Shock!

Ma thrash napot tartok, jöjjenek az ismeretlen thrash csapatok. Gondoltam ezt addig, míg a My Darkest Hate vokalistája bele nem bugyborékolt a mikrofonba, szóval ez inkább death metal lesz. Amúgy a riffelés enyhén szólva slayeres (érdekes módon később már nem jellemző ez, ami kár, mert felébresztett volna némelyest), ami nem feltétlenül baj, de nem is előny persze.

Vokalistánk hörög, meg acsarkodik amúgy blekkmetálosan - ez utóbbi kevésbé áll jól neki. A dal elsöprően lendületes, nyomja a kétlábgépet a dobos, mintha rájött volna a szapora és az illemhely felé tartana sietősen. A második dalban szintúgy, noha kicsit visszavettek a tempóból, mindenesetre a lendületből azért nem. 1998-ban alakult a csapat, az At War a harmadik albumuk, vendéghörög a csapat régi vokalistája is itt ott. Lehet, hogy ő rikácsol? Ki tudja... A zene nem az a túlzottan sebes fajta, inkább egy, megbízható tempót hoznak. A gitárosok igyekeznek dallamos riffeket kitalálni olykor.

A borító dizájnja meg tiszta Travis Smith-es és tényleg, ő alkotta. Tökmindegy, hogy zseniálisat készít vagy középszerűt, rögtön fel lehet ismerni. Tény, hogy ez a zenekar is klisékből építkezik és egy deka stíluson kívüli érdekességet nem vonultatnak fel, ennek ellenére nem mondható rossz lemez, bugyborékolós death rajongóknak meg nyilván ez lesz a kezdet és a vég, legalábbis a következő hasonló csapat lemezének megjelenéséig. Pedig igazából azt is írhatnám, hogy bosszantóan unalmas a lemez a harmadik dal után, de erre megint kapnék pár kedves sort, így inkább maradjunk annyiban, hogy azok hallgassák ezt a lemezt, akik death metalon kívül nem hallgatnak az égvilágon semmit.

Hét pöttyöt meg az áldott jó szívem miatt kapnak.