Shock!

Zajzene. Ez ugrott be az első riffről, amit roppant koszosra sikerült keverni, nagy lepukkant Orange ládák sejlettek fel lelki szemeim előtt. Bár a zene nem stoner, annak ellenére, hogy a nyitó dal riffje elég lassan gyilkolóra sikerült. Mindezt cseppet sem hivalkodó dobolás és elkínzott, torz, monoton kiabálós vokál kísér.

A második dal szinte csak az különbözteti meg az előzőtől, hogy gyorsabb tempóba kapcsoltak, de mintha folytonos massza lenne az egész. Furcsán rockandrollos lesz a gitártéma, bizarr módon Chuck Berry szelleme kísért. Utána kis váltással lelassulnak, immáron inkább pszichedelikus témákat hozva, a Twin Peaks fura világát festve elénk. A vokálban semmi változás, ugyanaz a monoton kiabálás, szinte érzelmek nélkül - vagyis inkább egyfajta érzelmet közvetítve végig.

Vannak, akik a Neurosishoz hasonlítják a zenét, ami annyiban tán mérvadó, hogy különös, nyomasztó világot festenek meg hangokkal, de a Neurosis sokkal jobban nyomorba dönt öt perc alatt, fuldoklóbb, míg az Unsane-ben inkább a koszos nyomorúság lüktet (és ez a szó fontos, hogy "lüktet"), a Neurosis agyonnyomó borússágával szemben. Bár a lemez utolsó dala a föld alá tapos, lassan, komótosan, hogy jobban fájjon. Az előbb említettem a Twin Peaks-t és fura módon valahogy David Lynch filmrendező sajátos képi világa vibrált előttem végig, kiváló filmzene lehetne az Unsane-ből - akár vokál nélkül is.

Az Unsane-t New York-i zajformációként ismerik 1988 óta (bár az akkori felállásból csak egy tag található meg a csapatban), jó pár lemezzel a hátuk mögött, de nem mondanám, hogy évente adtak ki hanghordozót, sőt. A kiadójuk honlapján csak hármat találtam, máshol többet, öhm. A borítóikra mindig valami perverz gyilkosság helyszíne stb. került - ízlés dolga kinek tetszik és kinek nem. Az tény, hogy egy kézlegyintéssel senki nem tud elmenni mellettük.

Nem adja könnyen meg magát a zene, és egyértelmű, hogy tilos bele-belehallgatni, mert akkor biztos nem fog tetszeni. Időt kell adni neki, leülni és belemerülni, még tán így sem lesz könnyű megbarátkozni vele - én is sokáig kerülgettem, mire megadta magát. Számomra ami a legjobban tetszett az egészben, hogy hihetetlenül vizionális zene, szakadatlan pörgött az agyamban mindenféle kép, erősen inspiratív hatással.

Koszos minimálzenék rajongóinak erősen kötelező szintű matéria.