Shock!

május 27.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Warrel Dane: Shadow Work

warrel_dane_shadow_workNem könnyű feladat Warrel Dane utolsó, sajnos posztumuszként kiadott lemezéről írni. A megjelenés előtt egy hónappal már a Century Media jóvoltából meghallgathattam volna... majd pont egy hónapig halogattam, hogy majd holnap, majd holnap. Próbáltam kitolni az időpontot, hogy „utoljára először" hallhatok dalokat Warreltől. Aztán erőt vettem magamon és végighallgattam egyszer. Aztán jó sok hét után került csak sor a második alkalomra. Persze nem volt teljesen ismeretlen a zene számomra, hiszen a koncerteken már felbukkant az As Fast As The Others, Warrel pedig a halála előtt pont egy hónappal hívott fel, és nagyjából a teljes lemezt lejátszotta – meg elénekelte – telefonon keresztül. Szomorú így visszagondolni, hogy megvolt a saját, exkluzív lemezbemutató koncertem...

megjelenés:
2018
kiadó:
Century Media
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

Már akkor mondtam neki, hogy a dalok tagadhatatlanul Nevermore-ízűek, és biztos, hogy „szereted vagy gyűlölöd″-lemez lesz a rajongók szemében, aztán kérdezgette, hogy de szerintem inkább melyik. Ó, ha én azt tudnám, meg hát már mindegy is, hiszen Warrel halála zárójelbe teszi az egész albumot, hiszen nem lehet (és nincs is értelme) objektíven értékelni a zenét. Tény, hogy a Nevermore-rajongókat kiszolgálja a lemez, talán valami ilyesminek kellett volna megjelennie a borzasztóan furcsa hangulató, útkereső The Obsidian Conspiracy helyett: szólólemezként talán egy kicsit túlságosan az anyabanda világát hordozza, nem úgy, mint a pont tíz éves (!) Praises To The War Machine, amihez igazából nincs is értelme hasonlítgatni. Amellett azonban nem tudok elmenni, hogy a hangszeres részekért felelős brazil srácok olyannyira magukévá tették a Nevermore világát, hogy kivétel nélkül mindegyik dal jellegzetesen NVRMR, némelyik már túlságosan is. Például a Disconnection System az Enemies Of Reality címadójának kistesvére is lehetne. Itt abba is hagyom a riffek elemzését, de talán nem árulok el zsákbamacskát, hogy a lemez erőssége a gyengesége, és ezt értsétek, ahogy akarjátok.

Tagadhatatlan, hogy sokszor visszaköszönnek riffek, témák, szólók, még énektémák is, de a zenészek iszonyatosan nehéz terhet vettek a vállukra, nemcsak zeneileg, hanem emberileg is. Bárhogy alakult a végén, munkájukért és hozzáállásukért csak tisztelet jár nekik, ahogy végigvitték, végigasszisztálták azokat az utolsó hónapokat, és ott maradtak egy félkész anyaggal, amiből aztán egy teljes értékű albumot fabrikáltak. Valószínűleg néhány helyütt nem a végleges énektémákat, hanem feldemózott részeket hallhatunk, hiszen Warrel hangja hallhatóan más, sokkal küzdelmesebb harcot vívott a hangokkal, mint amit érzésem szerint viszont szeretett volna hallani. De minden másodpercen érződik a rengeteg belefektetett munka, és az egész lemezt áthatja egyfajta nyomasztó, fullasztó, sötét és komor hangulat. Nem akarom túldramatizálni, de helyenként mintha egy mélyre csúszott, nem erre a világra való lélek segélykiáltása lenne, ehhez elég csak a dalszövegekre pillantani, hiszen Warrel azelőtt sosem fogalmazott ennyire egyértelműen és világosan. Például a Rain című dal végén, amit persze sokféleképpen lehet értelmezni, ám az utolsó pár sor a napnál is világosabb: „I'm just a slave, just a victim of multiple addictions″. A Rain egyébként első alkalommal is azonnal kiemelkedett a többi közül: egy Seattle-ben született ember, aki szerette az ottani esős időjárást, reménytelenül, mégis valahogy felemelő módon énekel az „esőről". A drámai dallamvezetés, az esőcseppeket utánzó gitártéma, a szívfájdító refrén kitörölhetetlenül beléd fog égni, ha egyszer meghallgatod.

A hét dal (és egy intró) közül a hatodik egy feldolgozás, amellyel Warrel a gótikus zenék iránti rajongásának hódol: az 1982-ben megjelent The Hanging Gardent a The Cure-tól cincálta ízekre és alkotta újra a zenészek segítségével, nem is vártam mást tőlük, egy jól bevált hagyományt kár lett volna megszakítani. A zárás pedig a kilenc és fél perces, szövevényesen fogalmazott, epikusan induló, majd jellegzetesen nevermore-os, apokaliptikus világgá váló Mother Is The Word For God, ahol a This Godless Endeavor szelleme kísért a háttérben.

