Shock!

november 17.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Winger - München, 2006. október 21.

Soha ilyen spontán módon nem mentem még koncertre. Az újjáalakult és idén bivalyerős visszatérő lemezzel jelentkezett Winger ugyanis a hét elején még Svájcban kolbászolt, majd hirtelen beiktattak egy müncheni bulit is az egyik elmaradt ottani fellépés helyére és megindult a híráramlat. Jómagam úgy csütörtök magasságában értesültem a szombati eseményről, majd gyors osztás-szorzás után úgy véltem, ez kihagyhatatlan.
időpont:
2006. október 21.
helyszín:
München, Kultfabrik
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

A nyúlfarknyi, fokozott óvatossággal leszervezett turnén ugyanis ez volt a hozzánk legközelebb eső állomás, ellenben nagyon olcsó volt a jegy; az utazás költségei is emberségesnek bizonyultak előzetes kalkuláció alapján. Hosszú hétvége volt éppen, valamint az is nyilvánvalónak tűnt, hogy az igen sűrűn betáblázott zenészek nemigen bukkannak fel Winger néven a közeljövőben Európa általunk is elérhető részén, pláne nem headliner turnén. Tehát nem volt más hátra, mint előre!

Szerencsére cimborámmal együtt be tudtunk ülni két másik fanatikushoz (a srácok Zürichben már látták a bandát és annak hatására mindenképpen duplázni akartak), bár elszántságunk annyira erős volt, hogy ketten is nekivágtunk volna az én autómmal. Mindenesetre az odaút kellemesen, kényelmesen telt, és bár visszafelé már kókadoztunk, azt kell, mondjam: Wingeréletem egyik legrosszabb döntése lett volna, ha a lustaság miatt inkább itthon maradunk. Hiszen a két összejövetelt, amire hívtak Pesten, bármikor pótolhatom, de egy Wingert ki tudja mikor nézhetek meg újra, főleg, hogy hihetetlen formában vannak a srácok 2006-ban!

BZ kolléga ugye nagyon ajnározta a puritán módon csak IV-nek nevezett, társadalomkritikus Marvel-comics borítóval ellátott új albumot, és a lemez erényeiről az odaúton magunk is meggyőződhettünk. Az persze várható volt, hogy Kipék nem fogják nagyon erőltetni a lemezt, elvégre a koncert idején kb. 3 napja, ha megjelent. De az igazság az, hogy nem is nagyon érdekelt, pontosan milyen is lesz a setlist, a lényeg az volt, hogy egy kis klubban karnyújtásnyira láthassuk a csapatot. Egy olyan csapatot, aki a hajmetal aranykor kellős közepére datálható felbukkanása óta átélt mindent, amit egy dallamos banda csak átélhetett, és mára kiegyensúlyozottabbak, mint valaha. Nem játszanak ugyan már arénákban, a IV.-ből sem fognak eladni milliókat, az amerikai háziasszonyok sem az ő klipjeikre nedvesednek már, viszont tét nélkül, görcsmentesen, jókedvűen zenélhetnek kedvükre.

És nem is akárhogy: nem tudom, 1988-ban mennyire esett le az egyszeri rockereknek, hogy mekkora zenészek találhatók ebben a bandában, de a vég kezdetét jelentő 1993-as Pull lemezre a legortodoxabb grunge arc sem mondhatta már akkor sem, hogy ez egy ostoba hajbanda (jó-jó, mégis azt mondta, mert azt kellett). Jómagam is a Pull megismerésekor (persze nyilván nem 93-ban) zártam igazán szívembe a Wingert és csak azután fedeztem fel az első két lemezt is. Kip szólólemezeinél kicsit lemaradtam, de a Songs From The Ocean Floor hozzám is eljutott és meg is nyert magának. Akkor jöttem rá, hogy ez a sok mindenen keresztülment, egykori rockistenség valójában micsoda mélyen érző és páratlanul tehetséges muzsikus-dalszerző. WingerA faszi ma már inkább emlékeztet egy, az amerikai filmekből ismerős renitens felfüggesztett zsarura (borostás, picit flegma, cinikus, talán picit az évek is meglátszanak már rajta – ha valaki fiatalon megözvegyül, az nyilván örökre nyomot hagy rajta). Ellenben végtelenül barátságos, közvetlen fickó (a koncert vége után két perccel már teljes lendülettel dedikált, fotózkodott, beszélgetett!), és ami ennél is fontosabb: a hangja fikarcnyit sem kopott!

