Shock!

július 07.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Black Sabbath: The End

0115bsA jó öreg rockzene sajnos már megint nincsen túl jó bőrben. Ahhoz képest, hogy (mint az közismert) örök és elpusztíthatatlan, állandóan betegeskedik. Először akkor lett nagyon kutyául, mikor Buddy Hollyékkal '59-ben lezuhant a repülő, azonban – habár a szerencsétlenségről szóló, Madonna által is sikerre vitt American Pie szövege mást mond – közel sem halt meg. Megfeküdte a gyomrát, mikor a Pokol Angyalai Altamontban, a Rolling Stones Under My Thumbja közepette leszúrták Meredith Huntert, és 40 fok fölé kúszott a láza, mikor néhány hónap leforgása alatt, gyors egymásutánban elköszönt Brian Jones, Hendrix, Joplin és Jim Morrison is. Lábon kihordta a Beatles feloszlását, migrén kínozta, amikor megtalálták Bon Scottot, perforált vakbéllel operálták, amikor Chapman lelőtte John Lennont, majd ismét, amikor napra pontosan huszonnégy évvel később Dimebag is hasonló sorsra jutott. Könnyű altatókat írt fel neki az orvos, amikor Kurt Cobain főbelőtte magát, „csak egy szúnyogcsípés" – közölte, mikor szép sorjában valamennyi Ramone a fűbe harapott. És most megint nincs jól, köhög és harákol, és mikor azt hiszi, senki nem látja, eléggé el is hagyja magát. De hát nem is csoda, gondoljunk csak bele, milyen kemény éve volt a tavalyi: Bataclan, Colectiv klub, miegymás, az év végén pedig még az egyik létfontosságú szerve is leállt. De meghalni azért nem fog. Még akkor sem, ha tényleg végérvényesen elköszön a Black Sabbath is. Kómába esik, talán néhány másodpercre a klinikai halál állapotába is kerül majd, de meghalni nem fog.

megjelenés:
2016
kiadó:
Black Sabbath
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

The End – harsogja a Sabbath-turné elnevezése, és most már ennek a nyolcszámos, majd egyórás (!) EP-nek a címe is, de abban a világban, ahol a Scorpions kis túlzással már története felét „búcsúturnén" töltötte, Al(ien) Jourgensen pedig életműve jelentős részét a Ministry „visszavonulása" után jelentette meg, sőt, hogy ne menjünk túlzottan messzire: maga Ozzy Mester is még '91-ben lőtte el a No More Tours szlogent, szóval ilyen történések közepette az ember azért már nem nagyon hisz az ilyesminek. De mindegy is, ha vége, hát vége, a végtelenségig nyilván semmit nem lehet húzni, és ha valaki, hát ők aztán tényleg olyan életművet hagynak hátra, ami biztosítja, hogy soha senki ne feledhesse el: anno útnak indult négy birminghami fiatalember, hogy megváltoztassa a viágot maga körül. Az, hogy a történet végére kerülő pont letételénél a négyből csak három lesz jelen, sajnálatos és igazságtalan ugyan, de kénytelenek vagyunk elfogadni ezt, és biztosíthatok mindenkit: a csapat Tommy Clufetossal is ugyanolyan életreszóló élményt fog nyújtani. Illetve majdnem ugyanolyat.

Az exkluzív – kizárólag a búcsúturné állomásain való – terjesztésre szánt anyag persze már az indulás másnapján ott figyelt minden torrentoldalon és blogspoton, és miért hazudjak, természetesen én sem az omahai koncerten szereztem be. A nyolc dalból négy eddig kiadatlan felvétel a 13 készítése idejéből (azaz a RATM-es, audioslave-es Brad Wilkkel a dobok mögött), valamennyi teljesen ütős, simán felfért volna a lemezre is. Szerintem a legjobb a nyitó Season Of The Dead sűrű, súlyos és szaggatott döngölése, menetelése, majd szép kibontása, de a Cry All Night már-már megmosolyogtatóan God Is Dead?-re hajazó megoldásai és érdekes riffje is telitalálat. (Viszont tényleg muszáj volt harangkongást és esőzúgást tenni a végére?) A töredezett Take Me Home-ban Geezer ultrahangsúlyos basszusa tetszik a legjobban, de a flamencós betét is kellően elvarázsol a közepén. Az Isolated Man pedig tán a legizgalmasabban örvénylő darab mind közül, igaz, ebben Ozzy hangján már tényleg bántóan sok a stúdiókütyü, de hát ez azért a 13 anyagon sem volt nagyon másként. Az is azonnal fülbe ötlik, milyen jól is szól ez a Rick Rubin által producerelt négy tétel, és hát ez a három fickó bizony még mindig az Olümposz csúcsán trónol.

