Shock!

december 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Wildhearts: 21st Century Love Songs

thewildhearts_cVannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni. Amikor adva van egy – megszakításokkal bár, de – bő három évtizede üzemelő rock and roll gépezet (legyen mondjuk a Wildhearts), egy ezer közül is azonnal felismerhető, már a kezdeti időkben kikristályosodott stílussal, ami sokadjára is lepakol egy olyan anyagot az asztalra, hogy az kábé összecsuklik alatta. Ilyenkor aztán elég lenne annyit írni, hogy energia, súly, dallam, gúny, kreativitás, hangulat, egyszerűen minden itt van, ami miatt eddig szeretted őket, hallgasd meg ezt is, imádni fogod! Ha a korábbi album gyengébb volt, esetleg odamondhatjuk még, hogy az új ezúttal kiköszörüli a csorbát, ha meg már az is bevitt egy gyomrost, akkor azt, hogy megyünk tovább a lenini, akarom mondani, gingeri úton.

megjelenés: 
2021
kiadó:
Graphite Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Na de hát nem azért kapjuk karakterszám után a fizetést, hogy elintézzem ennyivel a 2021-es év talán legjobb rock/punk/metal and roll lemezét, úgyhogy színezzük ki kicsit a fentieket. Szóval, David Leslie Walls, akarom mondani Ginger Wildheart bő két és fél évvel ezelőtt – a semmiből támadva – újra összerántotta a csapat kismillió felállásának talán legklasszikusabbját, azaz újra pástra lépett a jól csengő nevű Christopher Paul Persaud-Jagdhar (barátainak csak CJ), a csapat egykori kettes számú tartóoszlopa, aztán Ritch Battersby überdobos, sőt, még a legendásan nehéz életű (és természetű) Danny McCormack basszer is. Igaz, utóbbi már pár évvel ezelőtti amputációja okán csak egy lábbal tehette ezt meg, de a lényeg az, hogy ő is itt van. És ezek négyen olyan visszatérést produkáltak a Renaissance Men képében, hogy az ember szája tátva maradt. Azt a lemezt mind a mai napig rendszeresen hallgatom, helye egyértelműen ott van a legjobb 'hearts-anyagok között, és úgy voltam vele, hogy ha a 21st Century Love Songs csak egy kicsivel marad el tőle, már maradéktalanul boldog leszek. Márpedig a Love Songs semmivel sem lett rosszabb, maximum egy kicsit más.

A másság pedig leginkább a Dave Draper által kreált kifejezetten koszos, nyers és (olykor már túlzottan is) visszhangos hangzásban ragadható meg, mert dalszerzés szempontjából tényleg nincsen különösebb kilengés. A lemezt nyitó címadó egy tipikus Wildhearts-himnusz: gunyoros szöveggel támadó izgága energiabomba, súlyosabb alapokra vett verzékkel, amire szinte ráépül az ugyanezen az úton járó Remember These Days, amiben aztán a harmadik perc környékén jön egy olyan meglepő váltás, amit sokkal inkább a Primustól várt volna az ember, mint Gingeréktől. A hármas Splitter esszenciális punk rock himnusz (ki is hozták kislemezen), ennél eltaláltabb talán csak személyes kedvencem, a hihetetlenül fogósra sikeredett Sleepaway lett. Nyilván éppen a kettő közé suvasztották be a lemez szövegileg legpolitikusabb, zeneileg pedig legsúlyosabb tételét, az Institutional Submissiont – itt a négyes kábé megmutatja, hogyan játszik thrash metalt, ha éppen ahhoz van kedve.

A lemez második fele pedig talán még jobban is sikerült, mint az első: a tipikusan Wildhearts-módra recsegő-szaggatott gitártémákkal övezett, a minden bokorban ott bujkáló, mindent mindenkinél jobban tudó nagyokosoknak beszólogató You Do You, a Ginger kimondottan személyes szövegeit rejtő (ez amúgy is jellemző az egész lemezre), már-már Blink-182 szintű könnyedséggel nyitó, majd fokozottan besúlyosodó Sort Your Fucking Shit Out, vagy a P.H.U.Q.-időket teljes szépségében megidéző Directions mind-mind telitalálat. A legjobban mégis a záró My Head Wants Me Dead ragadott magával, Ginger kedvelt témájával, a mentálisan nem túl jó állapotban lévő ember saját démonaival folytatott kilátástalan küzdelméről, miközben különös keringőt jár a fémzene a punkkal és a Beatles mindenhol ott kísértő örökségével.

„A legjobb tanács, amit életemben kaptam: ha le akarnál állni...ne állj le!" – mondja Ginger az A Physical Exorcism végén, és olybá tűnik, mintha valóban egész életét eszerint élné le. Én pedig nagyrabecsülésem jeléül ki is mondom: saját stílusában a The Wildheartsnál nem létezik jobb zenekar!

 

Hozzászólások 

 
#6 Orstein 2021-11-27 14:47
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Orstein:
"Vannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni." Vannak viszont olyanok, amikről nagyon is van, pl. az új Mastodon album... :P (igen, kritikáért áhítozom :D)

Írtam máshol, jövő héten meglesz, de nincs értelme kapkodni vele. Amúgy sincs semmivel, de egy ilyen lemezzel főleg nincs.


Igaz, főleg hogy dupla album. : )
Idézet
 
 
#5 ma 2021-11-26 16:02
Kicsit meglepnek ezek a pozitív kritikák mert szerintem elég egysíkú lett. De lehet, hogy csak nem hallgattam eleget. Az előző szerintem jobb volt, de a Ginger szóló a Headzapoppin pedig mindkettőnél jobb. A Ginger szólók valahogy mindig is jobban bejöttek a Wildhearts lemezeknél.
Idézet
 
 
#4 Montsegur 2021-11-26 12:06
Idézet - Orstein:
"Vannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni." Vannak viszont olyanok, amikről nagyon is van, pl. az új Mastodon album... :P (igen, kritikáért áhítozom :D)


Mert akkor másképp fogod hallgatni?

Íme: év lemeze, 10/10
Idézet
 
 
#3 Draveczki-Ury Ádám 2021-11-26 04:25
Idézet - Orstein:
"Vannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni." Vannak viszont olyanok, amikről nagyon is van, pl. az új Mastodon album... :P (igen, kritikáért áhítozom :D)

Írtam máshol, jövő héten meglesz, de nincs értelme kapkodni vele. Amúgy sincs semmivel, de egy ilyen lemezzel főleg nincs.
Idézet
 
 
#2 Orstein 2021-11-25 22:38
"Vannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni." Vannak viszont olyanok, amikről nagyon is van, pl. az új Mastodon album... :P (igen, kritikáért áhítozom :D)
Idézet
 
 
#1 GTJV82 2021-11-25 22:29
Tényleg nagyon jó lett, méltó folytatása az előző lemeznek.
Nekem a hangzás is tetszik, egyenlőre 9/10.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.