Shock!

szeptember 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Shock! Top 20 - 2019

Gyorsan elröppent 2019 is, és észrevétlenül beköszöntöttek a 2020-as évek. Mint az utóbbi években gyakorlatilag mindig, a Shock! szerkesztősége abban bizonyosan egyetértett: 2019 sem a súlyosabb zenék csúcsesztendejeként vonul majd be a műfaj történelemkönyvébe. Ezt azonban talán már hiba is mindig külön kiemelnünk – a világ folyamatosan változik, általában a zenekarok is csak próbálnak alkalmazkodni a rohamtempóhoz, a közönség pedig egyre nehezebben emészti meg a rá zúdított információtengert. Hallgatnivaló azért szerencsére tavaly is bőven akadt, a koncertfelhozatal pedig sosem látott szintre pörgött fel. Ez volt tehát számunkra a tavalyi esztendő kedvencekkel, tragédiákkal, csalódásokkal, reménységekkel.

shocktop20_2019

A szerkesztőség kedvencei

soilwork2019_crayalder2019_cdeathangel2019_cskyblood2019_ctool2019_c

  1. Soilwork: Verkligheten
  2. Ray Alder: What The Water Wants
  3. Death Angel: Humanicide
  4. Skyblood: Skyblood
  5. Tool: Fear Inoculum
  6. Royal Republic: Club Majesty
  7. Opeth: In Cauda Venenum
  8. Work Of Art: Exhibits
  9. Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos
  10. Candlemass: The Door To Doom

Valentin Szilvia

rayalder2019_croyalrepublic2019_csoilwork2019_crammstein2019_czoliband2019_c

Furcsa egy év volt ez a 2019. Az év nagy részében mindenféle egészségügyi problémába kellett beleásnom magam, így a skilljeim nagyrészt olyan témákban gyarapodtak mint térdprotézis-műtét, ehhez tartozó rehabilitáció, stroke, éber kóma, stroke utáni rehabilitáció. Nem volt egyszerű menet, illetve ezek egy része idén is folytatódik, de már lájtosabban, és hála az égieknek, pozitív a végkifejlet. A tavalyi sok koncerten kaptam vissza azt az energiát ami kiszállt belőlem az elmúlt sok hónapban, nem is tudom, mi lett volna koncertek nélkül, de tényleg, gyakorlatilag szinte az egész elmúlt év egy fura munka-kórház-koncert-csorbóka gyepálás buborék volt számomra. Persze hallgattam zenét is, nem is keveset, és a friss megjelenések között is akadtak kedvencek. Visszanézve az előző évi listámat, talán több is marad közülük tartósan a kezem ügyében.

  1. Ray Alder: What The Water Wants
  2. Royal Republic: Club Majesty
  3. Soilwork: Verkligheten
  4. Rammstein: Rammstein
  5. Zoli Band: Santa Monica
  6. Ramin Djawadi: Game Of Thrones: Season 8 soundtrack
  7. Die Klute: Planet Fear
  8. O.R.k.: Ramagehead
  9. Evergrey: The Atlantic
  10. Dream Theater: Distance Over Time
  11. Salvus: Irtás
  12. Life Of Agony: The Sound Of Scars
  13. Leprous: Pitfalls
  14. Slipknot: We Are Not Your Kind
  15. Savage Messiah: Demons
  16. Inglorious: Ride To Nowhere
  17. Alter Bridge: Walk The Sky
  18. Port Noir: Planet Fear
  19. Abbath: Outstrider
  20. Bad Wolves: N.A.T.I.O.N.

A listát sokat nem szeretném magyarázni, Ray Alder mesterművet tett le az asztalra, a Royal Republic az év felfedezettje, meglepetése minden szempontból, örök vidámság. A Soilwork csak simán baromi jó lemezt készített, a kiválóan sikerült Rammsteint rommá hallgattam már megint, a Zoli Band gárdája pedig fantasztikus dalokat készített. Az első öt lemez pont úgy eklektikus, hogy ne legyen unalmas a világ. A lista maradékán is akad mindenféle stílus bőven, de többnyire a dallamosabb dolgok jöttek be jobban tavaly. A hatodikként felkerült kicsit kakukktojás filmzene meg zseniális, kár, hogy a sorozat záró évada finoman szólva nem lett az. A többi meg tetszett annyira, hogy felkerüljenek a listára.

Mindezeken kívül is bőven olyan album, amiket szeretettel hallgattam, de a listára már nem kerültek fel, mert voltak jobbak/nem hallgattam eleget/túlhallgattam/volt ami jobban tetszett/jövőre jobbra fogom hallgatni: Killswitch Engage, Chrysta Bell, Jolly, In Flames, Tronos, Rendezvous Point, Storm, The Studio, Korn, Bruce Springsteen, Little Steven, Queensryche, Disillusion, Witherfall, Sacred Reich, Opeth, Whitesnake, Firespawn, Mark Morton.

Akiktől többet vártam: Lindemann, Die Krupps, Myrath, Volbeat, Devin Townsend (bár utóbbinál egyre inkább borítékolható, hogy nem lesz az igazi).

Amely lemezről nem ejtettem szót, az a Tool. Persze, vártam én is, aztán mikor megjelent, meg is hallgattam egyszer. Aztán következő alkalommal a második számnál lekapcsoltam és úgy is maradtunk hónapokig. Valahogy nem akaródzott újrahallgatni, egész pontosan a mostani listázásig. A napokban kapott még egy esélyt, de még mindig nem tudom, hányadán állok vele, talán sosem fogom megtudni, mindenesetre ha Toolra vágyom, a régi klasszikusokat szedem elő inkább.

Kedvenc dalok

  1. Rammstein: Puppe
  2. Royal Republic: Anna-Leigh
  3. Royal Republic: Under Cover
  4. Ray Alder: Crown Of Thorns
  5. Rammmstein: Deutschland
  6. Ray Alder: Under Dark Skies
  7. Ray Alder: Wait
  8. Ray Alder: Lost
  9. Soilwork: Stålfågel
  10. Rammstein: Weit Weg
  11. O.R.k.: Beyond Slight
  12. Zoli Band: A Separate Peace
  13. Life Of Agony: I Surrender
  14. Evergrey: Weightless
  15. Port Noir: Old Fashioned
  16. Inglorious: Wher Are You Now?
  17. Ramin Djawadi: Farewell
  18. Ramin Djawadi & Serj Tankian: The Rains of Castamere
  19. Salvus: Késve ébredő
  20. Borknagar: Voices
  21. Savage Messiah: The Lights Are Going Out
  22. Retröxx: Ascension

A koncertek

A tavalyi év valahogy az utolsó dolgokról is szólt. Utolsó koncertjét játszotta le nálunk a Slayer június tizenegyedikén, aminél létezik szomorúbb dolog? Naugye. Aztán év végén a mozikba is elérkezett az évtizedeken átnyúló Skywalker-saga utolsó része, mely világ gyerekkoromtól meghatározó volt mindig, és hát nehéz a búcsú mindig, akármilyen is. Tavaly ismét sok zseniális, emlékezetes, magával ragadó koncerten voltam, a listámat nézve gyakorlatilag szinte az összeset felsorolhatnám, de igyekszem egy szűkebb felsorolást a legintenzívebb élményekből összeállítani:

2019 leg-leg-leg élményét adó koncertje a bécsi Rammstein volt, utána az év végi Royal Republic, aztán a bécsi Metallica (a pár bekezdéssel feljebb taglaltak tükrében ismét csak köszönetet kell mondanom annak, akit illet az élményért, tovább is adtam a kapott energiát).

Imádtam még a Totót, Ennio Morricone varázslatát, a Perturbatort, a Muse-t, a Meshuggah-t, a Testamentet, az Amorphist és a Soilworköt. Nemkülönben az Evergreyt, a Madder Mortemet, klassz volt látni David Duchovnyt, a Cannibal Corpse-ot, az Audrey Horne-t, Tom Jones-t és Stinget. Csoda volt a Dead Can Dance, Little Steven és Chrysta Bell is. Meg persze remek volt a Sacred Reich, a Ghost, a Deep Purple és Iggy Pop is. És így tényleg MAJDNEM mindenkit felsoroltam, akit láttam. A megtekintett előadók átlagéletkorát meg nem merem kiszámolni.

A Slayer meg más kategória, azt ugye nem kell magyaráznom. Plusz kétszer néztem meg David Lynch képeit a Műcsarnokban, és még mindig hiszek a baglyokban.

Mit szeretnék 2020-ban

Mit szeretnék 2020-tól? Amiről már most tudunk az az, hogy elképesztően sok koncert lesz, a tavaly év végi bejelentéscunami miatt én is csak kapkodtam a fejem, és fogalmam sincs, hogy miképp bírja el mindezt a hazai piac. Igazából el is gondolkodtam tavaly év végén, mennyire örömteli, hogy ennyi mindenki eljut hozzánk, gyakorlatilag sokszor egy éven, vagy pár hónapon belül újra és újra, de ezzel pont az a boldog várakozás szűnt meg, amikor még túlfűtött izgalommal készültünk lélekben egy-egy koncertre, MERT JÖN A KEDVENCÜNK. Most sok kedvencünk jön, és nem akarok túlzottan beleborulni a nosztalgiába, hogy de régen minden jobb volt, még a várakozás is, mégis valahol így érzem, hogy a sok egymásra épülő tényleg koncertet most már tényleg képtelenség normálisan feldolgozni „odabent" fejben és szívben. Persze ez legyen a legnagyobb bajom, és ennek ellenére izgatottan várom tehát a rengeteg jó koncertet (jujjj, jön a ♥ Megadeth ♥ ), és végre tényleg lesz új Psychotic Waltz. Meg nagyon szeretném újra látni a Rammsteint. De talán legjobban egy minden szempontból pozitív élményekkel teli új évet szeretnék, kevesebb erdőtüzet, és legfőképpen jó egészséget mindenkinek, beleértve magamat is.

