Shock!

február 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Spiritual Beggars: Demons

Valahogy úgy vagyok a Lelki Koldusokkal (hát ezt a nevet már tényleg soha, de soha nem fogom megszeretni), hogy náluk nem azt érzem, mint a legtöbb stoner/retro banda esetében akik csak merítenek a '60-as évek végi, illetve '70-es évekbeli zenékből, hangzásból, hozzáállásból.

megjelenés:
2005
kiadó:
InsideOut / Record Express
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Nem, náluk lemezről lemezre azt érzem, hogy ők benne élnek ebben az egészben, ez a zene egyéniségük, önkifejezésük szerves része. És ezt nem tudom jobban megfogalmazni. Ahogy betettem a cd-lejátszóba a Démonokat, és felcsendültek az Inner Strength névre keresztelt intro első hangjai, már tudtam, hogy (ismét) hazaértem. Ez a másfél perces felvezető akkora Black Sabbath hangulatot áraszt, amekkorát maga az "anyabanda" sem tud már évtizedek óta. Persze megjelenik a Hammond orgona, a banda hangzását - Michael Amott gitárja mellett - meghatározó másik fő hangszer is. A Koldusok tehát nem változnak. (Még jó.)

Az intro a Throwing Your Life Away-be torkollik, egy durvább, fűrészelős gitártémával megalapozott dalba, dallamosabb refrénnel. Nagyon jó kezdés! Aztán ezt a vonalat viszi tovább a Salt In Your Wounds, ami még húzósabb, igazi "zakatolós" riffet mutat fel, az előző dalhoz hasonló felépítéssel és énekdallamokkal. A lemez csúcspontját számomra a One Man Army/Through The Halls/Treading Water szentháromság jelenti. Az Egyszemélyes Hadseregből lehet a lemez "slágere". Nagyon húzós, lendületes darab, csoda dallamokat rejtő gitártémával, rövidke szólóval és JB régi vágású, érzelemgazdag énekével. Egy optimális világban csak ilyen számok szólnának a rádiókban, de hát ez a világ ugye igen messze van az optimálistól. A szöveggel is könnyen tud azonosulni mindenki, aki jelen irományt olvassa, hiszen mindnyájan sokszor éreztük már úgy (még ha nem feltétlenül igaz is), hogy értéktelen, műanyag seggfejekkel van tele a világ, és szinte egyedül úszunk az árral szemben. Nem új gondolat ez, de örökérvényű.

Aztán csoda a Through The Halls is, ami megint hihetetlen gitártémákat rejt. Ez egy belassultabb tétel (legalábbis a szám 2/3-a), és nagyon bejön benne a rezignált, mélabús, unott hatású ének, meg a szinti-szőnyeg. A Treading Water megint más, de szintén nagyon ász. Ennél a számnál a verzék alatt és a szólónál erősen éreztem a '60-as évekbeli hippi bandák hatását, leginkább a Ten Years Afterét (konkrétan a Good Morning, Little Schoolgirl dalra gondolok), ami azonban számomra egyáltalán nem baj. Ebben is azt érzem, amit az egész lemezben, és amiről végső soron a Spiritual szól is: a hatalmas feelinget, a totál beleszarós hozzáállást, hogy nem számít semmi, csak a zene. A Dying Every Day elejének gitárja meg tiszta Hendrix Papa, de aztán ebből lesz a legnagyobb örömzene. Itt mutatja meg - Per Wiberg szintis/zongorista/orgonás/miegymás mellett - Sharlee D'Angelo, hogy ő is itt van ám a zenekarban, és hogy miért is hívják őt annyi helyre kisegíteni. De a főszereplő persze itt is Mike és az ő gitárja.

Nem is látom értelmét a továbbiakban egyesével kielemezni a számokat. Mert minek írjam le mindegyikről, hogy milyen kurva nagy nóta, mekkora zseni a gitáros, milyen bika az énekes, meg milyen jók a többiek is. Pedig ez mind igaz. Most már biztos vagyok benne, hogy Mike Amott - legalábbis zeneileg - nem a Carcass idején volt a csúcson, hanem valahogy mostanában. Nem csak itt, hanem az Arch Enemy-ben is. Egyébként meg tisztára hihetetlen, hogy egy Zenész két ennyire eltérő stílusban is ennyire kimagaslót alkosson, ráadásul nem csak egyszeri csodaként, hanem folyamatosan. (Ez már a Koldusok hatodik albuma!)

Hogy azért ne legyek ennyire hozsannázó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tizedik In My Blood (az album legsúlyosabbja, tiszta Cathedral - de jó is az!) után következő tételek mintha egy hajszálnyit sápadtabbra sikerültek volna. Az Elusive például már egyáltalán nem is kemény, ez tiszta hard rock, a refrénje meg valami ilyesmi: "áá-aa-oa-áá-aa-oa-áá-aa-oa-áaoó". Azért ennyire nem vészes ám.

A lemez hangzása megfelel a stílusnak, nyers, spontán, nem túlcsiszolt, éppen jó. Ehhez ez illik. Ja, és van ám egy Special Edition változat is, amihez hozzácsaptak egy Live In Japan 2003 elnevezésű cd-t. Persze nem véletlen, hogy egy japán concerto van rajta, hiszen a mélynövésűeknél még nagy respektje van az ilyen zenének (is), meg az albumot is először Japánban adták ki. Én ezt legnagyobb sajnálatomra nem hallottam, de állítólag - többek közt - olyanok vannak rajta, hogy Angel Of Betrayal (!), Look Back (!!) és Blind Mountain (Yeahhh!), meg valami jammelés is. Szóval érdemes keresni, én is ezt fogom tenni.

Ez a lemez az egyik legjobb az ebben a stílusban mostanában megjelentek közül. És egyre inkább úgy gondolom, hogy egy ilyen magyar zenekarra lenne égetően nagy szükség, de mihamarább. Mert jó volt a Mood és a Convoy, jó a Wall Of Sleep, a Stereochrist, a Polly Is Dead, meg még egy rakat más banda, de nem ennyire, és pláne nem így. Valahogy úgy vagyok a Lelki Koldusokkal, hogy minden lemezük hasonlóan magas színvonalú, meg tartják is az irányt, nem nagyon kísérletezgetnek jobbra-balra, de eddig mindig az Another Way To Shine volt a kedvenc. (Mivel azzal ismertem meg őket.) De lehet, hogy csak eddig.

Asszem, kicsit dicshimnusz jellege lett a dolognak, de ez a lényegen nem változtat: SRÁCOK, EZ EGY KURVA JÓ LEMEZ! HALLGASSÁTOK MEG!

 

Hozzászólások 

 
+7 #1 Flagellator1974 2013-12-23 23:14
"One man army-Through the halls-Treading water"...

Jé, neked van füled!!

A "Through..." közepe felé van egy soundgardenes kiállás. Biztos észrevetted. Neked is soundgardenes?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.