Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Saint: In The Battle

Na, ha valaki, akkor a Saint zenekar tényleg überkultikus! A 80-as évek amerikai white metal színterének egyik alapcsapata 16 év után jutott el oda, hogy klasszikus felállásban új lemezt készítsen, ez a lemez pedig szerencsés módon megtalálta ezen sorok íróját, így remélhetőleg mások is mihamarabb tudomást szereznek róla. Főleg azok, akik szintén vonzódnak a full ismeretlen, kultikus zenékhez.

megjelenés:
2004
kiadó:
Armor
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Szóval kultikus: ez a közkedvelt, néhol eléggé semmitmondó jelző a Saint esetében nagyon találó. Nézzük csak meg a nevet, a logót, a lemezcímet; vessünk egy pillantást a régi borítókra, olvassunk bele a csapat történetébe. Kult az egész, úgy ahogy van! Ahogy keresztény metal szakértő olvasónk fogalmazott lemezajánlójában: egy darabka 80-as évek! Magam sem tudnám jobban körülírni az albumon hallható zenét, legfeljebb néhány konkrét párhuzammal tudom alátámasztani az állítást: Accept/Priest/régi Savatage; illetve ha sznobok akarunk lenni és kult-ismereteinket kívánjuk fitogtatni, akkor Omen/Helstar/Obsession/Armored Saint (nocsak, egy névrokon!); de az újabb titánok között megemlíthetjük a Cage vagy a Rival nevét is. Ebből máris mindenki tudhatja, mi is a játék neve: hát persze, hogy US power.

A másik dolog, ami fontos: a felsoroltakhoz hasonlóan a Saint is jó! Persze, a Priest a kiindulópont, a legnagyobb kedvenc, mindennek az alapja és Downingék zsenialitását nem múlhatja felül senkifia. Josh Kramer énekes pl. hiába hoz néha egy az egyben halfordos dolgokat, a Metal God karizmájával, egyéniségével nem veheti fel a versenyt, persze erre egyrészt semmi szükség, másrészt Josh-nak nyilván eszébe sem jut versengeni a mesterrel. Amúgy többnyire a közepes tartományokban idézi Robot, a legdurvábban a már-már plágium-gyanús Here We Are-ban. Ebben a nótában a gitárosok nem átallják a Devil's Child riffjét felhasználni, amiért egy keresztényi ejnyebejnye mégiscsak kijár. Érdekes, hogy a sikolyokat szinte végig hanyagolja a jó Josh (azért akad belőle, ha nem is garmadával), pedig a korábbi Saint anyagokon ebben a tekintetben is tetten érhető volt Halford hatása. Nem baj, mindenki öregszik, lenyugszik, gondolom, egy valószínűleg jócskán 40 fölött járó énekesnek már nem célja lesüvölteni az angyalokat az égről, az üzenet célba ér akkor is, ha visszafogottabban tolmácsoljuk.

Mindenesetre Josh dallamai nagyon jók és tulajdonképpen bánja a fene azt a sok halfordizmust! Mert akárhogy is, a Saintnek van saját stílusa és nemcsak a keresztényi szövegvilág miatt. Hiszen a fentebb említett, hasonló zenében utazó bandákra sem lehet rámondani, hogy ugyanolyanok lennének - mind kortársak, azonos gyökerekkel, hozzáállással, de olykor teljesen különböző zenei elképzelésekkel ugyanazon stíluson belül. Persze én azt se bánnám, ha tökegyforma lenne mind, mert annyira szeretem a műfajt. Nagyon örülök tehát, hogy újra és újra szembetalálkozom ilyen faszántos kis lemezekkel, mint amilyen a Saint visszatérő anyaga. A Bang Your Head! fesztivál szervezőiből pedig simán kinézem, hogy valamelyik évben berakják őket reggel 10-es nyitóbandának - bízzunk az égiekben!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.