Shock!

August 22.
Friday
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slash, Leander Rising - Budapest, 2013. február 7.

Slash 2013 BudapestElőször PeCsa, ott egy hét alatt teltház, utána Aréna, ott pár nap alatt minden állójegy elfogy, majd a koncert napján már ülő belépő sincs – mindig jólesik ilyen sztorikról beszámolni Magyarországon, még akkor is, ha a Slash iránti bizalomban nyilván a mai napig perdöntő jelentőséggel esik latba a Guns N' Roses páratlan múltja és itthon is máig élő legendáriuma. Aki azonban eljött ezen a csütörtök estén az Arénába, és kinyitotta a szemét meg a fülét, az nem néhány régi klasszikust hallott némi jelentéktelen töltelékkörítésbe ágyazva, hanem egy roppant reményteljes új sztori kezdeti szakaszába pillanthatott bele.

Muszáj előrebocsátanom: ahogy tavaly a Szívidomár lemez kapcsán is leírtam, amellett is értékelem a Leander Risingban megbúvó zeneiséget és a csapat vízióját is, hogy a dalaik nem feltétlenül nekem szólnak. Itt viszont ezzel együtt sem voltak meggyőzőek. Négy roppant szimpatikus, profi muzsikusról van szó, akik nyilvánvalóan jól is játszanak, a zenéjük lényegéből azonban vajmi keveset tudtak átadni vagy megmutatni ezen az estén. Ebben a csapnivalóan rossz, tompa és erőtlen hangzás is alaposan közrejátszott, de érzésem szerint inkább az a gond, hogy a Leander Rising még nem való ekkora színpadokra.

időpont:
2013. február 7.
helyszín:
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 52 Szavazat )

Feltűnő volt, mennyire nem lakták be a deszkákat, és egy ilyen méretű bulin egyszerűen nem lenne szabad ennyire nullára redukálni a kommunikációt sem a közönséggel. És most természetesen nem arról beszélek, hogy Robb Flynnt idéző hosszadalmas prédikációkra áhítoztam volna Leandertől, hanem arról, hogy manapság már a jó dalok sem adják el önmagukat sehol – pláne nem egy olyan közegben, ahová zeneileg abszolút nem is passzol az adott csapat. Némi mozgás, kikacsintás, lazaság bizony nem ártott volna, mert így – a szüntelenül mosolygó Vörös Attila kivételével – kissé karót nyeltnek, sőt, néhol egyenesen megilletődöttnek tűntek.

Az persze nem vitás, hogy eleve baromi hálátlan feladat egy olyan ezerféle különböző ember által kedvelt, össznépi előadó előtt fellépni, mint Slash, de a Szomorú vasárnap feldolgozásnak például éppen emiatt kellett volna istenesen működnie ebben a közegben. Nos, nem működött – ugyanolyan jeltelenül múlt el, mint maga az egész koncert is. Pedig önmagában véve tényleg jól zenéltek (bár Leander élő énekteljesítményén mindenképpen akad még fejlesztenivaló). Mindegy, majd legközelebb... A jövőtől így sem féltem őket.

Leander Rising 2013

Akárki akármit mond, a Slash iránti érdeklődés ismét csak azt bizonyította, hogy a magyar közönség totálisan kiszámíthatatlan. A lefelezett Arénába végül az összes jegy elkelt, vagyis több mint 6500 ember verődött össze, hogy megnézze a Guns N' Roses egykori gitárosát és aktuális társait. Ez az egyik oldalról nézve természetesen örömteli, de megmutatja, mennyire sajátos is a mi ízlésvilágunk és hozzáállásunk itt a Kárpát-medencében, hiszen ez a formáció – a tőlünk keletre eső területeket leszámítva – a világon mindenhol maximum harmadekkora helyeken játszik. Azt sem igazán értem, miért nem jöttek el ezek az emberek nyolc évvel ezelőtt a Velvet Revolver koncertjére, ahol Slash mellett még két további ex-gunner is tiszteletét tette a PeCsában, nem is beszélve egy szintén elég komoly múltú énekesről. Aztán mégis csak maximum feleennyien figyelték őket... És most lehetőleg senki se jöjjön azzal, hogy „de a Velvet Revolver nem volt olyan jó, mint ez a csapat", ez ugyanis hiába igaz kétségtelenül, ha a megjelentek tekintélyes százaléka akkor is és most is elsősorban a gunsos múlt, illetve a konkrét Guns dalok kedvéért jött el. (Ennek nyilván megvannak a maga árnyoldalai is, de erről majd később.)

