Shock!

augusztus 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Jerry Cantrell: Brighten

jerrycantrell_cÚgy tartja a kritikaírói „szabálykönyv", hogy legyen idő egy-egy új lemezt érlelni, a mélységeit felfedezni, és gyakorta az angol idióma is megszívlelendő, a don't judge a book by its cover, azaz ne ítélj elsőre/külső alapján, de az a helyzet, hogy vannak zenék, amelyek egész egyszerűen elsőre beütnek, és pont. Persze ehhez az is hozzátartozik, ha valamit tényleg NAGYON vársz (ami mostanában egyre ritkább, legalábbis nálam), akkor az első hallgatáshoz mindig kapcsolódik egyfajta „egyszer az életben"-érzés. Nos, Jerry Cantrell új nagylemezéhez pont így álltam hozzá, Jerry meg amúgy is a szívem egyik csücske, amit sosem titkoltam errefelé sem.

Roppant vékony a határvonal az újkori Alice In Chains és Jerry Cantrell szólólemeze között, az okokat, hogy miért az ő neve alatt jelent meg ez a kilenc dal, lehet találgatni, de talán felesleges, én is csak annyit fűznék hozzá, hogy talán személyesebbre formálta zenei és szövegi szempontból az itt található számokat. A lemez felvezetését hosszú hónapokon át készítették elő, kicsit furcsa netes marketinggel – rendeld elő a CD-t, aztán abból csak egy e-mailes adathalászat lett, CD-t meg azóta is nagyjából lehetetlen találni, rendelni, de ezek már a modern világ szelei ugye – nyilván nem személyesen Jerry áll személyesen az ilyen döntések és kérdések mögött, hanem számos más tényező. Bízom abban, hogy egyszer majd meglesz fizikai formátumban is a polcomon a lemez.

megjelenés:
2021
kiadó:
Double J Music
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 36 Szavazat )

Hogy mit várhatsz ettől az albumtól? Nincs benne sok zsákbamacska: érzelmi hullámvasutat. A szokásos Seattle-jellegű esőáztatta, kicsit világvége-hangulaton át megbújik a dalokban egyfajta pozitív szellemiség – ahogy ezt az újkori AIC-lemezeknél is rendre érzem, bár itt azért több klasszikusan amerikai, gitárral történetmesélő ízkavalkádot, és ennek megfelelő szomorkásabb, komorabb végkicsengést észlelhetsz. Megtippelni sem tudom, hogy Jerry Cantrell élete mennyire kiegyensúlyozott – csak remélem, hogy az –, de ez a vélt kiegyensúlyozottság valamelyest átitatja az album dalait. Persze ez mindig attól is függ, én épp milyen lelkiállapotban ültem le a lemezt meghallgatni, pont ezért számomra kaméleonszerű a Brighten nagyobb része. A szövegekről se feledkezzünk meg, olykor többet is elárul magáról ez a különös, a múltból ideragadt figura, akinek bizony megvannak (még mindig) a saját kis falai, amivel ki tudja, mióta körbevette magát.

Nem mondom, hogy nincsenek ismerős dallamok a lemezen, a lazán countrys beütésű Black Hearts And Evil Done énekdallamai ismerősnek tűnhetnek, bevillanhat, hogy hallottad már ezt korábban, még akár attól a bizonyos vöröshajúéktól is, de nincs ezzel sem gond, meg tudja úgy csavarni Cantrell ezt is, hogy újszerű legyen, ennyi meg pont elég ahhoz, hogy vigyorogjak, mint a tejbetök. A legnagyobb ütőkártya egyébként a nyitó (és klipes) Atone, minden másodperce borzongató, ez a csodálatos ívet bejáró, lebegős bő négy perc minden túlzás nélkül szívbemarkoló, bármennyiszer meg tudom hallgatni, nagyjából az év dala címet is elviszi nálam. A címadó Brighten refrénjét szintén ismerősként üdvözölheted, ha becsukod a szemed, bizonyos helyeken bizony Layne hangját fogod oda(audio)vizionálni. A lazább, könnyed akusztikusabb hangulatú percek füstös bárok mélyét idézik, mint például a Prism Of Doubt, az életvezetési tanácsot adó Dismembered, vagy akár a Nobody Breaks You-t is ide sorolnám, bár ennél a könnyedség azért már kevésbé adott, sőt.

Ha ezeknél mélyebb érzelmekre vágysz, az egyik legsúlyosabban karcoló lírai Siren Song biztos feltép néhány régi/friss sebet, aztán az utána következő lazább, hammondos, könnyedebb Had To Know dallamait (is) önkéntelenül dúdolgatni fogod napok-hetek múlva. Nem tudok belekötni semmibe, nincs üresjárat, nincs „ez miért is került ide?"-érzésem, minden dalnak saját, különálló élete, karaktere és tere van. A végén a majd két perces Goodbye libabőröztetően gyönyörű búcsúdal (nem nagy rejtvény kitalálni, kihez szól), de hát ez az volt annak idején ötven éve Elton Johntól is, és az élő, Jerry Cantrell-féle verziója fellelhető a YouTube-on két éve. Elton meg áldását adta a feldolgozásra, kell ennél több?!

Ha időtlen léleksimogatást keresel, állj meg néhány kószán tovaszálló pillanatra ennél a lemeznél, bár nem garantálom, hogy emelkedett és könnyed érzések kerítenek hatalmába, ha átrágod magad rajta néhány alkalommal. Ritkán (illetve egyre ritkábban) ér meg nekem egy lemez tíz pontot, de itt elsőre és sokadszorra is úgy érzem, hogy bőven időtálló és tartalmas zenét ajándékozott számunkra Jerry Cantrell, amiért nem lehetünk elég hálásak. Köszönjük meg hát gyakori újrahallgatással.

 

Hozzászólások 

 
#3 Pisti 2021-12-07 11:43
Ez is egy ilyen belehallgatás nélkül megvevős lemez. Egyébként nagyon jó lett, ideje volt már. Várom a cd-t, remélem rövidesen befut
Idézet
 
 
#2 Equinox 2021-12-02 15:31
Amekkora AiC fan vagyok, nagyon meglepő, hogy sosem hallgattam Jerry Cantrellt szólóban, valahogy sosem jutottak el az albumot. Nemrég megvannak, csak digitálisan, de még nem ástam bele magam az életműbe. Gondolom, kezdeni is lehet ezzel
Idézet
 
 
#1 Narada42 2021-12-01 14:00
Gyönyörű lett. Nagyon sok szeretettel hallgatom újra meg újra.

Jerry fantasztikus...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.