Shock!

január 17.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Triptykon: Melana Chasmata

0208triptykoncKét ember él a Földön, akin nem mutat nevetségesen, ha cipőpasztát mázol a szeme köré: az egyik Ozzy Osbourne, a másik Tom G. Warrior. Nem állíthatjuk, hogy utóbb megnevezett svájci úriembernek közléskényszere lenne és minden, a fejében pillanatokra felbukkanó hangjegyet lejegyezne és kiadna. És ez így is van jól, akkor beszél, amikor értelme és helye van, és tartalmilag is kifogástalannak mondhatók az általa zenei nyelven megfogalmazott gondolatok. A Triptykonnal ennek megfelelően 2010 októberében jelentkezett egy EP-vel, ami ugyan a bemutatkozó lemez, az Eparistera Daimones után kimondottan gyors tempónak tűnt, de vélhetően a debüt japán bónuszán már megjelent Shatter című szerzeményre forgatott fekete-fehér klip adhatta az igazi okot a megjelenésre. Az sem elképzelhetetlen, hogy ez a szám volt az, amely az addig kétkedőket is végleg maga mellé állította. Kevés ennél baljósabb légkörű dalt ismerek, a klip képi világa pedig kimagaslóan eredeti, sőt, még akár művészinek is mondható. Kimondottan kevés videó érdekel az utóbbi tíz-tizenöt évből, de a Shattert bizonyos időközönként azóta is rendszeresen megnézem, annyira hipnotikus hatással bír.

megjelenés:
2014
kiadó:
Century Media
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 61 Szavazat )

Nem hiszem, hogy zsákbamacskát árulok azzal, ha rögtön az elején elárulom: a Melana Chasmata jó. Természetesen ezt is vártuk, azt pedig nyilván nem, hogy valami gyökeresen eltérő zenével fognak előállni, így az új Triptykon is a már megismert nyomvonalon halad, noha részleteiben, de főleg hangulatában mégis más, mint az eddigi(ek). Ha még soha nem hallottál semmit Thomas Gabriel Fischertől, az első Tree Of Suffocating Souls hallatán fel fogod vonni a szemöldököd: miért hallunk itt '90-es évek-beli Sepulturát? De hát ez a meglepetés tényleg csak azokat fogja érni, akik szűz füllel közelítenek a Warrior által behatárolt zenei világhoz és volt zenekaraihoz, a beavatottak pedig mindentudón bólogatnak, mert az eddig sem volt titok, hogy annak idején például Andreas Kisserék honnan (is) merítettek. Ez a tempós, thrashes világ persze remekül áll a Triptykonnak, főleg, hogy a tőlük megszokott lidérces árny is megpihen a tempók között.

A Boleskine House visszahozza az évekkel ezelőtt megismert ízeket, és Warrior mellett felbukkan az a fátyolos női ének is, ami oly sajátossá teszi esetükben a darkos hangulatú dalokat. Gitárszólóként is csupán néhány hangból álló díszítést kapunk – bármi más értelmetlenné válna e helyen. Az Altar Of Deceit komótos doomja után a lassabb indítás után a Breathing visszakanyarodik a lemez elején hallott intenzív tempóhoz, akkora középső ujjat mutatva a régen szebb időket megélt thrash bandáknak, amitől egészen biztos szélesen fogsz vigyorogni te is. De csak amíg az azonnal magához láncoló Aurorae repetitív dallamai hallatán fojtogató árnyakról nem kezdesz képzelődni néhány pillanatig, majd rá fogsz döbbenni, hogy ez a hat perces meditatív dal valójában szép – csupán egy kicsit szomorú.

