Shock!

október 26.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Accept: Blood Of The Nations (kritika vol.2.)

Komolyan nem tudom, mi van velem mostanában, de számomra az év meglepetése, hogy egy heavy metal lemezért teljes erőből lelkesedni tudok. Az Accepthez egy konkrét élményem kötődik: a Metal Heart idején a címadót teljes erőből hallgattuk a legjobb barátnőmmel, az udvaron napszám toltuk partvisnyéllel a riffeket és roppant harciasnak éreztük magunkat. Hjaj, édes nyolcvanas évek.

megjelenés:
2010
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Aztán később, amikor úgy jobban rádöbbentem a rockzenére, gyorsan rájöttem, hogy az Accept nem nekem való, illetve Udo hangjával az istennek nem tudtam megbarátkozni. Nem és nem. Talán azért, mert képet is viszonylag gyorsan láttam róla (abban az időben ez nagy szó volt), és nem volt kétségem arról, hogy ezért az énekstílusért a büdös életben nem fogok lelkesedni. De most tényleg: komolyan lehet venni valakit, akit Udo Dirkschneidernek hívnak, 120 éves, puhos német szakmunkásnak néz ki, és elviselhetetlen hangon rikácsol vöröslő fejjel?! Aztán persze elmúltak a prekoncepcióim, de valahogy sosem éreztem leküzdhetetlen kényszert, hogy jobban beleássam magam. Aztán eljött 2010, az újjáalakulás, és annyian mondogatták, hogy mekkora zene, és ezt mindenképpen ismerni kell, hogy megtört az amúgy is megkopott ellenállásom.

Képtelen vagyok értelmesen megindokolni, hogy miért, de a Blood Of The Nations tetszik. Sőt, továbbmegyek: nagyon tetszik. Sőt: az év egyik legjobb lemezének tartom. Talán annyi a titka, hogy Mark Tornillo személyében találtak egy olyan valakit, aki mintha valami fura Brian Johnson-szerű hang lenne, de a rekedt torokreszelésnél jóval többet mutat magából (hát még mennyivel többet, mint az Udo összes). A zene pedig még mindig heavy metal (de 2010-es!!!), és a jó ég tudja, talán most tör elő belőlem a háttérben évtizedek óta lappangó felvarrós, farmermellényes, szegecses öves metalhead (borzalmas, tudom), és ugyan a zene valahol német gyökerű, de korántsem kocka. Teljesen furcsán persze benne van a klasszikus idők metalja, de egy pillanatig nem éreztem poros nosztalgiának, totál friss és életszagú az egész, talán ezért törtem meg ennyire gyorsan.

A The Abyss konkrétan kurva jó dal, iszonyatos a húzása és egyszerűen AKAROM koncerten hallani (tudom, tudom...). A másik favorit a Shades Of Death, ami egy vérbeli menetelős témára építkezik (atyaég, hova fogom ezt még fokozni?!), de olyan gyönyörű vészjósló a hangulata végig, hogy magától húzódott össze a szemöldököm haragvóba. Aztán a Pandemicet is szeretem, pedig aztán aztán totálisan old-school (mivé lesz így a világ?!), és még a balladájuk is szerethető. Arra meg sosem késő rádöbbenni, hogy Wolf Hoffmann tulajdonképpen mennyire ízesen és érzéssel gitározik. Andy Sneap munkáját meg nem hiszem, hogy nagyon ragozni kellene, kellően tömör és feszesen modern hangzást kreált ehhez a heavy metal gyöngyszemhez (na, csak leírtam).

Nem, egyáltalán nem ciki 2010-ben Acceptet hallgatni. És szeretni.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Valentin Szilvia 2017-02-06 16:26
Idézet - rocker51:
Igaz bocsi volt változás akkor helyesbitek ezzel az énekessel!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!


Jó az új Accept, de Udóval is szenzációs volt a tavalyi Accept nosztalgiakonce rt. ;)
Idézet
 
 
+1 #2 rocker51 2017-02-06 15:43
Igaz bocsi volt változás akkor helyesbitek ezzel az énekessel!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!
Idézet
 
 
+2 #1 rocker51 2017-02-06 15:41
Magasan a legjobb accept felállás!!!!!!! !!!!!U D O gyorsan felejtheto!!!!M ind 3 lemez amit kiadtak ebben a felállásban kurva jó!!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.