Shock!

szeptember 24.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Harem Scarem: Change The World

haremscarem_cSajnos ismét el kell keserítenem azon kedves olvasókat, akik elsősorban negatív kritikákat jönnek popcornnal a kezükben „lapozgatni" a Shockmagazinra, ugyanis a kanadai dallamrockerek legfrissebb alkotása már megint nem szolgáltat túlságosan sok okot arra, hogy ízekre szedjem őket. Ráadásul roppant nehéz úgy elfogulatlanul ítélkeznem, hogy kedvenc hard rock gitárosomról és abszolút kedvenc AOR/melodikusrock-csapatomról van szó. Emellett még azt sem lehet nagyon felróni nekik, hogy minden évben valamiféle kópia-jellegű anyaggal próbálnák lekenyerezni a rajongóikat, hogy aztán ennek következtében jól átforduljanak unalmasba. Nem. Ehelyett inkább egy ideje okosan ráfordultak a háromévenkénti lemezmegjelentetésekre, ami alapesetben teljesen rendben is van.

megjelenés:
2020
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Ugyan a terjesztés mögött esetükben is a manapság már kétes hírű Frontiers kiadó áll a háttérben, azonban amennyire én gondolom, Harry Hessék biztosan nem engedélyeztek túl sok beleszólást a kiadó embereinek a csapat által megteremtett jellegzetes hangzásba, hiszen a label kiadványaira jellemző, tökegyforma megszólalásról itt szerencsére szó sincs. A minden harmadik lemezkritikában és albumon szereplő, olasz származású alkalmazott nevét (ő az, akinek a nevét nem mondjuk ki) persze itt is feltüntetik a bookletben, de gyanítom, hogy ennél több köze nem volt ehhez a produkcióhoz. Ő az a producer és dalszerző ugye, akinek felbukkanásakor mostanában már a hardcore dallampártiak is heveny remegést érzékelnek gyomortájékon, és ő az, akinek neve napjainkban szinte már teljesen egybeforrt a Frontiers kiadóval és aktualitásaival. Ő az, aki gyakorlatilag a teljes melodikus – meg mindenféle más – vonal nagyágyúit összeboronálta már valamilyen formában, s ha tetszett, ha nem, dalokat írt mindenkinek, beleszólt ebbe-abba, zenészként közreműködött, túltermelt, önismétlő, hangzást egységesített, satöbbi, satöbbi... S ezzel szépen át is lépte kiadója „határait" (a név nála, úgy látszik, nem kötelez).

Nos, ennyit Alessandro Del Voldemortról, a továbbiakban koncentráljunk inkább a Harem Scaremre, akik engem valamiért mindig is emlékeztettek a hasonlóan csekély méretűnek mondható rétegeket megérintő King's X-re. Persze nem zenei értelemben, sokkal inkább gondolok most a szélesebb körökben ismeretlen jelenlétükre a színtéren, és az alulértékeltségre a rockzenei kultúra egyes területein. Hazánkban például egy ujjamon képes lennék megszámlálni a csapat rajongóit (a kanadai csapatok valamiért el vannak átkozva a Kárpát-medencében, lásd még Rush), azonban ez a jelenség világviszonylatban sem mutat sokkal jobb tendenciát, hiszen amikor egy olyan kiemelkedő, egyedi tulajdonságokkal rendelkező gitárost, mint Pete Lesperance, csupán a szakma egy-két beavatottja ismer és értékel, az önmagában is eléggé elszomorító állapot. Bár három esztendővel ezelőtt már leírtam, de azóta sem győzőm hangsúlyozni, hogy Pete szinte minden szempontból odaállítható például – a szintén hatalmas kedvenc – Nuno Bettencourt mellé, ami már eleve óriási figyelmet érdemelne mindenki részéről, de azóta is csak a felesleges köröket futja a szó... Nem tudok másra gondolni: az emberek és a gitárosok süketek, ha elmennek Pete játéka és organikus, de ugyanakkor átölelhetetlenül vastag és eredeti gitársoundja mellett. Elég csak feltenni a '95-ös Voice Of Reasont, hogy az igényes megszólalások és a stílusos játék hívei kellemesen szétlapítva és kenyérre kenve érezzék magukat. Egy hajdani Lesperance-interjú pedig az egyik legjobb volt, amit valaha gitárostól olvastam, amelynek minden szavában benne volt az a fajta zenéről alkotott mentalitás, amiből megszülethetett a Pete-féle sound, játék és dallamérzék.

No, de még mielőtt csillogóra nyalnám a srácok seggét, megemlíteném, hogy voltak ám mélypontok is a történetükben. A '90-es évek végén született Big Bang Theory, a gitáros szólólemeze vagy éppen a Rubber-féle próbálkozás dalszerzésileg például abszolút zsákutcának bizonyult, és ha már itt tartunk, akkor a Weight Of The World kivételével az ezredforduló utáni lemezeken is akadt azért egy-egy unalmas tétel, például a Higheren vagy a Hope-on. Aztán a Thirteentől kezdődően a Unitedon keresztül, és most a friss Change The Worlddel folytatólagosan ismét egy picit izgalmasabbá vált a történet, ugyanis a dalok színvonala egy ideje már egyre csak erősebb tendenciát mutat. Változás persze semmi: most is ugyanúgy dominálnak a jellegzetes Harry Hess-féle, ezernyi sávra rögzített megadallamok, kitörölhetetlen refrének, illetve a fifikás riffek és a parádés szólók.