Az előzetes setlistek alapján előre lehetett tudni, hogy a gitáros nem sika-kasza-léc programban gondolkodik, és így is lett: Slash, Myles Kennedy, Todd Kerns, Brent Fitz és Frank Sidoris meghálálta a nagy érdeklődést, és szinte halálpontos kezdés után jó két órán át szórakoztatta a nagyérdeműt. A műsor nem tartalmazott lényeges eltéréseket az előző pár bulihoz képest, de ezt nem is nagyon bántam. Az elhangzott dalok listájából simán lejött, hogy Slash pontosan érzi: Kennedyvel tényleg új fejezetet kezdett a karrierjében, és ez a történet gyakorlatilag bárminél komolyabb dologgá fejlődhet, amiben csak a Guns óta részt vett, amennyiben nem cseszik el valami értelmetlen ego-baromsággal. Ennek megfelelően a program gerincét a méregerős tavalyi Apocalyptic Love lemez szerzeményei képezték, ezek közé szúrogattak be pár témát a gitáros jóval formátlanabb, korántsem egységes színvonalú 2010-es albumáról, és persze a kihagyhatatlan Guns klasszikusok sem hiányozhattak.

Myles Kennedy 2013 Budapest

Hallottam rosszakat a hangzásról, de baloldalt, az első fertályban minden tökéletesen szólt, így ebbe nem tudok belekötni. Már a nyitó Halo is elementáris erővel jött le a színpadról, a második Nightrainnel pedig egyből kenyérre kenték a teljes arénát – innentől kezdve tulajdonképpen végig nyert ügyük volt, ugyanis még a lelátókon is mindenki felállva tombolt és őrjöngött. Érdekes, hogy Slashre annyira nem ragadt át ez a lelkesedés, bár a gitáros régen sem tartozott az esztelen vigyorgógépek közé: komótosan mozgott, és néha ugyan megeresztett egyet-egyet azokból a bizonyos hátrafelé-futok-a-színpadon akciókból, de összességében inkább ráhagyta a show-t Mylesra, illetve a végig lelőhetetlenül pörgő Kernsre.

Lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a főszereplőn komoly nyomot hagytak az évek, különösen az utóbbi pár józan életű év. Ha Saul Hudson nem is produkált Dave Wyndorfhoz hasonló metamorfózist, azért ő is erőteljesen elkezdett tokára-fejre meg hasra gyúrni, de az ujjai szerencsére a régiek. Slash persze régen sem azért lett Slash, mert dilettánssá alázza Satrianit meg Vait, viszont csak nagyon kevés embernek adatik meg mindaz, amivel ő ösztönösen rendelkezik: játéka feelinges, jellegzetes és azonnal felismerhető, óriási dalszerző, aki ráadásul képes dallamos, megjegyezhető szólókat írni, emellett pedig szimpatikus figura és hatalmas fazon is egyben. A legjobb ebben az egészben az, hogy Slash kreativitása a jelek szerint nem kopik. Ha megfelelő társakat kap maga mellé – mint amilyen például ez a banda –, az általa képviselt riffes rock'n'roller vonalon még 48 évesen is verhetetlen, és 2013-ban is simán képes meglibabőröztetni az embert akár egy ezermilliószor hallott gitárszóló élő interpretálásával is. Ehhez nem kell más, mint egy-egy másképp megfogott hang, hirtelen odavetett díszítés vagy akár csak hápogtatás, ami minden alkalommal pont a helyén érkezik - többek között emiatt lesz valaki igazán nagy zenészegyéniség.