Draveczki-Ury Ádám

rayalder2019_cskyblood2019_carchmatheos2019_cinterarma2019_csoilwork2019_c

Az év albumai

  1. Ray Alder: What The Water Wants
  2. Skyblood: Skyblood
  3. Arch / Matheos: Winter Ethereal
  4. Inter Arma: Sulphur English
  5. Soilwork: Verkligheten
  6. Tony Mills: Beyond The Law
  7. Mark Morton: Anesthetic
  8. Killswitch Engage: Atonement
  9. Work Of Art: Exhibits
  10. The Defiants: Zokusho
  11. Death Angel: Humanicide
  12. Exhorder: Mourn The Southern Skies
  13. Possessed: Revelations Of Oblivion
  14. Candlemass: The Door To Doom
  15. Heavy As Texas: Heavy As Texas
  16. KXM: Circle Of Dolls
  17. Slipknot: We Are Not Your Kind
  18. Stevie D. featuring Corey Glover: Torn From The Pages
  19. Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos
  20. Tool: Fear Inoculum

Nagyjából legalábbis. Aztán persze a fentiek mellett egy csomó minden tetszett még: Spread Eagle, Zoli Band, Bad Wolves, The Wildhearts, Michael Monroe, Jetboy, The End Machine, Last In Line, The Ferrymen, Children Of Bodom, Baroness, Overkill, Crazy Lixx, Korn, Sacred Reich, William Duvall, Tom Keifer, The Dark Element, Bring Me The Horizon, Life Of Agony, Evergrey, Michael Thompson Band, Myrath, Jess By The Lake, Skillet, Die Klute. Amennyiben a Royal Republic és a Battle Beast olyan számokkal pakolja tele a lemezeit, mint az idei kedvenc dalaim listáján szereplők, akkor kis túlzással mást sem hallgattam volna tavaly, így azonban a komplett albumaik nem lettek favoritok. Itthonról a Salvus, a Storm The Studio, a Turbo és a Grizzly jut eszembe elsőként, ezek tök jól sikerültek.

A Tool külön is megér egy misét. Éveken át baromira vártam a Fear Inoculumot, aztán végre megjött, tetszett, nem tudok belekötni – és még sincs kedvem hallgatni, a lista végére is leginkább csak tiszteletből tettem fel. Hiába nem lehet belekötni a végeredménybe, egyszerűen nem adja azt a pluszt az album, aminek ez a zenekar a legendáját köszönheti, és a monstre szünetre sem kaptam indokot, ugyanis semmi olyat nem hallok rajta, amit ne hallhattam volna megszólalásig ugyanebben a formában mondjuk 2010-ben vagy 2012-ben. És akkor még biztosan lelkesebben is fogadom, mert nem érzem úgy, hogy megszívattak... A tanulság alighanem valami olyasmi, hogy aktív zenekarként senki sem engedheti meg magának a tizenhárom év szünetet, mert egyszerűen megtörik a lemezek íve. Még a szent teheneknél is. Éppen ezért azt mondom: a System Of A Down már inkább tényleg ne is készítsen új albumot, mert sem a fonalat nem lehet felvenni ennyi év után, sem a várakozásoknak nem lehet megfelelni.

Hallgatnivaló tehát bőven akadt tavaly is, de ami a rock- és a metalszíntér általános állapotát illeti, ugyanazt tudom szajkózni, amit az elmúlt években: a zsáner évek óta megrekedt egy szinten. Néha stábon belül is megkapom, hogy kiöregedtem, kinőttem, meg befagyott az ízlésem, csak hát közben időről időre jelennek meg lemezek régi és új csapatoktól egyaránt (sőt, egészen döbbenetesen jó, több évtizedes dolgokat is fedezek fel még mindig), amelyek ugyanolyan gyermeki lelkesedést váltanak ki belőlem, mintha 15 éves lennék. Szóval a hiba aligha csak bennem rejlik. Mindegy, tényleg ne menjünk ebbe ezredszerre is bele, sokaknál az ilyesmi hitkérdés, azzal meg én nem nagyon tudok mit kezdeni. Szóval amennyiben nem szereted hallgatni, hogy a rock és a metal végérvényesen túljutott a zeniten, és mára megszűnt valóban releváns kultúraformáló erőnek lenni – még ha eltűnni nyilván soha nem is fog –, nyugodtan masszírozd magad a szokásos mantrákkal („a Wacken meg a Hellfest minden évben teltházas", „ha a rádiók metalt játszanának, mindenki Slayert hallgatna Katy Perry helyett, csak a tudjukkik elnyomják a műfajt", „van egy csomó jó fiatal zenekar, mint például a Mastodon és a Gojira"), ha ettől jobban érzed magad. A lényegen mindez úgysem változtat semmit, azt meg én is tudom: szar dolog szembesülni vele, ha a világ már nem érzi át igazán, amit te annak idején annyira éltél, és a mai napig imádsz. Néha engem is megüt ez persze (nem kizárólag a zene kapcsán), de ma már simán el tudom fogadni: az idő telik, a dolgok meg változnak. Hiába, RÉGEN MINDEN JOBB VOLT!

Az év dalai

  1. Royal Republic: Anna-Leigh
  2. Inter Arma: Citadel
  3. Ray Alder: Crown Of Thorns
  4. Mark Morton: Blur
  5. Battle Beast: Endless Summer
  6. Tony Mills: We Sold Your City
  7. Work Of Art: Another Night
  8. Ollie Wride: Back To Life
  9. Killswitch Engage: I Am Broken Too
  10. Zayaz: Chicane
  11. Bring Me The Horizon feat. Dani Filth: Wonderful Life
  12. Skyblood: The Not Forgotten
  13. Inter Arma: Stillness
  14. The Defiants: Hollywood In Headlights
  15. Skillet: Save Up
  16. Zoli Band: A Separate Peace
  17. Midnight Danger: Death Comes At Midnight
  18. Michael Thompson Band: Love & Beyond
  19. Death Angel: Immortal Behated
  20. Arch / Matheos: Wanderlust

Koncertek

Különböző családi-személyes, illetve munkával összefüggő és egyéb időgazdálkodási okokból kifolyólag nagyon kevés koncerten voltam tavaly, nyilvánvalóan azokon, amelyeken tényleg kiemelkedően fontosnak éreztem jelen lenni. Ha csúcspontokról beszélünk, az utolsó hazai Slayer, a régi-új Machine Head, a szokás szerint virtuóz Toto (meg a ZFG) és a rocksztárság fénykorát megidéző Ghost (meg a Tribulation) egyaránt maradandó élményt jelentett. (Az Anthraxet viszont csak jobb formában láttam eddig az arénás találkozásnál.)

Idén mindenképp igyekszem majd több bulira eljutni, de mivel a hazai koncertnaptár egyre durvább képet mutat, akkor is muszáj lenne szelektálnom az ép eszem érdekében, ha kizárólag ebből állna az életem. Önmagában persze örömteli, hogy jóformán minden napra esik egy-egy koncert, és van miből válogatni, csak éppen hosszabb távon, egy adott sűrűségen túl akár az élmény varázstalanodásához is vezethet a túlkínálat. Tetszik vagy sem, igaz a sokat hangoztatott közhely, miszerint az emberi agynak és léleknek egyszerűen nincs kapacitása annyi ingert feldolgozni, amennyivel a mai mindennapok megbombázzák. Ahogy a lemezek, filmek értéke sem a régi már (lásd a sokakra jellemző „elindítom – ha öt perc után nem győz meg, kikapcsolom, aztán hörögve fikázom a Facebookon meg a kommentszekciókban, hogy mekkora rakás szar ez, és mekkora pöcsköszörű, akinek tetszik" modellt), az élő fellépések misztikuma is könnyen halványulásnak indulhat ilyen dömpingben. A felvevőpiac korlátairól már nem is beszélve, amelybe előbb-utóbb garantáltan beleütköznek majd a szervezők is, de ez más lapra tartozik. 2020 egyelőre elég überelhetetlennek tűnik ezen a téren, és lehet, hogy már most túlfújták a lufit az illetékesek – ez majd elválik.

Tragédiák, csalódások

Tavaly is sokan hagytak itt bennünket bőven idő előtt: Timi G. Hansen, Tony Mills, Ginger Baker, Morten Stützer, Richard Brunelle, André Matos, Bernie Tormé, Paul Raymond, Marie Fredriksson, nem is sorolom tovább. 2020 pedig helyből egy újabb igazi óriás távozásával indult Neil Peart tragikus, váratlan és végtelenül igazságtalan halála révén, szóval nincsenek illúzióim. Ezért aztán nem ízléstelenségből, hanem direkt babonából írom le azok nevét, akikért a legjobban aggódom, hogy biztosan alaptalannak bizonyuljanak a velük kapcsolatos félelmeim: Ozzy Osbourne, Eddie Van Halen.

A Slayer feloszlását sajnálom, de méltósággal fejezték be, az meg külön jó, hogy mi is részesei lehettünk ennek. Valamiért továbbra is hiszek nekik, hogy tényleg ennyi volt.

Lemezfronton nyilván akadt, ami nem váltott ki belőlem különösebb lelkesedést, de Dunának azért semmitől sem mentem, úgy állok ezekhez, hogy majd a legközelebbi jobb lesz, vagy ha nem, majd legfeljebb hallgatok mást. A Tankcsapda új lemeze mindenesetre valóban Lukácsék abszolút mélypontja eddig (ami meg is lepett, mert az előző albumot kimondottan kedvelem, és elég sok idő telt el azóta), a mai Steel Panther simán csak rohadtul unalmas, erőltetett és fárasztó, de többet vártam a Teslától, a Backyard Babiestől és az A Pale Horse Named Deathtől is. A Whitesnake, a Dream Theater, az In Flames, az Opeth, az Alter Bridge, a Volbeat vagy a Queensryche pedig kis túlzással mintha meg sem jelent volna, olyannyira nem hagytak bennem semmi nyomot, pedig többször is nekifutottam mindnek. Így aztán egyiknél sem támadt ingerenciám a mostani végső összesítésnél, hogy adjak nekik még egy esélyt...