Az új album énektémáit bizony nem hosszú órák alatt szenvedte össze a stúdióban, hanem csípőből kivágta azokat: még az egyik legjobb nóta, a Your Great Escape sikolyát is úgy nyomta, ahogy az az albumon hallható! Emellett természetesen bőgőzött is, és mivel Cenk Eroglu billentyűs nem tudta vállalni a turnét, időnként a szintihez is leült (talán ezek voltak a leghátborzongatóbb pillanatok: Rainbow In The Rose, Headed For The Heartbreak – miféle hajbandáról is beszéltünk, könyörgöm, kitől hallottunk ennyire progresszív dalokat abban az érában?!).

Reb Beach-et szemmel láthatólag, akárhol is játsszon – legyen az egy nagy nyári fesztivál a Whitesnake-kel vagy egy ilyen kis klubbuli – , semmi más nem érdekli, mint a gitárja: amit itt kb. 100 fő előtt lenyomott, annak ott a helye a legnagyobbak között. Szerencsére letett már mást is az asztalra korábban. Mindemellett pedig úgy tűnik, még ennyi év után is zavarban van, ha úgymond körberajongják: a buli után is kissé megszeppenve jött ki a közönség közé, de azért remekül szórakoztunk azon, ahogy a legutóbbi müncheni WS koncertet radikálisan kritizáló rajongó kommentárját lereagálta (talán mondanom sem kell, nem Reb teljesítményét érte kritika, hanem a hangzást és Covi hangját).

Rod Morgenstein dobos és John Roth (természetesen semmi köze Uli-hoz, bár tudása alapján akár lehetne is) szintén beleadtak apait-anyait, erősen gondolkoznom kell, láttam-hallottam-e ekkora dobost egykori hajbandában, mint Rod, John Roth pedig, bár hivatalosan másodgitárosként szerepel itt, semmiben sem marad el Reb mögött. Tulajdonképp úgy aránylik itt Beach-hez, mint Beach Doug Aldrich-hoz a WS-ben: hiába Reb a főszereplő, kiegészíti egymást a két zenész. Sőt, ha úgy hozza az élet, Roth nem csak szólózik, de basszusgitárt is ragad – valószínűleg egy komplett hangszercserével is le tudták volna nyomni a bulit, ha ahhoz lett volna kedvük – amilyen jó hangja van Johnnak és amilyen állatul megszólaltak a vokáltémák, szívesen meg is néznék egy ilyen mókát!

Setlist:

Blind Revolution Mad
Loosen Up
Seventeen
Down Incognito
Right Up Ahead
Rainbow in The Rose
Generica
Your Great Escape
Headed For The Heatbreak
Junkyard Dog
You Are The Saint, I am The Sinner
Can’t Get Enough
Easy Come Easy Go
---
Who’s The One
Miles Away
Madalaine


Örömzene és katarzis – és akkor még nem is nagyon beszéltünk a műsorról! Hát micsoda dalok már ezek?? Mennyi zenei finomság van még a legbugyutább szövegű Seventeenben is (azt a szólót, b…meg)! Mennyire harapós már a Junkyard Dog, a már említett Your Great Escape vagy a Down Incognito?? Micsoda dallamok, refrének vannak itt?? Mekkorát üt már a Who’s The One a maga akusztikus egyszerűségében is?? A koncert minden pillanata zseniális volt és párosítva mindezt az emberi oldallal, ez a buli gyakorlatilag felülmúlhatatlanra sikeredett, bármilyen erős is az idei mezőny!

Nemhogy következő héten vagy másnap, de rögtön a vége után megnéztem volna az egészet még egyszer! Nagyon-nagyon sürgősen fel kell venni valami komolyabb bulit és kiadni DVD-n (van is rá esély, mert az ősz folyamán lesz megint egy Frontiers-bandás, a Gods-hoz hasonló fesztivál Angliában, ahol a Winger is fellép), hogy azok is láthassák, akik lemaradtak róla. További kárpótlást jelenthet majd, hogy Kip pedig jövőre új szólólemezzel jelentkezik és turnézni is fog, remélem, odafigyelnek majd a hazai koncertszervezők is – első készből tudjuk ugyanis: szeretne visszajönni Budapestre is!

Fotó: Schurina Szabolcs

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.