Shock!

december 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Spiritual Beggars: Earth Blues

Leszámítva a Demons és a Return To Zero között eltelt öt esztendőt, a továbbra is lényegében hobbizenekarként funkcionáló Spiritual Beggars beállt a kényelmes háromévenkénti lemezkiadásra, és az énekescserék ellenére töretlen lendülettel adják ki hibátlan, hallhatóan görcsmentes lemezeiket. Nem is fogom bő lére ereszteni ezt az ismertetőt: nem azért, mert érdektelen a lemez, hanem épp ellenkezőleg, pontosan azt kapja az egyszeri rajongó, amit Mike Amottéktól immár csaknem két évtizede elvár, és amiben még ma is ők a(z egyik) legjobbak.

Az Earth Blues elődje lazább vonalát követi, és bár talán olyan egyértelmű heavy metal hatásokat, és ezzel egyidejűleg a Down legsúlyosabb témáit idéző durvulásokat ezúttal nem kapunk, mint három éve, az album így is kellően változatos. Elég csak meghallgatni a '70-es évek legszebb prog rock hagyományait felelevenítő Too Old To Die Youngot (már a címe is maga a vintage!): mind szerkezete, mind dallam- és hangzásvilága hibátlan, nem is beszélve Apollo Papathanasio Ian Gillan legszebb napjait idéző sikolyairól. Ugyanez elmondható a Dreamerről is. Lúdbőr 0:00-tól 5:08-ig!

megjelenés:
2013
kiadó:
InsideOut
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 36 Szavazat )

A Hello Sorrow elején azt hittem, a Wild World stoner feldolgozását hallgatom, majd a dal hirtelen átvált a C.O.C. Clean My Woundsának reinkarnációjába, hogy aztán az album legvidámabb szerzeménye kerekedjen ki belőle. A színtiszta stone'n'roll refrén a nóta zseniálisan tipikus szövegével együtt hatalmas vigyort varázsol a hallgató arcára (nem mintha az nem lenne már ott a lemez első hangjától kezdve). Szintén az epikusabb vonalat képviseli a doomos részeket és elszállt szólókat, hatalmas vokálokat felvonultató Legends Collapse, amelynél hangulatosabb lezárást nem is írhattak volna ehhez a lemezhez. Vannak persze direktebb, egyszerűbb felépítésű dalok is (Freedom Song, One Man's Curse, mindkettő hatalmas!), csipetnyi Deep Purple, Uriah Heep és Led Zeppelin, olykor már-már az újrahasznosítás határát súrolva (halld rögtön a lemezt indító könnyed témát, amely full Mark III-as Purple), de Amottékat pont az ilyen alázatos megközelítésért szeretjük. A végeredmény így is 100 százalékos, azonnal felismerhető Beggars.

Az már a három évvel ezelőtti albumon is gyorsan elvált, hogy Apollo csatasorba állítása jó döntésnek bizonyult. Pusztán hangjuk képzettségét tekintve folyamatos az előrelépés a banda eddigi három vokalistája esetében, s bár a görög származású frontember hagyományosabb rock orgánummal és énekesi megközelítéssel rendelkezik elődeinél – egyenesen az Ian Gillan-féle suliból érkezett, sőt, engem helyenként John Corabira, máshol Ronnie Atkinsre is emlékeztet –, egy szemernyivel sem kevésvbé erőteljes, és legalább olyan jól passzol ehhez az alapvetően mocskos muzsikához. (Aki nem hiszi, hallgassa csak meg az immár hagyományosnak számító japán bónuszon szereplő koncertfelvételeket – nem hiszem, hogy lenne bárki is, akit az a teljesítmény nem győz meg Apollo kvalitásairól.)
Valószínűleg felesleges külön méltatni a hangszeres teljesítményeket, hiszen alap, hogy Amott szólóitól kezdve Sharlee D'Angelo alávalóan mocskos basszusától kezdve Per Wiberg súlyosan atmoszférikus hammondjaitól a kongákig minden a helyén van. Annyira a vérükben van ez a zene, hogy félelmetes! A hangzás zseniálisan vintage, mint mindig, s Wiberg hangulatos, de nem túlzásba vitt effektjei is szinte észrevétlenül dobnak rajta óriásit. Egyszerűen nem is tudom, hogy lehet ennyire összhangban a természetes, koszos hangzás és a zenei igényesség.