Reménységek

Biztosan jön és alighanem jó is lesz az Armored Saint, Ozzy Osbourne, a The Night Flight Orchestra, a Mastodon, az Onslaught, a King's X, a Psychotic Waltz, King Diamond, a Crowbar, a szólóban nyomuló Kirk Windstein, a Lamb Of God (bár Chris Adler távozását sajnálom), a Body Count, a Sons Of Apollo, a Cannibal Corpse, a Testament, a Sepultura vagy a Megadeth új lemeze. Elvileg lesz új Fates Warning, Carcass, Anthrax, remélhetőleg Winger és AC/DC, sőt, talán Iron Maiden is, örülnék egy új Trouble-nek és egy új Exodusnak, kíváncsi vagyok, milyen lesz a Corey Glover-féle Disciples Of Verity és a ZFG első teljes nagylemeze, szívesen meghallgatnám Phil Anselmo En Minorjának albumát, és persze leszállíthatná végre a visszatérő anyagot a Dark Angel is. John Sykes és az Extreme állandó tologatását viszont unom, hiába szeretném már baromira hallani mindkét lemezt. A legnagyobb durranás persze az lenne számomra, ha a régi-új Guns N' Roses is össze tudna rakni valamit, de továbbra sem hiszek benne, hogy képesek rá.

Amúgy meg bármire nyitott vagyok, és mindennek/mindenkinek megadom az esélyt 2020-ban is.

Kiss Gábor

sacredreich2019_clifeofagony2019_cflotsamandjetsam2019_ccandlemass2019_coverkill2019_c

  1. Sacred Reich: Awakening
  2. Life Of Agony: The Sound of Scars
  3. Flotsam And Jetsam: The End of Chaos
  4. Candlemass: The Door to Doom
  5. Overkill: The Wings of War
  6. Ray Alder: What the Water Wants
  7. Skyblood: Skyblood
  8. Queensryche: The Verdict
  9. Whitesnake: Flesh & Blood
  10. Diamond Head: The Coffin Train
  11. Death Angel: Humanicide
  12. Exumer: Hostile Defiance
  13. D-A-D: A Prayer for the Loud
  14. Suicidal Angels: Years of Aggression
  15. Arch / Matheos: Winther Ethereal
  16. Steve Grimmett's Grim Reaper: At the Gates
  17. Exhorder: Mourn the Southern Skies
  18. Backyard Babies: Silver and Gold
  19. Evergrey: The Atlantic
  20. Angel Witch: Angel of Light

+
At Night I Fly: Mirror Maze
Moby Dick: Terápia

Feloszlott a Slayer, ez egy szar év volt.

Nagy Andor

tool2019_cthewildhearts2019_cmonolord2019_ccandlemass2019_csaintvitus2019_c

Az év albumai

  1. Tool: Fear Inoculum
  2. The Wildhearts: Renaissance Men
  3. Monolord: No Comfort

4-20. /ABC-rendben/:

  • Candlemass: The Door To Doom
  • Crobot: Motherbrain
  • John Garcia And The Band Of Gold: John Garcia And The Band Of Gold
  • Kamchatka: Hoodoo Lightning
  • King Hobo: Mauga
  • Lord Vicar: The Black Powder
  • Mammoth Mammoth: Kreuzung
  • Muddy Roots: Wings On My Back
  • Nebula: Holy Shit
  • Nick Cave And The Bad Seeds: Ghosteen
  • Rammstein: Rammstein
  • Saint Vitus: Saint Vitus
  • Slipknot: We Are Not Your Kind
  • Storm The Studio: Storm The Studio
  • Torche: Admission
  • Trident: Mindenen kívül (EP)
  • Woodstock Barbie: Never Gonna Fall In Line (EP)

2019 számomra a változások éve volt. Olyannyira, hogy az évvégi számadáskor – a magam számára is megdöbbentő módon – arra jutottam, hogy az egyik igazán állandó dolog az életemben éppen a Shock! és a hozzá tartozó, rendkívül szórakoztató alkotógárda, akikkel immáron hosszú-hosszú ideje esszük egymás idegeit. És még egy fontos dolog változatlan: hogy iszonyatosan utálok listázni. Így aztán már bizonyára ki is találtad, hogy ki készült el legutoljára az évértékelővel.

Amit kénytelen leszek azzal indítani, amivel legutóbb zártam - csak hogy végképp nevetségessé tegyem magam. Akkor ezt írtam: „Őszintén remélem, hogy nem lesz új Tool. Már ezerszer leírtuk mindannyian, hogy várjuk, kíváncsiak vagyunk rá, hiányzik, legyen. Most már nem kell." Aztán mégiscsak lett, és persze, hogy kellett is. Hiszen nem volt szerelem első hallásra (nagyon nem), de ma már azt mondom, hogy igenis a Fear Inoculum volt az év toronymagasan legkiemelkedőbb korongja. De amit akartam, már elmondtam róla a kissé terjengősre vett ismertetőmben, olvasd el ott!

A tavalyi év amúgy is a nagy visszatérések éve volt, gondoljunk csak Németország legnagyobb hőseire, a Rammsteinra, vagy a kicsit kevésbé hosszú szünet utáni visszatérőre, a Slipknotra. Mindét lemezt szoknom kellett egy darabig, de mára egészen jól összehaverkodtunk. Amúgy a listámon végigtekintve, egyébként sem jellemző az új kedvencek (Storm The Studio, Woodstock Barbie, Muddy Roots) nagy száma, inkább ezer éves favoritjaim győztek meg újra sokadszorra (John Garcia, The Wildhearts, Candlemass, Saint Vitus, Lord Vicar, Nick Cave, Nebula), vagy olyan, most már évek óta konstans módon remek teljesítményt nyújtó bandák, mint a Monolord, a Crobot, a Kamchatka, a Torche, vagy a Mammoth Mammoth.

Egyébiránt annyi remek hallgatnivaló jelent meg tavaly, hogy többen le is szorultak a húsz tételes best of listáról, őket most így ömlesztve zúdítom rátok. Legtöbbjünknek mindössze annyi „hibája" volt csak, hogy talán nem hallgattam eleget őket ahhoz, hogy bekerüljenek a legjobbak közé. De majd idővel. Talán.

Tehát jók voltak még az Airbourne, Avatarium, Big Business, Brant Bjork, Desert Sessions, Earth, Exhorder, Grand Magus, Grizzly, Idle Hands, Isole, Kadavar, Korn, Phil Campbell, Rival Sons, Salvus, Soen, Swallow The Sun, VolumeFeeder, Yawning Man új lemezei is.

2019 koncertjei

A tavalyi évem a Toolról szólt, és ha már az év lemeze díját nekik adtam, akkor bizony ugyanígy fogok tenni az év koncertjével is: a bécsi túránk a todival egyszerűen tökéletesre sikeredett, és tudjuk, hogy az osztrák főváros nagyon veszélyes hely, de ha elkerülöd a no-go zónákat, egészen jól érezheted magad benne.

Rendkívül örültem, hogy egyik legnagyobb hazai idolomat, a Moodot végre elcsíphettem élőben, mint ahogy így tettem a sajnos búcsúzó Grand Mexican Warlock esetében is. Remek volt újra hallani John Garciát és Chrysta Bellt, a Ministry pedig meglepően hatalmasat ütött az arcomra. Olyannyira, hogy vagy egy teljes hétig konkrétan nagyothallottam az esemény után.

Amúgy mindent összevetve kábé soha annyi koncerten nem voltam, mint tavaly, de ez ebben az évek óta tartó, és csak egyre növekvő dömpingben nem is meglepő. És bárhol is jártam, kivétel nélkül mindenhol nagyon jól éreztem magam, úgyhogy álljon is itt - a teljesség igénye nélkül - a puszta névsor: Red Fang, Dog Eat Dog, Neurosis, Yob, Om, Church Of Misery, Nebula, Dopelord, Dopethrone. Soha rosszabb koncertélményeket!

2019 csalódásai

Az elmúlt évben szerencsére kevés igazán megrázó rockzenei halálesettel kellett szembesülnöm, közülük csak egyet emelnék ki: az alig valaki által ismert Mick Schauerét, aki néhány évig napjaink legfeelingesebb zenekarában, a Clutchban nyüstölte a billentyűket. A szúnyogtestű fickó halálának pontos oka máig ismeretlen, állítólag rövid betegség után, álmában érte a vég.

Lemezfronton a legnagyobb csalódás egyértelműen a Tankcsapda nevéhez köthető, számomra a Liliput Hollywood már konkrétan kínos, de szorosan ott lohol a nyomában az új Moby Dick is, ami különösen a szövegek terén feküdte meg a gyomromat.

Az idegenszívűek közül nagyon gyenge lett az új Bad Religion, de nem különbek nála a Backyard Babies és a Volbeat legújabb, igencsak sápatag alkotásai sem. Bárhogy is próbálkoztam, nem bírtam jóra hallgatni az új A Pale Horse Named Death-et, és többet vártam volna a Life Of Agonytól is, pláne azok után, hogy nagy hanggal River Runs Red 2-t emlegettek. Hát persze, Mina, hát persze. William Duvall szólólemeze sajnos halálosan untatott, mint ahogy Duff McKagan produktuma is, de ők még mindig zseniális dolgokat dobtak össze ahhoz a Tom Morellóhoz képest, akinek a lemeze konkrétan hallgathatatlan lett.

Remények 2020-ra

Lesz, ami lesz.