Slash 2013 Budapest

Többször leírtuk mi is, hogy Slash óriásit húzott Myles Kennedyvel, ez a koncert azonban még ennek tudatában is rácáfolt minden előzetes várakozásaimra. A vintage Johnny Winter pólóban és mellényben feszítő Kennedy ugyan fejre olyan, mint a srác a szomszéd farmról valahol a kietlen amerikai Közép-Nyugaton, ám ahogy két teljes órán át hozta végig lemezminőségben (!) a kimondottan nehéz énektémákat, azt szerintem még a műfaj elitjéből is csak nagyon kevesen lennének képesek produkálni manapság. Nem beszélt sokat a dalok között, de tökéletesen demonstrálta, miben tér el a tényleges színpadi jelenlét attól, ha valaki egyszerűen csak ott van a porondon. Amit pedig összeénekelt ezen az estén, az előtt tényleg le a kalappal. Zeneileg ráadásul sokkal jobban passzol a hangjához ez a szellősebb, lélegzőbb hard rock, mint az Alter Bridge metalosabb, szigorúbb muzsikája – ebben a formációban most bizony tényleg mindenki a helyén van.

Talán furcsa lesz, amit mondok, de éppen ezért én bizony simán meglettem volna ezen az estén a Guns dalok nélkül is. Még azzal együtt is, hogy az elhangzott huszonegyből mindössze hat téma képviselte a gitáros eredeti csapatát – vagyis abszolút nem pörgették túl a múltidézést –, és Myles ezek közül is mindet istenként énekelte. Pedig nem volt könnyű dolga, hiszen W. Axl Rose annak idején olyan markáns fazont adott ezeknek a számoknak, amivel úgyszólván lehetetlen versenyre kelni. Még az egyetlen Use Your Illusion korszakos téma, a Civil War is megalázóan tökéletesen szólt, zongora ide vagy oda. Ezt ennél jobban alighanem tényleg csak az igazi Guns játszhatta élőben annak idején, és olyan nagyot nyilván a kolosszális Rocket Queennel sem lehet tévedni, nem is beszélve a két ráadásról, a Kerns által bevállalt – és remekül hozott – Welcome To The Jungle-ről, illetve a Paradise Cityről. A Sweet Child O' Mine-t viszont ezzel együtt is enyhe túlzásnak éreztem. Oké, hogy itt annak idején Slash hozta a zenei alapokat, de a szöveg miatt ez a nóta olyan erősen kötődik személyesen Axlhöz, hogy mástól egyszerűen nem lehet hiteles, akármennyire jól is énekli el az illető. (Azt meg már inkább nem teszem hozzá, hogy maga Slash is többször fejtegette, mennyire nem tartja sokra ezt a dalt, mert még rosszmájúnak gondolnál.) De ahogy körbenéztem, e véleményemmel nagyjából egyedül lehettem a csarnokban, mert ez a dal okozta az egész este leghatalmasabb ovációját, a hatása alól meg még így sem tudtam kivonni magamat - az ilyesmi elég nehéz művelet, ha közben legalább 6497 ember üvölt körülötted valamit teljes eufóriában...

Myles Kennedy 2013 Budapest

Ami az új darabokat illeti, az Apocalyptic Love nem véletlenül lett a tavalyi szerkesztőségi összesítőnk szerint is 2012 legjobb albuma. Már a stúdióverziók hallatán is egyértelmű volt, hogy Slash és társai minden felesleges zsírt lenyestek a dalokról, ám élőben bizonyosodott csak be igazán, mennyire frappáns, arénába való, közönségetető himnuszokról van szó. Legyen szó a Standing In The Sunról, a nagy kedvenc Bad Rainről vagy a drámai erejű Anastasiáról, mindegyik friss szerzemény megalázóan jól működött élőben, a Not For Me pedig még a parádés Civil War után is jelentőségteljes tudott maradni. Az első Slash néven kijött albumról három év elteltével sem lett jobb a véleményem, de Kennedyvel a mikrofonnál az erről leszedett dalok is sütöttek, főleg, hogy a nyersebb, erőteljesebb pillanatokat vezették elő róla. A legelementárisabbnak messze magasan a Back From Cali bizonyult közülük, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a Ghost cultosan sötét eleganciája vagy a Nothing To Say sodró lendülete nem esett jól. Sőt, a Doctor Alibi is olyan erővel dörrent meg, hogy csak lestem, pedig a lemezen erre a dalra is mindig csak vonogattam a vállamat, és Todd Kerns is remekül interpretálta benne Lemmy énektémáit (sőt, amolyan be nem tervezett extra show-elemként még zakózott is a végén egy szépet, amivel társai körében is komoly derültséget okozott).

