Shock!

október 27.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Allen - Lande: The Great Divide

allenlande_cVannak esetek, amikor huszadik meghallgatás után sem jutok előbbre egy lemezzel. A Russell Allen és Jorn Lande hangszálmágusokra épülő sorozat immáron negyedik eleme, a The Great Divide pont ilyen alkotás. Az előző darabok dalszerzője, valamint jószerével egyszemélyes zenekara Magnus Karlsson volt, idén viszont a dalszerzéssel és a gitármunkával Timo Tolkkit bízta meg a Frontiers Records. Kettejük között annyi hasonlóság van, hogy családnevükben kettős mássalhangzó szerepel, más egyéb nem: a gitárt másképp kezelik, dalszerzői munkájuk is merőben eltér egymástól. Ami viszont mégis egyezik mindkettejük tevékenységében, az a meglehetős izgalommentesség, hogy ne mondjam, steril rutinmunka.

megjelenés:
2014
kiadó:
Frontiers
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Nekem elejétől furcsa volt e két nagyszerű énekes közös fellépésben, hogy legyen szó bár a színtér legmarkánsabb dalnokairól, mégis mintha eltűnnének egymás árnyékában. Vonzó dallamaik és remekül felismerhető, egyedi énekstílusuk valami furcsa oknál fogva nem erősíti egymást, nincsen izgalmas kontraszt közöttük. Mégsem az ő nyakukba vagyok kénytelen varrni ezt a mostani középszürke minőséget, sokkal inkább Tolkki urat kell felelőssé tennem. Vagy a fájlküldözgetést, amire nemrég a TNT-s Ronnie LeTekro is kitért, miszerint az ilyen postázgatós produkciókban nincsen lélek, és talán ez fogalmazza meg legjobban az aktuális Allen-Lande állapotát.

A dalok önmagukban nem fércmunkák, erről szó sincs. Van elejük, közepük, végük, nem mondhatom, hogy elvarratlan szálak lennének a köntösön, ám egyetlen hallgatáskor sem éreztem azt, hogy nekem ezt újra meg le kéne játszanom, vagy hopp, de érdekes részletre bukkantam. Az előzetesként kiadott Lady Of Winter megfelelő kivonata az egész albumnak. A bevezető zongorás dallamocska pontosan azt a hangulatot festi, ami az előző három mű receptje szerint készült, lassan hömpölyögnek benne a kórusok, de nem tudom, mennyit gondolkodtak rajta művészeink. Mindenesetre eléggé unalmas lett... Amint azt korábban taglaltam, a két énekhang nem tér el egymástól jelentősen, így a váltakozó szólamok és verzék kevéssé különböztethetők meg. Aztán van olyan dal is, mint a Dream About Tomorrow, ami akár Stratovarius-sztenderdnek is mondható, a riffje valószínűleg egy 2000-es évek eleji demóról gurulhatott le, refrénje pedig eléggé zászlólobogtatósra sikerült, értsük ezt akárhogyan is. Én magam nem vagyok odáig Timo Tolkki gitározásáért sem, a csávó egyszerűen hidegen, gép módjára játszik, egy egészséges nyújtás sincs a szólóiban, így viszont kevés kimagasló mutatványt vezet elő, ami megint csak nem tesz jót a daloknak.

A Hymn To The Fallen az első olyan szerzemény, amely némi érzékenységet mutat, még ha nagyon elcsépelt panelekből építkezik is. Döngölő basszusra szívdöglesztő manírral énekelnek a fiúk, közben utalják a tandíjat Coverdale-nek, az átkötő részeknél bejön egy kis Stratovarius, a refrénben pedig kiadják minden jól bevált stílusjegyüket, a telitüdős áriázástól kezdve a vastag, szőrös mellű búgásig. A mélypont pedig pont a címadó szám, egy elnyújtott szomorkodós ömlengés, amit mindig muszáj léptetnem. A lemezt záró Bittersweet a viszonylag csendes alapok miatt hagyja érvényesülni az énekeseket, ez egész jó kis darab, kár, hogy csak ez az egy van belőle. Illetve dehogy, hiszen egy dob nélküli verzióban a bónuszolt kiadáson még egyszer szerepel a szerzemény, tehát ha nem aludna el a hallgató unalmában, kétszer is lehet elmélkedni azon, hogy „I'm so happy without you", amint szereplőink dalolják nagy keserédesen. A hangzás receptjét szintén a bevásárlóközpontok vállmagasságban lévő polcáról választották ki. A lábdob és a pergő beleillik bármelyik aktuális power metal kiadványba, tisztán, precízen, kipolírozottan szólnak, naná, hogy ez is Tolkki lelkén szárad. Minden a helyén van, az összkép is tiszta, de ami rosszabb: steril. Hogy valami jót is írhassak: a főhősök hangja és előadósámódja azért ad valami értelmet ennek az egész lemeznek. Legyen bármennyire is elcsépelt minden hang, bármilyen refrén, akármilyen verze, Russ és Jorn énekét élmény hallgatni, nem túlzás, ha azt mondom, hogy megmentik a produkciót a teljes unalomba fulladástól. Viszont ennyi, és nem több.

A világ semmit nem vesztett volna e lemez nélkül, és szerintem a kiadót sem ez a mutatvány fogja újabb magaslatokba dobni. Ha viszont valaki nagy fanatikusa a The Great Divide-ot készítő zenészeknek, akkor nyugodtan belemászhat, nem fog csalódni.

 

Hozzászólások 

 
#6 P 2014-12-11 17:37
Bár az utolsó Ring of Fire szólna így. Pedig azt is Tolkki csinálta.
Idézet
 
 
#5 P 2014-12-11 14:30
Az első kettő zseniális, a harmadik jó, ezt az előzetesek alapján még meg se hallgattam. Várom a "hívást", ami tudja az ég, hogy eljön-e egyáltalán. Ha nem vagyok abban a hangulatban, akkor inkább hagyom, ne legyen rossz szájízem a lemezzel kapcsolatban. Az új slipknotot is a megjelenés után majd 2 hónappal hallgattam csak meg.
Idézet
 
 
+3 #4 Gábor 2014-12-10 20:37
Az első néhány meghallgatás után én is 6 pontot adtam volna rá. De most már úgy 7-7,5-nél tart...
Idézet
 
 
+4 #3 Bertli Zoli 2014-12-09 15:27
Idézet - Santoro:
Tényleg hússzor meghallgattad ezt a szart, minden elismerésem :)


Nem, nem hallgattam meg hússzor, de rutinból tudható, hogy HA meghallgatnám annyiszor, akkor sem lennék előbbre.
Idézet
 
 
+7 #2 Nűnű 2014-12-09 12:18
Megmondom őszintén, nekem ez az első album e párostól (mármint a közös projekttől).
Nekem bejött, én is meghallgattam sokszor, én szívesen tettem be. Nem a hanyattvágós alapmű, de kellemeshallgat nivaló
Idézet
 
 
+1 #1 Santoro 2014-12-09 11:30
Tényleg hússzor meghallgattad ezt a szart, minden elismerésem :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.