Oravecz Zoltán

tool2019_calterbridge2019_cthomyorke2019hateeternal2019_c65days2019_c

  1. Tool: Fear Inoculum
  2. Alter Bridge: Walk The Sky
  3. Thom Yorke: Anima
  4. Hate Eternal: Upon Desolate Sands
  5. 65daysofstatic: replica, 2019

Nincs húsz. Se tíz. Csak öt. Először rendesen meg is lepődtem, miért nem találtam több felvillanyozó lemezt 2019-ből, de a helyzet az, hogy a rock/metal terep már elég régóta nem több egy hatalmas tömegtermelő gyárnál, ahonnét csak elvétve pottyan ki valami igazán kiemelkedő. Az persze már egyéni nézőponttól függ, ki mit talál kiválónak vagy épp előremutatónak. A Tool nálam az utóbbi kitételnek maradéktalanul eleget tett. A Fear Inoculummal ismét hozták a formájukat, bontogatták kicsit a negyedik falat, be is szóltak diszkréten a rajongóknak, és közben lazán újraalkották saját magukat is. Számomra a friss Alter Bridge igencsak a kiemelkedő kategória, holott értem azt is, ha valakinél meg a Walk The Sky csak egy újabb AB-lemez a sorban. Az ízig-vérig progresszív (akinek erről a szóról még mindig a Dream Theater és társai jutnak eszébe, az gondolkodjon el kicsit) Radiohead frontemberének új anyaga is hozta az anyabandára jellemző beskatulyázhatatlanságot, máskülönben pont olyan lett, amilyet egy ilyen zenésztől remélhet az ember. Erik Rutanék ugyan ezúttal sem mutatták meg az utat a mára dögunalommá poshadt death metalnak, ám az Upon Desolate Sandsnél én profibb, bivalyabb és élvezetesebb extrém cuccra 2019-ből nem emlékszem. És csak hogy tovább üssem a demagóg „a rock halott" vasat, ötödikként egy olyan albumot húztam be a listámra, amit minden új, a korábbiaknál egyszerre dallamosabb és keményebb metal eresztés után meg fogok hallgatni, csak hogy a zsibbadt agyamat stimuláljam valamivel.

Pálinkás Vince

archmatheos2019_cavatarium2019_ccandlemass2019_cdeathangel2019_cdiamondhead2019_c

2019 számomra emlékezetes anyagai

  • Arch / Matheos: Winter Ethereal
  • Avatarium: The Fire I Long For
  • Candlemass: The Door To Doom
  • Death Angel: Humanicide
  • Diamond Head: The Coffin Train
  • Exhorder: Mourn The Southern Skies
  • Heavy As Texas: Heavy As Texas
  • Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos
  • KXM: Circle Of Dolls
  • Life Of Agony: The Sound Of Scars
  • Opeth: In Cauda Venendum
  • Ray Alder: What The Water Wants
  • Sacred Reich: Awakening
  • Skyblood: Skyblood
  • Tesla: Shock
  • Tom Keifer: Rise
  • Turbo: Csillagból emberré
  • Zoli Band: Santa Monica

Koncertek

Nagyon sok külföldi bulin nem voltam ott, amint szerettem/kellett volna, ez utólag kissé meglepett, de ez most simán csak így alakult, semmi öregszem/kiégtem/kinőttem/ráuntam okosság nincs mögötte. Bár külföldre célirányosan nem utaztam semmilyen zenekar miatt és bár ebben volt tudatosság, ennek némileg ellentmond, hogy az idei Conception EU-turné pár állomását már jóelőre kinéztem. Majd meglátjuk, hogy lesz, mint lesz (a 2020-as budapesti koncertfelhozatal tényleg teljes agyrém, persze pozitív értelemben), de az egyszer biztos, hogy 2019-ben sokkal könnyebb volt egy top 5-öt is kiemelni (szigorúan ABC-sorrendben itt is):

  • Annihilator
  • Deep Purple/Monster Truck
  • Skunk Anansie
  • Slayer/Anthrax
  • Walking Papers

Szintén jólesett ott lenni:

  • CoreLeoni
  • Evergrey
  • Jinjer/The Agonist
  • Life Of Agony/Queensryche/Firewind – FEZEN
  • Overkill/Destruction/Flotsam And Jetsam
  • Sacred Reich/Grave
  • Testament/Moby Dick/Iron Reagan
  • The Three Tremors
  • U.D.O.

Kultúrkampftól és trollkodástól mentes(ebb) kívánok mindenkinek, inkább élvezzük a művészet és a szórakoztatóipar minden ágát ízlésünk és érdeklődésünk szerint, de ne felejtsük el értelmezni sem, ami ugyanakkor nem egyenlő a túlzott komolyanvétellel és azonosulással.

Bertli Zoli

royalrepublic2019_cworkofart2019_cbattlebeast2019_cthedefiants2019_cjunkies2019_c

Legjobb lemezek

  1. Royal Republic: Club Majesty
  2. Work Of Art: Exhibits
  3. Battle Beast: No More Hollywood Endings
  4. The Defiants: Zokusho
  5. Junkies: Negyedszázad kockázat és mellékhatás
  6. Soilwork: Verkligheten

Tűrhetők még: D-A-D, Death Angel, Block Buster, Flotsam And Jetsam, Overkill, The Dark Element.

/me sóhajt. A „tűrhetők még" sorba foglalt előadók lemezei – a lejátszóm statisztikái szerint – nem nagyon forogtak egy-két alkalomnál többször. Igazából pár riffnél több nem is maradt meg belőlük, és késztetést sem éreztem, hogy elindítsam őket. Miért? Mert nem kötnek le. Nem nyújtanak annyit, hogy gondolkodjak, milyen új megoldásokat hallok az egyes albumokon, van-e valami új vagy szokatlan hangzás, kicsi többlet, mint a korábbiakban, vagy ha ezek nincsenek is, mert nem elvárhatók – példaként hozhatnánk az AC/DC-t, ahol azért mégis van új az állandóság mellett -, akkor legalább ugyanabból kapnánk érdekeset, szórakoztatót, de hát nem. Öreg vagyok? Igen. Túlzók az elvárásaim? Nem hinném. Minden évben van egy-két olyan produkció, amely meg tud lepni, le tud venni a lábamról akár friss lendületével, akár megkapó dallamaival, akár sajátos fűszereivel.

Idén a Royal Republic tette meg azt a szívességet, hogy négyakkordos bulirock'n'rolljukat nyakon öntötték némi diszkóval és egy szakajtónyi vidámsággal, és nagyon okosan tálalták lemezen, koncerten.

A svéd AOR csapat, a Work Of Art ezúttal is kifogástalan, makulátlan rockzenét adott ki, úgy tudták nyújtani ugyanazt, mint előző lemezeiken, hogy közben fel se merült a kérdés bennem, hallottam-e már ezt vagy azt korábban, egyszerűen hátradőlős, autóvezetéses, nappalidöngetős rockot készítettek, csúcsminőségű énekkel és gitárjátékkal. Természetesség és igényesség egyenlő arányban.

Kicsit meg is lepődöm, hogy klasszik heavy metal banda lemeze lett a dobogón idén, de hát a Battle Beastbe nem nagyon tudok belekötni azon túl, amit az ismertetőben is írtam, igazából az ragad magával a finnek művében, hogy az unalmas sablonokat ügyesen lazították fel fogós dallamok által, és Noora lenyűgöző erejű énekének bőséges teret engednek. Végeredményben ez a lemez egy remek mentés az ökölrázós, szimatszatyros közegben, zeneileg is tud érdekes lenni, kellően korszerű, jó hallgatni.

A The Defiants majdnem hozz azt, amit a Danger Dangertől is várnánk, kicsit se akarnak az árnyékukon túlnőni, megfelelő érzelmességgel és dallamossággal hurcolták át az anyazenekar örökségét napjainkba.

És hát az, hogy az év lemezei között egy válogatáslemez, illetve az ezen megbújó négy új Junkies-dal fel tud kapaszkodni kedvenceim közé, azt is mutatja, hogy nem igazán pakolhatok olyan sok újdonságot az összegzésbe. Mindenesetre Barbaró Attiláék úgy foglalták össze munkásságukat a gyűjteményen, hogy az eredeti slágereik nyersességét és energiáját megőrizve tényleg jól hangzó anyagot adtak ki, és az új dalok is kiválóan illeszkednek közéjük (kivéve a tőleg nagyon idegen „Hiba van"-t).

A Soilwork zenéjét úgy is képes vagyok hallgatni, hogy az ordas hörgés és kárálás nekem teljesen tilalmas, de amit a svéd csapat idén kikerekített, zeneileg tényleg igényes, ki van találva, ki van tálalva, a maga nemében fogós, érdekes, még a slágeres kifejezés se annyira túlzás. Szívesen meghallgatnék(nák) egy teljes, tiszta énekes lemezt tőlük, természetesen Björn Striddel a fronton.

Kedvenc dalok

  • Royal Republic: Anna-Leigh
  • Royal Republic: Like A Lover
  • Royal Republic: Flower Power Madness
  • Battle Beast: No More Hollywood Endings
  • Junkies: Szték
  • Soilwork: Stålfågel

Igazából a Royal Republic fél lemezét felsorolhatnám itt, annyira beleúsztak a mindennapjaimba, akárhol is jártam, vezettem valamerre, vagy épp a képeimmel bíbelődtem itthon, vagy épp kerti sütögetős heppening zajlott, mindenhol fel tudott csendülni valamelyik pop-rock diszkóhimnuszuk. A Battle Beast szépen összerakott száma sokáig önmagában is kedvet teremtett a teljes lemez lejátszásához, öcsémnek is ezt a dalt mutattam zenei felfedezéses tukmálás gyanánt. A Junkies punk rock száguldása tökéletes lemeznyitó, ezen felül új is, szóval klassz hallgatnom. A Soilwork minden új számában van egy nagyon bizarr abbás vonal, ami átüt a szigorú hangzáson és tömény riffeken is, minden keménykedés ellenére lazává, szellőssé teszi az albumot. Ennek egyik leglebegősebb darabja ez a Stålfågel.

2019-es koncertek

Royal Republic az A38-on. Rendkívül vicces, szórakoztató, lendületes, energikus előadás volt, ami után a két és fél órás hazaút sem volt fárasztó. Egyebek a beszámolóban.