S most, hogy a hosszúra nyúlt bevezető után végre eljutottunk a friss album elemzéséhez is, elmondhatom, hogy dalokat kiemelni igazából teljesen felesleges és értelmetlen vállalkozás, hisz egy-két kevésbé erős kivételt leszámítva mindegyik jó. Az említett, legutóbbi Unitedot talán most még egy fél ponttal erősebbnek érzem, de ezt leszámítva itt is mindegyik tétel egytől-egyig Harem Scarem, és még mindig rejlik bennük annyi spiritusz, hogy feldobja az embert a legreménytelenebb lelkiállapotokban is. Aki hasonlóan érez, ezúttal sem fog csalódni.

 

Hozzászólások 

 
#6 Balla-Farkas Zoltán 2020-03-16 19:41
Szép estét!

A név kötelez. Ráadásul megfigyelhető, hogy a kanadai zenekaroknak (Rush,Saga,Voiv od,Annihilator, Harem Scarem, stb.) egyéni hangjuk van, könnyen felismerhető védjeggyel.
AOR/Hard Rock-ban van rengeteg kíváló zenekar, de sok olyan egyforma. Harem Scarem-ből pedig egy van, és punktum.
Idézet
 
 
#5 Horváth Attila 2020-03-15 21:31
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Horváth Attila:
Igazából nem is nagyon lehet mást írni. Semmi újdonság, vagy egyedi nincs a dalaikban. Ha hallottad kb. akármelyik lemezüket, akkor tudod mit kapsz itt is.


Nagyon messzemenően nem értek egyet. Azzal főleg nem, hogy semmi egyedi nincs a dalaikban, de azzal sem, hogy mindegyik lemezük ugyanolyan lenne. Szerintem színvonalban is elég durva az eltérés az első három-négy album és a 21. századi cuccaik között, és utóbbiak közül is például egyértelműen kiemelkedő volt például a Weight Of The World a legtöbbhöz képest.


Így utólag visszaolvasva elég szerencsétlenül fogalmaztam. Arra gondoltam, hogy ezen a lemezen sincs szerintem semmi olyan egyedi dolog, ami mondjuk az előzőn ne lett volna meg. Természetesen más zenekarokkal összehasonlítva bőven megvan bennük az egyediség. Lehet nem így hagzott, de egyébként nagyon szeretem a Harem Scarem-et, szóval nem akartam leszólni sem.
Idézet
 
 
#4 Draveczki-Ury Ádám 2020-03-15 21:16
Idézet - Horváth Attila:
Igazából nem is nagyon lehet mást írni. Semmi újdonság, vagy egyedi nincs a dalaikban. Ha hallottad kb. akármelyik lemezüket, akkor tudod mit kapsz itt is.


Nagyon messzemenően nem értek egyet. Azzal főleg nem, hogy semmi egyedi nincs a dalaikban, de azzal sem, hogy mindegyik lemezük ugyanolyan lenne. Szerintem színvonalban is elég durva az eltérés az első három-négy album és a 21. századi cuccaik között, és utóbbiak közül is például egyértelműen kiemelkedő volt például a Weight Of The World a legtöbbhöz képest.
Idézet
 
 
#3 Horváth Attila 2020-03-15 20:04
Idézet - Equinox:
A cikk végkicsengése pozitív, de nem árul el semmit a lemezről, csak azt hogy a szerző ismeri az életművet és tudja annak a mélypontjait (amúgy meg szerintem a Mood Swings az abszolút csúcspont, erről meg nem esett szó).

Úgyis meg kell hallgatni, pozitívan állok hozzá majd

Igazából nem is nagyon lehet mást írni. Semmi újdonság, vagy egyedi nincs a dalaikban. Ha hallottad kb. akármelyik lemezüket, akkor tudod mit kapsz itt is.
Idézet
 
 
#2 Cseke Feri 2020-03-15 18:45
Idézet - Equinox:
A cikk végkicsengése pozitív, de nem árul el semmit a lemezről, csak azt hogy a szerző ismeri az életművet és tudja annak a mélypontjait (amúgy meg szerintem a Mood Swings az abszolút csúcspont, erről meg nem esett szó).

Úgyis meg kell hallgatni, pozitívan állok hozzá majd


Plusz felhívja (felhívná!!!) a figyelmet egy nagyszerű gitárosra, de tök mindegy miről írunk: magasztalunk, mélypontokról beszélünk, vagy épp (jelen esetben) nem rágunk a hallgató szájába MINDENT egy lemezről... úgysem jó egyik sem... :)

Feleslegesnek tartom mindig, minden egyes alkalommal a Mood Swingsszel példálózni. Aki ismeri ezt a zenekart, úgyis tudja, hogy az a lemez az etalon. A szintén zseni Voice of Reasont meg kábé Danev Gyurin és Ádámon kívül még senki nem említette meg ezen az oldalon.
Idézet
 
 
#1 Equinox 2020-03-15 14:07
A cikk végkicsengése pozitív, de nem árul el semmit a lemezről, csak azt hogy a szerző ismeri az életművet és tudja annak a mélypontjait (amúgy meg szerintem a Mood Swings az abszolút csúcspont, erről meg nem esett szó).

Úgyis meg kell hallgatni, pozitívan állok hozzá majd
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.