Shock!

június 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Valóra vált álmok, elhullott tövisek

Szubjektív napló a Thy Catafalque és a The Answer Lies In The Black Void tavaszi Európa-turnéjáról

„Nem gondoltam volna, hogy ez lesz életem turnéja..." – hagyta el fogaim kerítését a mondat valamikor a kilencedik napon, miután végre volt időm egy kis városnézésre Koppenhágában, ami ebben az esetben annyit jelentett, hogy szűk egy órán át hiába kerestem bármilyen postát, ahol feladhatok egy képeslapot a családomnak. Persze milyen lehetett volna egy turné, ami nemcsak az első igazi, többállomásos körút volt Európában a Thy Catafalque és persze a The Answer Lies in the Black Void számára, de egyben valami olyasmi is, amiről vélhetően sokan álmodoztak a résztvevők közül – jómagam idestova úgy harminc éve.

thycata_4

„Ez költői kérdés volt, te balfasz!"

Az első bekezdéssel le is lőttem a slusszpoént, de azért az indulás előtt nem volt ez ennyire egyértelmű. Hogy úgy mondjam, volt bennem némi aggodalom, mert előzetesen több rizikófaktort is feltérképeztem, leginkább a saját elmémben. Mennyire tudok majd átlendülni a honvágyon, ami negyvenes apukaként általában már akkor rám tör, ha kimegyek a sarki boltba? Hogyan fogom bírni azt, hogy tíz napon át egy légtérben leszek tizenhat-tizenhét emberrel, ha akarom, ha nem, miközben a szociális életem az utóbbi években úgyszólván nulla, és a mai napig kifejezetten feszengek gyakorlatilag bármilyen társaságban? Pláne, hogy már csak kivételes alkalmakkor iszom alkoholt, ami – amint tudjuk – jókedvcsinálás szempontjából nem is olyan rossz eszköz. Mi lesz, ha eldől a dominó, és a stáb legnagyobb örömére nekiállok terméskő falakat lefejelni, mint a régi szép időkben? És végül, de nagyon nem utolsósorban, milyen lesz a találkozás korábbi gitárostársammal, akivel két éve, mióta kiléptem a Sear Blissből, egy szót sem beszéltem?

Egyébként nem „így jártam", hanem így döntöttem. Aprónak látszó, de nem elhanyagolható különbség.

Szóval amikor felmerült a kérdés, hogy lenne-e kedvem turnénaplót írni, egyáltalán nem voltam biztos benne. Rég elmúltak azok az idők, amikor koncert után egymást hívogattuk, kit hol ért a reggel, és vélhetően ma már a Mötley Crüe sem rendel be négy láda whiskyt, három lányt meg két szamarat az öltözőbe tagonként. Ehelyett mi is történik? „11 körül ébredek, leslattyogok kicsit dolgozni a turnébusz társalgójába, amíg kinyit a klub. Már előre a pakolós gatyámat vettem fel, mert természetesen ismét megnyertem a Tetris Man szerepét, amit jelen helyzetben az kaphatott meg, aki a legszívesebben emelget rack ládákat törpejárásban..." Micsoda izgalmak, micsoda rock′n′roll mennybemenetel! Kell ez nekünk? Kell ez nektek?! Hát ahogy gondoljátok.

1. nap – ((szene)), Bécs (AT), március 29., péntek

thycata_5Összesen úgy másfél órát alszom, mielőtt elindulok a vonathoz. Már megszoktam, hogy koncertek és turnék előtt mindig így járok, mert az utolsó pillanatban nyilván meg kell csinálni még valami halaszthatatlan dolgot, a gitárhúrozástól azoknak a projekteknek a kimentéséig, amiken az ezirányú terveim ellenére nyilván egy percet sem fogok dolgozni útközben. Szerencsére a hangszereim és a pedalboardom már Boti autójában várnak a szerdai próba óta, úgyhogy csak a hátizsákot – benne 10 napra módjával elegendő ruha, tisztasági felszerelés, meg némi élelem az odaútra – és a laptoptáskát – benne egy mini laptop, hiszen szabadúszóként minden nap potenciális munkanap, illetve a turné előtt vásárolt kisméretű multieffekt, ami bármikor bevethető, ha a nagyobbik pedállal valami történne – kell cipelnem. A vonat reggel fél hétkor indul, nekem pedig egy picit átköltött, épp ideillő idézet jár a fejemben:

„Reggel NÉGY, ébredek
Kinézek az ablakon végre péntek.
Ez a nap nem lehet szar,
Az éjszaka nyugodt volt, semmi szirénazaj."

8 után pár perccel oda is érek a Thy Catafalque próbaterméhez, aztán várok egy órán át, amíg mindenki befut, és megérkezik a busz is, amivel elindulunk. Ez még nem „a" turnébusz, az Bécsbe érkezik majd, ugyanakkor így lehetőség van arra is, hogy „Buszút az éjszakában" jeligére csatlakozzanak hozzánk néhányan a hazai közönségből, és ott lehessenek a körút első állomásán. A turnéstábból gyakorlatilag mindenki régi ismerősként köszönti a többieket, alig van, akinek be kell mutatkoznom, és Vozival is mosolyogva csapunk egymás tenyerébe, az első kő leesett a szívemről. Gyors bepakolás után elindulunk, hogy aztán a Népligetnél az osztálykirándulás résztvevői is csatlakozzanak hozzánk. Megtelik a busz, irány Bécs.

