Shock!

július 13.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Xandria: India

A német csapat harmadik lemezének címét már a nyitó vonós hangminták alapján is ki lehetne találni. Bár a zene alapvetően a Nightwish, sőt, leginkább a Within Temptation által már laposra taposott ösvényt követi, egész üdítő az egzotikus nagyzenekari betétekkel és harmóniamenetekkel különlegessé tett zene.

megjelenés:
2005
kiadó:
Drakkar / Focusion Promotion
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Az is sokat nyomott a latban, hogy Lisa Middelhauve énekesnő nem akar mindenáron Karaj lenni, nem áriázza szét a dalokat, inkább azt az éteri típusú hangképzést gyakorolja, mint a sokak által imádott, szerintem mára kissé túlértékelt Anneke kisasszony (igaz, Lisa még nem tud annyira hajlékonyan játszani a hangjával, de azért egész kellemes).

A nyitó dal refrénje azért eléggé operásra sikeredett, de a második Now & Forever például kifejezetten szép, fülbemászó refrénnel kedveskedő slágermetal. Hasonló előbukkan még a lemezen, például a Widescreen ilyen, de elég sok a lassan induló, epikussá terebélyesedő darab, sok szintivel és nagyzenekarral, elszállós részekkel. Kicsit nekem sok is, simán lehetett volna nálam tíz pontos a lemez (pedig nem mondhatnám, hogy száz százalékig kedveltem ezt a vonulatot eddig), viszont a közepe táján a túlsúlyossá váló hömpölyben kissé elvész a lendület.

Azért baj nincs, a zene jó, a dalok legtöbbje a fülbe ragad, és bár kiemelkedő egyéni villanások nincsenek a tagok részéről, de ezt most nem is egyértelműen hibaként írom le. A nagyzenekari részek nagy valószínűséggel igaziak, nem a kis fekete doboz hegedül és tülköl vadul (vagy valami extra-csoda-samplerrel sikerült dolgozni, de ez igenis nagyon eredetinek hangzik). Igényesedik a metal és egyre inkább keresi az utat a klasszikus értékek felé, ami bizony dicséretes. Egyre több olyan lemez lát napvilágot, ahol valódi szimfonikusok is közreműködnek (csendben jegyezném meg, hogy az itthoni anyagi viszonyok miatt ez egyelőre csak nyugat felé érvényes megállapítás - nálunk egy kisebb lakás ára lenne egy nagyzenekar "idejét" és munkáját megfizetni, megfelelő stúdiót és hozzáértő találni...).

Az indiai témáktól némelyest elüt a kelta témájú Like A Rose In The Grave Of Love (na jó, itt már akad szintetikus hangszer is az ír kíséretben, bizonyára elég nehéz Németföldön eleven kecskedudást keríteni): az akusztikus, nyugodt és szép dal bármelyik Loreena McKennitt albumon helyet kaphatott volna. Ritkán hallok olyan német csapatot, akikről csak a kísérő doksik alapján megállapítható, hogy teuton vér folyik az ereikben... A keleti témák persze visszatérnek még, például a félig középkori ballada, félig operás metal The End Of Every Storyban vagy a záró Return To Indiában.

Nem tudom, hogy a nájtvisses Sleeping Sun sikere mennyire járult hozzá a kizárólag nagyzenekari és zongorás körítésű Dancer megírásához, de valahogy nem jön be ez a totális leállás, annak ellenére, hogy gyönyörű a kíséret, szépek a harmóniák... Magam sem tudom, mi zavar. Talán csak szirupos. Azért a Winterhearted gyorsan visszahozza a kedvem, középtempós slágermetal, lehet lélegezni felfelé. A már említett indiai visszatéréssel zárul a lemez, keleti környezetben, mint ahogy indult. A már említett apró fenntartások ellenére szeretnivaló lemez tehát az India, még azoknak is ajánlom, akiknek a Karaj Művek már megfekszi a gyomrát.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.