Shock!

október 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

John Garcia: John Garcia

0503garciaAkkor mondjuk ki gyorsan egy szuszra: Kyuss, Slo Burn, Unida, Hermano, Vista Chino. Ugye, hogy nem semmi sor?!? Na, e sokadalom stoner rock körökben mára vitán felül ikonikussá vált énekese döntött úgy, hogy végre eljött az ideje egy szólólemeznek is. Az ilyen dolognak pedig mindig két oldala van: egyrészt ugye egy ekkora név minden bizonnyal nem fog egy gőzölgő szarkupacot az orrunk alá tolni, hogy tessék, ez bizony a legnemesebb mirha, szagolgasd csak, te is rájössz! Másrészt – éppen a jelentős előélet miatt – az egyszeri hallgató bizony olyan felfokozott elvárásokkal fog nekifutni a szólóanyagnak, hogy annak óhatatlanul csak csalódás lehet a vége. (Kivéve persze azt az esetet, ha tényleg az egész korábbi életművet megkoronázó remekművel van dolgunk, de ez olyan ritka, mint az albínó gyerek Nigériában.)

megjelenés:
2014
kiadó:
Napalm
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

Szögezzük le az elején: Garcia Mester szólóanyaga korántsem tökéletes mestermű, viszont nagyszerű hallgatnivaló, ami nem is különösebben stoneres, helyenként sokkal inkább mutat retro/blues rock hatásokat, és korábbi zenekarai közül pont hogy a Kyussra hasonlít legkevésbé. Leginkább pedig... hát, nem is tudom... talán a Hermanóra.

Egyébként azt ne úgy tessék ám elképzelni, hogy John 2013 végén, a Vista Chino turnéi közepette leült a turnébuszban, és nekiállt megírni tíz-tizenkét dalt a szólóanyagához, á, dehogy! Hősünk több interjúban is leszögezte: tizennyolc éves kora óta (most negyvennégy) várta az alkalmat, hogy egyszer majd szólóprodukcióval jelenhessen meg a páston, ennek megfelelően az itt lévő számok többsége (vagyis inkább azok alapjai) hat-nyolc-tíz-tizenöt éves. Ebből a szempontból a legdurvább a lemezt záró Her Bullets' Energy, ami állítólag John legelső szerzeményei között volt, és egy bizonyos Nick Oliveri segítségével dobta össze tizenkilenc éves korában. Nick egyébként vendégként játszik is dalban, illetve néhány másikban is. De régi zenésztársakból amúgy sincs hiány: igaz, a Kyussból Oliverin kívül nincs más, de hát ez azért érthető: Josh Homme-t és Scott Reedert a Kyuss névhasználat körüli korábbi jogi hercehurca miatt nyilván túl nagy kedve nem volt elhívni, Brant Bjorkot pedig nem volt minek, arra ott van a Vista Chino. Ellenben a Slo Burnből itt van Damon Garrison basszer, a Hermanóból pedig ketten is: David Angstrom gitáros és Dandy Brown basszusgitáros. Rajtuk kívül még vendégek egész hada szerepel a tizenegy dalban, állandó társ azonban csak egy akad: Tom Brayton dobos, aki korábban már ott sertepertélt a Vista Chino korong környékén is.

Szóval akkor végre a dalok: a lemez rögtön egy potenciális slágerrel, a My Minddal nyit, igen érdekesen cirkuláló-hullámzó riff (Angstromot halljuk) támasztja meg John szokásosan elvarázsolt dallamait, amit egy olyan refrén koronáz meg, ami hosszabb időre a fejünkben ragad. Nem csoda, hogy ez lett az első klip is, egyébiránt egy igen érdekes képi világú, témájában A nyakörv című, igencsak borult filmre hajazó videóról beszélünk. A kettes dal aztán – némileg meglepő módon – rögtön a lemez egyetlen feldolgozását rejti, ráadásul nem is valami hatalmas legenda szép lassan elfeledett, ám egykoron világokat romba döntő slágeréről van szó, hanem a Black Mastiff névre hallgató, kevesek által ismert, ám annál remekebb kanadai pszichedelikus brigád néhány évvel ezelőtti művéről, a remek elnevezésű Rolling Stonedról, ráadásul oly módon, hogy a csapat tagjai maguk is közreműködtek a dalban. Nem csoda hát, hogy az eredetihez kísértetiesen hasonlító mű született, ami nem gond amúgy, mert már az is delejes volt.