A ((szene)) a város egyik túlzás nélkül legendás klubja, a magam részéről legalább tizedik alkalommal játszom itt, mondhatni, ismerem a járást. Mivel percre pontosan érkezünk, rengeteg időnk marad, úgyhogy a két Balázs – Varga és Adorján, nekik köszönhetjük a szervezést, és ők látják el a merch-, illetve turnémenedzseri feladatokat is – szabadidős programot rendel el, amíg tartanak a beállások. Mi ezt arra használjuk fel, hogy kimenjünk ebédelni egy közeli étterembe, mivel ez az egyetlen állomás, ahol nincs catering. Mire visszaérünk, már mehetünk is a színpadra, és szerencsére minden jól alakul, de ha egy tanácsot adhatok a hasonló tapasztalattal még nem rendelkezőknek, soha ne egyetek viszonylag rövid idővel a koncert előtt, nem tesz jót a szellemi és fizikai frissességnek!

Ennek megfelelően a bécsi koncert, bár természetesen a tőlünk telhető legjobban játszunk, visszatekintve a legkevésbé felszabadult állomás számunkra, érezhető még egy pici lámpaláz mindenkiben, annak ellenére, hogy rengeteget próbáltunk a turnéra, és voltaképpen már izommemóriából tudjuk a műsort. Szerencsére ez kifelé kevésbé látszik a jelek szerint, és a koncertünk végére, annak ellenére, hogy nem kifejezetten refréncentrikus slágerdalokból áll a program, és mi magunk is tisztában vagyunk azzal, hogy ez a zene nem való mindenkinek, egyre inkább megjön a közönség hangja, ami nagyon jólesik. A Thy Catafalque alaposan megtelt ház előtt lejátszott műsorából itt csak pár dalt nézek meg, inkább kihasználom a zuhanyzási lehetőséget, ami jó ötletnek bizonyul: másfél óra alvás, egy végigutazott nap és egy koncert után akkor is egy kis újjászületés ez, ha több percen át várnod kell a melegvízre tiszta csóréra vetkezve. Nagy afterparty nincs, a bepakolás után nem sokkal indulunk is Prága felé.

thycata_1

A Zeppelin Nightliners flottájába tartozó busz megdöbbentő élmény egy legjobb esetben is bérelt furgonokhoz, vagy az utóbbi időben Flixbushoz szokott metálzenésznek. Az emeleten található hálófülkékben felülni ugyan nem lehet, alvás céljára viszont tökéletesek, még én is kényelmesen elférek, pedig nem vagyok egy mélynövésű faszpörgettyű, hogy a klasszikus szófordulatot idézzem. Lent a társalgó, ahol sok jó ember kis helyen is azt csinál, amit akar, plusz egy teljesen felszerelt konyha is várja a stábot, kávéfőzővel, melegszendvicssütővel, meg mindenféle jósággal, amiknek még nagy hasznát vesszük a következő napokban. Első este viszonylag korán elmegyek aludni, hosszú volt a nap, és hosszú lesz még a turné, gondolom ezt akkor naivan.

2. nap – Kasárna Karlín, Prága (CZ), március 30., szombat

Itt és most tisztelegjünk egy percnyi néma csenddel a részmunkaidős metálzenész családfő előtt, aki az írást félbehagyva gyorsan elszaladt némi testedzésre azzal, hogy este majd befejezi a naplót, és mire észbe kapott, tisztázatlan körülmények között eltelt habkönnyű három hét olyan úri huncutságokkal, mint munka, megélhetés, teregetés, ovis anyák napja és ehhez hasonlók.

Épp csak ébredezem, de már Prága külvárosában járunk. Furcsa érzés. Szinte hiányzik, hogy jelzésértékű alvás után bevágjam magam a kisbuszba, és gémberedjek, rosszabb esetben vezessek párszáz kilométeren át, mielőtt, ha szerencsénk van, és nem kellett pisilnie túl sok zenekari tagnak, pont beesünk a beállásra. Merengek egy sort, hogy ezt a majdnem teleportálást meg tudnám azért szokni, de kisvártatva már pakolunk is be a helyre.