KFT, Roncsbár. Az örökvidám, változatlan felállású, már-már tényleg kultikus négyes mindenkit megvett a párszáz fős, teleszuszakolt klubban, és még én is meglepődtem, hogy az aránylag nagy számú, húszas éveiben járó látogatók ugyanúgy énekelték a bizarr humorú slágereket, mint a 60-asok.

Jazztelen, Rock Café, Hajdúszoboszló. A power trio, élén Bűdi Szilárddal frankón eltalálta, milyen arányban állítsák be az adagolókat bluesból, popból és rockból, hogy kijöjjön egy jól fogyasztható, de mégis autentikus blues rock, ehhez társul az a könnyed, minden mesterkéltéget nélkülöző előadás, amit simán végignevetsz, egyszerűen csak szórakozol, és gyönyörködsz Géczy Viktor pazar fogásaiban és Kottler Ákos feszes, virtuóz dobolásában.

Csalódások 2019-ben

Az egész 2019-es felhozatal, ha éktelenül cinikus akarnék lenni. A D-A-D-t nagyon szerettem volna elhinni, és hiába nem tápláltam reményeket irántuk, titkon reméltem, hogy valóban kapok valamit abból, amit hintegettek: hogy a Riskin' It All korszakából is átemelnek vonásokat az új albumra. Hát, lehet, hogy megtették, de én nem hallom. Akarom szeretni, de csak szégyentelen nosztalgia mellett megy, vagy úgy se.

A Spread Eagle Paul DiBartolo visszavonulásával egyszerűen nem lehet az, ami volt, gitározhatnak manapság bámilyen virgán is bárkik. Szép volt, rég volt, elmúlt.

L.A. Guns. Mindenidők lemezei között kettő is van tőlük, ehhez képest manapság rutinból kimozgott, takarékon ketyegő rockot kapok tőlük, emlékezeteset már nem.

A többi lemez konzervhangzással, lerágott témákkal és avas elképzelésekkel támad. Unalomig kijátszott ritmusok, széthasznált riffek, érdektelen témák, és pezsgés vagy kraft nélküli produkciók jönnek velem szembe.

Várakozásaim

A térdem javul, szeretnék újra visszatérni a focipályára. Szeretném legalább látni újra a Symphony X-et, bennük még nem tudtam csalódni, ritka kincs. Zenei téren menekülési út a minden nap megújuló és frissen szólni képes jazz és jazzrock, netán egy-egy jól elkapott synthwave-dal vagy -lemez, amibe beletolnak egy ízes sunsetstripes, szétvisszhangosított gitárszólót. A lemezpiac megszűnésének köszönhetően hátha jön olyan csapat is, akik az én zenei világomat képviselik, gondolok itt a H.E.A.T-re (hamarosan új lemez!), érkezik nemsoká a The Night Flight Orchestra, és mindig van egy mentőkötél-újdonság, amit fel lehet fedezni utólag is.

És szeretném, ha az emberiség sokkal jobban törődne az állatvilággal.

Cseke Feri

royalrepublic2019_copeth2019_canewrevenge2019_csoilwork2019_cmarkohietala2019_c

Akik ha nem is tökéletesen, de jól csinálták

  1. Royal Republic: Club Majesty
  2. Opeth: In Cauda Venenum
  3. A New Revenge: Enemies & Lovers
  4. Soilwork: Verkligheten
  5. Marko Hietala: Mustan Sydamen Rovio
  6. Asphalt Horsemen: Halld, amit mondok!
  7. The Neal Morse Band: The Great Adventure
  8. At Night I Fly: Mirror Maze
  9. Wilderun: Veil Of Imagination
  10. Bruce Springsteen: Western Stars
  11. Ray Alder: What the Water Wants
  12. Inglorious: Ride To Nowhere
  13. The Mute Gods: Atheists & Believers
  14. Dream Theater: Distance Over Time
  15. Flying Colors: Third Degree
  16. Rival Sons: Feral Roots
  17. Voyager: Colours In the Sun
  18. Beth Hart: War In My Mind
  19. Leprous: Pitfalls
  20. Tool: Fear Inoculum

Akiknek még sikerült fenntartaniuk a figyelmet

Evergrey, The Aristocrats, Life Of Agony, Storm the Studio, Zoli Band, Lovasi András, Salvus, Battle Beast, Chrysta Bell, Candlemass, Leverage, Vanden Plas, Marco Sfogli, Eric Gales, Korn, Black Star Riders, KXM, Inter Arma, Work Of Art, Flotsam & Jetsam, Gathering Of Kings, Slipknot, Arch/Matheos

Csalódás... az volt bőségesen

  1. Yngwie Malmsteen: Blue Lightning (A virgamájsztró katasztrofális feldolgozás lemeze MINDENT alulmúlt ebben az évben...)
  2. Duff McKagan: Tenderness (Harmatgyenge dögunalom a rockbiznisz egyik legszimpibb basszerétől...)
  3. Myrath: Shehili (Sajnálom, hogy a csöpögős, nyúlós, mézes-mázas, ízléstelen hangi- és képi világba csomagolt giccsparádé felé fordultak. A Shehili túlcsordult az ingerküszöbömön...)
  4. Mike Patton: Corpse Flower (Ezeknél a mondókáknál ő sokkal többre és betegebbre képes...)
  5. The Three Tremors: The Three Tremors (A „Hogyan kell önmagunkat röhejesen túlvállalni?" című fejezet iskolapéldája...)
  6. Zonder/Wehrkamp: If It's Real (Ha mindez „valódi lenne", megmaradna valami belőle...)
  7. Manowar: The Final Battle 1. (Az utolsó (?) csata abszolút vesztésre áll...)
  8. Arch Enemy: Covered In Blood (Extrém rossz feldolgozások, extreme metal stílusban...)
  9. Sonata Arctica: Talviyö (A Tesco-gazdaságos finn népdalokká lebutulás legújabb fejleménye...)
  10. Pattern-Seeking Animals: Pattern-Seeking Animals (Spock's Beard-zenészektől ez bizony kevés...)
  11. Whitesnake: Flesh & Blood (Nem katasztrófa, de valahogy mégsem az igazi. Hiányzik a legfontosabb: az óriási dalok, a feeling, és az ehhez társuló organikus sound...)
  12. Children of Bodom: Hexed (2019 legfeleslegesebb kiadványának győztese. A névváltoztatás most tényleg aktuálissá vált, amire lenne is javaslatom: Bottom of Bodom...)

Reménységek

Nincsenek. Reményeink ellenére is akkora dózisba fogjuk kapni a muzsikákat, hogy a legfontosabb amiben reménykedhetünk az az, hogy legyen elég időnk megfelelő figyelmet is fordítani rájuk.

Ha csak a legnagyobb nevekre koncentrálok: a 2020-ban most már minden bizonnyal megjelenő új Psychotic Waltz, King Diamond, The Night Flight Orchestra, Kansas, Sons Of Apollo, Ozzy, Europe, Fates Warning, Mastodon, Metallica (?), Annihilator, Nightwish, Iron Maiden, Megadeth, illetve a talán megvalósulni látszó Faith No More-, Guns N' Roses-, King's X-, System Of A Down-, Symphony X-, Conception-, Red Hot Chili Peppers-újraröffenés eredménye valószínűleg meg fogja kapni ez utóbbit tőlem, de ha felbukkan valamilyen újszerű produkciót nyújtó csapat, a napi több száz friss produkció közül, akkor azok is.

Kedvenc dalok ömlesztve

  1. Opeth: Next Of Kin
  2. Royal Republic: Anna-Leigh
  3. Soilwork: The Nurturing Glance
  4. Royal Republic: Under Cover / Flower Power Madness
  5. Opeth: Lovelorn Crime / Continuum
  6. The Neal Morse Band: A Love That Never Dies / The Great Despair
  7. Wilderun: The Tyrrany Of Imagination / Far From Where Dreams Unfurl
  8. Royal Republic: Like A Lover / Fireman & Dancer
  9. Opeth: All Things Will Pass / Dignity / Universal Truth
  10. A New Revenge: Glorious / The Distance Between
  11. Marko Hietala: Mina Olen Tie / Juoksen Rautateita
  12. Asphalt Horsemen: Minden pofonnak megvan a helye / Eltékozolt idők
  13. The Aristocrats: All Said And Done
  14. Bruce Springsteen: Tucson Train / Stones / Hitch Hikin'
  15. A New Revenge: Only The Pretty Ones / The Way
  16. At Night I Fly: The Pit / Afterlife
  17. Soilwork: Witan
  18. Ray Alder: The Road
  19. Zoli Band: Budapest My Love
  20. Flying Colors: Last Train Home
  21. Storm The Studio: Görbe tükör / Szilícium
  22. Inglorious: Where Are You Now? / Glory Days
  23. Chelsea Wolfe: The Mother Road
  24. Lonely Robot: Under Stars
  25. Voyager: Runaway

Danev György

tbnh2019_cskyblood2019_cflotsamandjetsam2019_ctonymills2019_cdeathangel2019_c

Az év albumai

  1. The Brand New Heavies: TBNH
  2. Skyblood: Skyblood
  3. Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos
  4. Tony Mills: Beyond The Law
  5. Death Angel: Humanicide
  6. Baroness: Gold & Grey
  7. Soilwork: Verkligheten
  8. Stevie D feat. Corey Glover: Torn From The Pages
  9. Spread Eagle: Subway To The Stars
  10. Tesla: Shock
  11. Last In Line: II
  12. Soren Andersen: Guilty Pleasures
  13. Vinnie Moore: Soul Shifter
  14. Michael Thompson Band: Love & Beyond
  15. The Defiants: Zokusho

Meg sem próbálom elhitetni magammal, hogy volt 20 olyan 2019-es megjelenésű lemez, amit szívesen hallgattam. Igazság szerint 15-öt is csak véres verejtékkel voltam képes összekaparni, de ez már tendencia, úgyhogy meg sem lepődöm. Régen minden jobb volt, igen (legalábbis a zenében). Az év albumát számomra az acid jazz vonal alapcsapata, a The Brand New Heavies szállította, ami nekem is meglepetés volt, lévén eddig csak érintőlegesen voltak a látókörömben. Az a helyzet, hogy magamtól biztos nem mélyedtem volna bele a TBHN lemezbe, a zeneiparban a kiadói oldalon dolgozó feleségem azonban addig mondogatta, hogy meg kellene fülelnem, míg adtam neki egy esélyt. Azóta úgy ötvenszer hallgattam meg és továbbra sem tudok betelni vele, zseniális az első másodperctől az utolsóig. Melegen ajánlom a lemezt azoknak, akik torz gitár nélkül is el tudják képzelni az életüket és nem riadnak vissza egy erősen popos jazz-funk-ötvözettől. Persze rock/metal-vonalon is akadtak favoritok, így Mats Levén formabontó és végtelenül izgalmas Skyblood anyaga, a Flotsam And Jetsam méregerős thrash/power-gránátja vagy a Death Angel legújabb műve, ami egyébként kicsit elmarad az előző anyagtól, de még így is bőven top 5-ös munka. Szegény Tony Mills szó szerinti búcsúalbumát az év legjobb AOR-lemeze díjával jutalmazom, példaértékű, amit Tommy Denander gitárossal összehozott. A Soilwork minden eddiginél dallamosabb lemezére szintén felkaptam a fejem, de bírtam a Baronesst is a barátságtalan hangzás dacára.

