Shock!

június 02.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Riverside: Love, Fear And The Time Machine

0710rscA lengyel proggerek valami egészen elképesztő dolgot vittek végbe 2009-es keltezésű, Anno Domini High Definition című albumukkal kapcsolatban, amely hazájuk hivatalos eladási listájának első helyére tornázta fel magát. Bármilyen oldalról is közelítjük meg ezt a jelenséget, mindenképpen említésre méltó, hogy a volt keleti blokk országai közül az egyikben pont egy progresszív rockcsapat lemezéből adnak el a legtöbbet, arról nem is beszélve, hogy az általuk képviselt zenei stílus mindenről szól, csak éppen nem az eladhatóságról és a sztárcsinálásról. Nagyon úgy tűnik, hogy lengyel barátaink – velünk ellentétben – egyre inkább a skandináv rockzenei kultúrához próbálnak felzárkózni.

megjelenés:
2015
kiadó:
InsideOut
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

A Riverside alapvetően a progrock ikonikus nagyágyúinak munkásságából táplálkozik, de a maguk módján utat mutatnak az újonnan érkezett generációnak, illetve a modern technológia eszközeivel hasznosítják újra a jól ismert stílusjegyeket. Azonban ez csak a forma: a dolog tartalmi és leginkább értékelhető része a művészetükben rejlik, amely önmagában véve egyedi és megkerülhetetlen. Mint ahogyan a két évvel ezelőtti Shrine Of New Generation Slaves (S.O.N.G.S.) lemezükön is egyértelműen a nagybetűs dalok voltak túlsúlyban, az új album is hasonlóképpen dalcentrikus. Tehát ha valaki éppen most kezdene ismerkedni a csapattal, ne várjon se korai Dream Theaterre jellemző ötletkavalkádot és matekleckét, se villámkezű és -lábú zenészeket, mert ez a muzsika távolról sem az öncélú villantásokról szól. A varsói négyes egészen másképpen kamatoztatja tehetségét, hiszen a technika náluk nem temeti maga alá a mondanivalót.

A legegyértelműbb párhuzam természetesen a Pink Floyd, illetve ha kortárs művészeket is említhetek, akkor leginkább Steven Wilson és a Porcupine Tree eklektikus és szerteágazó muzsikája állt eddig talán a legközelebb a lengyelekéhez. Már csak emiatt is felvetődhet tehát a kérdés, hogy mégis mi lehet szokatlan sikereik titka. Kizártnak tartom, hogy hazánkban bárki is labdába rúghatna ezzel a műfajjal, hiszen a hazai közönség túlnyomóan nagy része valami érthetetlen oknál fogva képtelen nyitni az új dolgok, a folyamatos fejlődésre motiváló, tartalmas és valódi értékeket közvetítő muzsikák felé. A polákok ezzel szemben láthatóan nyitottabbak és fogékonyabbak a kevésbé népszerű, nehezen befogadható produkciókra is

Sokakkal ellentétben képtelen vagyok elsőre ítélkezni egy album felett, főleg, amikor egy új Riverside-anyagról van szó, ezért szokásomhoz híven ismét jó mélyen beleástam magam az új dalokba, amelyek letisztultabbak és egyszerűbbek az eddig megszokottnál. A szellősebb hangszerelés és a populáris hangvétel már a lemezt nyitó Lostnál is szembetűnő, méghozzá olyannyira, hogy a nóta refrénjét már az első alkalommal is dúdolod. Furcsa ez egy Riverside-albumon, de valószínűleg senkit sem fognak vele elijeszteni, mivel gyakorlatilag ennyivel ki is merítik a rögtön fülbe ragadó, könnyen emészthető dallamok tárházát. A folytatás annál inkább nagyobb odafigyelést és törődést igényel. Az Under The Pillow sem az energikusságától olyan jó, hanem sokkal inkább az előtérbe tolt Hammond-játéktól és a dal végén kibontakozó tripes hangulatától, amely leginkább a két évvel ezelőtti anyag szerzeményeivel rokonítható. A nóta tökéletes példája annak is, hogy a lebegős, utaztatós atmoszféra megteremtéséhez nem kell mindenáron elektronikát alkalmazni. A harmadiknak érkező, lendületesebb #Addicted pedig egy az egyben újkori a-ha. Mariusz Duda énekdallamai itt oly mértékben idézik fel a norvég poptriót, hogy azon sem lennék meglepődve, ha a zenekar hirtelen megemlítené őket a legnagyobb hatásai között... Ráadásul az énekes/basszer hangszíne is kísértetiesen hasonlít Morten Harketére.

