Shock!

A Paradise Lost Symbol Of Life című lemeze a megjelenés óta a kezem ügyében van, rengeteget hallgattam azóta, mégis sikerült elodáznom a kritikát. Pedig... Pedig a zenekar visszatért arra az ösvényre - na jó, nem teljesen az eredetire, de ezt senki nem várta tőlük - amin mindig is járniuk kellett volna a One Second óta.

A Hostot például képtelen vagyok meghallgatni. Próbáltam, de az olyan jellegtelen lett, hogy nem bírom befogadni. A Believe In Nothing sem éppen a kedvencem, de azt már egy fokkal jobbnak érzem. Az elektronika maradt most is, a nyitó dal alapján azt lehetne hinni, hogy popzenekarrá váltak örökre, kifejezetten diszkósak a dobloopok, de amikor a gitár megérkezik, akkor már mindenki tudja, hogy ez megint metal. Súlyosan szól, jó a riff, nagyon rendben van a dal - ahogy az egész lemez. Akad a lemezen néhány táncolható darab pl. az Erased, ahol Nick Holmes újra olyan tipikus disszonánsan bír énekelni, ami csak rá jellemző, a refrénben női vokálokat hallhatunk, és mégsem nyál, nagyon nem. A monotonon zakatoló Perfect Mask a legnagyobb kedvencem, ami akkora SLÁGER, mégpedig úgy, hogy a düh benne maradt. Zseniális dark metal himnusz.

Akad persze néhány régibb vágású paradiselostos dal, mint pl. a Two Worlds vagy a No Celebration, bár maguk a dalok inkább korrekt keverékek a zenekar különböző korszakaiból, utóbbiban az a pici üvöltés főleg a régi korszakokat idézi. A Primal tiszta pszicho fájdalom, a pokol mélyére küldi a lelkeket, a címadó dal a leglightosabb, vonósokkal, de ez sem kevesebb érzelemmel, mint a többi, a vége tiszta katartikus élmény. A záró Channel For The Pain meglepően pörgős metalos, isteni (újra) disszonáns énektémákkal és egy kevés üvöltéssel. Három dalban (Erased, Mistify, Primal) bukkan fel a hölgyénekes, Joanna Stevens, rajta kívül szerepel még a lemezen néhány prominens személy,  pl. Devin Townsend a Two Worlds-ben, és Lee Dorian az Erasedben. A sound állat, a booklet imádnivaló (félig pauszpapíros a dizájn), a szövegek nemkülönben.

A lemez kilenc ponttal indított nálam, de bőven beért 10-re időközben. Reméljük, a következő lemez még ilyenebb lesz. Visszatért a hitem, újra tudom imádni a zenekart - vagyis nem csak a múltját.