Shock!

szeptember 15.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Opeth: Sorceress

opeth_cTapasztalatom szerint többnyire három alapvető ok miatt szoktak a rajongók elfordulni (gátlástalan köpködésbe kezdeni) egy jól bejáratott nevű zenekartól: stílusváltás, önismétlés, tagcserék. Mindezekhez pedig hozzátehetünk egy negyedik jelenséget is: a hallgató lelkesedésének fokozatos csökkenését, ami általában akkor szokott bekövetkezni, ha egy csapat viszonylag hasonló lemezeket kezd el futószalagon gyártani. Nos, tökéletesen meg tudom érteni és át is tudom érezni e tábor keserűségét, mert nekem is akad pár nagy kedvencem, akik miatt már többször éreztem magam úgy átverve, mint aki éppen most érkezett haza a „mézédes" dinnyevásárlásból. Mégis, ha egy olyan zenekart kellene említenem a favoritjaim közül, akikből tényleg csak a legvégső esetben tudnék kiábrándulni, az egyik minden bizonnyal az Opeth lenne.

megjelenés:
2016
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 41 Szavazat )

Akárhogy is nézzük, egy kiszámíthatatlan zseni – jelen esetben Mikael Åkerfeldt – feltérképezhetetlen személyisége nélkül ugyanúgy nem létezhetne Opeth, mint ahogyan Jeff Waters nélkül Annihilator vagy éppen Dave Mustaine nélkül Megadeth sem, de miközben utóbbi úriemberek körül a mai napig is egy egész hadsereg váltogatja egymást, főhősünk mellett immár öt éve stabil a zenekari felállás. Sőt, Martin Mendez basszer egyenesen tizennyolc éve adagolja itt a mélyeket, s Fredrik Akesson gitáros is majdhogynem tíz esztendeje csápol a csökönyös fő dalszerző mellett, ami nem kis teljesítmény. A Per Wiberg távozása óta jelen lévő Joakim Svalberg billentyűs is szorgalmasan tenyerel hangszerén, és egyre inkább előtérbe is tolják (tegyük hozzá: sok „hűséges" Opeth-rajongó legnagyobb bánatára).

Mikael persze szépen elárulta korábban, milyen jól érezte magát a stúdióban, illetve mekkora öröm volt az új nóták felvétele, és hálistennek nem bocsátotta előre, hogy ez lesz az eddigi legjobb, legsúlyosabb, leg-legmindenebb Opeth-lemez. De már most előre leszögezhetem, hogy mind közül ez lett a legváltozatosabb. Más kérdés, hogy a rajongók mennyire fogják jól érezni magukat az új dalok hallatán, a lényeg, hogy a főnök élvezte. Az első ismerkedés alkalmával egyébként nekem kifejezetten tetszett, hogy a csapat most többnyire egészségesen eltalálta annak a bizonyos „Opeth-esszenciának" az arányait, és az is jól esett, hogy a progrock felé történő – talán tényleg egy kicsit soknak tűnő – elkalandozás után most még az eddigieknél is szerteágazóbb, de furcsamód mégis összeszedettebb muzsika jött ki belőlük.

Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy nem örülnék egy oldschoolosabb anyagnak IS, de szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy szinte mindent bekajálok, amihez Åkerfeldt hozzárakja a magáét, és lassan már az a kijelentés is szállóigévé válik, hogy még az is opethes lenne, ha Kis Grófo stílusában írna zenét. Ugyanakkor ismétlem: nem mondom, hogy nem esne jól egy kis hörgés, valamint a Watersheden (még) gyakran hallható death metalos, egyszerre nyers, örvénylő és védjegyszerű riffeket is sokszor el tudnám viselni a letisztultabb pillanatok között, bár a hangzás most kicsit koszosabb, mint korábban. A hangsúly ugyanakkor mindig a sajátos atmoszférával és önálló karakterrel rendelkező dalokon van, és ahogy eddig, ezek néha most is nyomasztóan vánszorognak, olykor pedig gátakat átszakító, megrázó erejű témákban torlódnak össze, hogy aztán epikus magasságokból hulljanak vissza valami misztikus, akusztikus és szuggesztív előadásba.