Az év dalai

  1. Royal Republic: Anna-Leigh
  2. Ghost: Mary On A Cross
  3. Ghost: Kiss The Go-Goat
  4. Skyblood: The Voice
  5. The Brand New Heavies: Getaway
  6. The End Machine: Alive Today
  7. Tony Mills: Beyond The Law
  8. The Brand New Heavies: Wired Up
  9. Skyblood: The Not Forgotten
  10. ZFG: Special
  11. Death Angel: Revelation Song
  12. Flotsam And Jetsam: Recover
  13. Tesla: Shock
  14. Death Angel: I Came For Blood
  15. Whitesnake: Always And Forever
  16. Burning Rain: Hideaway
  17. Flotsam And Jetsam: Prisoner Of Time
  18. Soilwork: You Aquiver
  19. The Tea Party: So Careless
  20. Last In Line: Blackout The Sun

Koncertek

  1. Ghost - Bp. Sportaréna
  2. Steel Panther - Bp., Barba Negra Track
  3. The Abba Show - Bp. Sportaréna

2018 csalódásai / 2019 reménységei

A legnagyobb csalódás számomra a zeneipar általános állapota és vonzatai, az ebből következő sufnituning albumok, a teszkó-gazdaságos megszólalások, az invenció nélküli uniformizált dalok. Egy-két fehér hollótól eltekintve nincsenek nagy formátumok, nagy produkciók. Szellemi olcsóság van, ami rossz. Kedvencem/ikonom, Marie Fredriksson halála persze még ezeknél is sokkal rosszabb volt. Tony Mills halála szintén nagyon fájt.

Ozzy, Night Flight Orchestra, Ghost, Anthrax, Dokken, Maiden, Deadland Ritual - ezeket biztos várom, John Sykes lemezét viszont már nem. A többieknek pedig azt javaslom, hogy lepjenek meg.

Kántor Tamás

disillusion2019_cvoyager2019_csalvus2019_cteramaze2019_cmyrath2019_c

Lemezek

  1. Disillusion: The Liberation
  2. Voyager: Colours In The Sun
  3. Salvus: Irtás
  4. Teramaze: Are We Soldiers
  5. Myrath: Shehili

Innentől ömlesztve, mert nem hallgattam őket eleget a sorrendbe rendezéshez:

  • At Night I Fly: Mirror Maze
  • Dirty Shirt: Letchology
  • Ray Alder: What the Water Wants
  • Arch / Matheos: Winter Ethereal
  • Killswitch Engage: Atonement
  • Leprous: Pitfalls
  • Michael Sweet: Ten
  • Perihelion: Agg
  • Hiinaar: XIX
  • Opeth: In Cauda Venenum
  • Devin Townsend: Empath

...plusz egy kakukktojás:

  • A Dying Planet: Facing The Incurable (ami a Zero Hour-ös arcok új bandája és 2018-as anyag, de csak 2019-ben fedeztem fel.)

..és három „féllemez":

  • The Old Dead Tree: The End EP
  • Madder Mortem: Mercury (felturbózott jubileumi újrakiadás)
  • Solidity: Controlled? EP

...és három hazai dal, amit sokat hallgattam év végén:

  • Miserium: 100.000 Light-years
  • Wackor: I 'n' I
  • The AoD: Down On My Knees

...és kedvenc nepáli prog-rockereim is életjelet adtak egy új dallal:

  • Jindabaad: Hatkela

Az év koncertjei

  • Madder Mortem, Budapest
  • Myrath, Budapest
  • Miserium búcsúkoncert, Budapest
  • Pretty Boy Floyd, Tatabánya
  • ...és a Back To Floyd-féle exkluzív, bórkóstolós The Wall performansz Villányban

Az év fesztiválja: Abaliget Prog Camp

Az év zenei műsora: Dalfutár

Az év totál felemás olvasmánya: Tankcsapda – Liliput Holywood könyv... az egyik fele tök jó, a másiktól viszont menedzserkalkulátor nőtt a farzsebemben.

Amit várok 2020-ban

Gojira-, Myrath- és Green Carnation-koncertek, illetve lemezek, Subterranean Masquerade, Arkan és Azuza (eszem a zúzájukat!) új albumai. Mire ez a cikk kint lesz, már hallgatni is fogom talán az új Thy Catafalque-ot, és lesz My Dying Bride meg Psychotic Waltz is! Kanyarban az új (talán utolsó?) King's X, mozgolódik a Haji's Kitchen, a Saviour Machine énekese pedig épp a szólóbandájával stúdiózik Devon Gravesnél. Tényleg, mondtam már, hogy lesz új Psychotic Waltz?

Itthon a Room Of The Mad Robots, a Mytra és a Nomad új lemezei, illetve a Marcello's Mystical Mind akusztikus anyaga jut eszembe elsőre. Aztán persze szívügyem a nyári abaligeti Prog Camp, ahová már holnap indulnék....

Koroknai Balázs

leonardcohen2019_cleprous2019_cmayhem2019_crammstein2019_ctankcsapda2019_c

Lemezek, amelyeket meghallgattam 2019-ben

A 2010-es évek toplistáit átnyálazva, a magam részéről arra jutottam, semmi értelme jó komplettista módjára csak azért is megtölteni az aktuális táblát, legyen abban tíz, húsz vagy akárhány üres hely. Visszatekintve, az adott évet mindig is az a nagyon-nagyon kevés kiemelkedő munka határozza meg, amelyek elsőként eszembe jutnak az évszám hallatán. Idén ráadásul elmaradt nálam a 10/10-es élmények revelációja is, így a szokottnál is kevesebb okom van bő lére ereszteni azt, amiről nincs is igazán mit beszélni.

Az idei évet számomra ezek a lemezek határozták meg:

Az év búcsúja: Leonard Cohen - Thanks For The Dance

Kevesen tudtak olyan elegánsan búcsúzni, ahogy Leonard tette a You Want It Darkerrel. Egy ilyen minőségű lezáráson csakis rontani lehet, ha mindenáron folytatni akarjuk azt, ami már nem folytatódhat. Szerencsére a Thanks For The Dance nem a már csak körvonalaiban felismerhető „lemezipar", hanem Adam Cohen logikáját követi, amikor apja halála után három évvel megmutat pár olyan témát, amelyek Cohen-daloknak születtek, de sajnos nem lehettek azok. Ez itt a ráadás, amiért megérte a színpad előtt maradni.

Az év tigrisbukfence: Leprous - Pitfalls

Évtől és évszaktól függetlenül mindig kiemelt öröm olyan zenekarokat hallani, amelyek a konvencióktól távol alkotnak úgy, hogy azzal nem csupán saját magukat teszik boldoggá. A Leprous esetében ráadásul nem csupán egy albumról, de egy komplett történetről lehet mesélni, amely pár norvég sráccal megesett, és egyre határozottabban úgy érzem, hogy a számukra megírt sztorit most már ők írják tovább. Ha választhatnék, és lehetnék bármi, én egy dal szeretnék lenni a Pitfallson.

Az év démonja: Mayhem - Daemon

A Daemon meglepett, és önmagában elegendő is lehet, hogy helye legyen itt. A legendáknak persze mindenkor kijár a megkülönböztetett tisztelet, a Mayhem esetében viszont az évek múlásával egyre nehezebben volt eldönthető, akad-e még élő szövet a fémvázon. Nos, akad. Se a világot, se pusztán a műfajt nem fordítják ki a sarkaiból vele (azt is megtették korábban), de ha a black metal esetében elfogadható és bevallható az örömérzet, akkor itt pontosan erről beszélünk.

Az év tűzesete: Rammstein - Rammstein

Szerencsére az évek többségében rendre akadnak olyan konstellációk, ahol egy adott produkció kapcsán megadatik a teljes élmény. A Rammstein 2019-ben egyszerre hozta az év legtöbbet hallgatott dalait és egy, a maga dimenziójában felülmúlhatatlan koncertélményt. Mindez pedig főként abból a nézőpontból megsüvegelendő teljesítmény, hogy milyen magasra helyezett lécet kellett Lindemannéknak megugorniuk. Le a kalappal, komolyan, ha még a fejemen maradt.

Az év háttérzenéje: Tankcsapda - Liliput Hollywood

Remek kifejezés ez az easy listening. Sokszor tényleg nincs is másra szükség, mint hogy valami szórakoztató szóljon a háttérből, és adjon lendületet a mókuskerékbe való visszaugráshoz. Ha pedig minderre nem is unsz rá néhány napon, heten, hónapon túl, akkor ott valami történt. Az is jó érzés persze, ha szembe pisálsz a lavinával, de a Liliput Hollywood nálam nem okvetlenül azért ütött be, mert divattá vált csípőből utálni a 21. századi 'Csapdát. Én idén újra jól éreztem magam Lukácsékkal.

