Shock!

augusztus 09.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pure Reason Revolution: Eupnea

purereasonrevolution_cNem akarok újabb hosszas eszmefuttatásba kezdeni, hogy miért nem jó egyáltalán most lemezt megjelentetni, megtettem ezt már a Testament-kritikánál, mégsem tudok elmenni újra amellett, hogy tényleg mennyire nem időszerű most kimagaslóan sikerült lemezt kihozni, amit megjelenése után egy ideig masszív turnén kellene bemutatni. És azért nem tudom ezt a mantrát most elhallgatni, mert a Pure Reason Revolution halottaiból támadt fel egy olyan zseniális lemezzel, ami sajnos rögtön kényszerpihenőt is kapott, és csak remélni tudom, hogy amint visszatér a világ valamelyest normálisabb kerékvágásba, abban a verzióban még mindig ott lesz a Pure Reason Revolution.

Az angol avantgarde-elektro-progrock formáció lelke és agya Jon Courtney (ének/gitár/szintetizátor) és Chloë Alper (ének, basszusgitár, szintetizátor), akiknek érdemes megtanulni a nevét, ha közelebb merészkedsz ahhoz a négy stúdiólemezhez, amit megalakulásuk óta elkészítettek. Valamiért nem ejtettünk szót róluk itt sosem, pedig a 2009-es Amor Vincit Omnia albumukat akkoriban széthallgattam (amibe akkor a korábbihoz képest sokkal több elektronikát engedtek), különös tekintettel a Deus Ex Machina című számukra, és már akkor sem tudtam hova tenni a zenét, annyira nem hasonlítottak sem akkor, sem azóta semmi másra. Persze lehet olyan zenekarneveket emlegetni támpontként, mint a Porcupine Tree vagy a Radiohead, a Placebo és a Muse, na meg a Pink Floyd – bár őket én nem annyira érzem bennük, és egyébként is annyira markáns Jon és Chloë szinte folyamatos együtténeklése, hogy igazából teljesen feleslegessé is tesz bárminemű hasonlítgatást.

megjelenés:
2020
kiadó:
InsideOut
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Folytatva a sztorizgatást, érdemes annyit tudni, hogy a 2010-es Hammer And Anvil című lemezük után nagyjából egy évvel meg is szűntek, Jon Courtney Berlinbe tette át székhelyét, ahol Sammi Doll-lal (IAMX) megalakította a Bullet Height formációt. Ennek 2017-es No Atonement lemeze megint olyan alkotás, amit széthallgattam, de itt elhallgattam – elnézést érte, érdemes utánamenni, ha valakit felcsigázott a Pure Reason Revolution. A zene a szintén férfi-nő vokál és az egyik zeneszerző miatt elég purereasonös volt, ki tudja, mi lett velük, vagy mi lett volna velük, ha Jonnak nem kezd el hiányozni a régi társ. Így elkezdtek újra beszélgetni, és tíz év szünet után a karanténba zárt világra szabadították az Eupneát.

A hat új szám ott veszi fel a fonalat, ahol egy dekáddal ezelőtt elejtették, nincs iránymódosítás, nincs különösebb kikacsintás és elkalandozás, a már stabilnak mondható Pure Reason Revolution-világba kalauzolnak el, ami ugyanúgy elektro-avantgarde-progrock, vagy nevezzük akárminek. Néha inkább pop, néha inkább progrock, olykor pici dzsessz, és az utaztatós, olykor kifejtősebben mesélős voltuk ellenére magukkal ragadnak, még mindig elképesztően ízlésesek a vokáltémák, ahogy egymásból és egymásra építkeznek, netán ahogy a férfi vagy női hang kifolyik a másikból, hogy teret engedjen a párjának, tényleg mesteri, egyedi és rögtön beazonosítható. Az Eupnea teret és időt hagy az elmélkedésre: az a fajta zene, amelyben évek múlva is fel fogsz fedezni finomságokat, most meg bőven akad ideje arra mindenkinek, hogy lelassítva egy kicsit hosszabb időt töltsön el olyan zenékkel, amelyekbe több gondoskodást fésültek zeneszerzés és felvétel közben. Az Eupnea számomra sokkal komplettebb, egységesebb, mint az eddigi lemezeik, azokon voltak különálló egységnyi teret képviselő dalok, itt a hat tétel maga Az Egység, ennek megfelelően lehetetlen tételenként elemezni ezt a kicsivel több mint háromnegyed órát. Meg minek is elemezni, hallgatni kell és belemerülni, ez a fajta zene hálás lesz a törődésért.

