Itt a hamisítatlan kriptahangulatú doom metal stílus újabb művelője, ezúttal Finnországból, és persze ismét a Firebox kiadótól. Valódi zenekarról nem beszélhetünk (miként az Until Death Overtakes Me sem tekinthető annak), hiszen a zene, a szövegek és a stúdiómunka egésze is Sami Rautio munkája.
Ha röviden akarnám körülírni az anyagot, el tudnám intézni annyival, hogy az intro sistergése után hét, abszolút egy kaptafára készült, rétestésztaként elnyújtott muzikális haláltusa szól a korongon. A gond csak az, hogy nyúzhatnám én a CD-t éjt nappallá téve, akkor se maradna meg több az agyamban a hallottakból. Újfent bebizonyosodott számomra, hogy élhet az ember akármilyen ingergazdag környezetben, messze nem biztos, hogy érzéseit, gondolatait képes meggyőzően átültetni a zene nyelvére.
Hiába az elkeseredett riffelés is, ha a Sami lelkében dúló kiábrándultság és önmarcangolás valójában csak kiöli az izgalmat a zenéből, ráadásul az ének kábé olyan, mintha a szomszéd szobában éppen Darth Vader vergődne élet és halál között. Luke, segíts már levenni azt a kurva sisakot!