Meszlényi Bálint

antoinefafard2019_cworkofart2019_cericgales2019_ctoto2019_clevel2019_c

Lemez

  • Arany: Antoine Fafard: Borromean Odyssey
  • Ezüst: Work Of Art: Exhibits
  • Bronz: Eric Gales: The Bookends

... és a többiek:

  • Toto: 40 Tours Around The Sun
  • Level 42: Eternity
  • Simply Red: Blue Eyed Soul
  • The Aristocrats: You Know What...?
  • Tony Mills: Beyond The Law
  • Michael Thompson Band: Love & Beyond
  • Foreigner: Live At The Rainbow '78
  • Unruly Child: Big Blue World
  • Eclipse: Paradigm

Akármennyire is igyekeztem a kritikákból ismert szőrszálhasogató attitűdöt némiképp megengedőbb látásmóddá változtatni az optimista évértékelés jegyében, sajnos nem sikerült a shockos konvencióknak megfelelő mennyiségű albumot listáznom, ráadásul még az összekuporgatott anyag rangsorolása is problémákat okozott. Alighanem a spanyolviaszt sem fogom feltalálni azon gondolatommal, miszerint a 2010-es évek végére kirajzolódott kép sajnálatos módon egyáltalán nem egy albumcentrikus világot tár elénk. Ezt persze ezerféle körülményhez visszavezethetjük, és nem is feltétlenül ezen írásban kell eljutnunk a végső konklúzióhoz. Egy sokunk számára fájó tény azonban mindenképp adódik a fentiekből, jelesül, hogy a rock-metal színtér 2019-ben kiemelkedő opuszok tekintetében meglehetősen soványan teljesített. Bár a dobogós helyezéseken nem kellett sokat gondolkoznom, azért ha jobban megnézitek őket, látni fogjátok, hogy hármójuk közül ketten nem is kifejezetten az oldal által preferált zenei közeget képviselik. Ekkor pedig még egy szót sem szóltam a koncertanyagok szerepeltetéséről... Hogy mi lesz majd ezután? Arra én is kíváncsi leszek...

Dalok

  • Work Of Art: This Isn't Love
  • Antoine Fafard: Trident
  • Eric Gales: Something's Gotta Give
  • Simply Red: Thinking Of You
  • Toto: Devil's Tower (ő ugyan 2018-ban látta meg a napvilágot, de igazán 2019-ben láthattuk-hallhattuk kiteljesedni, ezért véleményem szerint itt a helye)

Koncertek

A lemezeknél kifejtett borúlátóbb, sötétebb tónusú gondolatokkal szemben itt sokkal örömtelibb élményekről számolhatok be, az élőzene ugyanis napjainkra sem veszített erejéből, sőt, a mai világ tendenciáinak tükrében talán még nagyobb jelentőséggel is bír, mint korábban bármikor. A múlt év során ráadásul többeket is sikerült elkapnom „akció közben" a golyóbis általam legtöbbre tartott muzsikusai közül. Sokadjára is katartikus élmény volt látnom örök favoritomat, a Totót (az utóéletet ismerve ez a buli jelen pillanatban talán még komolyabb eszmei értéket is képvisel, mint ahogy azt akkor gondoltuk volna), ismét letaglózott Simon Phillips szokásos módon ínyenc zenei kínálatával, illetve életre szóló élményt kaptam az egyébiránt matuzsálemi korú John McLaughlintól is, mely által egyben kipipálhattam egy bakancslistás tételt, a nem evilági Gary Husband élő egyenesben történő megtekintését is. Na és persze elnézést kérek mindazoktól, akiket - dacára annak, hogy megérdemelnék - itt és most nem nevesítettem. A koncertbeszámolókban leírt pozitív jelzőket ettől függetlenül változatlanul fenntartom!

Csalódás

Bár a lemezekhez fűzött kommentárom után talán már kétségek merülhetnek fel bennetek, miszerint van-e még hová fokozni az ott olvasható lamentálást, ám mint az ismeretes, „sírva vígad a magyar", épp ezért természetesen az én tárházam is szinte kimeríthetetlen e téren. Komolyabbra fordítva a szót: sajnos az óévben ismét rengeteg zenészóriás hagyott itt minket, ami mellett nyilvánvalóan nem mehetünk el ezúttal sem szó nélkül egy efféle összesítés során. Ám a muzsikus-halálesetekkel együtt számomra hasonlóképp elkeserítő jelenség a műfaj kézzel tapintható alkotói válsága. A rockzene egykori héroszainak jelentős része már nem gondolkodik új művekben, míg egy szintén nem elhanyagolandó hányaduk jobban tenné, hogy ha nem is feltétlenül az előbbi tábort erősítené, de mindenképp ritkítaná ezirányú megnyilvánulásait. Az egyik legnagyobb pofáraesést számomra 2019-ben legnagyobb idoljaim egyike, Sammy Hagar és The Circle elnevezésű projektének stúdióalbuma jelentette, amelynek tartalmát megjelenése óta igyekszem kitörölni az emlékezemből. De ugyancsak szomorúvá tesz, hogy az egykor világszerte egyöntetű elismerést kiváltó, remekműveket leszállító Dream Theater mára olyannyira nem képes szabadulni kliséitől, hogy valamikori rajongásom gyakorlatilag totális érdektelenségbe fulladt. Illetve szintén nem tudom hová tenni, hogy az általam pár évvel ezelőtt még utolsó mohikánnak titulált Jeff Scott Soto manapság micsoda dögunalom produkciókban utazik. Oké, a sokak által éljenzett Sons Of Apollo csak szimplán nem az én zeném, na de ez a szólóprojekt évek óta... Szóval az elmúlt pár évben tapasztaltnál jóval több kreatív energiát várnék a műfajtól, mert különben félő, hogy előbb vagy utóbb kizárólag a retrózás fogja majd össze a hallgatóságot.

Reménységek

Sok színvonalas muzsikát mind a hanghordozókon-, mind pedig a színpadokon!

Révész Béla

overkill2019_calterbridge2019_ctool2019_cdeathangel2019_copeth2019_c

  1. Overkill: The Wings Of War
  2. Alter Bridge: Walk The Sky
  3. Tool: Fear Inoculum
  4. Death Angel: Humanicide
  5. Opeth: In Cauda Venenum
  6. Killswitch Engage: Atonement
  7. Slipknot: We Are Not Your Kind
  8. Amon Amarth: Berserker
  9. In Flames: I, The Mask
  10. Carnal Forge: Gun To Mouth Salvation
  11. Korn: The Nothing
  12. Exhorder: Mourn The Southern Skies
  13. Destruction: Born To Perish
  14. Fleshgod Apocalypse: Veleno
  15. As I Lay Dying: Shaped By Fire
  16. Whitechapel: The Valley
  17. Soilwork: Verkligheten
  18. Cattle Decapitation: Death Atlas
  19. Dream Theater: Distance Over Time
  20. Rammstein: Rammstein
Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#41 Dead again 2020-01-27 16:47
Köszönöm a választ!
Idézet
 
 
#40 Draveczki-Ury Ádám 2020-01-27 15:07
Idézet - Dead again:
Kis OFF: Star Wars IX-ről várható majd kritika?

Nem.
Idézet
 
 
#39 Dead again 2020-01-27 15:01
Kis OFF: Star Wars IX-ről várható majd kritika?
Idézet
 
 
#38 cápaidomár 2020-01-23 00:28
Új Slipknot. Ennyi.
Idézet
 
 
#37 Thasaidon 2020-01-22 23:36
Idézet - Valentin Szilvia:
Nem gondoltam, hogy félreérthető az ilyesmi. :) Hogy lett volna időm, energiám, bármim ennyi koncertre menni, egyáltalán itt jelen lenni bármelyik felsorolt baj mellett?
Köszi, a jókívánságokat köszönöm, most már jobb lesz minden! :)


Látod, annyira tiszteletet parancsoló intenzitással dolgoztok a Shock!-on már mióta, hogy a kétkedés szikrája nélkül kinézünk belőletek ilyen szuperképessége ket. (Vagy lehet, hogy a szuperhősfilmek hatására könnyebben elhisszük; de mondjuk azokból én egy darabot sem láttam, ha a Jokertől eltekintünk.)
Idézet
 
 
#36 Valentin Szilvia 2020-01-22 21:43
Idézet - Bigpack:
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Thasaidon:
Mindenekelőtt Szilvi, szakadatlan jobbulást és jó egészséget neked 2020-ra (meg persze tovább is). Amit felsoroltál, abból egy is ijesztő önmagában, nem még így halmozva.


Köszi, de nem velem történt, legközelebbi hozzátartozó és legközelebbi barát.


Ne haragudj Szilvi de totál félre érthető én is azt hittem hogy személyeddel történt mindez, szerencsére nem, de így sem lehetett könnyű, együttérzek.


Nem gondoltam, hogy félreérthető az ilyesmi. :) Hogy lett volna időm, energiám, bármim ennyi koncertre menni, egyáltalán itt jelen lenni bármelyik felsorolt baj mellett?
Köszi, a jókívánságokat köszönöm, most már jobb lesz minden! :)
Idézet
 
 
#35 Bigpack 2020-01-22 21:24
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Thasaidon:
Mindenekelőtt Szilvi, szakadatlan jobbulást és jó egészséget neked 2020-ra (meg persze tovább is). Amit felsoroltál, abból egy is ijesztő önmagában, nem még így halmozva.


Köszi, de nem velem történt, legközelebbi hozzátartozó és legközelebbi barát.