Már csak ebből is sejthető, hogy az eddigi retrós, '70-es évekre hajazó hozzáállást egyre inkább felváltják a '80-as évek hangulatai. Az érdekes címet kapott Caterpillar And The Barbed Wire csak ráerősít erre, hiszen ez a tipikus észak-európai momentumokat is magába foglaló dal is pontosan olyan, mintha csak Furuholmen, Waaktaar és Harket jegyezte volna, sőt, a melankólia miatt az Anathema szomorkás pillanatai is gyakran eszembe jutnak. A Saturate Me egy egyszerű témából lassan felépítkező, szép ívelésű szerzemény, azonban a következő két szintén jól sikerült, de nagyon komoly mondanivalójú nóta (Afloat, Discard Your Fear) kicsit leülteti a hallgató figyelmét a merengős hangulataival. Itt szintén az Anathema ugrott be, illetve a Marillion súlyosabb és nehezen emészthető pillanatai. A Towards The Blue Horizon is hasonlóképpen folytatódik, de itt végre úgy emberesen belekapaszkodnak a hangszereikbe, és azt csinálják, amihez eddig talán a legjobban értettek: kifejtenek és görcsmentesen továbbfejlesztenek egy progos témát, amelyről az első pillanatban megállapítható, hogy ösztönös ihletből született. Ilyen Toolra emlékeztető momentumokat többször is el tudnék viselni a sokszor a kelleténél filozofikusabb és drámai hangvételű szerzemények között.

A még az eddigieknél is finomabb húrokat pengető, Peter Gabriel legszebb pillanatait felidéző Time Travellers komoly mondanivalója ellenére is gyönyörű és érzelmes dalocska, amelyet egy meghatóan szép dallammal zárnak le, és magát a lemezt is sikerült a „floydosra klipesített" Founddal tökéletesen befejezniük, amelyben a frontember helyére fejben akár még David Gilmourt is nyugodtan behelyettesíthetjük. A kettes CD pedig egy szintetizátorokkal előadott, többrétegű atmoszférikus és instrumentális utazás, amely talán meditációhoz a legalkalmasabb hallgatnivaló, ehhez hasonlót a tavaly előtti lemez bónusz CD-jén is hallhattunk már.

A Travis Smith ízléses borítójába csomagolt legfrissebb Riverside-szerzeményeken egyértelműen hallatszik, hogy közérthetőbbre és hallgatóbarátabbra formálták őket alkotóik, de mégis azt kell mondanom: sokszor embert próbáló feladat megbarátkozni velük, és némely nóta befogadása bizony igencsak hangulat kérdése még hosszabb távon is. Azonban ez a roppant alázatos hozzáállású, néhol még az Opeth hipnotikus pillanatait is megidéző zenekar valószínűleg még a mostani lehiggadás ellenére sem fogja elveszíteni a rajongóit, hiszen ez az album ugyanúgy igényes, működőképes és szerethető, mint amilyen eddig is volt, csak most egy kicsit másképp. Nekem kicsit hiányoznak a terjengősebb zenei kalandozások és ötletelések, amelyekkel mintha felhagytak volna az Anno Domini után, és nyilván akkor sem haragudtam volna meg, ha egy-két lemeznyit még késett volna náluk a progresszív zenekarok tipikus másodvirágzására jellemző melankólia. Mindenesetre meglepődnék, ha ez a fajta rétegzene még 2015-ben is ott tanyázna a lengyel listák tetején.