A Kasárna Karlín, ahogy neve is elárulja, egy korábbi laktanya épületében található, egyfajta közösségi komplexum ez, mindenféle kávézókkal, szórakozóhelyekkel, meg a rockklubbal, ahol aznap este játszunk. Szerencsére itt is van zuhany, sokan élünk a tisztálkodási lehetőséggel a beállások előtt, után és közben, meg perszet a hanyatló nyugaton megszokott terülj-terülj asztalkám is ott vár ránk az öltözőben, mindenféle vega megoldással, amit az utóbbi időben egyre jobban értékelek.

thycata_2

A magam részéről itt kerítek sort egy fontos feladatra, befejezem a már említett, tartalékcuccnak hozott kisebbik pedálom beprogramozását. Ugyanis – hogy a technikai részletek iránt érdeklődőkre is figyeljünk –, egyik zenekar sem használ hagyományos erősítőket a turnén, gyakorlatilag az összes húros hangszer direkt boxból szól, ami nagyon kényelmes, idő- és helytakarékos megoldás. Ugyanakkor, ha bármi történik, mondjuk valaki leönti sörrel a cuccot, kell, hogy legyen B-terv is. Szóval ez a kis multieffekt olyan, mint a koton: jobb, ha van, és nem kell, mint ha kéne, de nincs. Hozzáteszem: pedálból és gitárból egyaránt több volt nálam, mint óvszerből, de ez nem okozott problémát. A híres rockzenészek életrajzaiból ismert, mindenre kész grupik ugyanis mára olyanok lettek, mint az erszényesfarkas: az öregek mesélik, milyen volt vadászni rájuk, néha felröppennek pletykák, hogy valahol még bujkálhat egy-egy példány, de valójában már évtizedek óta nem látott senki egyet sem, pláne az olyan metálzenészek közül, akiket otthon vár a család.

A koncert a magunk részéről egy fokkal jobb, mint a bécsi, bár némi diszkomfort-érzetem még mindig van a színpadon, amit részben magyaráz, hogy itt sem sikerült jól időzíteni az evést. Ez szerencsére utólag nem igazán látszik a felvételen, ami aznap este készült a teljes buliról az első néhány turnéállomást végigfilmező BG (Balázs Gábor), illetve kiváló hangmérnökünk, Virányi Jani és Jason jóvoltából, de furcsa hangulatban jövök le, mintha valami hiányzott volna, és nem tudom, mi az. Szerencsére nem cipelem sokáig ezt az érzést, az este végén a hangszereket viszont igen, de nem bánom, ennyi testmozgás kell. Nagy rock′n′roll itt sem volt részemről, mivel már előre tartottam a harmadik naptól.

3. nap – Dark Easter Metal Meeting, Backstage, München (DE), április 1., vasárnap

A Dark Easter Metal Meeting egy nagymúltú klubfesztivál a müncheni Backstage-ben, ami Németország egyik legpatinásabb rock- és metálzenei komplexuma, rögtön három helyszínnel. A minden húsvétkor megrendezett kétnapos eseményen úgy tizenöt zenekar lép fel, köztük idén olyan nevek, mint mondjuk Sodom, Benediction, Cult Of Fire, meg mondjuk Sylvaine, hogy mindenkit ne soroljak fel. Szóval egy olyan line-up, ahol azért kihúzza magát az ember, hogy ő is itt lehet.

Ennek megfelelően ez az egész turné hangulati mélypontja számomra, ugyanis mi szervezési okokból szabadnapra vagyunk kárhoztatva. Jellemző. Legalább hetedik alkalommal járok ezen a helyen, játszottam itt a Superbutt-tal a Prong előtt, a Sear Bliss-szel több Dark Easteren, meg önálló koncerten is, de most, az első igazi nightlineres turnén „csak" néző vagyok. Mint amikor egy cukorbeteg gyerek nézi, hogyan hozzák ki a sütit mindenki másnak az ovis szülinapon. És bár unaloműzésként mindig jól jön némi filmklub, meg főleg a máskor nyűgnek számító gitárhúrozás, rosszul viselem a tétlenséget, így hosszas lelki iszapbirkózás után úgy döntök, faszba a nyavalygással, inkább szórakozzunk, ha már itt vagyunk. Végignézem a Thy Catafalque műsorát, kiég a retinám attól, milyen mélységekből emelkedik magasra Bálint a Mezolitban, és szélesen mosolygok, látva, mennyire vevő a közönség erre az amúgy semmilyen szempontból sem átlagos produkcióra, ami közös nevezőre tudja hozni a blastbeatet és a black metal riffelést a két énekesnővel előadott Kaláka-feldolgozással, meg a nagyrészt csellóval aláfestett Kő koppannal.

thycata_3

Utána olyasmi történik, amire ma már csak kivételes esetekben kerül sor: kinyitok egy sört, majd „Rock′n′roll, baszd a lovat!" felkiáltással elmegyek Sodom-koncertre, ahol a Nuclear Winter című számot, különösen a „Condemned to capital punishment by the nuclear sword of Damocles" sort már teljes átéléssel harákolom én is. Az utánuk következő Benediction szintén hatalmas élmény a maga módján. A The Dreams You Dread album nagy kedvencem volt tizenévesen, bár az itt-ott lakodalmi cipó méretű pocakok láttán azért felhorgad bennem az érzés, hogy az Aston Villa B-középből Baz, Daz, Maz, Kev és Melv pattantak színpadra némi old school death metal döngetés erejéig. De jó ez így, a némileg hatalmába kerítő nosztalgia pedig feledteti velem, hogy a gitárok mosógépbe zárt darázsrajként zsizsegnek szinte végig.