Egyetlen hallgatás után persze semmi jelentősége sincs a véleményeknek, főként nem egy Opeth esetében, így aztán a hat láb mélységben eltöltött merülés után felbukkanva csak annyit tudok mondani, hogy a zenekar ezúttal egyszerűen „csak" hozta a papírformát és a megszokott minőséget. Nem ugorják meg az előző két progosabb cucc magas mércéjét, de nem is rombolják le a Heritage-en megkezdett utat, sőt, egy-két merészebb zenei kísérletezgetéssel még színesítik is. Olyanokkal, mint például az egzotikus, közel-keleti hangulatokkal operáló The Seventh Sojourn vagy a zsigeri doomriffel felfegyverzett, az újkori, letisztultabb Mastodon pillanatait is felelevenítő címadó. Ugyanakkor az a tipikus, hipnotikus Opeth-hangulat sem hiányzik a nótákból. Ott van például a Fleeting Glance, ami akár egy tripes Beatles-szám is lehetne a '60-as évek hippikorszakából, de a légies Sorceress 2 is totál pszihedelikus '70-es évek, akárcsak a végletekig váltakozó hangulatú, Martin Axenrot parádés felpörgésével érdekesebbé tett Strange Brew. A Will O The Wisp pedig inkább a minőségi akusztikus popdalok tömkelegét gyarapítja, szemben az Erával, amely tökéletes, jó értelemben vett hardrock-sláger, amelyet bármikor jól esik hallgatni.

A dobálózós, gitár/hammond-szólókkal fűszerezett, dinamikusabb hangvételű Chrysalis egyes részletei néha kiabálnak a jóféle hörgésekért, viszont a csodálatosan felépített The Wilde Flowers minden pillanata hidegrázós, beleértve az éteri dallamokat és a végén kibontakozó zúzdát is. Ezek a dalok persze most már nem csupán a ködöt, a sötét erdőt és az elhagyatott erdei faház homályos, gyertyával megvilágított sarkaiban lévő pókhálókat jelenítik meg az ember lelki szemei elé. Ennél kicsit szövevényesebbre változott a tartalom az öt évvel ezelőtti stílusváltás óta, azonban a muzsika még mindig hamisítatlan Opeth, és ugyanúgy bele lehet szeretni, ahogyan eddig is. A borítóról meg csak annyit, hogy eddig simán az év egyik leggyönyörűbbje! Travis Smith zöldből kékbe, kékből vörösbe átlényegülő ecsetvonásai szinte lélegeznek, s legalább olyan művészi értéket képviselnek, mint a csapat sokrétegű zenéje, ráadásul a kép tökéletesen kifejezi a zenekar jelenkori állapotát is. (Bár a nőnemű Sorceress cím mögötti pávaKAKAS jelenlétére azóta sem találtam kielégítő választ, ugyanakkor megjegyzem: a Sorceress maxi borítóján valóban egy hölgy látható.)

Tulajdonképpen még mindig ugyanazt érzem az Opethtel kapcsolatban, mint az egyszeri Mercedes-rajongó, amikor legördül a legújabb csúcsmodell a stuttgarti szalagról: a márkanév kötelez, a minőség adott. S ahogyan a mázlista fanatikus elfordítja a slusszkulcsot a vezetőülésen, nagyjából úgy terül szét az én arcomon is a vigyor a felcsendülő hangoktól, mint annak, akinek a motor duruzsolása jelenteti a legszebb zajt. A meglepetés ereje nyilván most már egy pávatojáshéjnyival kisebb, mint jó pár évvel ezelőtt, de ez természetesen nem az iránymódosítás miatt van így. Úgyhogy lehet köpködni, gyalázni, fojtogatni, kerékbetörni, szilánkokra zúzott Heritage CD-n térdepeltetni, bizonyos értelemben megértő leszek az ilyen jellegű véleményekkel kapcsolatban is, de ettől függetlenül a Sorceress még így is igazi, üresjáratoktól mentes zenei csemege, amely minden egyes kóstolással zamatosabbá válik.

