Shock!

május 20.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Balance Of Power: Fresh From The Abyss

balanceofpower_cAmikor nagyjából egy éve a Balance Of Powert emlegettem a Fifth Angel-ismertetőben, rég nem létező, de szép emlékű bandaként gondoltam rájuk. Érdekes párhuzam, hogy nem sokkal korábban a másik bandára is ez volt igaz, aztán mégiscsak feléledtek tetszhalott álmukból. Így megy ez: amíg a meghatározó tagok élnek és képesek zenélni, semmilyen zenekaros történet nem zárulhat le, elvégre a hangszer a kreatív muzsikusok lételeme. Az, hogy mennyire rendszeres vagy gyakori az ihlet, más kérdés, a Balance Of Power esetében jó húsz év telt el, mire az alapító ritmusszekció, Lionel Hicks dobos és Tony Ritchie basszer újra úgy érezték, hogy van közös, publikumnak is megmutatandó mondanivalójuk. Mivel az évek során csak ők maradtak stabilak, feltételezhető, hogy az alkotói-emberi kémia kettejük között működött legjobban (a legelején Tony énekelt is), és hogy a „gyermek″ elsősorban nekik volt fontos. Többen tettek hozzá sokat és fontosat az összképhez, de mára kiderült, hogy rajtuk kívül senki sem volt és lesz pótolhatatlan – hogy mást ne mondjak, ezt az új lemezt is session-jelleggel gitározták fel ketten (Chris Masimore és Stoney Wagner), de a felállásban, a zenekari fotókon és az előzetesen kihozott klipeken is már mások szerepelnek. Ha szerencséjük van és lesznek koncertek is, nem csak biodíszletként.

megjelenés:
2024
kiadó:
Massacre
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Mert ugye erősen kérdéses, hogy ez a történet most továbbmegy-e a szerelemgyerek/hobbiprojekt-jellegnél, vagy újabb húsz évig megint nem fog történni semmi. Ez a fajta prog-poweres felhangokkal rendelkező dallamos metál ugyanis sosem volt igazán népszerű, nyilván ezért is függesztette fel ténykedését a Balance Of Powerr, láttunk már sok példát itthon is, mennyire „motiváló″ huszonkét embernek zenélni. Igaz, a metálfesztiválok időközben nagyot mentek és ezek farvizén, Keep It True-szerű rendezvények kora esti sávjaiban akár el is lavírozgathat a csapat a jövőben – a friss zeneanyag pedig simán felkeltheti a szervezők érdeklődését. Meg persze a potenciális közönségét is: két évtized kihagyás után tét nélkül lehet ismét bázist építeni, ahhoz a kevés régi archoz pedig, aki annak idején is szerette őket, valószínűleg amúgy is eljut az új lemez.

Más kérdés, hogy bár én lelkes Balance Of Power-rajongó voltam annó, mégsem fogott meg különösebben az első előzetes, sem a dal, sem az új hang. Semmi gond nem volt azzal, hogy énekesnő lépett Lance King és John K. helyére, de Hazel Jade Rogers egyáltalán nem tűnt átütőnek. Aztán amikor pár hónappal később, nem sokkal a megjelenés előtt egyszerre néztem meg a három addig kijött klipet, mégis elkezdett érdekelni a dolog – továbbra sem ájultam el Hazel hangjától, de egyben már elég erősnek tűnt a három szám. A hölgyemény amúgy nem rossz énekes, amolyan tipikus rockcsaj-hang, van benne karc és finomság is, de terjedelemre azért nem egy Leather Leone, tehát néha erőlködősnek hat, megvannak a korlátai – élőben félő, hogy el-elfogy belőle a szufla, mert már a stúdiófelvételen sem hasít annyira. Mindazonáltal közösségi médiás profilja alapján rokonszenves jelenség, bizonyára lelkesen csatlakozott és jól tudnak vele dolgozni a fiúk – egy nem-megélhetési zenekarnál ez sokkal fontosabb, mint az oktávok száma. A zenét pedig tök jól összerakták: nem mondanám, hogy a lesöpri az asztalról a Heathen Machine-t, távolról sem az idei év legjobbja, mégis, már most rengeteget hallgattam és fogom is hallgatni. Üde színfolt a mai kínálatban – de miért is? Miben lehet különleges vagy egyáltalán érdekes egy ilyen típusú album 2024-ben?

Egyrészt: hiába van a 2000-es évek elejihez képest is emészthetetlen dömping, ilyen zenéből még mindig nem készül túl sok. Másodszor: ez a Balance Of Power legorganikusabban, legtermészetesebben megszólaló anyaga, úgy tudták megújítani a hangzásukat, hogy annak minden jellegzetessége megmaradt. Régi fanok emlékezhetnek rá, hogy húsz-huszonöt éve milyen ridegnek és gépiesnek hatott a sound az akkori progmetálok között – nos, a mai tökegyforma és sablonosan unalmas keverésekkel összehasonlítva Hicksék akkori elképzelései értelmet nyertek: mai füllel hallgatva a Perfect Balance például kimondottan üdítő a fül(em)nek, afféle retro sci-fi atmoszférát sugároz. Az Abysst pedig sikerült úgy megcsinálni, hogy a régi időket is megidézi, de mai is és valahogy archaikus is, ahogy megdörren. Például, a pergő éle megmaradt, gépies az összhatás, de most először a Balance Of Power történetében tök jól hallani a cineket. Vagy: időnként szépen kihallatszik a basszusgitár, teltek a mélyek, a gitárok arányosak, a billentyű diszkrét. Nekem mindenesetre nagyon bejön a hangzás, kicsit olyan ′90-es évek közepét idéző is, de a mai világban mindenképpen egyedi.

Mindez persze mit sem ér jó dalok nélkül, de azokból is kaptunk egy jó csokorra valót, szám szerint nyolcat, 41 percben – tökéletes arányok. Kábé a számok fele pedig már is megragad – igaz, a Balance Of Power régen is erős volt refrénekben, köszönhetően a két klasszis énekesnek, most viszont, talán Hazel reszelősebb torka miatt a misztikumból is visszavettek kicsit, így több a direktmetál. A kvázi-címadó Abyss és a Deadlands például kimondottan arra játszik, hogy levigye az ember fejét, de az első két dalban (Last Man Down és Never Be Here Again – utóbbi is erősen dallamtapadásos) is akadnak váratlan tempóváltások. Mármint az új fülek számára váratlanok, aki régen is ismerte a bandát, az csak vigyorog egyet, hogy na, ez az, ez de hiányzott már. A nyolc dal pont azért jó, mert úgy tud változatos lenni a kínálat, hogy nem válik unalmassá egyik téma sem. Balladisztikus téren is nagyot alakítanak: a One More Time Around The Sun konkrétan az egyik legjobb epikus nótájuk lett. Tényleg kíváncsi lennék, milyen lehet ma megismerni-felfedezni ezt a zenei világot, elfogultságból hallom-e az extra érdekességeket, vagy tényleg rejlik benne valami nehezen megfogalmazható vonzerő. Lényeg, hogy sokat tesz hozzá az idei év már eddig is meglepően erős tradicionálismetál-felhozatalához – és hol van még a karácsony?

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2024-05-06 12:26
Heathen Machine-ről szerepelt a Chemical Imbalance egy Hammer válogatáson 2003-ban, onnan ismerem őket. Beszerzős lemez, tudtam, hogy jönni fog, pont a napokban gondoltam erre az angol Queensryche-ra :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.