Ismerek olyan szerencsés embert, aki még látta őket annak idején bő tíz éve koncerten, és nem bánta meg az utazgatást. Ahogy nézem, ősszel már ők is mozgolódnak, és ha ez a mozgolódás kitart jövő évben is, figyelni fogom, merre járnak, aztán ha úgy állnak a csillagok, a koncertlátogatás akár össze is köthető egy nagyobb kiruccanással. Addig is ismerkedjetek meg ti is velük, ássatok vissza a korábbi lemezekig is, az év végi listázáskor meg majd együtt bólogattok velem, amikor a legjobb 2020-as megjelenések kapcsán ott lesz a bérelt helyük.

 

Hozzászólások 

 
#6 nihil41 2020-05-04 15:52
"na meg a Pink Floyd – bár őket én nem annyira érzem bennük"
Már a második számban is ott van elég erőteljesen.
Idézet
 
 
#5 Narada42 2020-05-04 14:19
Idézet - Valentin Szilvia:
Azt a lemezt nagyon rég hallottam és nagyon nincs most a fülemben, de úgyis tartok most PRR napokat, amikor végighallgatok mindent tőlük újra. Kedvet kaptam hozzá, hogy loopban szóljon.


Nagyon érdemes, az Anvilben meg az Amorban is ott van a jó kis álmodozás, de a Dark Thirdben cefetül el lehet veszni, az (nekem) sokkal szellősebb a későbbi markáns elektronika nélkül. Jó utazást! :)
Idézet
 
 
#4 Valentin Szilvia 2020-05-04 13:19
Idézet - Narada42:
A 2020-as év első igazán eufóriát kiváltó híre volt, hogy ezek a semmiből visszatértek. Aztán nagyon-nagyon telibe talált maga az album is egy éjszakai első végighallgatás alatt.

Kíváncsi volnék valamire, Szilvi: a debütlemezhez nem (vagy nem sokat) volt szerencséd? (épp hogy említésre került, csak azért kérdezem) Ént pont hogy a Dark Third hangulatát érzem benne a legmarkánsabban visszatérni... Mocskosul sokat pörgött az a CD, pont hogy az Anvil meg az Amor picit pityputtyosabb-elektronikusabb iránya az, ami miatt én kicsit elfordultam tőlük akkor.

Teljesen igazad van az elejével - nagyon-nagyon szeretném őket egyszer élőben látni, nem szeretném, hogy elsikkadjon ez az anyag, mire megnyílnak újra erre a lehetőségek.

Nem szoktam pontozni, de ez az én egyéni ízlésem + saját mércéjük + meglepetésfakto r miatt teljesen 10/10 és nagyon boldoggá tettek.


Azt a lemezt nagyon rég hallottam és nagyon nincs most a fülemben, de úgyis tartok most PRR napokat, amikor végighallgatok mindent tőlük újra. Kedvet kaptam hozzá, hogy loopban szóljon.
Idézet
 
 
#3 Narada42 2020-05-04 12:51
A 2020-as év első igazán eufóriát kiváltó híre volt, hogy ezek a semmiből visszatértek. Aztán nagyon-nagyon telibe talált maga az album is egy éjszakai első végighallgatás alatt.

Kíváncsi volnék valamire, Szilvi: a debütlemezhez nem (vagy nem sokat) volt szerencséd? (épp hogy említésre került, csak azért kérdezem) Ént pont hogy a Dark Third hangulatát érzem benne a legmarkánsabban visszatérni... Mocskosul sokat pörgött az a CD, pont hogy az Anvil meg az Amor picit pityputtyosabb-elektronikusabb iránya az, ami miatt én kicsit elfordultam tőlük akkor.

Teljesen igazad van az elejével - nagyon-nagyon szeretném őket egyszer élőben látni, nem szeretném, hogy elsikkadjon ez az anyag, mire megnyílnak újra erre a lehetőségek.

Nem szoktam pontozni, de ez az én egyéni ízlésem + saját mércéjük + meglepetésfakto r miatt teljesen 10/10 és nagyon boldoggá tettek.
Idézet
 
 
#2 Never79 2020-05-04 09:07
Nem ismertem őket, úgy kezdtem el hallgatni. Nálam ez a lemez csont nélkül 10/10
Idézet
 
 
#1 klogg 2020-05-04 07:10
Én is láttam őket a PT előzenekaraként bő tíz éve, hallgatgattam az akkori lemezüket, ami kellemes volt, de semmi különös. Ennél viszont már az előzetes dalokra felkaptam a fejem, aztán az egész album nagyon betalált. Jót tesz néha a kreativitásnak egy nagyobb szünet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.