 

Hozzászólások 

 
-5 #24 Hundjentleman 2016-12-27 03:07
Prog nálam nem olyanoknál kezdődött mint a Dream Theatre vagy a Tool , engem az amcsi Between The Buried and Me fogott meg legelőször . Máig imádom őket ha ők nincsenek sose nyitok olyan bandák felé mint a fent említett ket klasszikus vagy akar Porcupine Tree es az Opeth . A BTBM technikas progdeathcoret, metalcoret jatszik de az énekes az utolsó albumon szinte teljesen felhagyott a hörgessel , ami ezen műfaj védjegye , megöregedett , erettebb lett zeneileg ,szellemileg es a durvább vokalokat mar nem érezte magáénak (persze a regi klasszikusokat előszedik koncerten ). Valami ilyesmi lehet az opethel is .. Imádom a blackwatert a ghostot es a watershedet is de ezek az uj albumok teljesen másért zsenialisak , mennyi mindenre képes ez a zenekar és ez az ember ... Ahogy a zene is ugy váltak ők is erettebbe a sztorimeseles es az atmoszfera pedig ugyanugy a védjegyuk maradt :) csak a canibal corps es slayer rajongok nem látják h mi munka es mennyi "epickség" van ebbe a korongba , lehet ha 20 ev múlva hallgatjuk meg akkor sokkal de sokkal többet fog mondani mint amit most , egyesek meg nem ertek meg ra , de a banda igen az biztos !
Idézet
 
 
-6 #23 DRAZSEN 2016-10-19 07:40
Ragyogó kritika.Imádom ezt az írást,no,és persze az Opeth-et
Idézet
 
 
-2 #22 Bazsi79 2016-10-14 21:55
Idézet - run for your life:
szakmunkás bajusszal csak szar zenét lehet csinálni


A 70-es években az ilyen bajuszos zenészek írták a Rocktörténelmet .:-)
Idézet
 
 
-2 #21 drughi 2016-10-05 22:02
Soha nem értettem egyet azzal hogy Mikael lenne Az Opeth. Szerintem Peter és Lopez kiválásával vesztett nagyon sokat a zenekar (meg a korai anyagoknál a bőgős és a dobos személyével is de az mélyebb témakör). Kétségkivül Mikael a müvészi agy, ő a magja az egésznek de a fent emlitett két úriember tette teljessé a képet, nélkülük nem lennének olyanok a klasszikus Opeth lemezek amiktől kultstátuszba emelkedtek valamint mérföldkő lemezeket csináltak volna. Waterhsed is hiába volt még DM elegy, emiatt az sem úgy müködött mint bármelyik más lemez elötte. Sajnos ez az új anyag is Mikael szólólemeze, ami lehet bármennyire jó, nem az aranykorszakos felállású Opeth bármelyik lemezéhez is felérő instant klasszikus.
Idézet
 
 
-6 #20 Doktorúr 2016-10-05 15:13
Idézet - run for your life:
szakmunkás bajusszal csak szar zenét lehet csinálni


Nem feltétlenül, régi - különösen német - underground thrashbandáknál is felbukkant ez a bajusz...és nem játszottak rossz zenét :)
Idézet
 
 
-5 #19 run for your life 2016-10-05 14:27
szakmunkás bajusszal csak szar zenét lehet csinálni
Idézet
 
