Shock!

január 16.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

DVD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Guns N' Roses: Appetite For Democracy 3D: Live At The Hard Rock Casino – Las Vegas

gunsnroses_cIgazat és a teremből való távozásra is engedélyt adok mindazoknak, akik szerint a jelenkori GN'R már nem „A" Guns N' Roses, ráadásul W. Axl „Rockstár" Rose is egy búsképű pozőr, aki szabadidejének csak elhanyagolható részét fordítja immár arra, hogy a rockzenei porondon zenészként vegyük figyelembe. Mindazok tehát, akik nem képtelenek elviselni, hogy az Axl-szólóprojektté avanzsált utazó cirkusz ma is él és virul, azok tényleg ne foglalkozzanak az újkori történésekkel, vegyék elő a klasszikus lemezeket, és élvezzék őket kedvük szerint. Aki viszont valóban kíváncsi a GN'R-jelenség 21. századi verziójára, a lehető legtöbbet ebből a DVD-ből tudhatja meg mindarról, ahogy ezt manapság Axl elképzeli. Ehhez roppant egyszerűen tudomásul kell venni, hogy Slash és Izzy immár lassan két évtizede nincs a karámban, és bár engem is zavar, hogy Axl balján jelenleg is egy cilinderes gitáros penget, jobbján pedig egy Izzy-wannabe zenész látható, ismerjük el: a vörös démon az egyetlen ember, aki nélkül a Guns ma is elképzelhetetlen, és aki még mindig hitelesen képes képviselni mindazt, amit a patinás név jelent. Azt már láthattuk, milyen az, amikor Slash vagy éppen Gilby játssza szólócsapatával a Sweet Child O' Mine-t, de egyetlen embernek áll ez ma is jól, az pedig itt látható.

megjelenés:
2014
kiadó:
Interscope / Universal
Neked hogy tetszik?
( 20 Szavazat )

A beszédes címmel ellátott Appetite For Democracy (azért sem írom le újra a teljes címet) azokról a Las Vegas-i koncertekről ad áttekintést, melyeket Axl és csapata az Appetite For Destruction megjelenésének huszonötödik évfordulója alkalmából adott a Hard Rock Hotel 4000 fő befogadására képes nagytermében. Az 1995-ben megnyitott The Joint legendás helyszín, ráadásul 2009-ben egy alapos átépítés is folyt itt (amelynek során a nézőterét duplájára bővítették), és a tavalyi Def Leppard DVD-n már volt is alkalmunk megtekinteni felfrissült ábrázatát. A Guns persze még Joe Elliottéknál is nagyobb kalibert képvisel, egyenesen nyolc zenészt (plusz a lányok) állít színpadra, ami egyfelől értelmezhetetlen szám a rockzenében, másrészt legalább nincs üresjárat a színpadon. A jobbára látványelemként funkcionáló hangszeresek között úgyis mindenki a furcsa alakot öltött frontemberre kíváncsi, aki hangban és fizikailag is bírja az igénybevételt, vagyis a kritikusok örök céltáblája tulajdonképpen nem hagy magán fogást. Hasonló a helyzet a társakkal – így volt ez már a Chinese Democracy esetében is –, ez egyszerűen nem az a helyzet, ahol a Főnök a tökéletesnél kevesebbel, netán néhány súlyosan megzuhant zenésszel beér(het)né. A kubai származású dobos, Frank Ferrer teljesítménye különösen szemet és fület gyönyörködtető, megkockáztatom, hogy ezekre a ritmusokra fehér ember agya nem is volna képes így ráállni. Ez az „új srác" is nyolc éve van már a „zenekarban", csak megjegyzem...

Ha a külső körülményektől eltekintünk, már csak a hangszeres játék minősége miatt is megéri belefülelni a DVD-be – de miért is tekintenénk el a külső körülményektől? Axlről tudható, hogy nem a „csak összejövünk a haverokkal, és zenélünk egyet" iskola híve, ha pedig koncertezésre kerül a sor, még inkább megadja a módját az eseménynek. Ami például a záró Paradise City alatt megtörténik, annál nincs több az egy főre eső szórakoztatás skáláján. Tudom, minden relatív, Slash például bizonyára kevésbé szívesen asszisztálna ahhoz, ahogy a vegasi színekre festett zongora a November Rain alatt a nézők feje felett repked... Akad még egy színpadszintben, plusz két, a közönség sorai között elhelyezett magaslati kifutó, Axl pedig majdnem akkora lendülettel futja be ezeket, mint a régi szép időkben. Apropó, nosztalgia! A Guns huszonkét éve nem jelentetett meg hivatalos koncertvideót, így aztán különösebb összehasonlítási alapunk sem lehet elődeivel. Anno a tokiói koncertek felvételi minősége magától értetődő módon meg sem közelíthette a mai technika kínálta lehetőségeket, az Appetite For Democracyt most teljes egészében 3D-ben rögzítették (otthoni megtekintéshez némileg feleslegesen, teszem hozzá), de persze hagyományos tévéken is megtekinthető. A képi megvalósítás sajnos nem újítja meg a filmművészetet, Through The Never-szintű vizuális pofonokra ne számítson senki, de ettől még persze a produkció ilyen téren is megfelel a mai elvárásoknak.