 

Hozzászólások 

 
#10 P 2015-09-14 20:44
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - P:
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - P:
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.


Tartok tőle, nem fog. Nem volt népünnepély a koncertjeiken itthon, nem éri meg.


A legutóbbi A38-as szerintem nem volt rossz közönség szempontből se, de lehet, hogy csak én voltam túlságosan felfokozott lelki állapotban. :) A múltkori koncertnél is a második körben lett bejelentve a magyar állomás, én még nagyon reménykedem, és még sokan itt délen. :)


Nem a hangulatra értettem, hanem nem jön elég ember, ezért nem éri meg. A koncert remek volt. De ne legyen igazam!


Hát mondjuk tényleg nem nyomtak agyon a második sorban
Idézet
 
 
-2 #9 Blaze 2015-09-11 23:02
Nekem így elsőre picit túl popos a lemez, ettől függetlenül tetszik, csak kissé szokatlan. De még meghallgatom egy párszor, az előző lemez is később érett igazán be.
Azt viszont már régóta furcsállom, hogy a legtöbb embernek az 'Anno Domini' a kedvence, nekem az az egyetlen amivel nehezen barátkoztam meg. Szeretem azt is, és bár ott vitték tökélyre a különböző témák egybeolvasztásá t egy dalon belül, de nekem így is kicsit kusza, kaotikus az az album. Számomra kevesebb kiemelkedő pillanat van rajta. De hát ízlések...
Idézet
 
 
+1 #8 Valentin Szilvia 2015-09-11 20:31
Idézet - P:
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - P:
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.


Tartok tőle, nem fog. Nem volt népünnepély a koncertjeiken itthon, nem éri meg.


A legutóbbi A38-as szerintem nem volt rossz közönség szempontből se, de lehet, hogy csak én voltam túlságosan felfokozott lelki állapotban. :) A múltkori koncertnél is a második körben lett bejelentve a magyar állomás, én még nagyon reménykedem, és még sokan itt délen. :)


Nem a hangulatra értettem, hanem nem jön elég ember, ezért nem éri meg. A koncert remek volt. De ne legyen igazam!
Idézet
 
 
#7 P 2015-09-11 19:58
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - P:
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.


Tartok tőle, nem fog. Nem volt népünnepély a koncertjeiken itthon, nem éri meg.


A legutóbbi A38-as szerintem nem volt rossz közönség szempontből se, de lehet, hogy csak én voltam túlságosan felfokozott lelki állapotban. :) A múltkori koncertnél is a második körben lett bejelentve a magyar állomás, én még nagyon reménykedem, és még sokan itt délen. :)
Idézet
 
 
#6 dreambarker 2015-09-11 16:57
Tok jo, hogy az uj lemezen is megmaradt a sajat magukra jellemzo stilus. Manapsag mar ez is nagy teljesitmeny! Nekem egyre inkabb tetszik, minel tobbet hallgatom.
Idézet
 
 
+1 #5 Valentin Szilvia 2015-09-11 14:37
Idézet - P:
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.


Tartok tőle, nem fog. Nem volt népünnepély a koncertjeiken itthon, nem éri meg.
Idézet
 
 
#4 faktor69 2015-09-11 13:19
Idézet - P:
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.

Azt én is várom, mert sajnos az eddigi koncertjeiket elszalasztottam .
Idézet
 
 
+1 #3 P 2015-09-11 13:16
Nagyon szeretem ezt a zenekart, várom már, hogy feltűnjön egy magyar időpont a turnén.
Idézet
 
 
+3 #2 lkszaba 2015-09-11 12:07
Ha már a 80. évek szóba jöttek, fellelhető a the Cure hatása is(pl.fascination street),
Idézet
 
 
+4 #1 saszi 2015-09-11 11:38
Nagyszerű zene. ahogy az egész lengyel prog vonal. Valami van ott a levegőben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.