A négy live tétel aztán már kicsit más téma. Ezeket a 13 lemez turnéján rögzítették, a szent(ségtelen)háromságon kívül közreműködik Tommy Clufetos és szintetizátoron Adam Wakeman, a felvételek minősége pedig elég hullámzó. A Sydneyben felvett God Is Dead? sajnos konkrétan az óceán fenekéről szól, ráadásul – enyhén szólva – Ozzy sem ebben nyújtja élete csúcsformáját. A 13-es dalok közül akkor már sokkal jobban hallgattatja magát a két kanadai előadás: az End Of The Beginning, pláne a záró Age Of Reason. Közöttük bújik meg igazi csemegeként a Vol. 4 Under The Sun-ja, nem várt meglepetés, ám az összkép azzal együtt is inkább közelíti egy bootleg minőségét, mint egy hivatalos kiadványét, hogy a végére azért már bőven élvezhetővé válik. De legalább a közönségzajt nem keverték le sehol, és ez a kiadvány amúgyis inkább csak egy speciális ajándék lenne.

Én pedig tényleg szeretném azt hinni, hogy ez itten még nem a vég, és nem is a vég kezdete. Csak a kezdet vége. Vagy még inkább csak a The End.

A Black Sabbath június 1-jén Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#8 Dead again 2016-02-04 13:18
Egész délelőtt ezt a négy új dalt hallgattam, de nem sokat adtak nekem :S Pedig kíváncsi voltam nagyon erre a kiadványra, vártam.
De lehet, hogy a véleményem idővel változni fog.
Idézet
 
 
+3 #7 Venomádi 2016-02-02 17:09
Legyen min idegeskedned :)
Idézet
 
 
+13 #6 TelekiPál 2016-02-02 16:13
Idézet - Venomádi:
Ez eddig rendben van, de elég itt most az első 3 albumra gondolni. Az elsőn még van asszem E-ben írt téma, a második jobbára D#, és egészen a Sabotage vagy Technical Ecstasy-ig pedig C#. Tehát látható, hogy ez egyre mélyebb, miközben Ozzy szólóban meg megint maradt a D#-nél. Ezt nagyjából ugyanúgy nem értem ahogy a Megadeth karrierjében először szintén D#-ben rögzítette a Youthanasia-t, utána maradtak a standardnál, ahogy előtte. Max azt tudom elképzelni, hogy Tony Iommi játéka kevésbé esett szét, erősebb lett, visszatérhettek a D#-re egy idő után, mint ahogy Ozzy-hoz hasonlóan a Heaven & Hell is ilyen.

Fasznak okoskodol.
Idézet
 
 
-1 #5 Venomádi 2016-02-02 16:12
Ez eddig rendben van, de elég itt most az első 3 albumra gondolni. Az elsőn még van asszem E-ben írt téma, a második jobbára D#, és egészen a Sabotage vagy Technical Ecstasy-ig pedig C#. Tehát látható, hogy ez egyre mélyebb, miközben Ozzy szólóban meg megint maradt a D#-nél. Ezt nagyjából ugyanúgy nem értem ahogy a Megadeth karrierjében először szintén D#-ben rögzítette a Youthanasia-t, utána maradtak a standardnál, ahogy előtte. Max azt tudom elképzelni, hogy Tony Iommi játéka kevésbé esett szét, erősebb lett, visszatérhettek a D#-re egy idő után, mint ahogy Ozzy-hoz hasonlóan a Heaven & Hell is ilyen.
Idézet
 
 
+3 #4 P 2016-02-02 09:40
Idézet - Venomádi:
Szerintem az utolsó igazán jó kiadvány ezzel a felállással a Psycho man volt. Egyetlen jó oka van: Akkor le tudták játszani C#-ben, szerintem az jobb nekik. Persze sikerült megbarátkoznom ennyi idő után a 13-al is, alapvetően nem igazán értem mitől kezdenek 3 egymást követő albumot 3 különböző hangnemre megírni. Manapság inkább jobban járunk szerintem ha Ozzy nem sokszor hozza ki a magasait.


Valószínű, hogy pont ezért mennek egyre mélyebbre, mert Ozzynak az a lágé már jobban fekszik. Van egy dallamérzék, skálák, dallammenetek, amiket az énekesek általában használnak a dalokban, és ha nem hangolnak lejjebb, akkor az ember önkéntelenül is olyan dallamokat ír (mert úgy kívánja a helyzet), amiket már nem énekel ki olyan könnyen. Egy énekesnek pedig fél-egy hangos lehangolás pedig néha megváltás.
Idézet
 
 
#3 Venomádi 2016-02-02 00:51
Szerintem az utolsó igazán jó kiadvány ezzel a felállással a Psycho man volt. Egyetlen jó oka van: Akkor le tudták játszani C#-ben, szerintem az jobb nekik. Persze sikerült megbarátkoznom ennyi idő után a 13-al is, alapvetően nem igazán értem mitől kezdenek 3 egymást követő albumot 3 különböző hangnemre megírni. Manapság inkább jobban járunk szerintem ha Ozzy nem sokszor hozza ki a magasait.
Idézet
 
 
+9 #2 ntsouth 2016-02-02 00:09
Ha ehhez hozzácsapjuk a 13 bónuszlemezt, akkor már teljes albumhossznál járunk, és nem B-kategóriás dalokkal!
Idézet
 
 
+13 #1 Biró Aurél 2016-02-01 11:07
Nagyon jó kritika! Remélem valamilyen formában még hallunk a zenekarról!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.