Shock!

szeptember 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Motörhead: Motörizer

Sokakkal ellentétben távolról sem tartok egyformának minden Motörhead lemezt, vagyis nyilván több kívánkozik ide a Motörizerről annál, mint hogy megjelent és szokás szerint óriásit szakít, de az idén már 63 éves Lemmyről és társairól tényleg elég nehéz anélkül szólni, hogy ne szedjünk halmokba bődületes közhelyeket.

megjelenés:
2008
kiadó:
SPV / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Az ultimatív rock'n'roll gépezet, a világ legmocskosabb és leghangosabb bandája, örök túlélők és hasonló lehangoló, ezerszer elszajkózott hülyeségek jutnak az ember eszébe, pedig már az egyből semlegesít mindenféle üres okoskodást és műmagyarázó megfejtést, ahogy a nyitó Runaround Manben ráröffennek a hallgatóra. Amikor pedig tovább feszítik a húrt a zakatolós Teach You How To Sing The Bluesban és a feltűrt ujjú, nagyon régisulis metal When The Eagle Screamsben, még inkább elmegy a kedved mindentől azt leszámítva, hogy teljességgel átadd magad a zenének.

Komolyan, minek ide szöveg? A Motörheadnek akadnak iszonyú tigris és inkább csak jólesően rendben lévő, remekül hallgatható albumai, de jobbára egyéne válogatja, kinek mi jön be tőlük inkább. Nálam a mostani hármas fémjelezte érából – ami azért tegyük hozzá, már 13 kőkemény éve, a még négyesben készített Sacrifice lemez turnéi óta tart – egyértelműen a 2004-es Inferno a favorit, annyi klasszis dalt szerintem nagyon-nagyon régen nem sikerült egyszerre összehozniuk, mint akkor, de igazából az összes Motörhead anyag működik nálam, tényleg bármit szívesen hallgatok tőlük. Ugyanakkor a Motörizer például egyértelműen jobban tetszik, mint az előző Kiss Of Death, de értelmesen igazából nem lennék képes elmagyarázni, miért, annak meg pláne nem, akinek szilárd meggyőződése, hogy Lemmyék ugyanazt az öt kvintet reszelik 1975 óta. Talán most több a fogós, elsőre is kiugró nóta, nekem legalábbis gyorsabban beült a fülembe a Lemmy szívmelengető acapella (!) bevezetőjével induló English Rose, a slágeres – de komolyan! – refrénű, roppant laza, dögös és egyértelmű kedvenc Back On The Chain vagy a záró, szintén gyilkos kórusú The Thousand Names Of God, mint a két évvel ezelőtti anyag bármelyik szerzeménye. Rövid, alig 39 perces, de teljesen kerek lemezről beszélünk, amúgy meg tényleg minden a szokásos, Lemmy fuldokló hangjától és agyig torzított Rickenbackerétől kezdve Mikkey Dee észveszejtő dobjátékától Phil Campbell feelinges, dallamos gitárszólóiig.

Egy csomó régi nagy bandánál komplett ideológiát kell gyártani ahhoz, miért is jó az aktuális új album, a Motörheadet viszont mindenféle felesleges rizsa vagy „nagyszerű, de..." nélkül is ugyanúgy lehet szeretni, mint bármikor korábban. A Motörizeren is ugyanaz a felpumpált rock'n'roll hallható, amivel annak idején híresek lettek, és nyugi, ezt a zenét ma sem játssza náluk jobban senki más ezen a világon.

 

Hozzászólások 

 
+6 #1 nekem8 2015-03-07 20:00
Zseniális lemez. Mestermű. 10/10.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.