Nagyszerű lett a liláskékes árnyalatokba burkolt digibook kiadvány Travis Smith remek grafikáival, amelyben a zenészek néhány sorral búcsúznak Warreltől, a legutolsó fotón pedig az a kalap látható, amit az utolsó években sokszor viselt, mellette pedig csak annyi áll: in memoriam Warrel George Baker, December 13 2017 – aminél szívszorítóbbat nem tudtam volna elképzelni a borítóban. Johnny Moraes, Thiago Oliveira, Fabio Carito és Marcus Dotta munkáira jó ideig árnyék fog vetülni, és sokáig fogják hordozni ezt a nehéz pakkot, de idővel remélhetőleg a helyére billen minden az ő életükben is.

Lehet – de nem érdemes – azon filozofálni, hogy történhetett volna minden másképp, ám az sajnos megkerülhetetlen tény, hogy Warrel Dane túl korán hagyta itt ezt a világot. Pedig évekre előre voltak még tervei, de hát most már valahol máshol, egy saját maga teremtett, fura univerzumban bolyong, és véletlenszerű időpontokban zaklatja az ottani barátait receptek és filmek miatt. Mi pedig emlékezzünk rá jó szívvel és hallgassuk a zenéket, amiket nekünk adott.

 

Hozzászólások 

 
#6 Narada42 2019-01-04 10:35
(Remélem, Szilvinek egy évre rá is ér még küldeni még egy ölelést, no comment-jellegűt, főleg a belinkelt dolgok miatt...)
Idézet
 
 
#5 Chris92 2018-12-30 11:06
Hát igen a lemez korántsem boldog előélete megspékelve az éjsötét hangulattal és Warrel lélekszaggató vokaljával egy eléggé nehéz hallgatnivalóvá teszi, de a karcos Nevermore-s stílus nagyon illik a dalokhoz (hatalma pacsi érte a brazil zenészeknek, hatalmas feladathoz kellett felnőniük) és egy szomorú, de tökéletes keretbe teszi az elmúlt 25 év egyik legkülönlegeseb b énekesének életművét. Isten nyugosztaljon Warrel. :(
Idézet
 
 
#4 Anomander 2018-12-29 22:44
Nekem is nehéz volt hallgatni, tényleg sz*r dolog abba belegondolni, hogy élőben ezeket a dalokat már nem hallhatom, és az emlegetett tervekből sem lehet már semmi.
Amúgy a zene tényleg tiszta Nevermore, bár néhány dal engem emlékeztetett hangulatilag a Praises...-re is.
Most újból meghallgattam a lemezt, megint elszomorodtam, de így már a többi Nevermore-t is végig kell hallgatnom, annyira zseniális zenét alkottak, hogy nem tudom csak így simán abbahagyni.
Ha már így kellett lennie, akkor én is annak legalább örülök, hogy befejezték ezt a lemezt Warrel utolsó társai, méltó búcsú tőle.
Idézet
 
 
#3 Verebélyi Gábor 2018-12-29 21:38
Warrel zsenialitásával mindnyájunkat elvarázsolt. Egy teljes életmű maradt utána, DALOK, amelyek annyira hozzánk nőttek, és az örökkévalóságna k szólnak...
Idézet
 
 
#2 16tonns 2018-12-29 20:40
Én is nehéz szívvel hallgttam végig és utána azt gondoltam soha többet, mert nem bírom annyira szomorú érzéseket ad át. Aztán haverom mondogatta év albuma nála, nevermore teljesen. Adtam neki még esélyt és mostmár sokszor pörög, mert úgy gondolok rá hogy a legjobb ami történhetett az események tudatában, hogy ez az album még megszületett. 10/10
Idézet
 
 
#1 drughi 2018-12-29 11:36
Én már a legelső hallgatás után azt mondtam hogy ez az utolsó Nevermore lemez, aszerint is állok hozzá. Persze oriási tisztelet a zenészeknek (főleg hogy nélkülük nem is lehetne Nevermoreos) de soha nem fogok erre a lemezre egy Warrel Dane anyagként tekinteni. Ugyan birtam az Obsidiant is de nyilvánvalóak a gyengeségei, ez a szólóanyag bizonyos szempontból kiköszörüli a csorbát. Hamisitatlan NM anyag, ahogyan 2006ban hallottuk utoljára. A legvégén végül kapott egy keretet a történet ha már örökre búcsút inthetünk egy alulértékelt de rendkívül egyedi és előremutató zenekarnak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.