A Demon Pactot hallgatva néhány klasszikus fekete-fehér horrorfilmet vizionálj magad elé: ez a helyenként csak néhány hangot megszólaltató szám kétségtelenül a lemez legsötétebb fejezete. Ha pedig még mindig van benned tartalék, és úgy érzed, meg tudod karcolni a lelked szurokfeketekén csillogó pontjait, az In The Sleep Of Death segíteni fog mindebben: a recept ugyan maradt az eddig megszokott, de mégsem érzed, hogy ugyanabban a szűk tartományban mozog a zenekar, főleg, hogy ebben a dalban szinte kingdiamondi szövegmondást (?) hallhatsz, de szerencsénkre nem éteri magasságokban, viszont a hatása legalább annyira delejező. Az album leghosszabb tétele, a Black Snow méltó a címéhez, lassan olvadó hangjegyek folyama, amelyben néha sikolt a gitár, és teljes reménytelenséget hordoz magában. Olyan, mintha lassított felvételen néznél egy mindent maga alá temető lavinaomlást valami szürreális, magasba vesző hegyormokkal csipkézett, nem evilági tájon. Csúcspont. Zárásként teljesen elfogadható is lett volna, és ezek után egy hétig biztos képtelen lennél a mosolygásra, ám a kegyelemdöfést az ismét női hangot felvonultató Waiting viszi be. Szinte Twin Peaks-esen sejtelmesen indít, majd amikor ahhoz a Vanja Šlajh és Warrior által ismételgetett részhez érünk, hogy „we are the same", néhány másodperc erejéig felvillan az a világ, amit Jocelyn Pook Masked Balljában olyan gyönyörűen megfogalmazott. Ez a dark ambient, közel hat perces utazás megadja azt a pozitív végkicsengést, amit pár sorral lejjebb pár sorral bővebben kifejtek.

Nagyon kevesen tudják zenével tökéletesen megjeleníteni az emberi elme mélyén rejtőző fénytelen, rideg és vészterhes gondolatokat, Warriornak ez a mai napig kifogástalanul sikerül, noha hozzá kell tennem, a Melana Chasmata címe ellenére (valami olyasmit jelent, hogy fekete, mély depresszió) számomra valahogy mégis sokkal kevésbé nyomasztó, mint bármelyik eddigi Triptykon (vagy akár Celtic Frost) megjelenés. Már elsőre is az motoszkált bennem, hogy minden nyomorúsága ellenére van ebben a lemezben valami furcsán pozitív atmoszféra is, a sokadik hallgatás után pedig ez az érzés nemhogy elillant volna, hanem erősödött.

Azt sem tudom nem megemlíteni, hogy ugyan még csak a kiadó által rendelkezésemre bocsátott mp3-at hallgatom, de már ez is valami döbbenetesen gyönyörűen szól. Remegve várom, hogy CD formátumban is meghallgathassam, és ahogy ehhez dukál: sötét szobában, csukott szemmel, csak a zenére figyelve. H.R. Giger borítója pedig természetesen csak fokozni fogja az élményt, noha tisztában vagyok vele, hogy bakeliten lenne az igazi.

A Melana Chasmata tartalmas és kimondottan eklektikus, sokszínű album, és talán egy lemezen belül ennyire szerteágazó módon még nem keresgélt Tom G. Warrior a lélek mélyebbnek ítélt rétegeiben. A kritika elején szándékosan szerényen fogalmaztam azzal, hogy ez az album „jó". Azt, hogy mennyire, döntsétek el magatok. Az egészen biztos, hogy nálam előkelő helyen végez majd az év lemezei között.

 

Hozzászólások 

 
+1 #14 trey 2015-11-19 16:21
Idézet - neal and jack and me:
de most komolyan: miert mindig ok kapjak a bonuszokat? meg tudja valaki mondani? ezt rohatt komolyan kerdezem. anno a living colour stain lemeze(m) volt olyan, hogy az europai verzion volt 2 bonusz, azaz az amcsi volt kettovel karcsubb. azota se nagyon hallottam meg hasonlot, csak mindig a rohatt japanok. ez egyebkent negativ diszkrominacio, kirekesztes, meg mittomen meg mi. ilyenkor bezzeg alszanak a jogvedok.


anno a metal hammerben olvastam meg vagy 15 eve, hogy a japan belpiacra is van CD gyartas de valami miatt dragabbak a japan belso noymasu cd-k, mint az importok, es emiatt ok ugy akarnak eladhatok lenni, hogy valami pluszt nyujtanak. es ez a bonusz notakat jelenti, ezekkel nyustolik a zenekarokat. hogy kacsa-e vagy igaz, nem tudom, kb ennyire emlekszem
Idézet
 
 
+3 #13 Violent Coercion 2014-06-29 18:34
ez hatalmas.
Idézet
 
 
+1 #12 neal and jack and me 2014-05-23 20:42
de most komolyan: miert mindig ok kapjak a bonuszokat? meg tudja valaki mondani? ezt rohatt komolyan kerdezem. anno a living colour stain lemeze(m) volt olyan, hogy az europai verzion volt 2 bonusz, azaz az amcsi volt kettovel karcsubb. azota se nagyon hallottam meg hasonlot, csak mindig a rohatt japanok. ez egyebkent negativ diszkrominacio, kirekesztes, meg mittomen meg mi. ilyenkor bezzeg alszanak a jogvedok.
Idézet
 
 
+2 #11 Valentin Szilvia 2014-05-23 20:38
Idézet - neal and jack and me:
termeszetesen ez is kijott japan verzeben, rajta egy 8 perces bonusz notaval.
miert mindig a japanok??????


