Shock!

november 26.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Motörhead: The Wörld Is Yours

motorhead_theworld„We are Motörhead, we play rock and roll" – Lemmy legendás koncertnyitó köszöntése mindennél jobban lefedi a lényeget, voltaképpen évtizedek óta pont elegendő lenne ennyit írni minden újonnan megjelent anyagukról. És a sokak által szajkózott állásponttal szemben nem azért, mert hogy minden Motörhead lemez csontra egyforma, sokkal inkább azért, mert ugyanolyan megbízhatóan hozza a megszokott minőségű középtempós hajtást.

megjelenés:
2010
kiadó:
Motörhead Music/EMI
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 65 Szavazat )

Elég egy pillantás a borítóra és a számcímekre – emeljünk ki most csak kettőt: Born To Lose, Rock 'N' Roll Music - és rögtön látni fogjuk, a képlet a The Wörld Is Yours esetében sem változott sokat. Sőt, olyannyira nem, hogy újraolvasva Draveczki-Ury kolléga két évvel ezelőtti irományát a Motörizerről, arra jutottam, hogy a legegyszerűbb lenne kicserélnem a lemez meg a számok címét a kritikában, és kész is vagyok. A vaskos szerzői jogi perek elkerülése érdekében végül ezt az ötletet elvetettem, és ekkor maga Mr. Kilmister sietett segítségemre: minden idők leghíresebb bibircsókjainak tulajdonosa ugyanis olyan hihetetlenül jól időzített – hát igen, az ütemérzéke mindig is kiváló volt – hogy legalább a szép számú jubileumról meg lehet külön emlékezni.

Merthogy hősünk idén szenteste bizony már 65 éves lesz (!!!), közel 45 éve van a pályán, a Motörheadet pedig három és fél évtizede alapította. Akik pedig annyira a számok bűvkörében élnek, hogy még ez sem elég, azok tapsikolhatnak örömükben, merthogy a The Wörld Is Yours éppen a huszadik stúdiólemeze minden idők leghangosabb rockbandájának. Az öregnek lesz hát miért emelgetni a Jack Daniel's-es üvegeket, ráadásul az új lemez az első, ami saját kiadójuk gondozásában (nyilván nagykiadós támogatás mellett) kerül piacra, és ilyen háttérrel nyilván nem lehetett fércmunkát végezni. A Wörld pedig fényévekre is van ettől, hiszen alig negyvenpercnyi, viszont annál töményebb eszenciáját nyújtja a 'head féle magával ragadó rakenróllnak – a tipikusan nyitódalnak való Born To Lose ökölrázós döngölésétől a megható elnevezésű Bye Bye Bitch Bye Bye-jal bezárólag.

Minden itt van, ami kell: Lemmy eltorzult ábrázattal rekeszti ki magából a ráspolyos hangokat, miközben Rickenbackere a varacskos disznónál mocskosabban röfög, Phil Campbell ugyanolyan energiával hegeszti a riffeket, és tolja jófajta szólóit, mint mondjuk húsz éve, Mikkey Dee meg simán a színtér egyik legmegbízhatóbb dobosa, mindig is az volt. Ezúttal nincs ballada, nincs semmi elérzékenyülés, vannak viszont a zsíros középtempók, maximum annyi a különbség, hogy fékevesztetten száguldanak előre, mint a fergeteges I Know How To Die-ban, vagy komótosabban, de nem kevésbé fogósan masíroznak előre, mint a Get Back In Lineban, vagy a túlzás nélkül kimondottan slágeres Devils In My Head esetén.

A minőség tiszteletre méltóan magas mindvégig, a hangzás pedig – a 2004-es Inferno óta folyamatosan társ Cameron Webb producerkedésének köszönhetően – baromi tiszta, ugyanakkor kellően súlyos, tényleg ritkán szólt ennyire jól Motörfej lemez, már ha egyáltalán. És ezért még azt is simán elnézem nekik, hogy a Rock 'N' Roll Music-ban minimális variálással még az AC/DC High Voltage-ának alapriffje is visszaköszön. Külön kiemelni már csak egyetlen dalt szándékozok: a Brotherhood Of Man hosszú-hosszú évek óta a legjobb Lemmy dal, olyan, mintha az Orgasmatront különösen dühös és kiábrándult hangulatában tolná a banda. Mind zeneileg, mind mondanivalójában az egyik valaha volt legsúlyosabb 'Head dal, és ezért már önmagában is megérte volna meghallgatni a korongot.

Vannak olyan fazonok, akik nélkül a Föld nevű bolygó egészen biztosan sokkal szarabb hely lenne. Az öreg bibircsókos is ebben a ligában játszik, elképzelni is nehezen tudom a rockzenét nélküle. Sok boldog jubilálást, Mr. Ian Fraser Kilmister, a világ a tiéd!

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 Guest 2010-12-23 19:14
Pont most olvastam a Hammered értékelését itt az oldalon, és feltűnt, hogy az előtte lévő album iszonyat erős volt, az az előtt lévő pedig gyenge és erre megint azt írtátok, hogy visszafogott, mármint a Hammered. Akkor ha nem csal a logikám a Wörld is Yours után egy még erősebb lemez jöhet. Úgy látszik két albumonként beáll az alvás, kényszermunka. Ugyanakkor eszerint meg a Kiss of Death-nek kellett volna visszafogottabb nak lennie, de ez korántsem igaz.
Idézet
 
 
+1 #5 Nagy Andor 2010-12-14 18:41
Nyilván!
Csak neked, csak most azt is megsúgom, hogy összesen öt lemezüket nem ismerem (utánaszámoltam ).
Idézet
 
 
+3 #4 Palinkas Vince 2010-12-14 08:33
"messze nem hallottam minden lemezüket"

Coming out?
Idézet
 
 
+1 #3 Nagy Andor 2010-12-13 18:36
Köszi, Geri!

Hallgasd is csak, igencsak jófajta lemez ez! Amúgy simán beelőzöl, én ugyanis messze nem hallottam minden lemezüket, de majd bepótolom. A legjobbakat!
Idézet
 
 
+2 #2 Guest 2010-12-13 10:10
Na, mivelhogy én nem vagyok nagy Motörhead rajongó, bár minden lemezüket hallottam, de ettől a cikktől kedvem támadt megint meghallgatni a The Wörld Is Yours-t! :)))
Idézet
 
 
+1 #1 Guest 2010-12-13 10:08
Andorom, ez teljesen korrekt cikk! Pusszantalak!
\m/\m/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.