Shock!

május 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hírek

Hallgass meg három számot a Trouble új albumáról!

Hallgass meg három számot a Trouble új albumáról!

Butterflies, Sucker és When The Sky Comes Down címmel három dalt is meg lehet hallgatni a chicagói Trouble új lemezéről, a Kyle Thomas felénekelte The Distortion Fieldről. Az album Amerikában a héten jön ki, Európában csak augusztus végétől kerül kereskedelmi forgalomba.

 

2014 elején kezdődik meg a munka az új Slipknot dalokon

2014 elején kezdődik meg a munka az új Slipknot dalokon

Rengeteg ötlettel és dallal rendelkeznek a Slipknot tagjai a régóta esedékes új lemezhez, amelynek dalszerzési munkálatai valamikor a jövő év elején kezdődhetnek meg. Mindezt a munkák eddigi fő kerékkötője, Corey Taylor erősítette meg egy interjúban.

Portnoy: „Én vagyok a világ egyik leginkább félreértett előadója”

Portnoy: „Én vagyok a világ egyik leginkább félreértett előadója”

Mike Portnoyt elég sok támadás érte az utóbbi hetekben, miután bejelentette távozását az Adrenaline Mob soraiból, a dobos szerint azonban nem igaz, hogy nem elég elkötelezett egy-egy zenekar mellett – sőt, épp ennek ellenkezője a helyzet.

Apja hologramjával játszana közös dobszólót Jason Bonham

Apja hologramjával játszana közös dobszólót Jason Bonham

Olyan húzásra készül Jason Bonham, amellyel garantáltan megosztja majd a Led Zeppelin táborát: a dobos saját produkciója, a Led Zeppelin Experience keretei között közös dobszólót akar a műsorba iktatni édesapjával, az 1980-ban elhunyt John Bonhammel – aki hologram formájában lenne jelen a színpadon.

The Devil Wears Prada: érettebb, egységesebb, sötétebb

The Devil Wears Prada: érettebb, egységesebb, sötétebb

Szeptember 16-án jelenik meg a The Devil Wears Prada új albuma a Roadrunnernél, amelyet Matt Goldman producerrel készítenek az ohiói keresztény metalcore-osok, de executive produceri minőségben a Killswitch Engage főnöke, Adam Dutkiewicz is felügyeli a munkálatokat. Mike Hranica énekes szerint a korábban sötétebbnek ígért lemez egységesebb és érettebb, mint a legutóbbi.

Megadeth: közös Cold Sweat Slash, Zakk Wylde, Jason, Vinnie Paul és Draiman társaságában

Megadeth: közös Cold Sweat Slash, Zakk Wylde, Jason, Vinnie Paul és Draiman társaságában

Igazán illusztris vendégeket köszönthetett a színpadon július 12-én, Dallasban a Megadeth: Dave Mustaine-ékhez Slash, Zakk Wylde, Jason Newsted, David Draiman és Vinnie Paul is csatlakozott a Thin Lizzy Cold Sweatjének feldolgozása erejéig.

Egészben eljátssza a legsikeresebb death metal lemezt a Morbid Angel a következő turnén

Egészben eljátssza a legsikeresebb death metal lemezt a Morbid Angel a következő turnén

Teljes egészében előadja idén húsz éve megjelent remekművét, a Covenantet a Morbid Angel a következő amerikai turnén. A speciális emlékműsorból a dolgok jelenlegi állása szerint csak az Egyesült Államok kap, de nem lepődnénk meg, ha utóbb Európába is áthoznák, hiszen az 1993-as album nem egyedül David Vincenték legsikeresebb anyaga, hanem minden idők legnagyobb példányszámban elkelt death metal lemeze is egyben.

Stones Of Madness: hallgass bele az Atheist frontemberének új zenéjébe!

Stones Of Madness: hallgass bele az Atheist frontemberének új zenéjébe!

Vasárnap este debütál élőben az Atheist frontember Kelly Shaefer és a Dry Kill Logicból ismert Scott Thompson gitáros közös zenekara, a Stones Of Madness. A koncert a floridai Sarasotában lesz, egy dal már meg is hallgatható a csapattól.

„Azt sem voltam képes visszaidézni, hogy egyáltalán jártam a színpadon”

„Azt sem voltam képes visszaidézni, hogy egyáltalán jártam a színpadon”

Robbanáspontig feszült a helyzet a Five Finger Death Punch soraiban az utolsó lemez turnéján – ismerte be Ivan Moody énekes egy friss interjúban. A gondokat a frontember súlyos alkoholproblémái eredményezték.

