Shock!

október 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Level 10: Chapter One

1118level10Egészséges önbizalomért egészen biztos, hogy nem kell kopogtatniuk a szomszédoknál Russell Allenéknek, ha kapásból olyan nevet választanak a legfrissebb szupergroupjuknak, amely minden értelmében a műfaj legfelsőbb ligás szintjére utal. Persze biztosan tudatában voltak annak is, hogy ezzel együtt az elvárási szintet is feltornázták a plafonig, ami Allen esetében ugye eleve adott, és persze a formáció másik vezéralakjánál, Mat Sinnernél is eléggé egyértelmű a helyzet. Persze ezt a „zenekart" is a Frontiers kiadó szupergroup-összecsődítő-őrületének köszönhetjük, és nyilván nagy segítséget nyújtott az anyag elkészítéséhez a vállalkozás többi résztvevője is, név szerint Roland Grapow és Alex Beyrodt gitárokon, Randy Black ütőhangszereken, illetve Alessandro Del Vecchio billentyűkön. Már a névsor is nagyon sok mindent elárul, így bizonyára senkit sem ér majd meglepetésként az albumon hallható tipikus, old school „amerikai-US-power-keveredik-a-hagyományosabb-európai-heavy-powerrel" jellegű muzsika.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Mindez elsőre tökéletes kombináció is lehetne és elvileg működne is a dolog, hiszen az ember Russell Allentől szinte bármit eleve bekajál. Mégis azt kell mondanom, hogy az első benyomásom egy közepes minőségű dalokból álló, pénzszagú produkciót sejtetett. A régi motoros Mat Sinnertől persze senki nem vár már világot megrengető változásokat, és ahogy hallom, Grapow sem hajlandó változtatni kissé kásás, tompa gitárhangzásán, amelytől az egész anyag úgy szól, mintha valamikor a '80-as években rögzítették volna. Ami persze egyáltalán nem baj. Az első benyomások viszont nem lehetnek mindig mérvadóak, így tovább próbálkoztam a lemezzel. És azt kell mondanom, hogy noha az album első fele továbbra sem győzőtt meg száz százalékosan, ettől eltekintve az aggodalmaim alaptalannak bizonyultak.

Mind a nyitó Cry No More, mind a folytatásban hallható One Way Street is egy-egy korrekt, ütős verzékkel és refrénekkel felvértezett nóta, amelyekben egy elképesztő frontember énekel. Valójában azt a bizonyos pluszt e dalokban szinte teljes mértékben Allennek köszönhetjük, aki még a közepes témákat is olyan varázserővel ruházza fel, amilyenre csakis a legnagyobbak képesek. Énekdallamaiban képtelenség hibát találni: legyen szó akár rekesztésről, ezerszer alkalmazott frázisokról, nagyívű melódiákról, minden pillanata aranyat ér! Viszont akármennyire is próbálom szeretni a Frontiers legnagyobb dalszerzői és Sinnerék közös nótáit, mégis úgy érzem, hogy a számok minőségileg nem érnek fel sem a Symphony X, sem az Adrenaline Mob, de még a Primal Fear szerzeményeihez sem. Egy másik frontemberrel tuti, hogy hamarabb el is felejteném az egészet.

