Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Wackor, Stereochrist, Renegades - Budapest, 2008. február 26.

A napokban sajnos botrányos véget érő Kultiplex adott helyett eddig a Tues-Die nevű rendezvénynek, de az élet megy tovább, az új helyszín pedig a pesti Trafó, ami sokkal inkább egy kulturális kikötő a városban, mint metalkoncerteknek való hely. No, de ez van, örüljünk, hogy egyáltalán van még egy-két zsebkendőnyi méretű hely a fővárosban, ahol koncertezhetnek a csapatok.
időpont:
2008. február 26.
helyszín:
Budapest, Trafó
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A Renegades-t igyekeztem jótékonyan lekésni, nem sikerült. A csapat Rage Against The Machine feldolgozásokat játszik, és mivel eleve nem rajongtam sosem a RATM-ért, ezért három dal után baromira untam az egészet. Mondjuk a nézőtéren saccperkábé ketten nézték őket, tartok tőle, más is így volt ezzel – kivéve a RATM rajongók. Mivel eleve későn kezdődött az egész rendezvény, és még két olyan csapat várt a sorára, akik azért elértek ezt-azt eddigi létezésük során, ilyenkor illik észrevennie magát a színpadon kínlódó zenekarnak, hogy a kevesebb néha több lenne. Harminc perc bőven elég lett volna belőlük, bár azt meg kell hagyni, hogy nem volt vészes a koncertjük. De annyira jó sem.

A Stereochristot kb. időszámításunk előtt láttam utoljára, valamiért egy ideje mindig elmaradt az ütközésem velük, épp ideje volt pótolni a kimaradtakat. Mit mondjak? A cseppnyi nézőtér náluk már megtelt, a koncert feelinges volt, a hangzás kevésbé, de ugye erre számítani is lehetett. Bevallom, már az intro megdobogtatta picit a szívemet… És lehet velük kapcsolatban mocsarazni meg dúmkodni, de az egyszerűen tény, hogy már kb. a második dalnál konkrétan összevissza szaladgált rajtam a libabőr, akkora erő bír előtörni ezekből a nótákból. Dávid meg egyszerűen színpadra termett, ezzel vitatkozni értelmetlen lenne. Ösztönösen jó a srác, abban meg egészen biztos vagyok, hogy valami brutális időparadoxon miatt született ebbe a szerencsétlen országba és nem a tengerentúlra. Az már más kérdés, hogy bizonyos önszétcsapási momentumokat nem lehet nem észrevenni, és ez a koncert második felére már rányomta a bélyegét.

Koli riffjei még a bizarr festésű falakat is megizzasztották, az „új” dobos meg teljesen korrekt, illik ide, fazonban, stílusban egyaránt. A koncert meglepetése az első lemezen daloló Felföldi Péter színpadra invitálása volt egy dal erejéig – nem csak a közönségnek, neki is. Üvöltött róla, hogy legszívesebben láthatatlanná válva teleportálná magát a legtávolabbi bolygóra, amúgy meg a nézőtérről inkább kedvesnek tűnt a produkció, mint kínosnak. Ráadásul ennyien végérvényesen összeszakállazták az egész színpadot. A kb. a műsor felénél elhangzott egy egyelőre cím nélküli új dal, aminek hallatán a nézők szájába mintha fejenként két liter energiaitalt öntöttek volna, döbbenetesen erős, elsőre ható, mondhatni sláger. Az a tipikus: „húbazdmeg” nóta, amit az ember még sokszor meg szeretne hallgatni egymás után.

11-es kezdés helyett kb. éjfélkor került sorra a Wackor, gyanítom nem csak a mi kis baráti körünk akart állva elaludni, de azért rendesen fel tudja ébreszteni az embert a wakkor-féle vérpezsdítő dizsimetal. (Jó, nem csak az, de na, értitek.) Bár most nehezebben ment a ráhangolódás, meg a derekam is épp leszakadni készült – aminek meg is lett a böjtje másnap – azért nem lehet mozdulatlanul maradni a koncertjükön. Még akkor sem, ha a hangzás itt még rémesebb volt, az elején a bőgő túlbrummogása gyakorlatilag szinte élvezhetetlenné tette az egészet, az elején a K.B.P.-t, mintha meg egy cseppet lassabban játszották volna, mint ahogy azt megszoktam lemezen, de kit érdekel, ha az ember húsz perc után fájlalja a nevetőizmait. Szokásos wackorbojos stand up comedyt is kaptunk, és az a furcsa, hogy amíg bárki mástól ugyanezek a poénok, felkonfok, mozdulatok elfogadhatatlanok lennének, addig tőlük minden teljesen természetes, mindamellett könnyesre neveti magát mindenki. A macskás dal még mindig üt, de jó lesz a többi új is, lemezt, lemezt, lemezt! (A tömeg tombolva kéri jussát). Depresszió és rosszkedv ellen szedjen Ön is Wackort! – de ezt is már hány éve mondom… És még Rancor is volt, nahát.

Köszönet az utóbbi két csapatnak, köszönet, hogy még léteznek. Egy-egy ilyen este után mindig olyan keserédes hangulatom támad, elnézve a helyszínt, a hangosítást, a két szerencsétlen lámpát, ami a zenészek fejére világít, hogy basszus, ilyen körülmények között, tényleg világszínvonalú zenekarok léteznek, és a jó ég tudja, hogy a tizenéves koron jócskán átbillenve mi hajtja őket, de egyelőre valamiért bírják, ami nekünk persze jó, de az ilyen koncertekre ellátogató maroknyi ember vajon tud elegendő energiát visszadobálni nekik ahhoz, hogy kibírják még pár évig és ne adják fel a nagy magyar mocsárba (na, ez az igazi mocsár!) belesüllyedve?...
(Fotók most nincsenek, szórakozni mentem.)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.