Őszintén szólva nem értem, hogy Mike Amott miért az Arch Enemyt helyezi – a jelenlegi szünet ellenére is – előtérbe a két csapat közül, hiszen a Spiritual Beggars sokkal lazább, fantáziadúsabb és minden szempontból kreatívabb, mint a főzenekar (az énekesről nem is beszélve!). Ráadásul a ma mai retro-hullám közepette üzletileg sem vagyok benne biztos, hogy kevésbé nyereséges tudna lenni ez a történet, én a helyében biztosan meglovagolnám ezt a lehetőséget. Arra pedig nagy összegben mernék fogadni, hogy ők maguk is ezerszer jobban élvezik egy ilyen album megírását/felvételét és előadását, mint bármit az Arch Enemy elmúlt x évéből. Egyszerűen ordít a dalokról, mennyire felhőtlen hangulatú jammelések közepette születtek. Vagyis pontosan úgy, ahogy egy igazi hús-vér zenének illik.

Már nem sok időt kell kihúzni az új Purple és Sabbath lemezek remegve várt megjelenéséig (hányban is fordult elő utoljára, hogy ez a két legenda ugyanazon esztendőben adott ki lemezt?!), addig viszont ezen a vonalon mindenképpen remekül csillapítja az éhséget az Earth Blues. Bár nálam valószínűleg mindig az On Fire marad az etalon, az már az új lemez első meghallgatásakor egyértelműnek tűnt, hogy ezt az ismertetőt csak Nagy kolléga tömör, a lényeget köntörfalazás nélkül összefoglaló fordulatával fejezhetem be: SRÁCOK, EZ EGY KURVA JÓ LEMEZ! HALLGASSÁTOK MEG!

Az album kapcsán Sharlee D'Angelóval készített interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
-5 #8 DRAZSEN 2014-02-07 21:27
Ez az az album,ami az első taktusok után azonnali pánikrohamot okoz nálam!Nem érdekelnek a zenei megoldások,nem érdekelnek a dalszerkezetek, Mike riffjei,az egész alles-zusammen nem érdekel!Ilyen pocsékul nem lehet megszólalni,ez gyalázatos.Oké,hogy lebutítják a hangzást a stoner bandák,de azért ennyire ne menjünk már el a 80-as évek pincében felvett mono Akai kazettásmagnó szintjéhez.Komolyan mondom talán soha nem csalódtam ekkorát.Amúgy is ki nem állom ezt az állművészkedős ledzsungásított soundokkal operáló csapatokat de ez mindennek a teteje,akarom mondani a legallja!
Idézet
 
 
+5 #7 GTJV82 2013-11-14 10:46
Sajnos a gyenge hangzás nagyon sokat elvesz a zene erejéből, pedig korábban úgy szólt minden lemezük, mint az ágyú.. de ez most valahogy olyan tompa, erőtlen, főleg a dob puffog nagyon.
Zeneileg nekem ez ugyanúgy bejön, mint a Spice vagy JB féle lemezek, viszont a hangzás miatt "csak'" 8/10 nálam.
Idézet
 
 
+4 #6 pumpika666 2013-04-25 05:47
az a vicc, hogy nem emléxem belőle semmire(nem is slágerzene ez), de az utcán sétálva a fülemen nagyon kellemes hallgatni :)
de koncertre el nem mennék, soxor 2-3 gitáros kellene ezekhez a fülesben kivehető finom témákhoz
a billenytűk pedig óriási purple/heep-érzést tesznek hozzá(számomra) a nótákhoz
10pontos alapmű!!!
eddig év lemeze nálam
Idézet
 
 
+2 #5 Tom 2013-04-23 09:00
Nagy respect a bandának, de őszintén szólva nekem nem sikerült megbarátkoznom egyik Spice utáni albummal sem.
Pedig Isten(?) látja lelkemet, próbálkoztam mindegyikkel becsülettel... :-) Valami nekem hiányzik, amit nem tudok megfogalmazni. Szóval továbbra is a Mantra III marad nálam az etalon.
Idézet
 
 
+4 #4 janómanó 2013-04-23 08:42
Nagyon frankó lemez, hatalmas hangulattal.Az íráshoz sincs mit hozztenni, az utolsó mondatban tényleg ott a lényeg.Csak annyit jegyeznék meg, hogy a Hello Sorrow talán valamilyen dominó hatás alatt íródhatott, mert azt a riffet már a C.O.C. is a Thin Lizzy Jailbreakjéből vette kölcsön :)
Idézet
 
 
+9 #3 Necrofaust 2013-04-22 18:30
eléggé stoner/doom év lesz az idei, Spiritual, új Clutch, Sabbath, stb és még jön a Vista Chino és Mastodon is elvileg, az év egyik legjobb anyaga ez, az fix!
Idézet
 
 
+7 #2 grand magus 2013-04-22 17:47
Három énekes,három korszak,és mind három zseniális.Régota nagy kedvencem a banda,eddig számomra az év lemeze.Juniusig biztosan.
Idézet
 
 
+13 #1 Chris92 2013-04-22 10:26
Az elmúlt pár hónapban ismertem meg őket, és rögvest az egyik kedvenc zenekarommá váltak. Ez az anyag se okozott csalódást, százszázalékos retro-rock bármiféle izzadtságszag nélkül.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.