A műsor lényegi részét, a setlistet elemezve túl sok meglepetés nincs, ez az életmű arányosnak mondható áttekintése huszonpár tételben, fókuszban természetesen a jubiláló Appetite-tal. Lehetett volna persze a történet még kerekebb, ha Tommy Stinson és Bumblefoot nótáit (mit keresnek ezek itt?), valamint a két, szintén nehezen indokolható feldolgozást (The Who és Pink Floyd) lenyesik/helyettesítik a szettben, de szerintem ne kezdjük éppen Axlön számon kérni a racionalitást. Okos húzásnak tartom, hogy az Appetite klasszikusait szétszórták a többi közé, hiszen így jut figyelem a szintén klasszikussá érett további anyagokra (a Better például így is csúcspont tud lenni). A Patience felvezetéseként is funkcionáló Used To Love Her műsorba vétele talán a legmerészebb ötlet itt, ami a jelenkori team előadásában annyira szürreális élmény, hogy a mai napig nem tudtam lereagálni. A bő két és fél órás műsoridőben mindenkinek jut persze szólóblokk, amelyek alatt nyugodtan el lehet menni sörözni, Axl pedig gondolom az oxigénsátorban áztatja a lábait, és így lesz az egész egy tökéletesen kerek szórakoztatóipari hadművelet.

Az Appetite For Democracy láttán – összehasonlítva mondjuk Slash szólócsapatának pesti koncertjével – egy reunion a klasszikus éra tagjaival tényleg minden idők legvisszataszítóbb zeneipari hadműveleteinek egyike lenne (rendben, egy Dimebag nélkül Pantera azért felvenné vele a versenyt...). Láthatóan mindenki a helyére került. Axl is. A jövővel kapcsolatban pedig inkább ne kössünk fogadásokat.

 

Hozzászólások 

 
+1 #14 BahnScorper 2014-11-05 20:20
Kuba legalább olyan sokszínű ország a lakosok szempontjából, mint az USA, legfeljebb csak az ázsiaiak hiányoznak. A koncertfelvétel eket és a fotókat elnézve Ferrer nekem nem tűnik nemhogy feketének, de még barnának sem....
Idézet
 
 
+5 #13 gnrangel 2014-09-03 13:21
Nálam ez a DVD porig rombolta a Guns 'N' Roses nevet.
Eddig a Chinese Democracy lemezt kivéve az összes meg van minden fajta formátumban. A maxik is a kalózfelvételek minden. De amit itt produkál Axl az egy nagy NULLA. Itt már csak a Mickey egér hangot tudja kiadni és ezen a modern kütyük sem tudnak már segíteni.
Azért a zenekarral sem vagyok feltétlenül elégedett van egy csomó téma, amit nem is úgy játszanak, ahogy van. Azok pedig úgy lettek megírva, ahogy ... Az Iron Maidenbe is cserélődtek néha a gitárosok, még sem tértek el a szólók drasztikusan az eredetitől.
Sajnos itt megy a koncerten a maga mutogatás. Lehet, hogy ezek a zenészek egyenként zeneileg sokkal jobbak, mint az original felállás, de ők együtt voltak " a zenekar " és ez tette a Guns 'N' Roses-t naggyá.
Jobb lett volna, ha Axl a Guns 'N' Roses nevet békén hagyja és csinál valami saját produkciót, úgy ahogy a többi ex Gunner is tette és ott aztán megmutathatja, hogy mit tud csinálni a brigádjával.
Idézet
 
 
+2 #12 queensryche999 2014-07-21 11:06
Guns N' roses:

http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/ultimateclassicrock.com/files/2012/05/Guns-N-Roses.jpg
Idézet
 
 
+5 #11 Richárd 2014-07-21 11:02
Én nem véltem felfedezni egyetlen kubai ritmust sem. :) Nagyjából ugyanazt és ugyanúgy ütötte le, mint az eredeti dobosok. Jó iparosmunka, ennyi.
Idézet
 
 
+4 #10 Trollmagnet 2014-07-21 09:10
"A kubai származású dobos, Frank Ferrer teljesítménye különösen szemet és fület gyönyörködtető, megkockáztatom, hogy ezekre a ritmusokra fehér ember agya nem is volna képes így ráállni"
ezen a mondaton meg különösen felröhögtem... mekkora szalon rasszista szöveg... azon túl, hogy ezeket a "ritmusokat" nem is ő dobolta fel, ergo totál értelmetlen ez a párhuzam
Idézet
 
 
+1 #9 Trollmagnet 2014-07-21 09:08
Az egészben tudjátok, hogy mi a legviccesebb? Hogy eredetileg ezt Axl újdonsült "dajkája" és brazíliai "családja" nyomta át, Axl állítólag úgy volt vele, hogy mégsem akarta megjelentetni ezt a vegasi hakni bulit...
Idézet
 
 
+7 #8 Mádi N. 2014-07-21 08:45
Személy szerint szeretem a jelen Gunst is, meg fogom venni a dvd-t is, DE teljesen fölösleges ennyire ajnározni ezt a session csapatot, ezek iskolázott tucat zenészek, nulla eredetiség, nulla kreativitás, alkotói véna mínusz végtelen környékén álldogál valahol...