Setlist:

01. Halo
02. Nightrain
03. Ghost
04. Standing In The Sun
05. Back From Cali
06. Nothing To Say
07. Serial Killer
08. Civil War
09. Not For Me
10. Doctor Alibi
11. Watch This
12. Bad Rain
13. Rocket Queen
14. No More Heroes
15. Starlight
16. Anastasia
17. You're A Lie
18. Sweet Child O' Mine
19. Slither
---
20. Welcome To The Jungle
21. Paradise City

Ha már itt tartunk, a közönség egyébként meglepően jól ismerte az utolsó két album témáit, pedig – mint minden hasonló, úgymond „nagy" koncerten – itt is feltűnően sok volt a rockbulikra amúgy sosem járó, csúnyán fogalmazva otthonról kiszabadult, majd két sör után magát a világ királyának / királynőjének érző arc. A közhiedelemmel ellentétben az ilyen típusú figurák gyakran sokkal erőszakosabb és antiszociálisabb viselkedésre képesek egy koncerten, mint mondjuk egy thrash vagy hardcore buli zorall kinézetű, de kipróbált törzsközönsége, ezúttal is számos alkalommal feszélyezett az a vásári stílus, ahogy jól érezték magukat, de hát akit ez zavar, az ugye maradjon otthon inkább a négy fal között, mondhatod teljesen jogosan, szóval inkább abba is hagyom. A lényeg annyi, hogy a menetrendszerű mini-népünnepélyeket eredményező Appetite For Destruction dalok meg a Civil War mellett majdnem az egész aréna együtt énekelte Mylesszal a Not For Me-t vagy a Back From Calit is, ami ismét csak azt mutatja, hogy Slash a következő időszakban talán végre tényleg kijjebb léphet egy kicsit a Guns N' Roses máig gigantikus árnyékából. A Snakepit érát mindössze egy dal képviselte (a Serial Killer az Ain't Life Grandről, az elsőről sajnos semmit sem játszottak), és a Velvet Revolvertől is csak mutatóba kapták elő a Slithert a rendes program zárótételeként. Utóbbi dal Mylesszal feltűnően jobban szólt, mint Scott Weilanddel valaha, pedig az eredetit is szerettem, szóval remélem, előbb-utóbb több szám kerül majd a műsorba ebből az érából. Az überkedvenc Superhumant vagy a Fall To Piecest nagyon szívesen meghallgattam volna ezen az estén is.

Az önálló megmozdulásokat nem pörgették túl, magának Slashnek például csak egy hosszabb szólója volt, és azt is a Rocket Queen közepébe építették – ahol a GN'R időkben néha Axl legendás „I'm look a little bitty kid with a real big mouth..." kezdetű rapbetétje is helyet kapott –, és minden túlzás nélkül nagyon jókat pengetett. Nem vagyok egy gitárszóló-fetisiszta a koncerteken, de ha már mindenáron szükség van önálló mutatványokra, az ilyen típusú megmozdulásoknak sokkal több értelmét látom az üres, céltalan skálázásoknál. A többi hangszeres amúgy végig profi módon dolgozott a főnök alá, a már említett Kerns emellett még hatalmas fazon is, amolyan igazi klasszikus Sunset Strip rocksztár, de Brent Fitz is odatette magát. A hozzájuk képest új fiúnak számító Sidoris lényegesen visszafogottabb náluk, de hát ez az este róla szólt talán a legkevésbé. Néha pedig még Kennedy is gitárt ragadott a még masszívabb hangzás érdekében.

