Shock!

A lehető legtalálóbb címet kapta a Thy Catafalque második albuma. Zeneileg a Sublunary Tragedies vonalát viszi tovább, bár nincs rajta olyan túl sok tömény zúzás, ami azon dominált. Ha mégis előfordul, akkor viszont nagyon is fogós.

A Microcosmoson sok új hangszer kapott teret, olyanok, mint a hegedű, citera, a doromb - amit mindig is kedveltem, ősi, tiszteletet parancsoló hangját hallva megérintenek az évszázadok - a furulya, mindezzel rendkívül természetközeli, helyenként elvont, sőt, kozmikus (Panta Rhei) lett a Thy Catafalque zenéje, de leginkább a zene tisztasága fogott meg. Mondanom sem kell, mennyire sajátossá, magyarossá teszik ezek a hangszerek a dalokat. Furcsán lüktető, pulzáló, a billentyűket a korábbiaknál is jobban kiaknázó muzsika, jókorát fejlődtek zeneileg, mely leginkább az egyes részek összeállításánál, az adott hangszerek kiváló szerepeltetésénél hallható.

Nem igazán black metal ez már, vagyis nem számottevően. Hangulathegyek-völgyek között vezetnek, habár hihetetlenül underground amit létrehoznak, helyenként messze túlnőtték underground státuszukat, de hát... Sokkal könnyebb ráhangolódni, mint a korábbi anyagokra, egységesebb, még koncepciózusabb, mint azok. És persze igényes, mint ahogy azt már megszokhattuk Kátai Tamás zenekaraitól, de ne felejtsük el, itt két ember munkája hallható. Kevesen ismerik őket és nem valószínű, hogy méretes népszerűségre tesznek valaha is szert, remélhetőleg az értő füleket azért megtalálják...

Felnőtt, érett anyag, 73 perc kényeztetés (egyáltalán nem tűnik soknak!), gondolkodásra serkentő darab, egy ritka tünemény, habár komor, magába forduló hangulatot hordoz. (Tessék rendelni, mert agyoncsapok mindenkit!)