Ahogy mondtam, a lemez második fele azért már ütősebb: a The Last Man On Earth elsőre rögzülő, patinás riffel kényeztet el minket, de valójában erre a számra is Russell teszi fel a koronát egy nevükhöz méltó, tízpontos refrénnel. A középrészben felbukkanó hangnemváltás is Pazar, és a következő In For The Kill is szerepelhetne akár egy régebbi Helloween- vagy Masterplan-lemezen is. A Voice Of The Wildernessre viszont nincs semmiféle mentség, hiszen a Black Sabbath Headless Crossjának riffjét ennyire pofátlanul még talán soha senki nem nyúlta le! Először azt is hittem, hogy feldolgozták a nótát, és végre hallhatom Allentől is Tony Martin elképesztő énekdallamait, de sajnos a halhatatlan riffekre totál idegen melódiát ültettek rá, ami ráadásul még emlékezetesnek sem mondható. Ez egyértelműen a kiadvány leggyengébb pillanata. A fajsúlyosabb Demonized viszont akár egy Symphony X-lemezen is megállná a helyét, az All Hope Is Gone pedig a banda – de mondhatjuk úgy is, hogy a Frontiers – slágergyanús szerzeménye, amelyet valóban feledhetetlen melódiákkal szórtak tele. Russell szintén remekel, a refrén csillagos tízes, a szomorkás mondanivaló pedig még inkább felkorbácsolja az érzelmeket. Ebben a nótában egyébként Magnus Karlsson is vendégszerepel akusztikus gitáron, aki már dolgozott együtt a frontemberrel az első három Allen/Lande anyagon. Utóbbiakon némileg más jellegű, de azért egy fokkal erősebb nóták voltak hallhatók... Mindazonáltal egyértelműen leszűrhető, hogy Magnusnak ebben a balladában is benne volt a keze. Úgy látszik, hogy a gitáros/producer és az énekes nem tud megszabadulni egymástól, bár a legutóbbi Allen/Lande anyag már Timo Tolkki vezényletével készült. Személy szerint én csak örülni tudok annak, hogy Russell egyre több műfajban kipróbálja magát, és kooperál az európai mezőnnyel is, de az egykor bődületes himnuszokat komponáló ex-stratovariusos zsenivel közös produkció – annak ellenére, hogy voltak rajta jó dalok – már nagyon nem nekem szólt, és igazából az ott hallható zenei alapok sem igazán illettek az ő (és Jorn) elementáris torkához. Ezzel szemben a Level 10-nél kicsit egységesebb az összkép.

Összességében tehát nem lett rossz ez az anyag, és vélhetően nem is az utolsó a sorban ezen a néven. A dömping ellenére azért próbáljunk meg örülni annak is, hogy a Frontiers folyamatosan kényeztet minket többnyire rokonszenves szupergroupjaival, több-kevesebb sikerrel... Ezek után viszont most már tényleg eljött az ideje, hogy mindenki haladéktalanul visszatérjen az anyabandájához. Különösen Russellnek kellene pihentetnie a hangszálait az új Symphony X-album felvételeihez, hiszen valószínűleg senki sem szeretné, hogy az énekes átlag alatt teljesítsen az amerikai progmetalosok évek óta készülő legújabb mesterművén.

 

Hozzászólások 

 
#8 Razco 2015-02-18 13:15
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Razco:
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?

De, nemsokára.

Köszi!
Idézet
 
 
+4 #7 Draveczki-Ury Ádám 2015-02-18 12:49
Idézet - Razco:
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?

De, nemsokára.
Idézet
 
 
+4 #6 Razco 2015-02-18 12:23
Idézet - bogar:
Idézet - Razco:
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?


Kicserélik a lemezcímet , a zenészek neveit, a dalok címeit és CTRL+C, CTRL+V. Ezek a lemezek is így készülnek. :-)


Hát pont ez a két lemez azért annyira nem hasonlít, de amúgy van benne valami... :)
Idézet
 
 
+2 #5 bogar 2015-02-17 20:28
Idézet - Razco:
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?


Kicserélik a lemezcímet , a zenészek neveit, a dalok címeit és CTRL+C, CTRL+V. Ezek a lemezek is így készülnek. :-)
Idézet
 
 
+1 #4 P 2015-02-17 12:26
Idézet - Razco:
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?


Nem győzik írni a Frontiers kiadványokról. :D
Idézet
 
 
-1 #3 Razco 2015-02-17 12:16
Szerintem is jó lett. Ahogy Dracula - Swing of Death is. Arról nem lesz esetleg kritika?
Idézet
 
 
+1 #2 P 2015-02-16 22:42
Nekem bejön. A mostanában mindent szupergroupot kiadó frontiers egyik legerősebb kiadványa véleményem szerint. Kicsit sok szerintem mostanában a Allen-Grapow-Jorn-Tolkki-póvermetál, kicsit mondhatjuk azt is, hogy néha a kevesebb több lenne, de ez tényleg jó hallgatni való. Jók a refrének nagyon.
Idézet
 
 
+1 #1 Adam 2015-02-16 18:42
Nekem majdnem tetszik! Profi, csak ebben sincs tul sok lelek, de hatareset...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.