek lehetőségekben gondolkodni, nem pedig abban, mi van és mi nincs, elrendezve mindent valami logikus, meghatározott magyarázat mögé. Majd minden kiderül előbb-utóbb.

Na de legalább már értem, miért álmodsz összevissza...

(Nevetés)
(Katt)
(Ufók pedig vannak)

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2012-06-06 20:02
Tyű, ez a legjobb interjú, amit itt olvastam
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.