Szerencsére annyira azért nem szórakozom, hogy visszatérjek régi kedvteléseimhez, és középületekkel kötekedjek, vagy épp fel akarjam magam akasztani a buszban az övemre, és nem sokkal éjfél után útnak is indulunk Franciaország felé.

4. nap – Le Grillen, Colmar (FR), április 2., hétfő

Hát ilyen nincs. Mire felébredek, már a Strasbourgtól bő 70 kilométerre délre található Colmar városában vagyunk, az éppen nyitó helyi klub előtt, gyors kávé után mehetünk is pakolni. Sőt, akik nem beszélgettek hajnalig az élet „nagy" dolgairól, azok már egy városnézésen is túl vannak. Na tessék, kellett nekem szórakozni, megint lemaradtam valamiről.

Kegyetlen dolog amúgy, amikor az ember rájön, hogy nem neki való már az úgynevezett rakendrolléletforma. Ha nem engedsz a szórakozás csábításának, a turnézás – ahogy ezt állítólag Makovics Dénes is megmondta 60 alkoholmentes kilométer után – azonnal elkezd munkának látszani. Ha viszont mégis, annak ellenére, mennyit fogadkoztál elsősorban magadnak, hogy te aztán nem, és annak már vége – „Miért, meghívna?" –, azonnal rád tör a lelkifurdalás. Ebbe a mentális pókhálóba aztán kitűnően bele is forgathatja magát az ember, de szerencsére sokszor nem várt helyről érkezik a felmentő sereg.

Esetemben ez egy Music For Animals-korszakból származó Superbutt-matrica a klub öltözőjében, meg a helyi hangmérnök, aki mosolyogva kérdezi, mikor is volt az a koncert, amikor találkoztunk? Bevallom, vissza kell fejtenem pár évnyi emléket, mire rájövök, hogy valóban jártam már itt, de a váratlan találkozás jókedvre derít, és az előző nap során felpiszkált kisebbségi érzésem is kezd elmúlni, hiszen valaki FELISMERT, ami a szegény ember rocksztárságának lengyelpiacos változata, meg persze kitűnő alkalom egy hatalmas, önironikus röhögésre.

thycata_6

Oké, de azt mondd már, milyen volt a koncert!

Igen, szóval a koncert. A két első buli tapasztalatai alapján a bőséges és csalogató vacsorát – ahogy ezután szinte minden alkalommal – elcsomagolom az ilyen esetekre magammal hozott ételhordóba, viszont a lehető legtöbb (alkoholmentes) folyadékot viszem be a szervezetembe, és lenyomok pár fekvőtámaszt is az öltőzőben. A színpadra a dayoff után eleve úgy megyek ki, hogy ma este végre játszunk, szóval jól fogom érezni magam, és nem foglalkozom az esetleges nüansznyi hibákkal. Mivel itt pár perccel rövidebb a műsoridő, az egyik dalt – hosszas tanakodás után a Mina lesz az áldozat – ki kell húznunk a programból, aminek köszönhetően valahogy az egész koncert hamarabb indul be, és az eddigi legjobb, legfeszesebb esténkre kerül sor a zenekar többsége szerint, a setlist meg így marad a túra végéig. A közönség is veszi a lapot, játék közben keresem a tekinteteket, és találok is sokat, így már sokkal könnyebben érzi magát emberebbnek a melós, még sör sem kell hozzá, Hadley kapitány. Tomiék szintén hengerelnek a húsvéthétfő ellenére szépen megtelt teremben, utána hosszú sor kanyarog a merchpult előtt, ami a jó koncert egyértelmű jele.

5. nap – Kulttempel, Oberhausen (DE), április 3., kedd

thycata_8Újabb ötszázvalahány kilométer és egy részemről lőtt nyúlként végigaludt éjszaka után a délelőtti nap sugára már a Duisburgtól nem messze lévő Oberhausenben, a Kulttempel parkolójában simogatja a buszból kilépő csapatot, azaz csak simogatná, mert a turné során először esős napunk van. Ráadásul most először valóban hétköznap játszunk, így Balázsék elmondása szerint a nézőszámot illetően ez ígérkezik az egyik kérdőjeles dátumnak. A hely ugyanakkor zseniális, a Németországban megszokott, minden igényt kielégítő ellátással és körülményekkel. Az öltöző láttán arra gondolok, hogy hátralévő életem akár el is tudnám itt tölteni, ha épp szükségük van egy bentlakásos takarítóra, de aztán hétköznap lévén kicsattintom a laptopot, hogy behozzak némi lemaradást a határidős munkák frontján.

Az eredeti terv, hogy lehetőleg minden nap dolgozom legalább egy órát, mert úgy nem lesz nehéz visszaváltani koncertezős üzemmódból, ha hazaértem, természetesen füstbe ment – nem úgy ment füstbe, Hollandiában csak pár nappal később jártunk, ééérted!!! –, de különösebb szenvedés nélkül sikerül elintéznem ezt-azt, utána meg már mehetünk is beállni, az addigra megszokott menetrend szerint az eredetileg kiírt időponthoz képest úgy egy órával hamarabb – ilyen az, amikor mindenki tudja és teszi a dolgát, és nem kell keresgélni az ilyen-olyan okból elkujtorgott vagy meg nem érkezett zenészeket.