 
+1 #18 castlereagh 2016-10-05 13:11
Nekem ez már nem az az Opeth mint a Deliverance/Damnation idején, azután valami már nem működött úgy, a kémia, tudjátok. Nem tudott úgy elvarázsolni. Igényes ez is a maga módján, csak nekem már nem jön be ez a 70-es, progos, elszállt irány. Ez van.
Nekem az abszolút kedvenc örökké a Blackwater Park lesz, melyet eredetileg csak kölcsönbe kaptam, és mert egy őszi délután sétáltam a lehullott levelek között, aztán kora este hazatérve meghallgattam. Monumentális és meghatározó élmény volt.
Idézet
 
 
-3 #17 sziszka 2016-10-05 11:59
Idézet - R:
Igen, a régebbi Opeth egy egyedi, utánozhatatlan zene volt.
Ez meg, amit mostanában művelnek, lehet, hogy nekik (meg pár beszűkült látókörű, csakmetálos rajongónak) új, de amúgy az elmúlt 30 évben megcsinálta már tízezer zenekar... egy részük szarabbul, egy részük meg sokkal jobban.


a regi opeth egy ido utan a sajat vilagaban vergodott. onnan nem volt kiut a sajat maguk altal felepitett stilus falai kozul. gyk. baromi unalmas lett a vegere. amit a heritage-dzsel elkezdtek,az egy megoldas. nekem pont szimpatikus, es szimpatikus az is, hogy nem jatszanak mar death metalt, ha nem akarnak, hanem ami jolesik. igy kene mindenkinek.
Idézet
 
 
-5 #16 R 2016-10-05 10:20
Igen, a régebbi Opeth egy egyedi, utánozhatatlan zene volt.
Ez meg, amit mostanában művelnek, lehet, hogy nekik (meg pár beszűkült látókörű, csakmetálos rajongónak) új, de amúgy az elmúlt 30 évben megcsinálta már tízezer zenekar... egy részük szarabbul, egy részük meg sokkal jobban.
Idézet
 
 
-4 #15 figura 2016-10-05 09:28
Idézet - gonda.e:
Nem látom jól. Van valami a páva csőrében?


http://hasitleaked.com/wp-content/uploads/2016/06/13690900_10154398504303410_4342726579656157634_o.jpg
Idézet
 
 
-5 #14 gonda.e 2016-10-05 07:03
Amikor leülök zenét hallgatni, mindig úgy érzem, most találtam rá a spanyol viaszra. Nekem mindig minden tetszik amit hallgatok. Nekem ez az album biztos tetszeni fog, mert szoktam Opethet hallgatni. Próbáljatok pozitívan állni a zenéhez. Állandóan csak a kritika, meg a kritika.
Idézet
 
 
-7 #13 gonda.e 2016-10-05 06:58
Nem látom jól. Van valami a páva csőrében?
Idézet
 
 
-6 #12 Darren 2016-10-04 22:51
Én is a death metal miatt szerettem meg anno az Opethet. Annak idején amikor kijött a Heritage, akkor mint 'open minded' ember így éreztem: kár, hogy nem death metal, de tetszik, bár azért csalódott lennék ha ezentúl már csak ez lenne.

Aztán a Pale Communion megmutatta, hogy mi is ez az új irány, ami ennyire radikálisan indult. Tetszett a PC, de sejtettem, hogy a nagy dobás, vagyis a 'végső beérés' az az utána következő lesz.

Most itt a Sorceress, és úgy érzem, igazam lett. Bár izgatja a fantáziámat a death metal (akár részleges) visszatérésének a gondolata, a Heritage-vonalon ennél jobbat-szebbet-sötétebbet nem is lehetett volna gyártani.

A kritikákat, mint 'ez már nem Opeth', meg 'hol marad a sötétség', egyszerűen nem értem - régi rajongóként. Az új dolgok mellett ott vannak azok a tipikus Opeth-dallamok és a Hangulat.

És ami a legjobb, még a death metal korszaknál is jobb: a kérdés, miszerint 'és most hogyan tovább?'.