És természetesen az a szám is óriási. Nyomorult japcsik. :)
Idézet
 
 
+1 #10 neal and jack and me 2014-05-23 20:36
termeszetesen ez is kijott japan verzeben, rajta egy 8 perces bonusz notaval.
miert mindig a japanok??????
Idézet
 
 
+1 #9 kéjsóvár bohóc 2014-05-23 20:30
Az első lemezük nem igazán jött be de ez az album zseniális! Sötét, komor, hangulatos! Az év egyik legzseniálisabb lemeze!
Idézet
 
 
+5 #8 Sinka Márk 2014-04-25 10:57
Érezhetően másabb lett mint az elődje, de nagyon ott van a toppon
Idézet
 
 
+4 #7 drea 2014-04-25 07:23
Idézet - Necrofaust:
Tom az egyik leghitelesebb figurája a metal színtérnek, nem emlékszem, hogy bármikor is barom nyilatkozatot olvastam volna tőle, sok más kult zenésszel ellentétben. A lemez meg egész biztos szereplője az éves listámnak. Kevés olyan lemez van, amely mindenféle cuccozás nélkül is képes meditatív, stb állapotba tenni, na ez pont olyan. Amíg ilyen lemezeket készít a Triptykon, nem hiányzik a CF. Remek!


Esetleg ehhez annyit tennék hozzá, hogy valószínűleg ugyanez az anyag jött volna ki Celtic Frost néven is, ha még él az a banda. Martin Ain nem igazán törte magát a dalszerzésen - úgy tudom. Emiatt IS pipa rá Tom bácsi. :)
Idézet
 
 
+9 #6 Necrofaust 2014-04-24 20:59
Tom az egyik leghitelesebb figurája a metal színtérnek, nem emlékszem, hogy bármikor is barom nyilatkozatot olvastam volna tőle, sok más kult zenésszel ellentétben. A lemez meg egész biztos szereplője az éves listámnak. Kevés olyan lemez van, amely mindenféle cuccozás nélkül is képes meditatív, stb állapotba tenni, na ez pont olyan. Amíg ilyen lemezeket készít a Triptykon, nem hiányzik a CF. Remek!
Idézet
 
 
+4 #5 neal and jack and me 2014-04-23 11:03
megvan az oka. én is jobban örülnék, ha a cf még most is létezne, de nyilván komoly okai vannak, amiért nincs. emlékezz, annyira komoly, hogy 100ezer euró sem ingatta meg tom g-t.
Idézet
 
 
+5 #4 pumpika666 2014-04-22 19:47
nem is értem, miért nem maradt együtt a celtic frost, simán kijöhetett volna a patináns név alatt a lemez
Idézet
 
 
+5 #3 neal and jack and me 2014-04-22 19:30
paszta ide, vagy oda, de nekem ozzy is a nevetségesek közé tartozik.
tom g fischer viszont nagy király.
Idézet
 
 
+9 #2 drea 2014-04-22 11:26
Ős Celtic Frost rajongóként a Triptykon első albuma nem jött be, a kislemezzel meg még csak nem is próbálkoztam. Viszont most úgy gondoltam, kezdjünk ezzel a Melana-s cuccal valamit.

Ez egy nagyon pöpec lemez. Nagyon-nagyon erős és Warrior miatt azonnal felismerhető. Teljességgel egyet értek az írással. Az " In The Sleep Of Death" és a "Black Snow" kettőse valami hihetetlenül rideg-hideg HANGULATOT áraszt. Mégsem érzem azt, hogy ez már nem az én világom, hanem találni benne szépséget.
Idézet
 
 
+11 #1 Chris92 2014-04-22 11:22
Őszintén szólva számomra ez egy mestermű, amire megérte négy évet várni. Benne van az Eparistera atomsúlyos hangzása és éjsötét atmoszférája, de ahogyan a (szintén pazar) kritika is rámutat jóval változatosabb, eklektikusabb (a Breathing zakatolása kifejezetten meglepő volt) ezáltal "könnyebb" hallgatni, mint a komótosan menetelő első lemezt. A lényeg, hogy Warrior ismét olyat tett le, amit nagyon sokáig lehet majd emlegetni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.