A koncert játék tekintetében részünkről megint jobb, mint az előző, a colmari sikerélmény megfelelő üzemanyagnak bizonyul, ráadásul a színpad és a terem is tökéletes. Persze kevesebben vannak, mint az előző állomásokon, de a létszám még így is becsületesnek mondható, ha azt nézzük, hogy kedden este a hasonló méretű Debrecenben sem biztos, hogy többen jönnének két, mondjuk úgy, nem fősodorbeli zenekarra. A körülbelül 50-60 főnyi közönség cserébe kifejezetten lelkes, és még inkább az a főzenekar alatt. Magyarországon ez simán elmenne egy átlagos péntek estének, fogy a merch is, szóval nincs miért szomorkodnunk. Viszonylag korán bepakolunk, aztán irány Belgium!

6. nap – DVG, Kortrijk (BE), április 4., szerda

thycata_7Kortrijk városa alig 300 kilométerre van az előző állomástól, így természetesen mire felébredünk, már rég a DVG Club parkolójában áll a busz. A wellness hotelt idéző Kulttempelhez képest ez a hely jóval indusztriálisabb, de megvan a maga hangulata, és ahogy az egész turné során mindig, itt is nagyon kedves, segítőkész helyi stáb, meg persze európai színvonalú ellátás vár minket.

A turnézás azért is jó dolog, mert egy produkció ilyen körülmények között, élesben fejlődhet a legtöbbet. Mivel előző este alkalmunk nyílt arra, hogy átbeszéljük az eddigi tanulságokat és tapasztalatokat, a magunk részéről itt töltjük a legtöbb időt a beállással, hogy finomhangoljunk néhány dolgot a zenekari hangzást illetően. Megéri, mivel érezhetően sokkal súlyosabban szólalunk meg aznap este, köszönhetően néhány apró, mégis nagyon fontos változtatásnak. Ez a színpadi hangulaton is érződik. A magam részéről eddig ezt a koncertet élvezem a legjobban, annak ellenére, hogy talán ez a „legundergroundabb" hely eddig. Szerda este lévén nagyjából ugyanannyian nézik a két zenekart, mint Oberhausenben, de itt is nagyon lelkes mindenki: látunk olyat, aki egyszerre két kamerával filmezi, ahogy Ivett és Martina passzolgatják egymás között a versszakokat az Embersólyomban. A végén akkora hangulat kerekedik, hogy néhányan még egy kis pogót is bemutatunk a műsort záró Néma vermek / Móló kettős alatt. Ezért jó, ha négy énekes van egy zenekarban – aki épp nincs a színpadon, és ráér, jöhet hangulatot csinálni az előzenekar meg a turnéstáb tagjaival a közönség közé! Túl nagy szükség persze nincs erre, mindenki elég jól érzi magát amúgy is, de mi jól szórakozunk, és igazából ez a lényeg.

7. nap – Effenaar, Eindhoven (NL), április 5., csütörtök

Az eindhoveni Effenaar megint szélsőérték a turnén, ez gyakorlatilag a helyi Müpa, ami rendszeresen olyan eseményeknek ad otthont, mint a legendás Eindhoven Metal Meeting fesztivál. Mivel tősgyökeres diósgyőriként olykor a betonon is szédülök, mai napig furcsán élem meg az ilyen helyzeteket, szemem sarkából mindig keresem a kandi kamerát, meg a műsorvezetőt, aki majd kajánul közli velem, hogy amúgy ti nem itt léptek fel, csak vicc volt. De nem jött elő senki a pezsgősüveggel, szóval valószínűleg tényleg a Thy Catafalque-ra meg egy kicsit ránk is várt az a több mint háromszáz ember, akik végül nagyjából meg is töltötték a rendezvényközpont kisebbik termét.

Ez a koncert ismét jobb, mint az előző, a körülmények megint csak ideálisnak mondhatók a színpadtól a megszólaláson át a helyi stáb hozzáállásáig, és a fogadtatásra sem lehet panasza egyikünknek sem. A magam részéről itt már minden rossz értelemben vett feszültség nélkül megyek fel a színpadra, és a hajam mögött végigvigyorgom a bulit a Barren nyitóriffjétől a Jhieronymus zárásáig, ami egyenesen a kedvenc dalom lett addigra, hiszen elővezethetek benne egy hosszabb szólót, és zárásban azt is megmutathatom, hogy nem csak az optikai tuning miatt hoztam nyolchúros gitárt erre a turnéra.

thycata_9

A koncert után felelőtlenül azt mondom, hogy ha sikerül bepakolni úgy, hogy semmit sem kell felvinnünk az utastérbe, én is bedobok egy whiskyt! A következő napon ugyanis, hogy egyhuzamban megtehessük a Rotterdam és Koppenhága közötti több mint 800 kilométeres távolságot, csatlakozik hozzánk egy másik sofőr, Christian, akinek a fekhelye épp a csomagtérből választódik le. Ráadásul pont Eindhovenbe érkezik meg a merch utánpótlása, így az a helyzet áll elő, hogy sokkal több cuccot kell bepakolnunk sokkal kisebb helyre. Végül némi agyalás és újratervezés után megoldjuk a dolgot, majd gyanútlanul beülök a társalgóba, melynek ajtajában némi idő elteltével megjelenik derék hangmérnökünk, aki egy üveg Jack Daniel's-t nyújt felém mosolyogva. Rosszat sejtek, és nem ok nélkül.

