Két dal is meghallgatható a Generation Axe koncertlemezről, amely június végén jelenik meg. A fedőnév Steve Vait, Yngwie Malmsteent, Zakk Wylde-ot, Nuno Bettencourtöt és Tosin Abasit takarja.
Június 27-én Budapesten koncertezik a Toto. A banda előtt egy másik Lukather és Porcaro zenekara, a ZFG melegíti majd a közönséget, akik most Special címmel bemutattak egy új dalt is.
Már két dal is meghallgatható az idei Rockmaratonon is fellépő Gloryhammer új lemezéről. A Legends From Beyond The Galactic Terrorvortex május 31-én jelenik meg.
Május 24-én adja ki a Metal Blade a Tanith nevű zenekar bemutatkozó albumát. A Satan gitárosa, Russ Tippins által alapított csapattól már két dal is meghallgatható.
Burn On The Flame és Life Infernal címmel két új dalt rögzített egy válogatáshoz a Black Earth, vagyis az Arch Enemy klasszikus felállása. Az egyik számhoz most hivatalos klip is készült.
Megérkezett a toxikológiai jelentés Keith Flint halálának ügyében. A The Prodigy frontembere öngyilkossága előtt több különféle bódítószert is fogyasztott.
Mythical Human Vessel címmel készít lemeztrilógiát Paul Masvidal. Az első rész május 31-én érkezik Mythical címmel, és az első dal máris meghallgatható róla.
Hosszas várakozás után belelendülni látszik az új album felvezetésébe a Tool: az aktuális koncerteken már játszott friss dalok után most úgy tűnik, hivatalos megjelenési dátuma is van már az új lemeznek…
The Blind Leading The Blind címmel a Napalm kiadó jelenteti meg az ukrán 1914 aktuális nagylemezét, amelyről most klipesítettek egy számot. A zenekar – mint nevéből is sejthető – az első világháború tematikája mentén írja dalait.
Hivatalosan is bejelentette a Hellyeah, hogy Roy Mayorgával mennek tovább. Egyelőre nem tudni, mennyire tervez tartós jelenlétet a zenekar néhai alapítója, Vinnie Paul nélkül.