Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sinisthra: Last Of The Stories Of Long Past Glories

A Sinisthra egy ideig Nevergreenként működött öt hosszú évig (nem, ez egy finn Nevergreen, de pl. a mi Nevergreenünk miatt is gondolták úgy, hogy ideje a névváltoztatásnak), majd új nevet találtak maguknak, rájöttek sohazöldből akad a világon két tucat is tán.

megjelenés:
2005
kiadó:
Arise
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

A zene tipikus finn szomorka, valahol a Sentenced, Amorphis, To/Die/For, meg talán a Katatonia vonalán (meg picit a My Dying Bride is beugrott némely részről, de tényleg csak hatásként). Az érdekessége a csapatnak, hogy itt dalol az Amorphis új torka, T. Joutsen. Ezek után roppant kíváncsi lettem mit nyújt majd az új Amorphison. Más karakter, mint elődje, de nem rossz, bár olykor gyanúsan fals hangon danolt.

No, de lássuk a lemezt. Alapvetően érzelmes (naná) dalokat írtak a finn srácok (bár az első szám pont lendületes), még a nyálasságon innen. Persze van, ahol totálisan ellágyulnak, és még azt is rájuk lehetne fogni, hogy kommersz, amit művelnek, mégsem esnek át a ló másik oldalára.

Meggyőző, és a javukra billenti a mérleget az a sok apró finomság, melyet a nótákba biggyesztettek, ami picit a tucat gótmetal zenekar közül kiemeli őket. Igaz a sajátos stílusjegyek itt is megvannak, lágy búgás után egy vadabbnak tűnő riff, szívmegszakajtó refrén (helyenként Joutsen mikor érzi, hogy túl magas lenne már számára némely hang, egyszerűen átmegy üvöltős, karcos éneklésbe, és ezt jól is teszi). A szintiket nem tolták az előtérbe, illedelmesen a háttérben várnak sorukra, mikor picit többet mutathatnak magukból, hogy adjanak némi pluszt a zenéhez.

Profin felépített dalokat hallhatunk itt (nyolcat), üresjárat nincs és tölteléket sem raktak fel a cd-re. A refrének természetesen fülbetapadósak, mondjuk ennél a stílusnál elég nagy baki lenne, ha kihagynák ezt a ziccert.
Olyan igazán lightos érzelmes dal egyedül a hatos (My Sweet Nothing), a többiben azért torzulnak a gitárok, itt meg a világ összes nyomora egyszerre dől a kedves hallgató nyakába. Finoman szép dal ez, semmi villantás nincs benne, csak érzések, de abból tonnányi. A végére jaj, de finom lenne egy monumentális nagyzenekari rész. Igazi hegedűkkel ésatöbbi, nem szintetizátorral. Érzelmeket tekintve egyértelműen a lemez legjobbja. A lendületesebb nótákkal sincs semmi gond. Fura módon az utolsó dal egy stoneresen zsíros riffen alapul, kicsit ki is lóg a többi dal közül ez, de korántsem baj, csak itt nem a világfájdalom jut az ember eszébe. Jól eltalált itt a kicsit agresszívebb énekstílus is.

A saját stílusában abszolút korrekt lemez, élvezhető, ráadásul nem egyszeri alkalomra szól érzésem szerint. A dobok sajnos elég szintetikusan szólnak, kár, mert egy puhább hangzás sokkal jobban illene ehhez a zenei világhoz. Néha olyan érzésem volt mintha dobgép szólna. Kár. Érzelmes lelkeknek mindenképpen ajánlott. Meg azoknak, akik zokognak, mert feloszlott a Sentenced.

Engem meggyőztek. Először nyolc pontot kaptak. Aztán nyolc és felet. Aztán a végén felkúszott ez kilencre. Egyszerűen azért, mert jó Dalokat írtak.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.