Nazareth: összeesett a színpadon Dan McCafferty

Nazareth: összeesett a színpadon Dan McCafferty

Lemondta kanadai turnéját a veterán Nazareth, miután énekesük, Dan McCafferty összeesett a színpadon a banda július 9-ei cranbrooki koncertjén. A bulikat nem pótolják be, és egyelőre még azt sem tudni, pontosan mi okozta a frontembernél jelentkezett egészségügyi zűröket.

„Nem úgy állunk hozzá, hogy manowaros dalokat kell írnunk, de mind imádjuk a Manowart”

„Nem úgy állunk hozzá, hogy manowaros dalokat kell írnunk, de mind imádjuk a Manowart”

Fire Of The Mountain (1683) címmel máris megtekinthető egy szöveges videó az underground extrém metal színtér prominens arcait rejtő Twilight Of The Gods ősszel érkező lemezéről. Az album címe szintén Fire Of The Mountain lesz.

Visszatér a súlyos, gyors vonalhoz az újjászületett The Haunted

Visszatér a súlyos, gyors vonalhoz az újjászületett The Haunted

Nagyban dolgozik a következő album dalain a felállása háromötödében megújult svéd neothrasher The Haunted. A lemez megjelenése szinte biztosan nem várható idén, ám az előzetes nyilatkozatok alapján aki csalódott a legutóbbi produkció melodikusabb megközelítésében, vélhetően megtalálja majd a számítását az új műben.

„Ez lehet a Metal Church MK3 éra legjobb lemeze!”

„Ez lehet a Metal Church MK3 éra legjobb lemeze!”

Generation Nothing címmel jelenik meg valamikor az év vége felé a Metal Church új lemeze, amelyet a zenekar a mostani, Ronny Munroe-féle felállás lehetséges legjobbjaként emleget az előzetes interjúkban. Az anyagot a főnök, Kurdt Vanderhoof gitáros Body Of Work kiadója gondozza majd.

Visszatért és új albumon dolgozik a Silvertide

Visszatért és új albumon dolgozik a Silvertide

Nem tudjuk, bárki is emlékszik-e még a pennsylvaniai Silvertide-ra, akiket 2004-es Show & Tell lemezük megjelenésekor sokan a következő nagy amerikai rock'n'roll szenzációként fogadtak, de aki igen, az bizonyára örül neki, hogy a 2006-ban jobb létre szenderült formáció tartósan is újjáalakulni látszik.

Epica: koncertanyag, új lemez és kettős gyermekáldás

Epica: koncertanyag, új lemez és kettős gyermekáldás

A június 30-ai Graspop fellépéssel befejeződött a holland Epica aktuális, a Requiem For The Indifferent lemezhez kapcsolódó turnéja, ami azt jelenti, hogy Simone Simonsék hamarosan nekilátnak a következő album munkálatainak. Előtte azonban még egyéb feladatok is várnak a csapat egyes tagjaira...

Új minialbummal jelentkezik az egyik legpatinásabb svéd death metal csapat

Új minialbummal jelentkezik az egyik legpatinásabb svéd death metal csapat

Augusztus 26-án új EP-vel jelentkezik Svédország egyik legpatinásabb death metal csapata, a Grave. A Morbid Ascent című kiadványra hat dal kerül fel, és mind digitális, mind bakelit kislemez formátumban rajongóbarát áron forgalmazzák majd.

Sepultura: kész az egyik legsúlyosabb lemez, rajta egy ballada-szerű dallal

Sepultura: kész az egyik legsúlyosabb lemez, rajta egy ballada-szerű dallal

Befejezte új lemezének felvételeit a brazil Sepultura. A Ross Robinson producerrel felvett, Steve Evetts által kevert lemez valamikor októberben jelenik majd meg, címét egyelőre nem tudni, de már biztos, hogy az alapkiadásra kilenc dal kerül fel.

Hallgass meg egy új Pearl Jam dalt!

Hallgass meg egy új Pearl Jam dalt!

Mind Your Manners címmel meghallgatható egy friss Pearl Jam szerzemény az egykori seattle-i grunge-ikonok októberben érkező új nagylemezéről, a Lightning Boltról. A gitárosok korábban igen változatos anyagot ígértek.