Ne haragudj Szilvi de totál félre érthető én is azt hittem hogy személyeddel történt mindez, szerencsére nem, de így sem lehetett könnyű, együttérzek.
Idézet
 
 
#34 janomano 2020-01-22 13:20
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - janomano:
Teoretikus modon, mi lenne a megiteles, ha a mostani amerikai turne utan feloszlanak, felertekelödne-e a körülmenyek hatasara a mar akkor utolsova valo, most epp friss lemez? Valoszinüleg igen, (ami meg az eldasokat is megsokszorozna, as ususal) egyböl maris mashova kerülne ez az ertekitelet meg a 13 ev is, es maga a mü is.

Te figyu, én hol írtam olyat, hogy a lemez SZAR, meg KEGYELEMKETTESS EL ÁTCSÚSZOTT? Baromira sehol. Azt írtam: nem lehet belekötni zeneileg, és tetszik is, csak éppen nincs kedvem hallgatni. Viszont azt tartom, hogy a Tool nem egy AC/DC, azelőtt minden lemezük markánsan újat, mást adott és irányt mutatott - ez meg nekem összességében "csak" egy okés Tool-lemez. Amivel nincs semmi gond, de biztosan lelkesebb lettem volna egy okés Tool-lemez hallatán akkor, ha normális ciklussal jelenik meg, nem annyi idő után, ami alatt alapból minimum kettő, de lehet, hogy három albumnak is ki kellett volna jönnie a saját korábbi tempójukkal, a várakozások meg óhatatlanul az egeik emelkedtek velük szemben, mert ez egyszerűen így működik. És igen, ez simán lehet az én hibám is, de hát az ember gyarló lény.

A felvetésed amúgy érdekes, kicsit "ha a nagyanyámnak áramszedője lenne és csengetne..."-effektus, de én is szeretem az ilyeneket. Vegyünk egy nem pont olyan, de valahol hasonló példát, mint amit te mondtál: a Faith No More-t meg a Sol Invictust (korszakalkotó zenekar tér vissza embertelenül sok idő után, csak éppen sokéves inaktivitással) . Ha ezt vesszük, a Fear Inoculum egy jobb Tool-lemez, mint amilyen Faith No More-lemez az volt.



Köszi a valaszt.
Azt hogy szerinted szar, egyikönk sem irta, a kettest pedig ezek szerint rosszul azonositottam a huszadik helyezessel. Elnezest.
Idézet
 
 
#33 Draveczki-Ury Ádám 2020-01-21 17:43
Idézet - janomano:
Teoretikus modon, mi lenne a megiteles, ha a mostani amerikai turne utan feloszlanak, felertekelödne-e a körülmenyek hatasara a mar akkor utolsova valo, most epp friss lemez? Valoszinüleg igen, (ami meg az eldasokat is megsokszorozna, as ususal) egyböl maris mashova kerülne ez az ertekitelet meg a 13 ev is, es maga a mü is.

Te figyu, én hol írtam olyat, hogy a lemez SZAR, meg KEGYELEMKETTESS EL ÁTCSÚSZOTT? Baromira sehol. Azt írtam: nem lehet belekötni zeneileg, és tetszik is, csak éppen nincs kedvem hallgatni. Viszont azt tartom, hogy a Tool nem egy AC/DC, azelőtt minden lemezük markánsan újat, mást adott és irányt mutatott - ez meg nekem összességében "csak" egy okés Tool-lemez. Amivel nincs semmi gond, de biztosan lelkesebb lettem volna egy okés Tool-lemez hallatán akkor, ha normális ciklussal jelenik meg, nem annyi idő után, ami alatt alapból minimum kettő, de lehet, hogy három albumnak is ki kellett volna jönnie a saját korábbi tempójukkal, a várakozások meg óhatatlanul az egeik emelkedtek velük szemben, mert ez egyszerűen így működik. És igen, ez simán lehet az én hibám is, de hát az ember gyarló lény.

A felvetésed amúgy érdekes, kicsit "ha a nagyanyámnak áramszedője lenne és csengetne..."-effektus, de én is szeretem az ilyeneket. Vegyünk egy nem pont olyan, de valahol hasonló példát, mint amit te mondtál: a Faith No More-t meg a Sol Invictust (korszakalkotó zenekar tér vissza embertelenül sok idő után, csak éppen sokéves inaktivitással) . Ha ezt vesszük, a Fear Inoculum egy jobb Tool-lemez, mint amilyen Faith No More-lemez az volt.
Idézet
 
 
#32 janomano 2020-01-21 17:27
Az Adam fejtegetesere reagalnek a Tool albummal kapcsolatban. Törtenetesen valamikor 2010-2012 körül megjelenik egy lemez, ami nem ez, hanem egy masik, neadjisten egy idöhuzo koncertlemez, akkor csak az anyagok mennyisege miatt lenne mas a lemezek ive? Jobban szerepelne az amugy "zeneileg nem tudok belekötni" de itt es most megis csak kegyelemkettess el atcsuszo lemez?
Azok amiket anno a 10000 Days kritikaban altalanossagban a bandarol leirtal meg mindig ugyanugy ervenyesek, idöközben valahol a te erdeklödesed veszett el, es igy a hiba bizony benned van :)
Nem akarom a borjut a tehenbe visszabeszelni, mert ez a megközelites, hogy a hatastalansagot az elveszett kontakttal magyarazod, meg mindig szimpatikusabb/elfogadhatobb azoknal akik erre a jelensegre(?) reagalva, talan a sajat helyüket ebben a helyzetben nem talava, es ezt kompenzalva, magat a muzsikat tartjak szarnak, ami egy hamis allitas. A sound, teljesen mai, ehhez kepest az Aenima eleg "trabant". Külön erdemes kiemelni a tenyt hogy itt vannak az eddigi legjobb gitarszolok, akit pl. a Tempest gitarnyüstölese i hidegen hagynak az el van veszve :) A Maynard enekteljesitmen ye, szövegei oly modon komolyak, amilyen csak itt, es csak ennyi ev utan tudnak lenni, mindegyik tenyezö egy iranyba visz...

Teoretikus modon, mi lenne a megiteles, ha a mostani amerikai turne utan feloszlanak, felertekelödne-e a körülmenyek hatasara a mar akkor utolsova valo, most epp friss lemez? Valoszinüleg igen, (ami meg az eldasokat is megsokszorozna, as ususal) egyböl maris mashova kerülne ez az ertekitelet meg a 13 ev is, es maga a mü is.

Ha esetleg ebben a kommentben "tulpszicholigiz altam" volna, illetve tulzottan vedtem volna a Toolt annak elleneben amit irtal, az nem tamado jelleggel fogalmaztam meg, de az a huszadik hely valahogy nagyon megkivanta ezt a par mondatot.
(En amugy az hittem hogy 10000 napot nem megfelezik, a ket lemez között, hanem tartjak, es akkor kb. 27 ev fog kimaradni :) )
Idézet
 
 
#31 Valentin Szilvia 2020-01-21 17:24
Idézet - Jack Skellington:
Csodálkozom, hogy a Soen Lotus-a sehol sem szerepel...
Nálam egyértelműen az év albuma volt és az év koncertje is.


Én hallgattam, de nem ütött be úgy, amennyire vártam. Majd még barátkozom vele, valószínűleg csak idő kell hozzá meg hangulat.
Idézet
 
 
#30 Jack Skellington 2020-01-21 16:35
Csodálkozom, hogy a Soen Lotus-a sehol sem szerepel...
Nálam egyértelműen az év albuma volt és az év koncertje is.
Idézet
 
 
#29 Draveczki-Ury Ádám 2020-01-21 16:31
Idézet - Camoranesi:
Érdekes hogy senki nem említi 2020 reménységei között a Kiske-Hansen-Deris triumvirátussal készülő, és várhatóan kora ősszel megjelenő új HELLOWEEN lemezt!

Én speciel nagyon-nagyon várom!!!

Ez jogos, nekem eszemben is volt, de aztán kimaradt a felsorolásból, egyszerűen elfelejtettem beleírni. Számítsátok oda utólag, most már nem írom bele.

Mondjuk ha olyan lesz az egész, mint a Pumpkins United dal, akkor ANNYIRA azért nem várom, annál az alapjáratnál mindenképpen többet szeretnék, ha már megcsinálják.
Idézet
 
 
#28 Camoranesi 2020-01-21 16:26
Érdekes hogy senki nem említi 2020 reménységei között a Kiske-Hansen-Deris triumvirátussal készülő, és várhatóan kora ősszel megjelenő új HELLOWEEN lemezt!

Én speciel nagyon-nagyon várom!!!

Év koncertje: Riverside (A38) és Arch Enemy (Fezen)
Idézet
 
 
#27 valarmorgulisz 2020-01-21 16:10
2019 top10 lemezei...ja nem. Egyszerűen nem tudnék összekalapozni 10 nagyon jó lemezt.

1. Leprous - Pitfalls
Slipknot, KSE, WSS
....és a nagy üresség.

Ezért inkább ha megengeditek inkább évtizedelek lemezügyileg, nem tetszési sorrendben. Csak simán a 20 kedvencem. (ha lesz évtizedelő bizisten bemásolom oda is :)

1. Protest The Hero - Volition - 2013.
2. Times of Grace - Hymn of a Broken Man - 2011.
3. Killswitch Engage - Incarnate - 2016.
4. Architects - Holy Hell - 2018.
5. Leprous - Malina - 2017.
6. Leprous - The Congregation - 2015.
7. Good Tiger - A Head Full of Moonlight - 2015.
8. Between The Buried and Me - Coma Ecliptica - 2015.
9. Grand Mexican Warlock - Hell Sweet Hell - 2014.
10. Rush - Clockwork Angels - 2012.
11. Anthrax - Worship Music - 2011.
12. Avenged Sevenfold - Nightmare - 2010.
13. Trivium - The Sin and The Sentence - 2017.
14. Nomad - Hotel Polimer - 2014.
15. Mastodon - Once More Round The Sun - 2014.
16. Bring Me The Horizon - Sempiternal - 2013.
17. Megadeth - Dystopia - 2016.
18. Gojira - Magma - 2016.
19. Machine Head - Bloodstone & Diamonds - 2014.
20. My Chemical Romance - Danger Days - 2010.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.