Jani ugyanis komolyan vette a kis tréfámat, és elmondása szerint mintegy négy kilométer gyaloglás árán elment a legközelebbi italboltba, amit ilyenkor még nyitva talált, hogy mégse beszéljünk a levegőbe. Mivel ekkora erőfeszítést az ember akkor sem vesz félvállról, ha régóta nem él semmilyen gabonapárlattal, így rendkívül férfiasan csak annyit mondok, hogy „Ha meg kell baszódni, hát meg kell baszódni!" Koccintunk, és onnantól kezdve nagyon hamar megvidámodok, meg egyre szélesebb mosollyal veszek részt az útközben kialakult afterezésben. A program Szófosónia bárónő hárfakoncertje mellett rengeteg régi és új közös kedvenc (újra)felfedezése, mindennek IS a megfejtése a talpon maradt keménymaggal, meg egy nagyon fontos, lélekemelő beszélgetés, amiről pont elég ennyit elmondanom. Te jó ég, évek óta nem húztam bele ennyire, menjünk is gyorsan aludni, kapok észbe reggel 7 körül. Úgy dőlök el, mint a rohadt nád.

8. nap – Baroeg, Rotterdam (NL), április 6., péntek

A kora délután már egy suriname-i étteremben ér, ahová Jason hívott meg minket. Derék zenekarvezetőnk egy rendkívül fontos teendő miatt már korábban nyakába vette szülővárosát, vásárolnia kellett ugyanis egy Feyenoord Rotterdam hálóköntöst, ami, mint az közismert, nélkülözhetetlen egy igazi szurkoló számára. A visszaúton megcsodálhatjuk a város legmókásabb köztéri szobrát, egy buttplugot tartó óriási kertitörpét. Az alkotó valószínűleg a karácsonyfát hozó mikulásra gondolhatott, csak a kidolgozásba csúszott némi aránytévesztés, de ahogy az egyszeri asztalos mondja műszak végén, ez már így maradt.

thycata_10

A Baroeg szintén legendás helyszín gyakorlatilag minden underground stílus számára, szerintem legalább negyedik alkalommal játszom itt, úgyhogy szinte rutinból pakolom be a cuccom a színpad rendezői jobbjára. A The Answer Lies In The Black Void nem túl könnyen emészthető programját talán itt fogadják a legjobban eddig; megint csak jobb a koncert egy paraszthajszálnyival, mint az amúgy közel tökéletes előző este, a Thy Catafalque műsora meg a már megszokott népünnepély. Jó látni, milyen szeretetet kapnak a közönségtől, nyilván sokan már hosszú évek óta vártak az élő találkozásra. Márkkal az öltözőben merengünk is egy sort arról, hogy bizonyos szempontból egy lábjegyzetnyi zenetörténelmet írnak most Tamásék, hiszen akárhogy nézzük, olyan még nem volt, hogy egy kizárólag magyar nyelven megszólaló, ennyire heterogén, mégis koherens egésszé összeálló zenét játszó magyar metálzenekar headlinerként önálló turnét játsszon Európában. És bizony nagyon jó ezt testközelből látni.

9. nap – Stengade, Koppenhága (DK), április 7., szombat

Öregember nem gyorsvonat. Az előző esti hejehuja következtében a buszindulás után szinte azonnal aludni térek, hogy pótolni tudjam a szükséges alvásmennyiséget. Így aztán a Balti-tengert, meg a teljes kompozást úgy alszom át, mint Bauers közlegény a 23. századot, és mire felébredek, na mi történt, kedves gyerekek? Hát persze, hogy megint ott áll a busz a soron következő klub előtt.

Ami történetesen a koppenhágai Stengade. Itt kerül sor a bevezetőben már említett postakeresős városnézésre, melynek során megállapítom, hogy Koppenhága a bicikliző fotómodellek fővárosa is egyben. Postát viszont nem találok sehol, még egy árva szuvenírboltot sem, így le kell tennem arról, hogy a képeslapot küldjek a kislányomnak. Marad a bevásárlás helyi édességekből, ami, akár a két perc intró minden koncert elején, mindig beválik, kivéve, ha sikerül találomra valami csípős medvecukorral töltött helyi specialitást bepakolni a kosárba, mint az később otthon kiderül.