Slash, Myles Kennedy 2013 Budapest

Azt hiszem, különösebb zárszó nem szükségeltetik a fentiekhez: Slash, Myles és a többiek közel tökéletes estét produkáltak az Arénában, sem a zenekarra, sem az este hangulatára nem lehetett panasza senkinek. Csak azt tudom most is mondani, amit már 2005-ben is leírtam - igaz, akkor a Velvet Revolver kapcsán, csak a mostani formáció kapcsán még sokkal hatványozottabban indokoltnak érzem. Vagyis lépjen túl végre a világ azon, hogy mindenáron a klasszikus Guns N' Roses újjáalakulása után sír. Annak a sztorinak több mint másfél évtizede vége van, és ennek épp az az öt-hat-hét-nyolc ember örül a legjobban, aki a fénykorban megfordult a nagy csapatban. Slash lehetséges legjobb jövőjét egyértelműen ez a mostani zenekar jelenti.

További fotók:
Leander Rising
Slash

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+2 #23 Equinox 2013-02-13 16:43
Idézet - TattooedAngel:
És mi van a Rómeó Vérzik-kel? Szerintem a magyar palettáról ők tökéletesen passzoltak volna, főleg mióta a Sex Action önmaga paródiája lett...

ott a helyes válasz, tényleg, ők stimmelnek oda, színvonalban és stílusban is.
Idézet
 
 
+4 #22 TattooedAngel 2013-02-13 10:46
És mi van a Rómeó Vérzik-kel? Szerintem a magyar palettáról ők tökéletesen passzoltak volna, főleg mióta a Sex Action önmaga paródiája lett...
Idézet
 
 
+2 #21 kt 2013-02-11 20:22
Idézet - JamesSmith:
Igényesebbek na. :D :D
De az tény, hogy az általam említett két hazai csapat elért külföldön sikereket. Ezért talán jobban odaillőek lettek volna mint egy Leander. :)


Szerintem ez egyszerűen csak ízlés dolga. MIndenkinek mást jelent az igényesség.
Lehet, hogy le vagyok maradva, de a Thornwill milyen nemzetközi sikert ért el? A Wisdom igen, de egy ilyen tetőtől talpig trú, textbook heavy metal zenekar zeneileg semmivel se lett vona idaillőbb Slash elé, mint a Leander.
Idézet
 
 
-3 #20 kamikaze 2013-02-11 13:01
A zenészek egytől-egyig kifogástalanul teljesítettek, számomra Myles Kennedy produkciója volt a kérdéses. El kell ismerni, hogy végig magabiztosan és jól énekelt. A hangi adottságai miatt azonban soha nem lesz akkora frontember, mint pl. (a régi) Axl. Ehhez egyszerűen nem elég ,,ráspolyos" az orgánuma. Jó értelemben véve kicsit olyan ,,Miki Egeres" az egész fazon, szerethető, de nem etalon figura. Todd Kernsnek pl. sokkal férfiasabb hangja van, jobban passzolna a bandához (ha sokkal többet énekelne). A szituáció kicsit emlékeztet pl. a Rainbow-éra, ahol egy Dio (G. Bonnet) után JLT-t kellett hallgatni. Meg lehet szokni persze, de a legnagyobbaktól messze van. Ezzel együtt ha így marad a felállás annak is örülök, hiszen a Gunsból való kiválása óta most a legjobb Slash. Szóval soha rosszabbat, bármikor megnézném őket újra!
Idézet
 
 
+2 #19 kamikaze 2013-02-11 13:00
Először is leszögezném, hogy a koncert egy állati jó rock n' roll buli volt! A hangzás az első egy-két nóta alatt még tényleg nem volt tökéletes, de aztán minden szépen, tisztán szólt. Az első négy szám után a közönség ,,meg volt véve", innentől már szinte bármit játszhattak volna. Az 5-6-7-edik nóták alatt viszont egy kicsit leült a hangulat, de a Civil War helyrebillentet te a mérleget. A Rocket Queen-ben játszott kb. 3-4 perces Slash szóló nekem egy kicsit uncsi volt, már a gitármaszturbác ió szintjét súrolta. Ez alatt Myles a dobszerkó előtt állva sem igazán tudta, hogy mit kezdjen magával. A második csúcspont az Anastasia volt, ez lemezen is óriási, és élőben is ütött! A gitárszólója fenomenális, és talán az egyetlen olyan szám volt, amiben Sidoris is ,,villantott". A Sweet Child 'O Mine-ról hasonlóan vélekedem, mint a kritika, de az biztos, hogy a közönségnek nagyon bejött, csakúgy, mint a záró két tétel. A setlistet lehetne forszírozni, hogy mit kellett volna játszaniuk, de az arányok a régi és az újabb nóták között szerintem jók voltak. A Guns számok közül kihagytam volna a Rocket Queent, a You Could Be Mine-ra cserélve, illetve az új lemezről több számot még szívesen hallgattam volna a 2010-es nóták rovására.
Idézet
 