És még valami: a borító, az fantasztikus.
Idézet
 
 
-4 #11 Brock Samson 2016-10-04 22:15
Megertem a valtas indokait, de tovabbra is fenntartom, hogy a korabbi Opeth egy utanozhatatlanu l egyedi es ertekes dolog volt. Ez a mostani sem rossz, csak ezt mar megcsinalta mas 30-40 evvel ezelott. Na mindegy, kiporgetem meg a lemezt par tucatszor.
Idézet
 
 
-1 #10 Cseke Feri 2016-10-04 17:55
Idézet - bogar:
Én idén voltam látogatóban a Merci gyárban. az AMG motoros változat duruzsolásnak még jóindulattal sem nevezhető kifejezetten öblös, hörgős hangot hallat. ;-)


Akerfeldt-et már rég nem izgatja az 4-500 paripás, benzinfaló AMG motorok "zaja". Mostanában inkább a japcsi autók, finom alapjáratára gerjed.:)))
Idézet
 
 
-7 #9 Jézus 2016-10-04 15:31
Idézet - bogar:
Én idén voltam látogatóban a Merci gyárban. az AMG motoros változat duruzsolásnak még jóindulattal sem nevezhető kifejezetten öblös, hörgős hangot hallat. ;-)


MercéDesz metál?
Idézet
 
 
-7 #8 bogar 2016-10-04 14:51
Én idén voltam látogatóban a Merci gyárban. az AMG motoros változat duruzsolásnak még jóindulattal sem nevezhető kifejezetten öblös, hörgős hangot hallat. ;-)
Idézet
 
 
-4 #7 Final Command 2016-10-04 11:49
Idézet - Pernahajder Campbell:
Jó unalmas lemezt gyártottak megint.

A neved alapján te sem 16 vagy :))
Idézet
 
 
-17 #6 Pernahajder Campbell 2016-10-04 11:12
Jó unalmas lemezt gyártottak megint.
Idézet
 
 
+7 #5 Bakk-Dávid László 2016-10-04 11:02
Bármikor jobb hallgatni egy olyan zenét, aminek a szerzője kihívást érzett annak megírásakor, mint egy olyant, amelnyek szerzője csak hozza a kötelezőt.

Ilyen az új Opeth is.

Egyetértek Naradával, itt beért valami. Nekem még a Watershednél is jobban tetszik.
Idézet
 
 
-22 #4 bélféregtámadás 2016-10-04 10:47
Miért nem hörög! Ez igy szar! El adta ez is magát a lovéért feszt s lekközeleb már discót játszik majd ha abbol lesz pénze néki!!!!
Idézet
 
 
#3 Carrast 2016-10-04 10:32
én sajnos a csalódott rajongók táborát erősítem, biztos fasza lemez, profi csúcsmunka, de nem az amit Opeth néven anno megszerettem...
Idézet
 
 
-2 #2 Narada 2016-10-04 10:20
Szerintem beért valami itt nagyon. Sem a Heritage, sem a Pale Communion nem volt ennyire összeszedett. Itt a hangulat végig ugyanaz. Atom bensőséges lemez, fülesben meg egyedül a legjobb, gondolkozva, odafigyelve.

Igen, nekem sem "a" kedvenc albumom lesz, de nem hiányzik innen semmi. Szívesen hallgatom. Szerencsére van jópár korong, amit be lehet rakni, ha hörgősen nosztalgiázni akar az ember. Az Opeth (=Mikael THE BOSS Ökörföld) köszöni szépen, jól van, nem akar megváltozni (ahogy sajnos death metalt sem AKAR már megfejteni), nem akarja visszaforgatni az időt.

Áhhh... nem pofázom meg megfejtek én sem. Inkább meghallgatom megint a Strange Brew-t.

Boszorkányégeté shez, autodaféhoz is ideális háttérzene persze.
Idézet
 
 
+6 #1 notreadam 2016-10-04 09:02
Nagyon jó ez az album,a hörgés nekem mondjuk abszolút nem hiányzik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.