Shock!

március 01.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Triptykon: Eparistera Daimones

Megértem, sőt, értékelem, hogy Thomas Gabriel Fischer – ismertebb nevén Tom G. Warrior – annak dacára sem akarja a Celtic Frost nevet használni Martin Eric Ain nélkül, hogy a nyilvánvaló üzleti szempontok emellett szólnának.

megjelenés:
2010
kiadó:
Century Media / EMI
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

A Triptykon elnevezés azonban ne tévesszen meg senkit, az Eparistera Daimones pusztán a zenét és a hangulatot tekintve nyugodtan kijöhetett volna a svájci death/black/doom/dark/gothic/extrém/satöbbi metal intézmény neve és logója alatt is. Vagyis hiába szállt sírba ismét a Celtic Frost olyan furcsa körülmények között minden idők egyik legjobb visszatérő albuma, a Monotheist után, az Eparistera Daimones simán beillik a 2006-os lemez folytatásának, akármi is áll a zseniális Giger borítón. Kicsit talán változatosabb, dinamikusabb, néhány részlet kapcsán még azt is megkockáztatnám, hogy urambocsá' thrashesebb Warrior előző művénél, de Martin Eric Aint leszámítva valószínűleg kevés olyan ember akad a földön, aki a dalok hallatán dührohamot kapott volna, ha Celtic Frost néven jelennek meg...

Meglehetősen nehéz lenne leírni a Triptykon hangzását annak, aki még sosem hallott Celtic Frostot, pláne, hogy Warrior már a '80-as években sem ragadt le soha egyetlen vágánynál, és mindig bőszen kísérletezett új hangszerekkel, effektekkel, megszólalásokkal. A hagyományoknak megfelelően az Eparistera Daimones is figyelmen kívül hagy mindenféle skatulyát, és úgy általában semmihez sem hasonlítható, csakis a Celtic Frosthoz, azon belül is elsősorban a Monotheisthez. Markáns, teljesen egyéni, ám korántsem zárt világ ez Warrior összekeverhetetlen, brutálisan tömény gitársoundjával, jellegzetesen meglassult, disszonáns riffjeivel, monoton, végtelenségig ismételgetett hangsoraival, benne sok leállós, atmoszférikus témával és valamiféle leírhatatlan, síron túli hangulattal. Olyan zene ez, ami nemcsak beszippantja a hallgatót, de ezertonnás monstrumként rá is telepszik minden porcikájára. Vagyis könnyű hallgatnivalóra, slágerekre itt ne számíts, semmiképpen sem ez lesz az a lemez, amire a nyár közeledtével bulizni indulsz majd egy kellemesen langyos szombat estén. Ha azonban még 2010-ben sem riaszt vissza egy 73 perces album, ami nyíltan vájkál az emberi lélek legsötétebb bugyraiban, garantáltan olyan társra lelsz majd a Triptykonban, aki még évek múlva is kínál majd újdonságokat.

A 11 perces nyitó Goetia, az Abyss Within My Soul, az In Shrouds Decayed vagy a Descendant a Monotheist ösvényén lépkednek tovább: tenyérizzasztó, lidérces utazások ezek valami megfoghatatlan, éjfekete belső helyre Warrior zakatolós gitártémái és mogorva, embertelen hangja szárnyán, és persze mondanom sem kell, ahol nyugodtabb, dallamosabb húrokat penget, ott talán még betegebb az összhatás. A kezdő dalóriás különösen átütő erejűre sikerült (a „Lord have mercy upon me" sortól többet az életben nem szabadulsz), de a Descendant koponyarepesztő riffjei is képesek ledöbbenteni az embert, főleg, hogy a monumentális, brutálisan tömény hangzás is csak ráerősít a zene egyszerre zsigeri és nagyon is tudatos voltára. Az A Thousand Lies ha lehet, még tovább megy egy lépéssel, ez ugyanis egy gyors, tika-tikás ütemeket is csatasorba állító téma, ami leplezetlenül utal vissza a korai Celtic Frost művekre, ám egyszersmind újszerűnek is tűnik talán azért, mert a Monotheisten abszolút nem szerepeltek ilyen lendületesebb témák. Az összképnek mindenesetre nagyon jót tesz a sok meglassult, kriptaszagú halálhimnusz közepette.

Ha már változatosság, a kesergősebbre vett hangulattémák is nagyon jól sikerültek, legyen szó akár elszállós betétekről, akár a teljes egészében nyugodt és dallamos My Painről. Ez a kissé ambient hangulatú, női énekkel, minimál zongorafutammal és szavalással ékesített darab persze egy pillanatra sem oldja a lemez feszültségét, de legalább némi pihenést engedélyez a 20 percet közelítő The Prolonging zárás előtt. Utóbbi a Triptykon teljes zenei skáláját felvonultatja, és a végére teljesen össze is zsugorítja a hallgatót az „as you perish I shall live" sor hosszas ismételgetésével. A Goetia mellett ugyanakkor nálam egyelőre a Myopic Empire a favorit iszonyatos súllyal betonozó, ősprimitív riffelésével és kísérteties dallamaival. Warrior persze most is óvakodott attól, hogy hagyományos dalszerkezetekben gondolkodjon, aminek köszönhetően a lemez ténylegesen hosszú távon is rengeteg felfedeznivalót nyújt.

Tisztában vagyok vele, hogy a Triptykon nem lehet mindenki kedvence, ez a zene ugyanis még az alaposan kifacsarodott 2010-es fogalmak szerint is extrémnek számít. Brutálisabbat, agresszívebbet, vérhányósabbat nyilván ötezret hallottunk már, a legkellemetlenebb gondolatokkal, legnyomasztóbb érzésekkel ugyanakkor kevés zenész képes olyan elementáris erővel szembesíteni az embert, mint Tom G. Warrior. Csupán azért nem adok maximális pontszámot, mert összességében a Monotheist még ennél a lemeznél is erősebb volt valamivel, ez azonban ne tévesszen meg: az Eparistera Daimones minden ízében méltó a Celtic Frost hagyományaihoz, és jó eséllyel ugyanúgy klasszikussá érik majd, mint elődje. Súlyos vonalon az év egyik csúcsalkotása, ehhez nem is férhet kétség.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.