Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sister Sin: tizenkét év után itt az első új dal

Suicide Hill címmel új dalt mutatott be a Sister Sin. A svéd csapat több mint egy évtizede nem tett közzé friss szerzeményt.

0204sistersin

2015-ben szenderült jobblétre a svéd Sister Sin, akik akkor kimerültséggel magyarázták szétszéledésüket. Liv Jagrell énekesnő ezután saját bandája, a ma is létező Liv Sin élén folytatta, ám 2019 végén bejelentette, hogy anyazenekara is visszatér. A pandémia ugyanakkor egészen 2022 közepéig késleltette tényleges feléledésüket, és azóta ugyan koncertezgettek, így sem pörgött túl magas fordulatszámon a motor. Most azonban közzétettek egy friss szerzeményt Suicide Hill címmel, amelyet James Ellroy azonos című regénye, illetve az 1988-as VHS-klasszikus, a Mániákus zsaru ihletett. A dal a Sister Sin első új száma a 2014-es Black Lotus album óta.

A zenekar jelenlegi leosztásában a klasszikus felállás összes tagja részt vesz, vagyis Liv mellett Jimmy Hiltula gitáros, Andreas Strandh basszer és Dave Sundberg dobos is felsorakozott az ügy mellé, illetve egy ritmusgitárost is bevettek Sebastian Svedlund személyében. Mivel március elején, Drive címmel még egy új dal várható tőlük, alighanem egy teljes friss lemezzel is elő fognak rukkolni. További részletek remélhetőleg hamarosan.

 

Hozzászólások 

 
#1 Vitovszki Szilárd 2026-03-03 07:12
Én kifejezetten örülök, hogy újra nekiálltak dolgozni, mert az utolsó lemezik egy bitang erős album volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.