thycata_11

A napfényes tavaszi kora délután ideális alkalom a bepakoláshoz, és mivel 9 nap után már nagyon ki vagyok éhezve a mozgásra, a koncert előtt még rövid edzést is beiktatok az öltözőben, amihez a Merauder Master Killer lemeze adja az aláfestést. Ennek megfelelően széles vigyorral állok színpadra, amikor eljön az ideje, és mit ad Ist... ööö, hogy-hogy nem, elvtársak, ez a koncert – tudom, unalmas már – megint jobb, mint az előző. A Thy Catafalque meg olyan bulit nyom, hogy még a pultban is táncolnak rá a lányok, pedig a Csillagkohó azért nagyon nem Stayin' Alive. Akkora hangulat kerekedik, hogy mi is beállunk bohóckodni meg léggitározni a közönség soraiba, és közben meglepve veszem észre, hogy a városban látott fotómodellek közül többen is eljöttek a koncertre. Megdöbbentő. Majdnem annyira, mint az, hogy milyen gyorsan be lehet pakolni, ha az ember közben széles mosollyal énekli, hogy

„I, the master killer – strike you down
Can't be defeated, I own the crown".

A fenébe is, holnap már tényleg vége lesz ennek az egésznek?!

thycata_12

10. nap – MarX / Markthalle, Hamburg (DE), április 8., vasárnap

A fenébe is, ma már tényleg vége lesz ennek az egésznek! A frenetikus koppenhágai buli után, az utolsó koncert előtt láthatóan mindenki kissé lelombozódva száll ki a buszból a MarX / Markthalle hátsó udvarában. A hamburgi állomás megint csak évtizedek óta működő intézménye a rock-metál műfajnak, a folyosókat a ′80-as évek eleje óta itt készült koncertfotók díszítik, szóval megint jó helyre kerültünk.

Nagyjából úgy számolunk, hogy mivel vasárnap van, és a tegnapi bulit úgysem lehet túldobni, ez ilyen fékezett habzású levezető koncertnek tökéletes lesz, ugyanakkor mivel egyben turnétemetés is ez a nap, jut pár különlegesség is a végére. Előző nap megbeszéltük, hogy Ivett a mi koncertünkön beszáll a Become Undone című dalba némi extrém vokalizálásra, Jason pedig az Embersólyomban vendégeskedik majd a Thy Catafalque koncertjén. Kissé mókás látni, ahogy derék zenekarvezetőnk gyakorolja a dalt az öltözőben, mert közben fél szemmel az Ajax-Feyenoord rangadó közvetítését nézi. A rotterdami csapat végül történetének legsúlyosabb vereségét méri az Ajaxra, 6:0 a végeredmény, Jason boldog, és azt mondja, ez nagyon jó előjel.

thycata_13

És tényleg az. Nincsenek annyian, mint az előző három koncerten, de egy vasárnap estéhez képest tisztességes létszámú közönség előtt játszunk a Markthalle kisebbik termében. Már mi is legalább olyan fogadtatást kapunk, mint előző este Koppenhágában, ráadásul Ivett vendégszereplése ad még egy kis plusz energiát és jókedvet, a Thy Catafalque koncertjén meg elszabadul a valódi turnétemetés. Mindenki ott mulat a közönség soraiban, vagy a színpad oldalánál, és persze jönnek az ilyenkor szokásos tréfálkozások. Én egy kölcsönkért t-rex kesztyűbábbal próbálom megzavarni Kriszut és Vozit a gitárszólók közben, Csobi meg a fülmonitorba beadott Fredrik Thordendal-szólólemezzel szabotálja a pontosságot. A csúcspont számomra az, amikor Pufi és Csobi a műsor egyik pontján felsétálnak a színpadra, és rezzenéstelen pókerarccal nekiállnak szétszerelni a meglepett Árpi dobfelszerelését. Itt már többen ordítva nevetünk, szóval amikor a végén mind felmegyünk meghajolni, megint csak a hajam mögé kell bújjak, hogy ne tejbetök módjára vigyorgó tagbaszakadt óvodásként szerepeljek a közös fotón. Méltó zárás volt ezt így, azt hiszem.

Üzenve sír az elmúlt kép... a legvégén

Szeretem a keretes szerkezeteket, szóval így a végén visszakanyarodom az elejére. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz életem turnéja, de az lett. Ha rajtam múlik, egy pihenőnapot beiktatva mentem volna még vagy két-három hétig, és tudom, hogy nem csak én voltam így vele, hiszen annyi helyre el lehetett volna még vinni mindazt, amit a tíz nap során közösen megéltünk. Jó koncerteket adtunk lelkes és hálás közönségnek, felejthetetlen élményeket szereztünk, új barátságok születtek. A The Answer Lies In The Black Void szempontjából öröm volt megélni azt, ahogyan igazi, összeszokott csapattá formálódtunk. Ez a folyamat már a tavaly őszi debütáló koncertek során elkezdődött, de igazán ezen a számunkra is első igazi turnén ért be az eddigi munka. A Martina és Jason által írt dalok a teljes zenekar előadásában láthatóan sokakhoz utat találtak. Egyaránt kaptunk dicsérő, lelkesítő visszajelzéseket, és hasznos, építő észrevételeket, meg persze mi magunk is pótolhatatlan tapasztalatokat szereztünk. Mindezek alapján biztos vagyok benne – bár ennyi év és ennyi zenekar után talán helyesebb, ha inkább remélem –, hogy még nagyon messze van a közös utunk vége. És ami számomra legalább ugyanilyen fontos: néhány igen mélyre fúródott tüske is az út porába hullott majd' 5000 megtett kilométer során. Nem lehetek elég hálás mindezért.