Annyiból tudom díjazni a sztorit, hogy életben tartják és koncertezik ezeket a számokat, de ilyen gitár tanárbácsi bámbülfút-szerű arcokat fölösleges megemlíteni is, ott van a színpadon eltolja a számokat hibátlanul, de ennyi jómunkásemberek aztán csókolom, senki nem ismeri még így sem a nevüket nem is fogják, ámen...
Idézet
 
 
+6 #7 björn 2014-07-19 18:01
Végre egy értelmes kritika az új Gunsról. Hogy érted robidog hogy nem csak Axl állna jól a Sweet Child, amikor az egész szöveg az ő (és Erin Everly) története? Slash lemezre se akarta venni annak idején, a zenei rész alapján, míg Axl elő nem állt az énekdallamal.
Idézet
 
 
+6 #6 robidog 2014-07-19 16:44
Igazi Vegasi paraszt vakítás pontosan!
Koktélozgató elhízott amerikai tyúkoknak!
Slash mester pedig maga a Rock n' Roll!
A vörösfejű pedig egy nagyon jó szemfényvesztő se több se kevesebb!
Azt pedig személyes sértésnek veszem hogy nekik állna jobban a Sweet Child O' Mine!
Valaki ezt beveszi azt igencsak sajnálom!
Blöff az egész az, igazi pénzmasina, 0 Rock n' Roll!
Idézet
 
 
+6 #5 Sanctus 2014-07-19 09:05
Fantasztikus a vizuális megvalósítás, nagyon jól játszanak a zenészek (igaz, régen nem kellett három gitáros, két billentyűs...), Axl is futkos szépen, de amilyen hangokat néha kiad magából, az bizony kínos.
Idézet
 
 
+9 #4 frontiers 2014-07-19 09:01
Hát, engem a hányinger kerülgetett! Továbbra is azt mondom, hogy ezt nem G'N'R néven kellene eladni, hanem Axl Rose bandként. Axl-nek amúgy a hasnövéssel egyenes arányban tűnt el az amúgy sem erős hangja, Slash az arénában nekem milliószor nagyobb Guns élményt adott, mint ez a koncert. Nekem ez a zene megcsúfolása, tökéletesen tükrözi, hol tart ma a rádióbarát rock''zene'. Nincs más benne, csak a show. Ellenben Slash előtt megemelem a kalapom, aki olyan koncertet tett le az asztalra, amit abszolút nem vártam. Őt bármikor megnézném újra, attól függetlenül, hogy mindig túlértékelt gitárosnak tartottam, csakúgy, mint a G'N'R-t magát!
Idézet
 
 
+9 #3 tamas1975 2014-07-19 08:48
Azóta volt szerencsém bele is pillantani a dvd-be. Irgalmatlan látvány, hatalmas show...azonban mégis valahol egy nagy parasztvakítás. Jó dalok, egy tökéletes (és ezt tényleg így is értem) hakni brigád, nagyon precíz zenekari játékkal, műmájer pózok, előre eltervezett arcoskodás, egy vizuális orgia (ilyen szintű vizualitást utoljára a Rush dvd-n láttam)...csak hát hiányzik a lélek :(
Idézet
 
 
+8 #2 tamas1975 2014-07-19 07:55
Az, hogy a Sweet Child csak egy embernek áll jól, kissé relatív különösen Slash budapesti koncertjének fényében, ahol láthattuk, hogy amit Myles a koncert DVD-n nyom, az nem a stúdiótechnika varázslása. Ahogy talán a ti akkori kritikátok írta, Kennedy lehet, hogy nem ad hozzá, de legalább nem is vesz el a klasszikus Guns számokból...plusz nemrég voltam egy lagziban, a helyi szórakoztató brigád is elég jól nyomta a szvít csájldot:)
Mindenesetre az látszik, hogy a vörös ördög a UYI lemezek vonalát akatja tovább vinni és fejleszteni, míg az Appetite hagyatékát továbbra is inkább a pulikutyahajú cilinders őrzi. Ettől a DVD persze lehet a maga nemében hibátlan anyag...
Idézet
 
 
+5 #1 Tuonela 2014-07-19 07:11
Végre valaki leírja az újkori Gunson történő kötelező gúnyolódás helyett, amit én is gondolok: ez az anyag bizony nagyon jó!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.