A hármas Flower egy megkapó riffre épülő, könnyen dúdolható rockosabb darab lenne, viszont itt jelenik meg először, ám sajnos nem utoljára a lemez legnagyobb hibája: John hangjára egyszerűen annyi effektet pakoltak, hogy tiszta énekhangját szinte csak sejtjük, és erre bizony semmi szükség nem volt. Tudom, hogy nem először történik vele ilyesmi, de én ezt a megoldást már legutóbb, a Vista Chino-lemeznél sem szerettem, és itt sem: legalább a refrént énekelhette volna „tisztán". A következő The Blvd szintén ének-effektes tétel, de szerencsére finomabban, mint elődje, és nem is mindvégig, ráadásul a gitártéma annyira fifikásan hozza a blues rockon alapuló stoneres megoldásokat, hogy a dal az egyik kedvencemmé is vált. Mondjuk ezzel együtt sem annyira, mint a szintén régi haver Danko Jones által szerzett, túlzás nélkül igazi stoner-himnusz 5000 Miles, amit akár napestig elhallgatnék (el is hallgatok). Ez bizony igazi telitalálat, amiért jár a hátba veregetés Danko komának, hiszen egyben a gitártémákat is ő tolja (és dicséretre méltó önkontrollt alkalmazva nem énekel).

A Confusion aztán egyszerűbb már nem is lehetne: egyetlen akkordbontogatásos témára épülő, és azt ismételgető darab, amiben az éneken és a jócskán torz gitáron kívül nincs is más, és ha nem lenne majd négy perc, azt mondanám, inkább csak átvezet a következő His Bullets' Energyhez, ami viszont megint csak atomfogós, igaz, némileg érdekes módon ebben sem az énekdallamok, hanem a gitártémák az igazán fifikásak. Ikerdarabja a lemez legvégén található Her Bullets' Energy, ami azonban csak szövegileg egyezik meg vele, zeneileg ugyanis egy flamenco-gitáros, akusztikus hangulatú, latinos tétel lett, amiben a vitán felül legnevesebb közreműködő: Robby Krieger, egykori Doors-gitáros pengetgeti delejesen azt a bizonyos spanyolgitárt. A fennmaradó tételek között ott figyel még a leginkább kyussos és atomjaira torzított Argleben, ami akár a Vista Chino Peace-én is remekül mutatott volna, kábé az egyik legjobb dalként, a tempós, pörgős Saddleback, és az az All These Walls, ami a leginkább hivatott bebizonyítani, hogy itt igazából egy mennyire remek énekes dalcsokráról is van szó. Az itt hallható refrén csont nélkül tízpontos, és éppen az ilyenek miatt nem értem, mi szükség volt máshol az agyig-effektezésre.

Még egyetlen dolgot illik kiemelni, és akkor most tessék szépen megemelni azt a bizonyos kalapot: a lemezen állítólag négy dalban a hazai Kyuss-tribute Green Machine gityósa, ifj. Kocsándi Miklós is játszik, akit – ha minden a terv szerint alakul – az európai koncertkörúton is ott találunk majd a Mester kísérőzenekarában. Na, ez a nem semmi, elvtársak!

Ha egy szóval akarom jellemezni ezt a Garcia-szólóművet, azt mondom: őszinte. Ha többel is lehet, akkor hiteles, korrekt, magával ragadó, elvarázsolt. Nem, nem zseniális, nem is hibátlan, pláne nem opus magnum. De nem is kell, hogy az legyen. Elég, hogy tiszta lelkiismerettel leírhatom: a pontszám nemcsak a nagy névnek szól.

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 Codename333 2014-07-28 13:34
úgyis stoner hetet tartok :D Nem is jelenhtett meg volna jobbkor ez az írás meg ez a lemez :D
Idézet
 
 
+6 #1 BSND 2014-07-28 10:08
Tényleg kár volt az effekteket rárakni Garcia hangjára, nem is tudom miért gondolták, hogy ez jó lesz így (a Vista Chinonál dettó)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.