 
+1 #18 Scud 2013-02-11 12:48
Vagy az volt a baj a Leander- nél, hogy nem vihették a saját hangosítójukat.
A nagyok előtt nehogy már lezúzzák a házat.
Idézet
 
 
+3 #17 Equinox 2013-02-11 08:41
A Cry Free-vel sem vallana szégyent senki. Nem ugyanaz az életérzés, de legalább hard rock. Leandert nem hallgattam, de a címek és a feldolgozások kétes volta vhogy nem is vonz igazán. Aztán majd szinte látom h 1x vhol akaratlanul is beléjükbotlok, aztán leesik az állam. Vagy nem. Addig maradok szkeptikus :)
Idézet
 
 
+1 #16 JamesSmith 2013-02-11 00:24
Igényesebbek na. :D :D
De az tény, hogy az általam említett két hazai csapat elért külföldön sikereket. Ezért talán jobban odaillőek lettek volna mint egy Leander. :)
Idézet
 
 
+5 #15 kt 2013-02-10 23:43
Idézet - JamesSmith:
Mindegy. Az a lényeg, hogy legközelebb Slash-ék elé egy méltó zenekart hozzanak. Pl.: Wisdom, Thornwill.

Maga a koncert meg jó volt. :)


Hát ezek aztán mennyivel karakteresebb zenék, mint a Leander :DDDDDD
Egyébként szerintem baromi nehéz lenne Slash elé passzoló magyar előadót tenni.
Idézet
 
 
0 #14 JamesSmith 2013-02-10 22:57
Mindegy. Az a lényeg, hogy legközelebb Slash-ék elé egy méltó zenekart hozzanak. Pl.: Wisdom, Thornwill.

Maga a koncert meg jó volt. :)
Idézet
 
 
+5 #13 JamesSmith 2013-02-10 22:54
Szerintem a Leanderrel az a legnagyobb baj, hogy nagyon profi zenészek játszanak rémesen jellegtelen zenét. Persze a nemzetközi színvonalat rájuk lehet húzni simán csak ilyet ezerszer láttunk már másoktól.
Idézet
 
 
+8 #12 Wrangel 2013-02-09 22:07
Számomra fergeteges gyomros volt az élmény! Kétkedve mentem a cimbikkel...a második rész mindig gyengébb effektussal---Kinn voltam anno a stadionban is a gunson, és életem nagy szerelme volt és marad axl és a többiek, de ez a formáció mellbevágóan géppuskaszagú!! Semmi mellényúlás, a saját nóták ugyanolyan ütősen szóltak mint a GNR himnuszok! Slash maga a rock!! MK--tökéletes választás, Slash-hez baszottul illeszkedik, a hangja velőtrázóan tökéletes---egyszerűen nem tok rosszat írni---illetve dehogynem..én szemben ültem, a hangzás néha nagyon kaki volt, mintha a rendszer nem bírta volna a kakaót...Sztem 6500 társammal együtt egy giga pozitív csalódás szemtanúi voltunk!! Örülök hogy a szívemre hallgattam és ott vtam!
Idézet
 
 
+9 #11 bogar 2013-02-09 21:13
Nekem az volt az érzésem, hogy egy klubkoncerten vagyok. Valahogy a nagy hely ellenére is volt egy bensőséges hangulata a koncertnek. Nagyon nagy élmény volt.

Amin viszont felment bennem a pumpa, hogy 12e Ft volt egy póló. Ami egyébként a honlapon 20 euro. Ilyen árakkal még egy koncerten sem találkoztam!