thycata_14

Hogy ne szaporítsam tovább a szót, álljon itt azoknak neve, akik nélkül ez a másfél hétnyi csoda nem történhetett volna meg:

Adorján Balázs (turnémenedzser)
Balázs Gábor BG (videók, riportok)
Bokodi Bálint (ének, Thy Catafalque)
Michaela Lilla Bos (cselló, Thy Catafalque)
Czirók Dávid (monitor hangmérnök, Thy Catafalque)
Csobánczi Péter (hangmérnök, Thy Catafalque)
Dudás Gábor (ének, Thy Catafalgue)
Dudás Ivett (ének, Thy Catafalgue)
Fogl Botond (gitár, The Answer Lies In The Black Void)
Horváth Martina (ének, The Answer Lies In The Black Void, Thy Catafalque)
Kátai Tamás (basszusgitár, Thy Catafalque)
Jason Köhnen (basszusgitár, The Answer Lies In The Black Void)
Potkovácz Márk (dob, The Answer Lies In The Black Void)
Szenti Árpád (dob, Thy Catafalque)
Varga Krisztián (gitár, Thy Catafalque)
Varga Balázs (menedzser)
Vigh Zoltán (gitár, Thy Catafalque)
Virányi János (hangmérnök, The Answer Lies In The Black Void)

valamint

Cristoph és Christian, a turnébusz sofőrei, a ((szene)), a Kasárna Karlín, a Dark Easter Metal Meeting és a Backstage, a Le Grillen, a Kulttempel, a DVG Club, az Effenaar, a Baroeg, a Stengade és a Markthalle profi és segítőkész stábjai, és végül, de nem utolsósorban mindazok, akik ott voltak velünk a közönség soraiban a tíz nap alatt. Tisztelet és hála nektek.

Én pedig mindenkinek köszönöm a figyelmet. Kovács Attila voltam (vagyok), a The Answer Lies In The Black Void gitárosa.

(A kamera vált a fiatal Michael Palinre emlékeztető, flitteres zakójában túljátszottan vidámkodó műsorvezetőre.)

Konferanszié: Köszönjük, köszönjük, igazán jól szórakoztunk, nem igaz? A következő részben jön a pisiltató bácsi látogatása, a hamburgi csövesriasztó sziréna esete, valamint egy édes történet arról, hogyan kutyaszarozta össze a turnébuszt a felsőgyőri metálgitáros. Várjuk önöket legközelebb is! És most: sport!

Fotó: Czirók Dávid, Simone Wordeman, Bryan Taylor, Varga Balázs

 

Még több írás a szerzőtől

Hozzászólások 

 
#6 Sinka Péter 2024-05-22 13:30
Idézet - Kovács Attila:
A visszaúton megcsodálhatjuk a város legmókásabb köztéri szobrát, egy buttplugot tartó óriási kertitörpét. Az alkotó valószínűleg a karácsonyfát hozó mikulásra gondolhatott, csak a kidolgozásba csúszott némi aránytévesztés, de ahogy az egyszeri asztalos mondja műszak végén, ez már így maradt


Igen, ez is egy jó megközelítése annak a szobornak, amit még mikulásként szemlélve is elég szokatlan volt látnom nyár közepén... :-D

...meg jó volt még az utalás a csípős medvecukorra (a sós is elég durva :-P ), és azokra a kinti koncerthelyszín ekre, amelyek közül háromban én is megfordultam már nézőként.

De amellett, hogy szórakoztató, valahol elgondolkodtató is arról, hogy senki sem lesz fiatalabb...
Idézet
 
 
#5 Edward_Richtofen 2024-05-12 20:24
Bécsben ott voltunk, kurva jók voltatok :))
Idézet
 
 
#4 dreambarker 2024-05-12 11:05
Remek írás, szórakoztató és átjön a hangulat is. Nagyjából. :)
Idézet
 
 
#3 Equinox 2024-05-12 10:01
Nagyon jó, igazi naplószerű, átjön a hangulat, meg a sok kavargó érzés. Reméljük, még lesz ilyen.
Idézet
 
 
#2 duedhel 2024-05-12 09:07
Persze, tudom, hogy ehhez kellett egy Alan Tecchio, egy Jens Bogren vagy Tue Madsen, meg Kátai Tamás és a Season of the Mist, de ettől függetlenül örülök neki és köszönöm, hogy egy héten belül ez már a harmadik cikk a Shockon, ami magyar zenekarral foglalkozik.
Idézet
 
 
#1 AngelRat 2024-05-12 08:20
Nagyon jó írás. A régi WMD-s turnénaplók jutottak eszembe róla.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.