A Metal Blade-nél jön ki még 2013-ban az új Artillery

A Metal Blade-nél jön ki még 2013-ban az új Artillery

A Metal Blade-hez szerződött Európa egyik legjobb thrash/power brigádja, a dán Artillery, akik ősszel vagy legkésőbb decemberben jelentetik meg új nagylemezüket. A még cím nélküli albumot már teljes egészében felvették Søren Andersen producerrel, és ezen az anyagon debütál majd a banda új énekese, Michael Bastholm Dahl is.

Egy lemezen vendégeskedik Zack De La Rocha és Mike Patton

Egy lemezen vendégeskedik Zack De La Rocha és Mike Patton

Zack De La Rocha, a Rage Against The Machine rappere, illetve Mike Patton, a Faith No More – és még számos projekt – legendás énekese is szerepel a Deltron 3030 nevezetű alternatív hip hop szupergroup új nagylemezén. A Pattonnel felvett dal alább meg is hallgatható.

Már dolgoznak az új Nightingale albumon a Swanö fivérek

Már dolgoznak az új Nightingale albumon a Swanö fivérek

Úgy látszik, pár tétlenebb év után megjött Dan Swanö lemezkészítési kedve: épphogy elkészült a hamarosan megjelenő Witherscape lemez, a mester máris nekilátott a következő Nightingale album munkálatainak. Az atmoszférikus, darkos rockzenében utazó banda neve alatt hét éve nem jött ki új anyag.

Daron Malakian korábbi barátnőjét jegyezte el Lars Ulrich

Daron Malakian korábbi barátnőjét jegyezte el Lars Ulrich

A Las Vegas Informer nevű bulvárportál értesülései szerint Lars Ulrich eljegyezte barátnőjét, a modell Jessica Millert. Jessica a Metallica dobosának harmadik felesége lesz, és lényegesen fiatalabb Larsnál, aki decemberben tölti majd be az ötvenet: mindössze huszonkilenc éves.

Carcass: beszédes és hagyományőrző borító

Carcass: beszédes és hagyományőrző borító

Közzétette a szeptember 13-án megjelenő Surgical Steel nagylemez borítóját a Carcass. A zenekarra igencsak jellemző frontképpel ellátott anyag az 1996-os Swansong óta az első album lesz a korszakalkotó brit death/grind/extrém metalos alakulattól, amelyben Jeff Walker basszer/énekes és Bill Steer gitáros képviseli a klasszikus tagságot.

Nézd meg Phil Anselmo klipjét a Bedridden dalhoz!

Nézd meg Phil Anselmo klipjét a Bedridden dalhoz!

Elkészült az első videóklip Phil Anselmo július 15-én megjelenő szólólemezéhez, a Walk Through Exits Onlyhoz, amelyről az eddigiek ismeretében biztonsággal állíthatjuk, hogy az egész év egyik legsúlyosabb és legbetegebb metal albuma lesz. A Bedridden alább meg is tekinthető.

Korn: metalos, újszerű hangzás nagy refrénekkel és drogos szövegekkel

Korn: metalos, újszerű hangzás nagy refrénekkel és drogos szövegekkel

The Paradigm Shift címmel jelenik meg október 1-jén a Korn új nagylemeze, amelyet Don Gilmore producerrel (Pearl Jam, Linkin Park, Bullet For My Valentine, Lacuna Coil) készített el a csapat, és az első anyaguk lesz Brian „Head” Welch gitárossal 2003 óta.

Vinnie Paul: „Még mindig rengeteg kiadatlan zene létezik Dimebagtől”

Vinnie Paul: „Még mindig rengeteg kiadatlan zene létezik Dimebagtől”

Időről időre előkerül a kérdés, milyen kiadatlan felvételek találhatók még a néhai Dimebag Darrell hagyatékában. Vinnie Paul egy friss interjúban most elárulta: számos anyag vár még kiadásra, és ha megfelelő lesz az időzítés, közzé is teszi majd ezeket valamilyen formában.

Harem Scarem: ősszel érkezik a Mood Swings II

Harem Scarem: ősszel érkezik a Mood Swings II

Mood Swings II címmel érkezik a tavaly év végén újjáalakult kanadai Harem Scarem új albuma, amely – mint azt címe is mutatja – nem egészen új: Pete Lesperance-ék újravették az idén húsz éve megjelent melodikus hard rock alapmű Mood Swingset, és bónuszként hozzácsaptak három friss szerzeményt a klasszikus stílusában.

769. oldal / 909

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.