Ezt leszámítva bármikor, bárhol vevő lennék még egy ilyen koncertre! ;-)
Idézet
 
 
+7 #10 Robidog 2013-02-09 19:57
Egyszerűen elképesztően qrva jó koncert volt. Minden paraszt vakítás nélküli igazi rock n' roll hard rock koncert! Myles pedig előlépet a kedvenc énekesemé.
Idézet
 
 
+5 #9 Trollmagnet 2013-02-09 19:10
na, már jönnek is a minuszok, ha az ember megfogalmaz némi kritikát.
Hangsúlyoztam többször is, hogy ez csak egy vélemény...
Myles ettől még jó énekes, csak nekem kicsit egysíkúnak tűnik, ennyi
Idézet
 
 
+2 #8 Trollmagnet 2013-02-09 19:04
ja és szerintem Todd Kerns jobb énekes. valahogy jobban passzol Slashhez, mint Myles
Idézet
 
 
+7 #7 Trollmagnet 2013-02-09 19:01
"ám ahogy két teljes órán át hozta végig lemezminőségben (!) a kimondottan nehéz énektémákat,"
szerintem ez azért lehetett, mert rendkívül egysíkúan énekel, amióta Slash-el nyomul együtt. Ezek pedig ANNYIRA nem nehéz énektémák, véleményem szerint
Ettől eltekintve ez egy kurva jó koncert volt. (írom ezt úgy, hogy Myles hangját nem nagyon kedvelem) Megérte a pénzt nagyon! (gondolom Vörös Gabikának is)
Nagyon jól összerakott banda ez. Csak kéne egy tökösebb énekes.
Idézet
 
 
+11 #6 M 2013-02-09 16:11
Nagyon jó koncert volt. Abszolút megérte elmenni rá. Leanderékről nekem is hasonló a véleményem, mint többeknek, nem sokszor tudtam eldönteni, h saját szám v feldolgozás megy.

Slash-ék nagyon jól tolták, Ekszl-nek lehetne példát venni tőlük, főleg annak fényében, amit évek óta produkál.... (nem a késésekre gondolok). Remélem jönnek még erre.
Idézet
 
 
+3 #5 Draveczki-Ury Ádám 2013-02-09 13:12
:):) Nincs gyufakihúzás, te úgy látod, én így. Alapvetően arra gondoltam amúgy, hogy Slash zenéje - akár Guns, akár szóló - egyrészt sokszínűbb az Alter Bridge-énél, másrészt Kennedy klasszikus hard rock hang egy csomó blues, soul satöbbi behatással. Nekem az ő stílusa jobban érvényesül ebben a lazább, kevésbé szigorú és kötött közegben, mint Tremonti mellett. Bírom az Alter Bridge-et is természetesen azért, szóval ez az egész nem ellenük szólt, távolról sem. :)
Idézet
 
 
+6 #4 GTJV82 2013-02-09 13:03
Ádámnál megint kihúzom a gyufát... :)
"Zeneileg ráadásul sokkal jobban passzol a hangjához ez a szellősebb, lélegzőbb hard rock, mint az Alter Bridge metalosabb, szigorúbb muzsikája."
Hát ez a megállapítás azért már túl megy a szubjektivitás határán is. :))
Nekem pl. az Alter Bridge a KEDVENC zenekarom, és jó pár hallgatás kellett, mire megszoktam Kennedy hangját ebben a közegben, és az AB közösségi oldalát olvasgatva nem csak én voltam így ezzel... ráadásul itt nem is nagyon jön ki, hogy mennyire jó ritmusgitáros pl...
Szóval ez a "hangja hova illik jobban" kérdés kb. olyan, mint eldönteni, a zebra fehér alapon fekete csíkos, avagy fekete alapon fehér csíkos.. :) Nyilván aki AB fan, annak oda illik jobban a hangja (mint pl. nekem), akihez meg közelebb áll a korai Guns/Slash vonal (pl. Ádám is, ahogy látom...) :) meg erre esküszik. :)
De azért ez így leírni... :)
A Wembley DVD kapcsán kijelenthetem, Myles helye az Alter Bridge és pont. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.